A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-01-20 / 4. szám

Avágtornóci (Trnovec nad Váhom) állami gazdaság több mint négyezer hektár földön gazdálkodik, évi teljesítménye eléri a százmillió koronát, a nyereség pedig a hatmilliót. Átlagosan hétszáz embernek ad munka- és kereseti lehetőséget. Egyaránt foglalkozik növénytermesztéssel és állattenyésztéssel, melléküzemági termelése fejlődőben van.

Mivel a termelési folyamatot a legjobban a munkájukat végző emberek között figyelhetem meg, ezért bekopogtattam a Horný Jatov-i állattenyésztő telep irodájának ajtaján.

— Kihez van szerencsém e kora délutáni órán?

— Barczi Károly vagyok, zootechnikus, még csak kezdő ugyan, mérnök fs mellesleg, de nem sokat számít a titulus ezen a munkahelyen.

— Milyen állatok vannak a telepen?

— Baromfi: jelenleg pár hetes kiscsibék, hízósertések, borjak, üszők és fejőstehenek.

Közben belépett Tóth György technikus, aki a délutáni ügyeletet átvéve már az istállók ellenőrzését végezte. Hármasban beszélgettünk tovább. Megtudtam, hogy négyen váltják egymást. Közülük a vezető Jozef Daniel, a harmadik társuk pedig Szabó Alfréd, aki bár már nyugdíjas, mégis aktívan dolgozik.

— Milyen helyet foglal el ez a major a gazdaság életében?

— Szép eredményeink vannak a hízósertés-nevelésben. Garai János gondozó a legutóbbi havi értékeléskor például állami gazdasági viszonylatban az első helyen végzett — felel Tóth György. — Fejéshozamunk is szép. az állami gazdaság egészét tekintve az első tíz legeredményesebb fejő között hat a mi dolgozónk.

— Hány ember napi munkáját kell beosztaniok?

— Ötvennyolcán dolgoznak itt.

— Kik a legjobb munkások?

— Ján Holos, Štefan Balál Kucsera Sándor, Varga Ferenc, a baromfigondozók közül Garai Ilona. Margita Marčeková. Holos Irma, Helena Mráziková, Alžbeta Molnárová, de a rangsor havonta változik, a termelési eredményektől függően.

— Mivel telik el egy munkanap? — kérdezem. Tóth György adja a választ.

— Műszakban dolgozunk, reggel ötkor kezdek, nyolcig csak az istállókat ellenőrizzük. Hárman vagyunk itt délelőtt, háromfelé osztódunk. Egyikünk a baromfiakat, másikunk a sertéseket, harmadikunk a teheneket nézi meg. Én főleg a tejtermelést ellenőrizem. Nincs különösebb szakosodás közöttünk, valamennyien értünk mindenhez. Ellenőrizzük az etetést, a fejés megkezdése előtt a kannák s a fejés tisztaságát. Bizony olykor problémák vannak még a dolgozók munkakezdésével is. Néha egy-egy emberért külön el kell menni, felkölteni, munkába hívni, ha olyan természetű az elmaradása, akkor mást állítani a helyére. Nyolcig ez lefoglalja minden időnket. Végezetül arról gondoskodunk, hogy a tej időben eljusson a feldolgozó üzembe, a napi fejéshozamot jelentjük az igazgatóságnak. Utána a napi problémákat intézzük, ellenőrizzük van-e elegendő takarmány, meghozták-e az esedékes szállítmányt, hoznak-e, visznek-e állatokat aznap, s persze a könyvelést is elvégezzük. Nagyon pontosan kell dolgoznunk, nálunk az állami gazdaságban számítógépes könyvelés folyik, itt nem lehet semmit eltéveszteni.

Hogy mennyire pezsgő az életritmus, azt bizonyítja a következő pár perc. Az irodában megjelenik a műszaki szolgáltató részleg két dolgozója, a trágyakihordás napi teljesítményét jelentik.

— Hogy megy a munka? — kérdezem tőlük.

— Ha jó a szervezés, akkor hibátlanul — válaszol Keszeli Dezső. — Többnyire az állattenyésztéshez vagyunk beosztva. Az elmúlt hetekben silótakarmányt készítettünk, azelőtt a cukorrépával dolgoztunk.

— A répával nehéz volt a munka. Gyakran elromlottak a gépek, sok volt az állásidő — toldja meg Blahó László.

— Milyen a kereset?

— Tűrhető ...

— Az elvégzett munkához viszonyítva hogyan ítélik meg önmagukat?

— Ha keresni akarunk, meg kell nyomni. Idénymunkánál nincs hiba, ott teljesítmény szerint jutalmaznak, ez jó. A többi csak órabér, az kevesebb — válaszol Keszeli Dezső, társa pedig sűrűn bólogat helyeslése jeléül.

