A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-13 / 29. szám
Június elején a Tompa Mihály Napokon Rimaszombatban (Rim. Sobota) találkoztam a népszerű művészházaspárral, Pelsőczy Lászlóval és Dévai Nagy Kamillával, akik verses-zenés műsorral léptek fel a három napig tartó ünnepségen. Ez alkalomból megkértem a kedves és szerény művészeket, hogy pár kérdésemre válaszolva a Hét olvasóinak valljanak életükről, munkájukról és terveikről. Elsőnek Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas előadóművésznek tettem fel néhány kérdést. — Hogyan került először kapcsolatba az énekkel, a népdallal? — Igaz, én már Budapesten születtem, de szüleim Erdélyből származnak. Édesanyám Csík megyei székely lány volt. A népdalok, a balladák szeretetót otthonról örököltem. Kiskoromtól énekelek. Elször a Magyar Rádió Gyermekkórusának, később még legalább hat kórusnak voltam a tagja. Minden diákrendezvényen, iskolai ünnepélyen szerepeltem, mégse készültem soha énekesnőnek. Érettségi után a Zeneakadémiára jelentkeztem középiskolai énektanári és karvezetői szakra. Hogy mégse lett belőlem tanár, az a Nyílik a rózsa és a Röpülj páva népdalvetólkedőknek köszönhető. Én voltam az országban az első, aki gitár kísérete mellett énekeltem a népdalokat. A szigorú zsűri jóvoltából „repültem" is rögtön a vetélkedőkből, de a közönség megkedvelt és újra meg újra visszajuttatott a színpadra. — Hogyan alakult a további pályafutása ? — Az 1970—73-as években a Rajkó zenekar szólóénekese voltam, de nem tudtam összeegyeztetni a saját egyéni elképzelésemet az együttes elképzeléseivel és céljaival, így szabadúszó, önálló előadóművész lettem. Azóta érzem magam boldognak és hasznos embernek. Sokkal többet kaptam a sorstól, mint amennyit a legmerészebb álmaimban reméltem. Többször is bejártam a világ országait. Egyszerűbb lenne azt felsorolni, amerre még nem jártam. Olyan emberek hallgatták ez énekemet, mint Fidel Castro, Ludvik Svoboda, Indira Gandhi, a nepáli király és még sokan mások. — Melyik a legkedvesebb dala ? — Csak akkor lennék igazságos, ha legalább tizet sorolhatnék fel, de ha csak egyet szabad, akkor az Erdő mellett estvéledtem című népdalt választanám. Ez Kodály Zoltán Esti dal című kórusművének az alapdallama. — Ha „véletlenül" nem énekel, mi a kedvtelése, egyéb szórakozása ? — A kertészkedés. A Balaton mellett van egy kis bérelt házunk, egy kiskerttel. A kertet a két kezünkkel vakartuk ki a gazból. A házat is én meszeltem ki egyedül. Csak a hanglemezeim készítése okozott ekkora örömet, bár más jellegűt. A hang ugyanis elszáll, az előadást a hanglemez nem pótolja, de a fal azóta is tiszta. A másik kedvtelés, de nevezhetjük inkább örömteli anyai kötelességnek is: figyelni, ahogy két fiam értelme bimbózik, ahogy önálló egyéniségekké fejlődnek. — További tervei? — Eddig hét nagylemezen szerepeltem, ebből kettő önálló album volt. A levegőben „lóg" a harmadik önálló lemezem is. Valószínű, hogy a gyermekeknek fogok énekelni rajta. Nem tudom eldönteni, hogy a felnőtteknek, vagy a gyermekeknek szóló anyagot szeressem-e jobban. Pelsőczy László színészt először a tavalyi kiugró, sikeres szerepléséről faggatom. — Az István, a király rockopera főszerepe egycsapásra az országos hírnév, a figyelem középpontjába lendítette. Hogyan esett önre a választás? — Tucatnyi társammal együtt engem is behívtak előzetes