A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-10 / 33. szám
Fábry József: A PETŐFI SÁNDORPARTIZÁNOSZTAG HARCAI SZLOVÁKIÁBAN V J Körülbelül ezren, különböző nemzetek fiai, táboroztunk Kijev mellett a szvjatosinói partizántáborban, hogy harcolhassunk a német fasiszta megszállók és cinkosaik ellen. Türelmetlenül vártuk — sokan közülünk már átestek a partizánharc tűzkeresztségén — újabb bevetésünket. 4© SZÍT Végül szeptember közepén — Nógrádi Sándor elvtárs, a partizántábor magyar vezetője jelenlétében — közölték: szó lehet róla, hogy Szlovákia területére repüljünk. Nógrádi elvtárssal együtt behívtak Kijevbe az ukrán partizánstábra a részletkérdések, a földet érés utáni teendők megtárgyalására. Azzal váltunk el, hogy az elgondolással egyetértenek, de még jóvá kell hagyatni az arra illetékesekkel, és a jóváhagyás után rövidesen sor kerül .bevetésünkre. Néhány nap múlva közölték, hogy a hadsereg parancsnoksága egyetért az elgondolással, készüljünk fel a közeli indulásra. Egy nappal az indulás előtt közölték a már előre kiválogatott kilenc szovjet és tíz magyar önként jelentkezővel, hogy repülőgéppel a szlovák felkelés területére repülünk azzal a feladattal, hogy a salgótarjáni, ózdi iparvidékre támaszkodva, magyar területen fejtsünk ki partizántevékenységet. A csoport szovjet parancsnoka Vaszil Kozlov, volt repülő őrnagy, politikai helyettese Vaszil Vaszin, leningrádi származású kapitány lett, a törzsparancsnok pedig Popov, az Urál hegység vidékéről származó kapitány. A magyarok közül parancsnoknak Grubics Zoltán századost, a magyar hadsereg volt századparancsnokát, komisszárnak pedig engem jelöltek ki. A magyarok között volt még Ráti János nyírlövői magyar szakaszvezetö. Pataki Pál, a Kassa (Koéice) melletti Miglécnémetiböl (Hranicná pri Homáde) származó parasztfiú, tizedes, Gyenes József Gyöngyös környéki kőbányász, szakaszvezetö, Csizmadia István nagybári (Veiké Bara) parasztfiú, tizedes, Dajkó Ferenc, rimaszombati (Rim. Sobota), tisztviselő, zászlós. Lővey Zoltán zászlós, miskolci lakos, Koppány zászlós, tanító és Horváth István viszneki napszámos. Már alig vártuk az indulás napját, óráját, percét. Végre elkövetkezett 1944. szeptember 19. Miután alaposan átismételtük az elkövetkezendő feladatokat, teherautóra szálltunk, és elindultunk a repülőtér felé. Megfogadtuk ugyan, hogy a táborból való távozásunk alkalmával nem adunk le díszsorozatokat géppisztolyainkból egyrészt, mert a töltényekre később nagy szükségünk lesz, másrészt, hogy kerüljük a feltűnést, egy-két jókedvű szovjet elvtárs mégiscsak kilőtte a sorozatot, amikor autónk kigördült a búcsúztatók gyűrűjéből. A repülőtéren megkaptuk az ejtőernyőket. Nógrádi elvtárstól kemény kézszorítással, öleléssel búcsúztunk, és beszálltunk a repülőgépbe. Felbúgtak a motorok és a magasba emelkedtünk. Este 8—9 óra lehetett, amikor elértük a Kárpátok gerincét. Az ablakon keresztül láttuk a földön a minket kereső német légvédelmi ágyúk tüzét. Nem sikerült eltalálniuk. Repülőgépünk tovaszállt, míg végre, körülbelül egy-másfél órai repülés után megpillantottuk a Banská Bystrica melletti Kordiky község határában levő háromszögben rakott máglyákat — elértük a kijelölt helyet. Itt csoportonként ugrottunk ki a repülőgépből, nehogy nagyon szétszóródjunk. Én a második csoportban voltam. Mivel a máglyák által körülhatárolt tisztás eléggé kis terület volt, valamennyien a fák között értünk földet. Kisebb zúzódásokon kívül egyikünknek sem történt baja. Alig volt közöttünk olyan, aki nem akadt volna fent ejtőernyővel az erdő fáin. Én is csak nagy üggyel-bajjal tudtam kiszabadítani magam az ejtőernyő hevedereiből. Végre sikerült megvetni a lábam, elszabdalni a hevedereket, és lemászni a földre. Jelként — csendes füttyszóval — a Rákóczi-induló első hangjait Fábry József és Vaszil Kozlov beszéltük meg. Eléggé körülményes volt az összegyülekezésünk. Virradatig azonban valamennyien együtt voltunk. Csizmadia István kivételével, aki valahogy távolabb keveredett, és eltévedt. Félnapos keresés után ő is előkerült. Bementünk Kordikybe, ahol az Alekszandr NyevszRijről elnevezett vegyes szlovák— szovjet partizánosztag fogadott bennünket. Ezen a nyáron gyakorta kell kémlelni az eget. Egyik nap vigasztalanul zuhog és hűvös van, másnap tomboló kánikulai hőséget gerjesztve fűt