A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-10-12 / 42. szám

száz ötszáz évvel ezelőtt — toldja meg a szavait. Beszélgetünk. A vasgyárra már csak a romok emlékeztetnek. Rossz gyárnak hívja a nép. Melegvizü forrása is van Beretkének. Télen is beleállhatnak me­zítláb az asszonyok. Mocsolya volt a neve. Kendert áztattak benne. Még mindig járnak oda mosni. Strandfürdőt építettek a község határában. Vizét a forrás adja. Ebben az évben huszon­nyolc ezer koronát jövedelmezett, és az idénynek még nincs vége. Közbevetem, hogy engem inkább az árvaház érdekel. Bólint, hogy jól van. — Vöt itt egy krónika, de elveszett — mondja úgy, hogy körülsétálja az asz­talt. — Pedig még az árvaházi gyerekek neve is fel vöt benne tüntetve! Szőke János ennél többet nem is nagyon tud. Sajógömöri születésű, in­nen nősült, s csak 1949-ben költözött ide. Kőműves. Nem egyedül Beretkén. Körülbelül huszadmagával. Ötvenkilenc éves korától rokkant. A járási építőipari vállalattól ment nyugdíjba. Együtt me­gyünk ki a ház elé, s Szőke János mindjárt mutogató és magyarázó ked­vében van. — A domb másik oldalán van Har­­kács. Mellété és Lévárt. Innenső oldalán Sajógömör, Gömörpanyit, feljebb meg Csoltó, egészen lent Tornaija. Sok asz­­szony jár a ruházati üzembe. De ök csak úgy mondják, hogy menőnk a gatya­gyárba. A gépgyárba is járnak innen dolgozni. De legtöbben talán a Gömör Efsz-ben tanálnak munkát. — Él-e a faluban olyan személy, aki az árvaháznak volt a lakója ? — térítem vissza a tulajdonképpeni témához. — Él. Farkasné Szenczi Júlia. Árva­házi nevén Jutka. A lánya kísér az alvégre. Beköszön az udvarokba, az óvodába, megmutatja a községi könyvtárat, amelynek a vezető­je, s név és szám szerint sorolja azokat a beretkeieket, akik óvónők és mérnö­kök lettek, vagy érettségiztek a magyar tanítási nyelvű közgazdasági, építészeti és ipari középiskolában. Farkaséknál a kiskapu nyitva, de az udvar kihalt. A nagy csendességben Farkasné toppan elénk csodálkozva. Ijedtében a díványra dobja a kézimunkáját. Rádió, televízió is van a konyhában, de ő kézimunkázással tölti az időt. A szó elrepül, a kézimunka megmarad. Hasznát veszik a gyermekei és az unokái. Beljebb tessékel, kedve­sen leültet, s még jobban csodálkozik, mikor azt kérdezem: — Maga az árvaházi Jutka ? — Én lennék. — Honnan és hogyan került Beretké­­re? — Hosszú a sora — mondja, és mé­lyet sóhajt. — 1923-ban születtem Bá­­torkeszin. Hatéves koromban elveszí­tettem a szüléimét. Édesapám hét gye­rekkel özvegyen maradt. A méreghalált választotta. Három testvérem Kiskosz­­mályba került az árvaházba. Engem a bátyámmal Beretkére hozott az unoka­nővérem. Akkor még kevés volt itt a gyerek. Perecsi Sanyi volt az első árva. Katonatiszt valahol. Szobi Ernő, Szabó Attila nevére is emlékszem. A Szabó Ilonkáéra is. Nemrég járt Beretkén, és meglátogatott. A Prokay Margitéra is. Prágában dolgozik a vasútnál. Ő is fel­keresett már. Sokan nem is tudják, hogy itt lakom. Jönnek, megnézik az árvaházat, és mennek tovább. — Hogyan éltek ott? — Reggel kis harang ébresztett ben­nünket. Felöltöztünk, rendet tettünk, megreggeliztünk, és mentünk iskolába. Közös iskolába jártunk a falusi gyere­kekkel. Ellentétek, sértegetések nem voltak. Soha nem éreztették velünk, hogy árvaházi gyerekek vagyunk. Szivák Piroskával ültem egy padban. Szemben szomszédom lenne most, de férjhez ment Fülekre. Sokszor hozott almát nekem. A délutáni tanítás után játszot­tunk, tanultunk. Diakonisszák ügyeltek fel ránk. Tudtommal az árvaháznak nem volt földje. Adományokból tartotta fenn magát. Bácsi Gyula volt