A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-20 / 17. szám
* SSSI^S r;. Bármennyire is közel esnek egymáshoz ezek a csereháti települések — Perény (Perín) és Reste (Reáice) között jó ha 15 kilométer a távolság — mégis mindegyik a maga útját járta a második világháborút követő években. Ez egyaránt vonatkozik a társadalmi és a gazdasági élet alakulására is. Mint ismeretes, a mezőgazdaság szocializálásának programját a CSKP IX. kongresszusa foglalta határozatba. Ezt a programot az egykori szepsi (Moldava n/B.) járásban is igyekeztek megvalósítani — váltakozó sikerrel. A csereháti falvakban elsőként Perényben alakult meg az ún. I. típusú egységes földmüvesszövetkezet. Az előkészítő bizottság 1949-ben kezdte meg működését, s még abban az évben létrejött a társulás. Ennek a szövetkezetnek a vezetősége négytagú volt, a teljes taglétszám pedig mindössze nyolc embert jelentett. A földterület, amelyen gazdálkodtak egyrészt a tagságé, másrészt egyházi és ún. „amerikás" elhagyott birtok volt. Összesen 342 hektár volt a mezőgazdasági területük, ebből 208 hektár a szántóföld. Arról is maradt pár adat, hogy a szövetkezet rendelkezett néhány géppel; ellenben az állatállományról semmi adat nem szól. A többi csereháti faluban — Hímben, (Chym), Alsó- és Felsőláncon (Niíny Lanec; VySny Lanec), Buzitán (Buzica) és Restén (Reáice) — ekkor még a parasztság önállóan gazdálkodik. Perényben 1950-ben áttérnek a II., 1951-ben pedig a III. típusú szövetkezeti gazdálkodásra. 1952-ben 192 tagja van a szövetkezetnek — ebből 174 a munkaképes dolgozó — és összesen 1303 hektár mezőgazdasági területet művelnek. (Ekkor még Gombos is Perényhez tartozott.) A szántóföldjük kereken 1 000 hektár. 1852-ből már elegendő adat maradt ránk, amelyek alapján képet alkothatunk ennek a szövetkezetnek a gazdálkodásáról, illetőleg a gazdálkodás eredményességéről. Többek között ebben az évben 225 szarvasmarhát tartottak — ebből 92 darab volt a fejőstehén —, volt 326 sertésük, 227 juhuk, 100 lovuk, s — ez nem tévedés — 12 tyúkjuk ... Ebben az esztendőben jelenik meg a szövetkezet földjein az első kombájn, a Sztalinyec. A ránk maradt iratokból azonban az is kiderül, hogy eléggé komoly ráfizetéssel dolgoztak, s az egészévi termelési tervet nem tudták teljesíteni. A tervezett 4 millió 946 ezer koronával szemben mindössze 3 millió 142 ezer koronát tudtak megtermelni. A perényi szövetkezetét a megalakulás sorrendjében a felsőlánci követi. Itt 1950-ben alakítják meg az egységes földművesszövetkezet I. típusát 16 taggal; később áttértek ők is a III. típusú gazdálkodásra. Alsóláncon 1952-ben alakult meg a III. típusú szövetkezet. Az ötvenes évek második felére a szövetkezet káderállománya stabilizálódik; 1958-ban a 40 szövetkezeti tag 510 hektár mezőgazdasági földterületet művel, amelyből 307 hektár a szántó. Ugyanebben az időben Alsóláncon 143 hektáros területen állami gazdaság is működik. Az első adat az alsólánci szövetkezet gazdálkodásáról 1960-ból való, amikor is a gabonafélék átlagos hektárhozama 16 mázsa volt. 1962-ben az alsólánci szövetkezetnek 53 tagja van. 1963-ban a szövetkezet össztermelése meghaladja a 4 millió koronát. Búzából 28, árpából 35, burgonyából 150 mázsa az átlagos hektárhozam. Az alsólánci szövetkezet az egészéves termelési tervét ezekben az években soha nem teljesiti. Három-négyszázezer koronás különbség — lemaradás — mutatkozik évről évre. A hími szövetkezet megalakulásának körülményeiről kevés adat maradt fenn. Az tény, hogy 1953-ban jött létre a közös gazdaság 258 hektáros földterületen. A hími szövetkezet 1964-ig gazdálkodott önállóan. Perény és Hím közigazgatásának egyesítésével a két gazdaságot is egyesítették. A hatvanas években Hímben a gabonafélék átlagos hektárhozama — a rozs kivételével — 23—25 mázsa között mozgott. Restén 1955 októberében, Buzitán pedig 1956 februárjában alakítják meg a szövetkezetét. Egy 1962-ből származó adat szerint Buzitán összesen 362 gazdálkodó egyént tartottak nyilván. Ezek a gazdák 20 ártól 25 hektár nagyságú területeket birtokoltak; 78 gazdának volt 20 hektár feletti birtoka, a többség általában 10—15 hektár földet mondhatott magáénak. A restei szövetkezet korai szakaszáról szinte semmi használható adat nem maradt. A megalakulást követő hetedik évben, tehát 1962-ben kap a gazdaság kombájnt, s 1967-ben a gabonafélékből az átlagtermésük 25 mázsa volt. A hatvanas évek első harmadában a munkaegység értéke Restén 23 korona. (18 az előleg, 5 korona pedig az osztalék). Buzitán, annak ellenére, hogy a Csereháton az utolsók között alakították meg a szövetkezetét, hamarosan a legnagyobb gazdaságot mondhatják a magukénak. 