A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-13 / 3. szám
KÉT TALÁLKOZÁS (Forbáth Imre mini-portréi az egykori prágai Főnix-kávéház magyar vendégeiről) Amikor Forbáth Imre a 60-as évek eleión újra bekapcsolódott a csehszlovákiai magyar irodalmi életbe, tervbe vette — főként Tóth Tibor biztatására — memoárjainak megírását. A kéziratos hagyatékban talált jegyzetei arra engednek következtetni, hogyha terve megvalósul, az 1918 utáni Közép-Európa baloldali szellemi-politikai életének valószínűleg egy izgalmas leírásával lennénk ma gazdagabbak. A megkezdett, de egy nyomasztó éjszaka után elégetett memoár melléktermékeként született és maradt meg a hagyatékban az alábbi két — Szenes Erzsiről és Móricz Zsigmondiéi szóló — írás. A mini-portrék nem is annyira a felidézett írók. sokkal inkább a 20-as évekbeli Prága magyar irodalmi légkörének leírása szempontjából és nem utolsósorban azért érdekesek, mert belőlük egy sajátos, önironikus Forbáth-portré is kibontakozik. Szenes Erzsi kapcsán egy jellegzetes világ, Prágában akkoriban még ugyancsak fényes napjait élő s aztán a föld különböző tájaira szóródott alakjait idézi Forbáth. Nemes Endre, akitől néhány éve Bratislavában, nemrégen pedig Budapesten láthattunk kiállítást, ma Svédország képzőművészetének ' egyik elismert személyisége; Bauemfreundot (ma már angolosan Beuerfriendnek írja nevét) az angliai festészet, művészbarátját. Reedert pedig az amerikai szobrászat tartja nyitván legjelesebb alkotói között. Schüler Elsa. a berlini „Seherezade" a költészetben szintetizálta az ősi héber mítoszok és a német kultúra művészetét. A felsoroltak közt az egyetlen, aki nem élte túl a koncentrációs táborok borzalmait, s talán emiatt is kevéssé ismert. Forbáth Móricz Zsigmond iránti tiszteletét jelzi, hogy a nagy magyar prózairóval összefüggésben nem idéz és nem talál ki semmiféle csínytevést, hanem éppen Móriczcal idéztet egy, az orvosi praxisában vele megesett mulatságos történetet. VARGA RÓZSA SZENES ERZSI Nemrég az „Új Kelet"-ben olvastam egy cikkét. Lám, él még ez a kitűnő költőnőnk, akinek lágy, elomlóan szerelmes versei valamikor díszítették a lapokat s antológiákat. Szerettük verseit mi is, de a pestiek is. Dicsérte őket Babits, Kosztolányi. Hogyne emlékeznénk nyúlánk alakjára, enyhe extázisbán szűkü/ö-táguló, nagyon szemita szemire. Egyidöben prágai társaságunk hasonlított a Rotonde romantikus bohémségeire. Nemes és Bauernfreund festők, a szobrász Reeder, az embermajomi kinézésű és vitalitású Bányai és mások tanyáztunk Prága éjjeli mulatóiban, tojásos konyakot ittunk abban a tudatban, hogy valaki majd kifizeti a számlát Erzsi szívesen fizette, kedélyes, nagyszNű lány volt, s ami lényegesebb, jómódú nagymihályi családból származott ellátva anyagi javakkal s öltözködve párizsi divatlapok szerint Néhány konyak után verseket szavalt tökéletes franciasággal, Verlaine-t, Rictus-b Tristan Corbiert, Apollinaire-t. Engem mesternek titulált' azt hiszem csak azért hogy elismerjem az ő költészetét Hajlandó voltam egy feltétellel, ha Kék Hercegnek szólít. Elmeséltem, hogy Németországban megismertem legnagyobb versenytársát a női költészetben, a kiváló és bizarr Elsa Lasker-Schölért Törökösre stilizált lakásában fogadott, bugyros nadrágban, őrientális papucsok lábán, éjfekete haján valami sarlós diadém. Szokása szerint engem is rögtön besorolt hódolói táborába. Azok mind az Ezeregyéjszaka hercegei voltak. Kitünően rajzolt-festett néhány perc alatt nagyorrú, turbános figura volt a papíron. Megrökönyödve láttam, hogy valami eunuchnak ábrázolt Rajzolni én is tudtam s viszonzásul elkészítettem az ö imaginárius portréját Százkilós, terebélyes