Ezzel már mennek is, mert újabb emberek jöttek az irodába. Vincent Véber. az egyes számú major vezetője, és Ľudovít Frafto, a szarvasmarhatenyésztési ágazatvezető. Barczi Károly elkíséri őket megtekinteni az elszállításra váró borjakat.

— Az itt születő borjak egy részét továbbnevelésre másik majorba viszik. Majd bizonyos súly elérése után visszakerülnek hozzánk — magyarázza Tóth György. — Nálunk történik a fedeztetés, itt az ellető.

Barczi Károllyal együtt érkezik vissza Hlavatý Béla traktoros, takarmánybekészítő, aki szintén az elvégzett munkát jelenti.

— Délutánra már csak az ilyen könynyebb intéznivalók maradnak — folytatja a megkezdett témát az ifjabbik zootechnikus. — Az enyém rendszerint a délutáni műszak. Négy óráig elvégzem az ellenőrzést, a teljesítménylapokkal dolgozom. Ugyanúgy, mint a kollégáim reggelente, én is körüljárom a telepet. Ez a járkálás a munkaidő egész tartama alatt nem szünetel. Bárhol és bármikor történhet olyasmi, hogy sürgősen be kell avatkoznunk.

— Hogyan történik a nap zárása ?

— Külön füzetbe, munkanaplóba vezetjük be a napi eseményeket. Bejegyzőm a délután tapasztalt hiányosságokat, hogy a reggeli műszak tudja, mit kell javítani, hol van a baj.

A beszélgetés végeztével terepszemlére indulunk. Annál is inkább, mert a technikusok nem ülhetnek az irodában.

A takar mánybekészítő markoló nyergéből Ondrej Gulyás mosolyog ránk, örül a jól végezhető munkának. Nagy riadalom támad a kiscsibék között, amikor ajtót nyitunk. Margita Marčeková rögtön felkap belőlük hármat a mérlegre teszi és büszkén jelenti a gyarapodást. A másik

csibeótban Holos Irma és Helena Mráziková használja ki a technikusok látogatását. Panaszkodnak, hogy még délelőtt elromlott a szellőztető berendezés, sürgősen meg kell javíttatni. A csibék ennek ellenére itt is szépen gyarapodnak, vigan sütkéreznek a hősugárzó alatt csipegetnek az etetőkből.

Elérkezett a fejés ideje. Štefan Majtán és felesége serényen rakják át egyik tehénről a másikra a fejőgépet, gondosan kannába szűrik a majdani tejföl, tejszín, vaj, túró alapanyagát.

Az elletőben Nagy Tibor és felesége, Erzsébet végzi az esti etetést. Az egész istállón meglátszik a gondos munkáskéz nyoma. Rend és tisztaság mindenütt. Azt mór tudom róluk, hogy Vágsellyéről (Šaľa nad Váhom) jöttek ide lakni, de hogy miért, azt még nem.

— Mert itt jobb a kereset — felel a férj.

— Három családunk van — egészíti ki a felesége —, a legnagyobb már iskolás, a kisebbek közül az egyik négy- a másik hároméves. Étkeztetésük, ruházásuk nem kis gond.

— Városon éltek, hogyan barátkoztak meg ezzel a gondolattal, hogy ide jöjjenek?

— Érdekeltek minket az állatok. Szeretjük, amit csinálunk. Igaz, egész nap ügyeletét tartunk. Reggel, este etetés, délután itatás. Ha ellés van, nem mozdulhatunk.

— Nem fél, hogy elvét valamilyen mozdulatot ellés közben ? — kérdezem Erzsébet asszonyt.

— Már kiismertem magamat a tehenek tulajdonságaiban. Tudom, ha valamelyik nagyon tipródik, forog, tapos, fél akkor vagy egy óra múlva jön a borjú. Fölveszem, kitörölöm a száját, az anyja mellé teszem. Még ezután is ügyelni kell, mert némelyik tehén nem vigyáz, rátaposna a borjára.

— Erzsi gyere gyorsan! Elszabadult egy tehén) — kiált a férj az istálló túlsó végéből.

Nem zavarunk tovább, a tehenek búsan bőgnek, pár napja vették el mellőlük a borjakat.

Késő estébe fordult az idő. Elcsendesedett a telep. Bure» Károly még beírja a naplóba a délután eseményeit. A hold már magasan jár az égen.

— Remélem, nyugodt éjszakájuk lesz — búcsúzunk a technikusoktól.

Lábunk alatt toppan a fagyos rög.

FISTER MAGDA

mi

Úi

£