A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-03 / 32. szám
CSEREPEK ANTON POPOVIC HALÁLÁRA SZERZŐRE VÁRVA Az igazat megvallva, a csehszlovákiai magyar írók nem kényeztetik el túlságosan a MATESZ színészeit. Gyakran évekig kell várni egy-egy új csehszlovákiai magyar színpadi mü bemutatójára, s amikor végre sor kerül rá, többnyire csalódást kelt: a nézők udvariasan tapsolnak, a kritikusok fanyalognak, a színészek is alig várják, hogy a darab lekerüljön a programról, a szerző pedig szeretné minél hamarabb elfelejteni az egészet és szent fogadalmat tesz, hogy többé még csak a színház közelébe sem megy. s nincs az az emberfia, aki még egyszer ráveszi egy ilyen meggondolatlan cselekedetre. „Priusza van" — mondta egyik ismerősöm valamelyik írónkról, s én már kezdtem azt hinni, hogy a rendőrséggel gyűlt meg a baja, de rögtön kiderült, hogy nem erről van szó, mert hozzátette: „Ő is elkövetett néhány színdarabot". Hát igen. színpadi szerzőnek lenni hálátlan dolog, de van ennél sokkal rosszabb állapot is. Amikor egy színész szerepekre, új lehetőségekre vár, szinte reménytelenül. Mielőtt még bárki is félreértene, sietve megjegyezném: nem arra a viszonylag gyakori esetre célzok most, hogy valaki a rendező szeszélye miatt nem jut szereplehetöséghez, az ilyesmi úgyis csak átmeneti állapot, s egy másik rendező megszüntetheti. Amire én gondolok, az sajnos adminisztratív intézkedésekkel aligha orvosolható. A csehszlovákiai magyar színész ugyanis a Shakespeare- vagy a Schiller-hősök mellett — talán hihetetlen, de igaz — csehszlovákiai magyar irók hőseit is szeretné életre kelteni a színpadon, már csak azért is, mert tudja, hogy a nézők is igénylik a mi valóságunkat ábrázoló alkotásokat, szívesen viszontlátnák a színpadon életünk jellegzetes alakjait. A minap Boráros Imre járt szerkesztösé-Igünkben és egy szokatlan, bár az ö szemszögéből nézve teljesen indokolt kéréssel fordult hozzánk: „Gyerekek, írjon már valaki egy monodrámát nekem!" Nem tudom mások mit éreztek, nekem úgy tűnt föl. mintha valaki kétségbeesetten segítség után kiáltott volna. Az alkotó ember minden helyzetben arra törekszik, hogy teremtsen, létrehozzon valamit, valami értékeset a köz javára, de egyszersmind önmagát is szeretné kifejezni ebben a műben. A színész csupán illékony, szinte megfoghatatlan anyagokból építkezhet: hangokból, gesztusokból, pillantásokból ; a szöveg, amit mond már nem a sajátja \ — noha teljes mértékben azonosulhat vele —, a szavakat, a mondatokat valakinek papírra kell vetnie, hogy tartalmat és keretet | adjon a színészi játéknak. A színész persze nemcsak játszik és hősöket formál meg, hanem kapcsolatot is teremt az író és néző I között, s ez a feladata legalább olyan fontos és felelősségteljes mint az a másik. Boráros Imre egyike ama kevés színészünknek, akik tudatosan keresik a nézőkkel való kommunikálás lehetőségeit. Gyakran szerepel verses összeállításokkal kicsik és nagyok előtt, nem hiába az egyik legjobban szavaló színművé-Iszünk (is). A csehszlovákiai magyar költők nem lehetnek eléggé hálásak neki, hiszen verseiket épp Boráros Imre tolmácsolásának köszönhetően értették és szerették meg a hallgatók százai, ezrei. Hadd mondjam el egyik nagy álmát is, talán valóra váltható. Egy irodalmi kávéházat szeretne létrehozni — szerinte erre Dunaszerdahelyen adottak a legjobb feltételek —, ahol színészeink rendszeresen felléphetnének verses összeállításokkal, prózai szövegekkel, monodrámákkal. sanzonokkal