próbafelvételre. Persze nem a főszerepre, hanem azért, hogy valamelyik főurat alakítsam. Az utolsók között kerültem sorra. Közben a főszerep eljátszására két színészt választottak ki, de nem tudtak megegyezni, hogy melyik legyen az. Miközben szenvedélyesen vitatkoztak, azt hiszem Szörényi volt aki hirtelen rám nézett és azt mondta: Mit vitatkozunk, hiszen itt van Pelsőczy, legyen ő István! így lettem István, a király. Azt már előzőleg eldöntötték, hogy István hangját Varga Miklós énekli és Koppány szerepét Vikidál alakítja. — Mi volt a kezdet? Hogyan lett színész? — Körülményesen és nagyon lassan kerültem erre a szép. de rögös pályára. Az érettségi után a szinművészeti főiskolára jelentkeztem, persze nem vettek fel. Erre elmentem repülőgép-rádiólokátor műszerésznek. Közben a keramikus szakmát is megkedveltem. De a színészi pálya utáni vágy nem hagyott nyugton. Még megkíséreltem újra a felvételit, aztán úgy döntöttem, hogyha nem megy, nem kell erőltetni. Mégis sikerült bejutnom két évre a Nemzeti Színház. Stúdiójába. Később Szurdy Miklós, aki azóta már rendező, meghívott egy vizsgaelőadásra. S ott találkoztam Maár Gyulával. Ö választott ki élete első filmjének, a Présnek egyik szerepére, ahol Törőcsik Mari partnere voltam. Ebben a filmben látott meg Jancsó Miklós és felajánlott egy kis szerepet a Még kér a nép című filmjében. Ennek kapcsán kaptam a meghívást a 25. Színházhoz, ahol a Jancsó által rendezett Fényes szelekben játszottam. Tíz évet töltöttem a 25. Színháznál. Ezután a Várszínház következett, majd két év a Békéscsabai Színházban. Dévai Nagy Kamillával való házasságkötésem után kerültem fel újra Budapestre. — Melyik volt a legkedvesebb szerep ? — Az első igazán kedves és hálás szerep a Rómeó volt, de az alakítással személy szerint nem voltam megelégedve. Aztán Békéscsabán jöttek a jó szerepek, például Szakonyi Károly Honkongi parókájában Zongori Ottó. Első és utolsó operettfellépésem Ábrahám Pál Viktóriájában a Miki gróf volt, de játszottam táncos-komikus szerepeket is. Victor Máté zenéjével készült Rostand Cyranójában Krisztián alakítása a legemlékezetesebb. Ezután már István a király következett. — Azonkívül, hogy szerepet tanul, énekel, mi a kedvtelése ? — A lovaglás és a kertészkedés. De imádom a jó futballmeccseket is. — Melyik műfaj áll önhöz legközelebb? — Nincs kifejezetten kedvenc műfajom, mindegyiket szeretem, legyen az dráma vagy táncos-zenés darab. — További tervei? — Nincs különösebb tervem. Mindig azt a szerepet szeretném tökéletesen eljátszani, alakítani, amit rámbíznak, nemcsak a magam kedvére, de a közönség megelégedésére is. Beszélgetett: OZSVALD ÁRPÁD (Prandl Sándor felvételei) A Pedele nevű új kerékpár első pillantásra szokványos bicikli. Az új benne az, hogy 80 wattos motorral van felszerelve, melyet egy szabványos, 12 voltos elem táplál. Emelkedőn a kerékpár pedálozás nélkül, villanymotorhajtással kb. 20— 23 km-es sebességet érhet el. Düsseldorfban egy nagy medencét építettek, amelyben a leendő búvárok természethű körülmények között készülnek gyakran veszélyes foglalkozásukra. A veszélyek közé tartoznak a kék cápák is, ezért a medencében villanymotorral felszerelt távirányítású „cápák" úszkálnak. A díszes ezüstkancsót a híres londoni Tiffany and Co. cég készítette 1859-ben, a Nemzeti Gárda egyik tisztje részére. A New York-i városi múzeumban látható. 8