háremhölgy lett belőle. Szuttánám, ha én ilyen vagyok, maga még impozánsabb. Hercegem — mondta — maga fajankó. S kidobott. .. Erzsi poézise rokon Lasker-Schü/erével, s Kék Herceg ide vagy oda, mindketten jeles poéták. Van tehát ilyen hagyományunk is, és nagy kár lenne Szenes Erzsit leépíteni a csehszlovákiai magyar Parnasszusról. Röviden befejezem mondókámat A Pension Flórában találkoztunk utoljára. Pestről jött éppen, ahol rövid ideig Zsolt Béla jegyese volt. Életének ez a szomorú epizódusa hamar elmúlt. Faágából Párizsba utazott, felejteni. MÓRICZ ZSIGMOND Ugyancsak a Főnixben ismerkedtem meg Móricz Zsigmonddal. Abban az időben vette át a Nyugat vezetését, s jött Csehszlovákiába munkatársakat és előfizetőket szerezni. Sokáig beszélgetett Györy Dezsővel s a másik Dezsővel, VozárNal. Utána asztalához küldtek, ahol egyedül ült — Tömzsi, alacsony-termetű, gyönyörű magyar parasztfej, ránc nélküli, balzacian modellált arc, nagy, ajkait befedő bajusz Apámhoz hasonlított Meghatott tisztelettel néztem, s alig tudtam kinyögni mondókámat — Mester, minden művét olvastam! — No, melyeket? — Hét krajcár, Fáklya, Rokonok, Porváros ... — No, no, azt az utóbbit nem én írtam, hanem Tömörkény. Megszégyenülve elhallgattam. — Házasember? — Sajnos nem. — Ne mondja, hogy sajnos. Tudja én hogyan élek? Tíz mondd és írd, tíz nőt kell eltartanom. Kritikusaim mondják, hogy írok egy jó könyvet és utána három rosszat. Azért mert robotolnom kell. gürcölnöm a megszakadásig ... Forbáth, meséljen valami tréfásat mondják, hogy hihetetlenül groteszk élményei voltak. Mondja el, hogyan bújt el Büdöskőn, amikor egy őrült páciense kergette. Azt hittem, a padló megnyílik alattam. Az eset Smrdákyban történt ahol fürdőorvos voltam. Egy éjjel nagy lárma, visítás, ajtódöngetés. Tényleg, egy betegem megbolondult és konyhakéssel a kezében az Antikrisztust kereste — engem. Fejével ment az ajtónak, betörte. Kiugrottam az ablakon, szaladtam, ő utánam. Végülis, vagy féltucatnyian legyűrtük, megkötöztük és a nagyszombati tébolydába vittük. Véletlenül egy újságíró tartózkodott akkor fürdőnkben. Uborkaszezon volt megírta a históriát s hozzáköltötte a fürdőkádat így jelent meg lapjainkban, de két hét múlva a Times is hozta ... Verseket is akart hallani. Elmondtam néhányat. Dörmögött — Illyés Gyula dicséri poézisét Hozunk megint néhányat a Nyugatban... Elmentünk, már elfelejtettem hová. Összehozták néhány jeles csehvel; Rádl professzorral érdekes hosszú vitája volt... Elkeseredve hallottuk, milyen hajsza volt aztán ellene Magyarországon csehszlovákiai szimpátiái miatt. AZ EMBER TRAGÉDIÁJA — VIDÉKI SZÍNPADOKON Kevesen tudnak mifelénk — még a színház világában jártasabbak között is — a Magyar Színházi Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Szinháztudományi Bizottságának kiadásában meglehetősen kis példányszámban, csak a szakemberek részére megjelenő és sokszorosítással készülő Szinháztudományi Szemléről. Az időszaki kiadvány legfrissebb, immár 12. száma Az ember tragédiája ősbemutatója 100. évfordulójának jegyében készült, s benne csupa olyan anyagok találhatók, amelyek valamilyen formában Madách halhatatlan remekművéhez kapcsolódnak. A tematikus szám tíz tanulmánya közül bennünket különösen érdekelhet az a kettő, amely a Tragédia vidéki előadásait tekinti át az 1900-as esztendőig. Konkrétan Kerényi Ferenc Az ember Tragédiája vidéki előadásai 11884—1886) és Sz. Suján Andrea Az ember tragédiája Rakodczay Pál-féle vidéki előadásai /1887—1900) cimü dolgozataira gondolunk itt. Az ember tragédiájának páratlanul sikeres vidéki pályafutása már alig néhány hónappal az 1883. szeptember 21 -i budapesti Nemzeti Színház-beli