1957-ben a szövetkezetnek már 139 tagja van, ebből 108 az állandó dolgozó. Összesen 854 hektár mezőgazdasági területen gazdálkodnak, a szántóföldjük 716 hektár. Az első közös gazdálkodási év azonban nem sikerült valami fényesen itt sem. A következő, tehát az 1958-as év azonban már jobbnak bizonyult. A csereháti közös gazdaságok fejlődése kapcsán szólni kell arról is, hogy a szóbanforgó időben Alsóláncon, Buzitán is működött állami gazdaság, amelynek összterülete megközelítette az 1 500 hektárt, s az 1 195 hektár szántóföldön az akkori viszonyokhoz mérten eredményesen gazdálkodott. A növénytermesztés mellett intenzív állattenyésztést is folytattak. Fejlett volt a tehenészetük és a juhtenyészetük is. Az ötvenes évek elején-közepén, amikor a szövetkezetesítési folyamat végbemegy, az akkori szepsi járásban összesen 39 önálló település volt. Ezekben a kisebb-nagyobb falukban összesen 31 231 ember élt. A járás mezőgazdasági földterülete 37 378 hektár, ebből 21 260 hektár a szántó. 1958-ban ebben a járásban már 29 szövetkezet tevékenykedett, s egy mezőgazdasági dolgozóra 8,3 hektár mezőgazdasági földterület jutott. (Ugyanekkor Perényben már csak 6,4.) A járás mezőgazdasági összterületének a 71 százaléka került szövetkezeti tulajdonba. (A maradék 29 százalékot a magánszektor és az állami gazdaságok művelik.) Mindennek — a szövetkezetek számát értve ez alatt — a jó egynegyedét a csereháti faluk, illetve szövetkezetek alkották. Azok az adatok, amelyeket a szövetkezetesítéssel kapcsolatban ezidáig felsoroltam, lényegében csak azokat a tényeket tükrözik, amelyek egy folyamat következményeit zárják le. S így, egymás mellé állítva azt sugallják, hogy az a változás, amely a birtokviszonyok átformálását eredményezte egyenletes folyamat volt. Ha így gondolkodnánk, elferdítenénk a valóságot. Hogy mennyire változékony és kétkedő volt a szövetkezethez fűződő viszonya a parasztságnak, arra hadd említsek meg egy példát. Amikor 1953-ban nyilvánosságra hozták a szövetkezetek első minta-alapszabályzatát, a szepsi járásban — de másutt is — sok gazda kilépett a szövetkezetből. A minta-alapszabályzat egyik pontja ugyanis kimondta a szövetkezetbe való belépés önkéntes voltát. Az alapszabályzat ismertetése után Perényben például harminchétén hagyták ott — az önkéntesség elvét ismerve — a közös gazdaságot. Hogy ennek gazdasági, vagy elvi oka volt-e, ma már nehéz lenne eldönteni. Megítélésem szerint mindkét ok közrejátszhatott. Ezek a szövetkezetek gazdaságilag ugyanis nem voltak valami eredményesek, abban az időben következésképpen a tagság jövedelme is nagyon kedvezőtlenül alakult. Ahogy a korábban ismertetett adatok is bizonyítják, a tervezett termelési mutatókat egyetlen évben sem sikerült teljesíteniök. Az alacsony kereseti lehetőségek így inkább taszították, mint vonzották az embereket. Az ipar, s az építkezések lényegesen több lehetőséget kínáltak, beleértve a szociális juttatásokat is. A csereháti szövetkezetek ezzel a kínálattal szemben akkor még nem tudtak versenyre kelni. Családi pótlékot például Perényben először 1959-ben tudtak adni a szociális alapból. Egy gyermek után 40, kettő után 45, három után pedig 50 korona járt. A nehézségek és bonyodalmak ellenére mégis létrejött egy minőségileg magasabb szintű gazdálkodási rendszer. Ezt a termőföld kollektív tulajdonbavétele mellett a gépesítés lassú, de folyamatos térhódítása, valamint a szakemberek képzése és munkábaállása határozta meg. Ismét egy Perényből ránk maradt adat jelzi ezt a minőségi előrehaladást. 1960-ban a perényi szövetkezetben mindössze egy mezőgazdasági szakközépiskolával rendelkező szakember dolgozott a vezetésben. Hét évvel később már négy agrármérnök tevékenykedett ugyanitt. A szövetkezetesítési folyamat kezdetei, a szövetkezetek működése — a gépesítés következményeként — törvényszerűen munkaerő-felesleget vont maga után. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelés specializációjának első jeleit is felmutatta. Az általános, régi értelemben vett paraszti munka az ötvenes évek közepérevégére két nagy ágazatra oszlik, később — az állattenyésztésen és a növénytermesztésen belül — ez a szakosodás tovább rétegeződik, ahogy a termelési technológia fejlődik és korszerűsödik. A jelzett előrehaladás nyomán megváltozik a csereháti falvak közösségi struktúrája is. Később, a hatvanas évek végén, de méginkább a hetvenes évek elején, ahogy a mezőgazdaság ipari jellegű nagyüzemi termelési technológiák birtokába jut, az is egyértelművé válik, hogy e technológiát az ilyen kicsi, négy-ötszáz hektáros gazdaságokban racionálisan alkalmazni nem lehet. A fejlődés törvényszerűen a nagyobb gazdasági társulások létrehozását sürgeti. Ennek a feltételei itt a Csereháton a hetvenes évek elejére jöttek létre. GÁL SÁNDOR A szerző felvételei 4