stb. Hogy mi mindenre nyílna itt lehetőség, azt hamarjában nehéz is lenne maradéktalanul számba venni, hiszen egyegy műsoros estet össze lehetne kapcsolni iró-olvasó találkozóval, kamarahangversenynyel, fotó- és képkiállítással, sőt én még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy itt adjuk át a Madách-díjat vagy más, megalapításra váró képzőművészeti, színházi és újságírói dijainkat a kitüntetetteknek. ÉLŐ OLIMPIA Vojtech Zamarovsky, a kiváló művelődéstörténeti író nevét a magyar olvasók is megtanulhatták az elmúlt két évtized során, hiszen több könyve is napvilágot látott magyar fordításban. A Tátrán Könyvkiadó 1966-ban jelentette meg A világ hét csodája c. művét, a Mladé letá Istenek és hősök a görög—római mondavilágban c. könyvét adta ki 1970-ben, de a Madách Kiadó is gyarapította a magyarul megjelentetett Zamarovsky-kötetek során, hiszen 1972-ben Egy eltűnt birodalom titkai nyomában című munkáját, 1980-ban A görög csodát, 1981 -ben A felséges piramisokat adta közre. A Zamarovsky-könyvek, mondanom sem kellene talán, nagyon közkedveltek, s ez csak részben a téma érdeme, hiszen ha a szerző nehézkesen, körülményesen fogalmazna, ha minden áron a tudását akarná fitogtatni, akkor aligha lenne sikere az olvasók körében. De szerencsére nincs így, hiszen Zamarovsky könyveiben éppen a könynyed stílus, a szellemes, mór-mór csevegésre emlékeztető beszédmodor a legrokonszenvesebb, s ezt — bizonyos fogyatékosságai ellenére — azért kell külön is hangsúlyozni, mert olyanok számára is vonzóvá tudja tenni a témát, akik korábban nem érdeklődtek az antik kultúra iránt. A közelmúltban magyarul napvilágot látott legújabb munkája, az Élő olimpia (eredetileg: Vzkriesenie Olympie) alighanem még több hívet toboroz neki a magyar olvasók táborában. Elvégre a sport milliós tömegeket vonz, s közöttük bizonyára sokan akadnak, akiket az egyes sportágak kialakulása, az ókori olimpiák több mint 1000 éves története is érdekel. Zamarovsky műve azonban nem csupán sporttörténeti szakkönyv, pontosabban annak a szó valódi értelmében nem is nevezhető. Az ókori olimpiai játékok csupán jó alkalmat teremtenek arra, hogy a szerzővel bebarangoljuk az ókori Görögországnak azokat a helyeit, ahol jelentős sportjátékokra került sor, szemügyre vegyük azokat a nagyszerű építészeti, képzőművészeti alkotásokat, amelyek szorosan összefonódnak az olimpiai játékokkal és az eszmével, amelyet szimbolizálnak, s közben bepillanthatunk a korabeli görögök életébe, megismerkedhetünk számos kiváló atlétával, s mindazzal, ami az olimpiai játékokat övezte. Számomra a legérdekesebb információ ebből a könyvből az volt, hogy a nagy görög drámaírók: Szophoklész, Arisztophanész, Aiszkhülosz stb. milyen gyakran és milyen hozzáértéssel írtak a különböző versenyekről. Ebből nyilvánvalóvá vált előttem az, hogy a görögök életében valóban nagyon fontos dolog volt az olimpia, de talán még ennél is fontosabb a test és a lélek harmonikus fejlődésének — a kalokagathiának — az eszménye, amely a szocialista társadalom ideálja is. LACZA TIHAMÉR Anton Popovié, szlovák irodalomteoretikus, irodalomtörténész, a szlovák irodalomkommunikáció elméletét kidolgozó ún. „Nyitrai Iskola" ismert személyisége ötvenegy éves korában meghalt Mikor mi a magyar irodalom szlovák fogadtatásáról beszélünk, letöbbször csak az irodalmunk szlovák forditásait-fordítóit emlegetjük. Kevesebb szót ejtünk irodalmunk szlovák irodalmáról, s azokról a szlovák irodalomtudósokról, kritikusokról, akik