ősbemutató után kezdetét vette. A sort — noha Németh Antal már 1883. decemberében tud a Tragédia bajai előadásáról, amely közlése azonban mindmáig nem adatolható — az 1884. február 27-én és 28-án Ecsedi Kovács Gyula rendezésében lezajlott kolozsvári előadás nyitotta meg, melyben Ádám szerepét a rendező, Éváét Jászai Mari, Luciferét pedig Szentgyörgyi István vállalta magára. Viszonylag korán eljutott Madách munkája a mi vidékünkre, a mai Szlovákia területére eső városok színházaiba és rögtönzött színpadjaira is. így például Kassán Csóka Sándor társulata Vedress Gyula rendezésében — Temesváry Lajos (Ádám), Temesváryné Farkas Irma (Éva) és a rendező (Lucifer) főszereplésével — már 1884. április 5-én és 6-án bemutatták Az ember tragédiáját. Komáromban Jakab Lajos társulata járt a remekművel, s Ivánfi Jenő (Ádám), Törökné Szakáll Rózsa (Éva) és Havasi Jenő (Lucifer) szereplésével 1884. július 12-én és 15-én ugyancsak két előadást tartott. Rozsnyón ugyanezen év december 28-án Komlósy József társulata mutatta be Madách főmüvét, s ugyanezen év május 30-án ugyancsak az ő truppja tartott Tragédia-előadást Léván. Ez utóbbi előadáson Ádám szerepét Bárdy Lajos, Éváét Lubrincz Júlia, Luciferét predig Sándor Emil játszotta. A tárgyalt időszakban, tehát az 1884—1886 esztendőkben — Kerényi Ferenc adatai szerint — ötven városban és községben tizenhét színigazgató közel másfélszáz előadásban tűzte műsorára Az ember tragédiáját, melynek során tizenkilenc színész játszotta Ádám, húsz Éva, tizenhat predig Lucifer szereprét. Érdemes tudni, hogy a mű ebben az időben mindenekelőtt látványosságként került szinpradra. és „képres volt megfordítani az évad látogatottsági statisztikáját", sőt „olykor menedéke lett a csőd szélére jutott társulatnak". Ugyanekkor viszont azokon a helyeken, ahol a díszletek szegényesek voltak, „vagy a játszóhely volt végképp alkalmatlan, veszélybe kerülhetett az előadás sikere ... Innen van, hogy a vidéki sajtó gyakran cikkezett arról, való-e egyáltalán a Tragédia vidéki színpadra? Az ellentmondást alighanem a komáromi recenzens fogalmazta meg a legfrappánsabban, amikor Jakab Lajos társulatának előadását nézve illúziórontó szinptadi keretről irt, elismerve egyúttal, hogy hasonló színvonalú díszleteket a város közönsége mindazonáltal eddig nem láthatott." Kerényi Ferencét Sz. Suján Andrea dolgozata követi, amely részleges, csuprán a Rakodczay Pál társulatára koncentrált áttekintést ad a sztregovai lángelme világirodalmi rangú munkájának vidéki előadásairól az 1887 és 1900 közötti esztendőkben. A Rakodczay által megtartott harminchét előadás közül hét esik a mi vidékeinkre. A társulat 1891. január 8-án és 11-én a lőcsei Városi Színházban. 1892. március 29-én pedig Losoncon, a Kaszinó nagytermében adta elő a Tragédiát. Lucifer szereprát mindhárom esetben a színidirektor, Ádámét az első két esetben Veszprémy Jenő. a harmadikban Boronkay Andor, Éváét predig Veszprémy Jenöné, illetve Laczkó Aranka alakította. Ugyancsak Rakodczay játszott Lucifer szerepében — az Ádámot alakító Füredi Béla és az Évát alakító Szolinszky Olimpia mellett — Az ember tragédiájának 1894. december 25-én és 26-án megtartott kassai Schalkház-beli, valamint az 1895. február 23-i eperjesi Városi Színház-beli előadásán. A Rakodczay-féle Tragédia-értelmezésének egyébként az a sajátossága az ősbemutatóra vállalkozó Paulay Edével szemben, hogy ő — elsőként — nem Ádámot, hanem a kételkedő-gondolkodó Lucifert állította a mű középpontjába. S bár Rakodczay társulatán kívül egyéb trupprok műsorán is szerepielt még a Tragédia, ezeknek a vizsgálata ezúttal kívül esik a folyóiratszemle keretein. TÓTH LÁSZLÓ 14