az igazgatónk. Még él Tornaiján. — Hány osztályt járt? — Nyolcat. — Aztán? — Tornallyay Margit megtett szoba­lányának. Itt lent a faluban, az üzlet mellett van egy másik kastély. Műem­léknek nyilvánították, most restaurálják. Az is az övé volt. De már egyedül élt benne. A szobáit én tartottam rendben. Szakácsnője is volt. A vendégnek azon­ban én hordtam be az ételt. Kezdetben tizenkettő, később tizenhat pengő volt a havi fizetésem. Koszt és lakás járt még hozzá. Az első nagy örömöt akkor szereztem magamnak, amikor az első fizetésemből (tizenkét pengőért) karó­rát vettem. Meg a bosszúságot is. El­romlott az óra, és a javítása tizenhat pengőbe került. Meg is mutatnám, de az unokák tavaly eljátszották. — Meddig volt Tornallyay Margitnál ? — Egészen a második világháború végéig. Front alatt az úrnőm elköltözött a testvéréhez. Én a kastély pincéjében maradtam. Szakácsnővel, gazdatiszttel együtt. De a németek kihajtottak a pincéből, telefonközpontot szereltek bele. A gazdasági udvar másik pincéjé­be húzódtunk. Ott vártuk meg a front elvonulását. Azt a helyet is el kellett hagynunk. Egy napig az árvaház jelen­tette a menedéket. Onnan aztán lejöt­tünk Matyasovszkyékhoz. Az ember ko­csisa volt Tornallyay Margitnak. Nála laktunk sokáig. Mikor elcsendesedett minden, visszamentem a kastélyba. Az úrnőm is visszajött, de fizetni nem tu­dott. Negyvennyolc decemberében elu­taztam Kisújfaluba a testvéremhez. — Hogyan került mégis vissza ? — Még nem mondtam, hogy a hábo­rú után megismerkedtem Matyasovszky kocsis mostoha fiával, Farkas Istvánnal, s eljött értem. 1949. március 5-én megtartottuk Kisújfaluban az esküvőt. Aztán indultunk vissza Beretkére. Hol itt laktunk, hol ott, valakinél, legutóbb négy-öt esztendeig Czícser Andrásék­nál. 1957-ben költöztünk saját kétszo­­ba-konyhás, fürdőszobás házunkba. A férjem építette rokoni segítséggel. Ak­kor a Tornaijai Állami Gazdaságban dolgozott kőművesként. Húsz éve a Kassai Magasépítészeti Vállalat alkal­mazottja. Most Rozsnyón tartózkodik, és mindennap hazajön. Én 1970-ig nem voltam alkalmazásban. Két lány­gyereket szültem. Mind a kettő a tor­naijai Gimnáziumban érettségizett. A nagyobb a közgazdasági felépítményit is elvégezte Rimaszombatban. Beret­kén lakik, a ruhagyárban dolgozik, két fiú édesanyja. A kisebb Csoltóra ment férjhez, és Töketerebesen él, két lány édesanyja. Az ura hivatásos katonatiszt. Én aztán kilenc évig a szövetkezetnek voltam az idénymunkása. 1979-ben vonultam nyugdíjba. — Mit tud mondani a testvéreiről? — Mária már meghalt. A sírja Kisúj­faluban van. Erzsébet még él ugyanott. Pista Pesten nyugdíjas, Pál már halott, a komáromi hajógyárnak volt a kovácsa. Béla szintén Pesten lakik. Többet nem tudok róla. László Szekszárdon él. A gimnáziumnak igazgatója volt. — Az árvaházi öröm? — A karácsony, a feldíszített kará­csonyfa. Ajándékot kapott minden gye­rek. A csengöszót még mindig hallom. Azzal jelezték, bemehetünk abba a szo­bába, amelyben a feldíszített kará­csonyfa áll. Ami azonban igen-igen hi­ányzott, a kedves szó. Soha nem mond­ták, hogy édes lányom. Soha senki nem simogatta meg a hajam. Nagyon meg­szenvedtük az igazi szülői szeretet hi­ányát. — Tudott az árvaház embereket ne­velni ? — Egyik bátyámat az taníttatta ki kovácsmesterségre. A másik, a pesti, később mérnöki oklevelet szerzett. De felhozhatnám példának Borsos Lacit is, akit az árvaház iskoláztatott Rimaszom­batban. Kétszer-háromszor is járt már nálam. Nekem nem volt iskolatársam, de emlékszem rá. Tejért járt hozzánk a lenti kastélyba. Tornallyay Margit látta el tejjel az