az égi kazán. így hát nincs tartósan rossz idő, ám szép, meleg nyárnak sem mondható az idei. A nyaralók azonban mit sem törődnek az időjárás szeszélyeivel: járjunk bármerre az országban, hegyvidéken vagy síkságon, erdőben vagy vízparton, szinte mindenütt kül- és belföldi üdülőkkel találkozunk; közülük sokan sátorral, utánfutóval, esetleg lakókocsival keresik fel hazánk idegenforgalmi központjait. E nyári forgatagban alighanem azok okoskodnak jól, akik igyekszenek elkerülni a legdivatosabb, legkedveltebb üdülőhelyeket. Hiszen például a szenei (Senec) vízparti üdülőterületeknél, a páti (Patince) avagy a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) termálvizes strandok szálláslehetőségeinek környékén, a Tátrában vagy a gömör-szepességi karsztvidék legszebb túralehetöségeit kínáló Szlovák Paradicsom turistaközpontjainak bejáratánál akár kint is lehetne a „Megtelt”tábla. Nézzük hát, talál-e a nyaraló csendesebb, a pihenésre inkább módot adó helyeket ?. A senicai járásban létesített Gadarka üdülőközpont kempingjében német, magyar, francia és természetesen hazai rendszámú autók, lakókocsik sorakoznak egymás mellett. A sátraknál, nomeg a vízparton így gyakran hallani a különböző nyelvek keveredését. Úgyszólván minden hely foglalt, még a lejtösebb, dombosabb részeken is táboroznak. Jobbára a kopár földön, az őszi-tavaszi füvesítésnek már csak a nyomai látszanak. — Nem is csoda ekkora forgalomban! — szabadkozik Frantisek Bederka, a kemping vezetője. — Igaz, ebben a szezonban nincs olyan zsúfoltság, mint az utóbbi két esztendőben, de így is jóformán valamennyi sátorhely foglalt. Hivatalosan, az előírások szerint, körülbelül hatszáz vendéget fogadhatnánk, jelenleg vagy százzal többen táboroznak itt. A körülményeink valamivel szerényebbek az idegenforgalmilag fölkapottabb tájak kempingjeinél, de ennek megfelelően alacsonyabbak az árak is, és ezt viszont manapság mind többen mérlegelik. A szerényebb körülmények azonban nem azt jelentik, hogy talán hiány lenne az alapvető szolgáltatásokban. Van zuhanyozó, mosdó, a baj csupán az, hogy csúcsidőben a csapokból legföljebb kézmeleg víz folyik, amiért bizony elegen panaszkodnak, elvégre nyaralás közben kinek van kedve kora reggel fölkelni, hogy hét óráig még meleg vízben tusolhasson?! Bővíteni kellene tehát a vízhálózatot s élénkíteni a helyi étterem és az élelmiszerbolt választékát, mert július legforróbb napjaiban az itt bejelentett vendégekként táborozó, illetve csak egy napra, tehát fürdés céljából idelátogató turisták száma a másfél ezret is meghaladta. A Tátra kapujában, a liptói vizduzzasztógát üdülőterületein — legalábbis hétköznapokon — nem gond megtelepedni. A Liptovská Marát övező kempingekben egyszerre több ezer vendég szállhat meg a motelekben, faházakban, lakókocsikban és persze a sátrakban. Másfél éve tartó bővítés, korszerűsítés fejeződött be erre a szezonra. Ennek köszönhetően a korábbinál nemcsak több vendéget tudnak fogadni, de kényelmesebb is lett itt a nyaralás; újabb zuhanyozókat, mosdókat építettek, van vezetékes gáz is és rendezettebbek lettek a táborhelyeket öszszekötő utak, utacskák. Sajnos, a füvesítés késik, úgyhogy esőben jókora sár lehet a sátrak között. Péntek van, a portánál nagy a forgalom. Sorba állnak a most érkezők, s mi tagadás, türelmetlenül várják, hogy túljussanak a bejelentkezésen, hiszen szeretnének mielőbb letelepedni, megszabadulni a csomagoktól. Főleg a fiatalok között vannak sokan, akiknek „hátukon a házuk": gyalogszerrel, kis sátorral és hálózsákkal keltek útra. A többség, természetesen, itt is motorizált turista. — Jönnek ide az egész országból és persze Európa különböző tájairól is — mondja Dagmar Jancoková, a Liptovsky Hrádok-i Koliba étterem vezetöhelyettese. — A legtöbb külföldi vendég az NDK-ból és Magyarországról érkezik, de viszonylag sok az osztrák és az NSZK-beli turista is. Többnyire négy-öt éjszakát töltenek a vízduzzasztót Övező kempingekben. Ismerkednek a környékkel, bebarangolnak néhány hegyet, jó idő esetén fürdenek, aztán tőlünk kérdezik: mit tanácsolunk, merre menjenek tovább. A Dunajec völgyében és a Szepességben is a nyár a főszezon. A vállalati és a szakszervezeti üdülőkben, a hegyi szállókban, turista - házakban nincs ugyan már-már kellemetlennek tűnő zsúfoltság, de Így is több ezren 12
