A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-20 / 17. szám
Képes krónika GUSTAV HUSAK FOGADTA ERWIN LÁNCOT Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke a múlt hét folyamán fogadta a prágai várban Erwin Láncot, az Osztrák Köztársaság külügyminiszterét. A találkozón a felek megállapították, hogy a két ország kapcsolatait sikerül a jószomszédság és kölcsönösen előnyös együttműködés szellemében fejleszteni. A fogadáson részt vett Bohuslav Chnoupek külügyminiszter (jobbról a második) és Frantiáek Saida, a köztársasági elnök irodájának vezetője (jobbról az első) is. A nemzetközi helyzet megvitatása során hangsúlyozták, hogy hatékony erőfeszítéseket kell tenni a nemzetközi légkör további rosszabbodásának megakadályozására és a lázas fegyverkezés megállítására. NAGYGYŰLÉS A KOPRIVNICEI TATRA üzemben Lubomír Strougal szövetségi miniszterelnök észak-morvaországi körútja során ellátogatott a koprivnicei Tatra vállalatba, ahol ez alkalomból nagygyűlést rendeztek. A vállalat igazgatója tájékoztatta Strougal elvtársat a gyár eredményeiről. Képünkön: Strougal elvtárs üdvözlése az észak-morvaországi kerületben. LENIN SZÜLETÉSÉNEK 114. ÉVFORDULÓJA Április 22-én a világ haladó gondolkodású emberei mindenütt megemlékeznek Lenin születésének évfordulójáról. Vlagyimir II- jics Lenin Marx és Engels mellett az emberiség legnagyobb szocialista gondolkodója, a marxizmus továbbfejlesztője, a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a világ első szocialista államának megalapítója, a nemzetközi munkásmozgalom lángeszű vezetője volt. TILTAKOZÁS OBERAULÁBAN Több ezren tüntettek múlt héten szombaton az NSZK-beli Oberaula üdülőhelyen egy volt SS páncéloshadosztály veteránjainak kétnapos találkozója ellen. A tiltakozást az SPD, a Zöldek, a szakszervezetek és a náci koncentrációs táborok életben maradt áldozatai szervezték. ÚTNAK INDULT A SZOVJET-INDIAI ÜRCSAPAT A bajkonuri űrrepülőtérről 1984. április 3-án moszkvai idő szerint 17 óra 8 perckor felbocsátották a Szojuz T—11 űrhajót, fedélzetén a szovjet—indiai űrcsapattal. A parancsnok Jurij Malisev, a fedélzeti mérnök Gennagyij Sztrekalov, a kutató-űrhajós az indiai Rakes Sarma. Az űrrepülés április 11 -ig tart. Felvételünk a szovjet Malisevről és Sztrekalovról az indulás előtti percekben készült. (A CSTK bel- és külföldi képszolgálata) GYERMEKMOZGALMUNK JUBILEUMA Harmincöt éves a pionírmozgalom. Megalakításáról 1949. április 24-én döntött a CSíSZ egyesítő konferenciája, innen a születésnap pontos meghatározása. A valósághoz tartozik azonban az is, hogy az ország néhány városában, falvában már 1948 folyamán alakultak csapatok, de szükség volt az egységesített működési és irányítási elvek lefektetésére. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága a szovjet Komszomolhoz hasonlóan az akkori Csehszlovák Ifjúsági Szövetséget bízta meg a pionírszervezetről való gondoskodás feladatával. Harmincöt éve ifjúsági szövetségünk részeként dolgozik a pionírszervezet. amelynek ma több mint egy és félmillió tagja van. Ez gyakorlatilag a megfelelő korú gyermeknépesség nyolcvan százalékát teszi ki. Kétségtelen, hogy a pionírszervezet tevékenysége, létezése, mindennapi jelenléte az iskola, a társadalom, sőt a család életében is természetes jelenséggé vált. Első lépéseitől kezdve a pionírszervezet abból az alapelvből indul ki, hogy a pionírok a dolgozó társadalom tagjai lesznek, ennélfogva az ő jelentőségük. állampolgári értékük a jövőben kizárólag attól függ, mennyire lesznek képesek részt venni a társadalmi munkában, mennyire készülnek fel erre a tevékenységre. Ez általában nem nehéz feladat, hiszen a gyermekek tele vannak tevékenységvággyal, szeretnek valamit megcsinálni. örömük telik az erőfeszítést ki-' vánó munkában, erejüket tapasztalják benne, kielégül önállóságra való törekvésük és ez boldogsággal tölti el őket. Az idősebb pioníroknál a munka és a játék arányát fokozatosan változtatja meg a szervezet a munka javára, de a játékigény még az ifjúkorban, sőt még a felnőttkorban sem szűnik meg. Pionírszervezetünk azt vallja, hogy a tanulás a gyermek legfontosabb munkája. A kisiskolás természetesen még nem értheti meg a tanulás egyéni és társadalmi jelentőségét. Mégis, az iskolábalépés pillanatától a leghatározottabban meg kell követelni tőle, hogy eleget tegyen kötelezettségeinek. A gyermek fejlődése során a tanulmányi munka külső indítékainak belső indítékká kell átalakulnia. Pionírszervezetünk az elmúlt három és fél évtized alatt tudományos alapra helyezte munkáját. Tudatosan vallja, hogy a kommunista jellem csak a kollektív munkában formálódhat. A gyermekközösség tagjai ezért nem lehetnek közömbösek egymás munkája iránt, kölcsönösen segíteniük kell egymást a jobb munkaeredmények elérésében. Már a családban is a kollektív munka értékes tapasztalataira tehet szert a gyermek, ha a szülők bevonják őket az egész csatád érdekében végzett munkába, hogy úgy nevelik őt. mint a családi közösség felelős tagjait. Kétségtelen, hogy a pionírszervezet munkájáért, jövőjéért nemcsak a SZISZ, hanem mi mindannyian felelősek vagyunk. STRASSER GYÖRGY 5