olvassák, ismerik és saját nyelvükön ismertetik-népszerűsítik irodalmunkat Pedig ilyenek is vannak, s ha nem is sokan, mindenesetre többen, mint ahogy gondolnánk. Közéjük tartozott Anton Popovié is. Nem volt hungarotógus {kutatásának fő tárgya az orosz irodalom, elsősorban a szlovákorosz irodalmi kapcsolatok köre volt, fő művének a címe: Az orosz irodalom Szlovákiában 1863—1875 közötti de értette, beszélte nyelvünket, sok magyarországi és hazai magyar barátja volt és ami a legfontosabb: ismerte az irodalmunkat Elég elolvasni legfontosabb fordításelméleti könyvét a magyar fordításban is megjelentetett A műfordítás elmélete című munkáját hogy lássuk: menynyire benne élt irodalmunkban. A kötet névmutatója nemcsak a magyar klasszikusok: Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor vagy József Attila nevét tartalmazza, hanem az olyan jelenkori köttök nevét is, mint Illyés Gyula, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes vagy Garai Gábor. Igaz, ezt a gazdag példaanyagot nagyrészt magyar fordítója és barátja, Zsilka Tibor közvetítette a szerzőnek, de mit változtat ez azon a tényen, hogy Popovié így közvetlen kapcsolatba került ezeknek a magyar íróknak a műveivel is?! Műfordításelméleti munkája természetesen magyar vonatkozásaitól eltekintve is jelentős mű. A fiatal irodalomtudós indulása idején a legjobb forrásból, a cseh Jifí Levy munkáiból merít de később fordításelméleti koncepciója egészen sajátosan alakul. Míg a hagyományos fordításelméleti munkák csak azt vizsgálják, hogy a fordítás szövege mennyire hű az eredeti mű szövegéhez, esetleg mennyire interpretációja vagy átstilizálása annak. Popovié a kommunikációelmélet szempontjainak bekapcsolásával {elsősorban a befogadó, az oNasó szerepének a tisztázásával) megteremti az ún metaszöveg koncepcióját E szerint például egy irodalomkritika, egy szavalat egy színpadi előadás stb. is éppen úgy „metaszöveg" (szöveg a szövegről, szövegértelmezés), mint a műfordítás, a műfordítás teoretikusának elsőszámú feladata éppen az, hogy kimérje a műfordítás mint' metaszöveg helyét ezen egyéb metaszövegek között S éppen a metaszövegeknek, a metakommunikációs tevékenységnek ezzel a tipologizálásával, határozhatja meg a legpontosabban a műfordítás mibenlétét ha úgy tetszik: elméletét Az ilyenfajta műfordításelmélet a magyar nyelvterületen még ma is hiánycikk. A magyar irodalomtudományban a műfordításelmélet alatt inkább a műforditáskritikát és a műfordítástörténetet értik. S Anton Popovié tudta ezt Ezért örült annyira A műfordítás elmélete című könyve magyar kiadásának. Úgy érezte, hiányt pótol vele a magyar irodalomban. S jót érezte. Személyesen ismertem. Nyitrai tanárkodásom idején legalább hetente, de később is gyakran találkoztunk. Tudtam, tele van tervekkel. Legutóbb arról beszélt hogy szívesen írna magyar köttök szlovákra fordított verseiről. pontosabban a magyar vers szlovák transzlációjának elméleti problémáiról. Terve már örökre terv marad. Egy fiatalon elhunyt ambiciózus irodalomtudós megvalósulatlan terve. S mi tehetetlen keserűséggel vesszük tudomásul a tényt hogy legtehetségesebb alkotóink, íróink, költőink, tudósaink a civilizáció koponyaroppantó szorításában fiatalon hullanak ki a sorból, teszik te örökre a tollat s nem tehetünk mást mint számba vesszük hagyatékukat s ígéretet teszünk, hogy jól fogunk vele sáfárkodni. így teszünk Anton Popovié hagyatékával is. TÖZSÉR ÁRPÁD Könözsi István felvétele 11
