A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-10-12 / 42. szám
indennek megvan a maga sorsa. A beretkei árvaház például kocsma- és üzlethelyiség lett a második világháború után, aztán óvodás gyermekek tették egy időre hangossá, most meg cigányok laknak benne. Tornallyay Margit kastélya volt valamikor, ő alapította az árvaházat a húszas évek legvégén, ö tette ismertté széltében-hosszában az alig négyszáz lelket számláló kis gömöri falu nevét. Beretkéről (Bretka) azóta tud a világ, árvaházas mivolta beleépült az eszmélő gyermekek képzeletébe. Sejtelmesen és félelmesen, mert hiszen apátlan-anyátlan emberkék menedékhelye volt. Még nem jártam iskolába, amikor hallottam a beretkei árvaházról, s már gimnazista voltam, amikor osztálytársam lett az árvaház egyik lakója, nevezetesen Borsos László, a Zselizi (Zeliezovce) Magyar Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa. De ne vágjak a dolgok elébe! Egyelőre még csak megyek az ismert faluba, azzal a gyermekkori kíváncsisággal, amely mostanáig izgatott. Magas, a koronájukkal ölelkező jegenyefasor között haladok, sírásra görbülő szájú időben, nyárutói langyos melegben, s nézem a házakat amelyek mintha egy láthatatlan körhinta láncán csüngenének és körül akarnák repülni a dombot.. A rádió vízállásjelentésében ma is gyakran hallani a faluról. A Sajó Béreikénél ennyi és ennyi centiméter. S most megpillantom azt a helyet, ahol a gyorsabb és tisztább vizű Murány beleömlik a Sajóba. A szélső házakhoz érve egy nagyot halló öregembertől kérdezem, merre találom a hajdani árvaházat? — Ott fent a Himpergőn, még a református templomtól is feljebb! — kiabálja, mintha én is nagyot hallanék. A Himpergőröl valóban hemperegni lehetne lefelé, olyan meredek. A falu új és régi házai egyszerre a lábamhoz szelídülnek. Gyönyörű kilátás nyílik innen a Sajó és a Murány völgyére, a levegő sűrűjébe vesző falvakra. Míg a tájat figyelem, azt is kitalálom, honnan kapta a Himpergő a nevét. Az árvaházi kastély kocsma volt évekig. Magáról a kastélyról alig mondhatok valamit. Falait és a tetőzetét málasztja az idő. Udvarát felveri a gaz. Az ablakát befalazták. Míg árvaház volt, falain belül tanyázott a szomorúság. Most a külsejével nyújt szomorú látványt. Szomszédságában régi, de takaros ház áll, a kastélyhoz tartozott, a hetvenkét esztendős Szőke János lakik benne. István nevű testvére a bratislavai magyar pedagógiai gimnáziumban érettségiző társam volt. Mondom Szőke Jánosnak, hogy szép fekvésű a falu. — Beretke a Murány gyöngye! — mondja nem kis büszkeséggel, s hellyel kínál a konyhában. Lánya, Ilona óvónő, munkahelyére készül Szárnyába. — Volt ennek a falunak vasgyára is. Négy-AMÜRANY • • TOTHPAL GYULA FELVÉTELE 12