árvaházat. Ha eljön Laci Beretkére, mindig felkeres. A régi dol­gokról meg a családi körülményeinkről beszélgetünk. Van mit mondanunk egy­másnak. Van mivel dicsekednünk. Nem sírjuk vissza a gyerekkorunkat. — Mikor járt a szülőfalujában? — Amikor a házasságkötéshez kel­lett a keresztlevél. A pesti bátyámat is meglátogattam. A töketerebesen élő lányomnál is többször voltam. Kisújfa­­lura szeretnék még elmenni. Az óra számlapjára pillant, és össze­csapja a tenyerét. A főzésről egészen elfelejtkezett. Mit mond az ura, ha nem várja meleg étellel? Szedelözködöm. Farkasné Árvaházi Jutka a kapuig kísér. Szemerkél az eső, s a domb legtetején, a Himpergőn, a hajdani árvaházat má­­lasztja az idő. Vajon az emlékezet falá­ról is letörli majd? Mács József Csak egy percre. tfj. SZKLADANYI END­RE, a Bratislavai Ma­gyar Tanítási Nyelvű Gimnázium magyar­­angol szakos tanára az elmúlt vakációban, pontosabban júliusban tíz kollégájával együtt az angoltanárok to­vábbképzését segítő nyári egyetemen vett részt Newcastle Upon Tyne-ben, az ottani egyetemen. — Mivel foglalkoztak a nyári „ University" pe­dagógus-diákjai ? — Délelőttönként kis csoportokban intenzív nyelvgyakorlatokat végeztünk, délután társalgási gyakorlataink voltak és sokat foglalkoztunk fo­netikával is. Esti programunk jobbára szórako­zásból és tanulásból állt. Színielöadáson, filmve­títésen vettünk részt, vagy valamilyen előadást hallgattunk meg. Például a mikrokomputeres nyelvoktatásról. A nyári egyetem igazgatója: Mr. Ronald Beresford és kitűnő tanáraink való­ban vonzó és hasznos program összeállítására törekedtek. — Kirándulás is szerepelt a műsorban ? — Igen. Láttuk Londont, ellátogattunk Skóci­ába, felejthetetlen órákat töltöttünk Edinburgh­­ben, Walter Scott és John Knox városában; megtekintettük Lakeland-et, azaz a tavak vidé­két, ahol olyan hírességek, mint Wordsworth és Coleridge, a híres romantikus angol költő élt. Durhamben viszont az angol történelem lapjai elevenedtek meg előttünk, de hasonlóképpen felejthetetlen élmény volt a londoni és az Edin­burghs nemzeti képtárak egyedülálló gyűjtemé­nyeinek megtekintése. — Milyen személyes, azaz szakmabeli haszon­nal járt a részvétel ezen a nyári egyetemen ? — Természetesen, elsősorban az angol nyelv­tudásom tökéletesedett, gyarapodott a szókin­csem, hiszen a mai angol nyelv sok új szavával és szakkifejezésével ismerkedtem meg, de sok lehetőségem nyílt a bizony eléggé bonyolult angol kiejtés gyakorlására is. Elmondhatom, hogy sok módszertani ismerettel gazdagabban tértem haza, hiszen foglalkoztunk például olva­sáselmélettel, pszicholingvisztikával, a nyelv kommunikatív funkciójának elsődlegességét hangsúlyozó korszerű nyelvoktatási metodika számos időszerű kérdésével. Érdekes és újszerű volt a nyelvoktatáshoz ajánlott audiovizuális se­gédeszközök, például a mikrokomputer vagy a képmagnó használatáról szóló tájékoztató is. — Észle/hető-e különbség a nálunk alkalmazott és az ottani nyelvoktatási módszerek között? — Általában nemigen. Nálunk is a nyelv gya­korlati alkalmazásán van a fő hangsúly, bár a tanítási órákon náluk talán több a szituációs beszédgyakorlat és a problémamegoldó feladat. Itt is, ott is általános törekvés ellenben, hogy ne a nyelvről oktassunk, hanem inkább a nyelvet tanítsuk. — A nyári egyetemen tapasztaltak felhasznál­hatók lesznek majd a magyar nyelv tanításában is? — Igen. Például az irodalmi müvek elemzésé­nek új, korszerű módszerét jól tudom majd alkalmazni a magyar irodalmi művek elemzésé­nél. Sági Tóth Tibor 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom