A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-06-22 / 26. szám
A Gsemadok életéből A színjátszó csoportok versenyében a Nagykaposi Magyar Tannyelvű Gimnázium színjátszói Illyés Gyula Tűvétevők című vígjátékával második helyen végeztek adnak az együttesek képességeiről és törekvéseiről. Lehetséges, hogy egyesek szárpára mindez közhely, ám aki csak egy kicsit is jártas a műkedvelő mozgalom berkeiben, az jól tudja: milyen felelősségteljes elhatározást jelent az amatőr művészeti munka sokrétű feladatainak fölvállalása; hogy napjainkban mennyi akarat kell ahhoz, amíg valakinek először sikerül összekovácsolnia, majd rendszeresen és tartalmas próbákat biztosítva és előadásokat szervezve fenntartania egy-egy amatőr csoportot... Seregszemléinknek, így a Jókai-napoknak is, épp ez a küldetésszerűen vállalt többletmunka ad sajátos vonzerőt. A hetényi (Chotín) Csokonai kisszínpad Heltai Jenő: Primadonna című darabjával szerepelt Néhány esztendei távolmaradás után ismét sikerrel szerepelt az izsai kisszínpad. Képünkön: a „Levél" a meg nem született gyermekhez" egyik jelenete A Szakszervezetek Háza előtt a CSEMADOK Dunamocsi (Moca) helyi szervezetének folklórcsoportja is fellépett EGY LÉPÉS HÁTRA ? (Néhány gondolat az országos fesztiválon szerepelt együttesek versenyéről) Tavaly a jubileumi Jókai-napok műsorában szereplő csoportok teljesítményét értékelve örvendetes tényként állapíthattuk meg, hogy amatőr színjátszó mozgalmunk a rendező szervek körültekintőbb munkája, az idősebbek erőfeszítése és a fiatalok friss lendületének jóvoltából előre vezető, új útra tért. Az idei mérleg már nem ilyen kedvező. Ha egészében nem is mutat komolyabb visszaesést, mégis arra int, hogy színpadi szemlélet s darabválasztás tekintetében nem szabad alacsonyabbra tenni azt a mércét, amelyet a tavalyi színvonal, illetve a két-három esztendővel korábbi fesztiválok kiugró (és mindmáig emlékezetes!) sikerei állítottak amatörmozgalmunk elé. Sőt! Fokoznunk kell az igényességet, mert a remélt továbblépés feltételeit csak egyre elmélyültebb, egyre tudatosabb, egyre szívósabb szakmai munkával lehet megteremteni. Most, a múló hetek távlatából aligha lesz érdektelen -kissé alaposabban bonckés alá venni, hogy színvonal, művészi küldetés és fesztiválhangulat dolgában milyenek is voltak az idei Jókai-napok? Egyvalami, akár elöljáróban is, rögtön megállapítható. Mármint az, hogy a hazai magyar kisszínpadok és az amatőr színjátszó csoportok munkáját nem lehet — és nem is szabad! — egyszerű kézlegyintéssel, a műkedvelő mozgalmat másodlagosnak tekintő véleménynyilvánítással kezelni. Már csupán azért sem, mert a csehszlovákiai magyar amatőr színjátszásnak több mint fél évszázados hagyományai vannak tájainkon; mert az öntevékeny színjátszó mozgalom fontos alkotóelemét képezi a tartalmában szocialista, nyelvében magyar nemzetiségi kultúránknak; mert a csoportok részben önmagukat, részben másokat művelve hoznak létre alkotó módon gondolkodó s az anyanyelvet ápoló közösségeket. A szép szó és a színpadmüvészet hirdetőinek májusi komáromi (Komárno) találkozója újfent bebizonyította, hogy szükség van az amatőr mozgalomban részt vevők tudásának rendszeres összemérésére, a megfelelően előkészített és nemes programmal meghirdetett fesztiválokra. Szükség van, mert serkentő szerepükön túl képet nemzetiségi kultúránk értékeinek gazdagító, társadalmi rangot. Ezeknek az elvárásoknak a tudatában pillantsunk hát a fesztiváltükörbe, nézzük, milyen egyedi vagy általánosítható tanulságokat hozott a kisszínpadok és a színjátszó együttesek országos versenye? Visszagondolva az öt nap során látott előadásokra, több csoportra érvényes észrevételként megállapítható, hogy probléma gyanánt merült föl a megfelelő darabválasztás igénye és sűrűn tapasztalhattunk színésztechnikai, rendezői, illetve szcenográfiai fogyatékosságokat. Előfordult, hogy a jó szándékot nem mindig követte megfelelő megvalósítás, mert nem minden csoport munkájában sikerült kifejezően, lényegre törően, de főképpen letisztult formában szerves egésszé ötvözni a különböző megjelenítő eszközöket, avagy az útkereső művészi törekvéseket. Ezek és az ehhez hasonló hibák nem egy esetben (például) a CSEMADOK komáromi helyi szervezete kisszínpadának Ágyúzó idő című szerkesztett műsorában és az ipolysági (Sahy) József Attila Irodalmi Színpad bemutatkozásában jellegtelenné és színpadilag olvashatatlanná tették az előadásokat. A lévai device) Garamvőlgyi Színpad, a stúrovói, vagy akár a nyárasdi (Topofníky) csoportok előadásait értékelve ismét hangsúlyt kapott az a felismerés, hogy az amatőrök körében is rengeteg múlik a helyes darabválasztáson az együttes fölkészültségén és a rendezői szándékon. Az sem véletlen, hogy az előadásokat követő szakmai megbeszéléseken újra elhangzott az a jóindulatú tanács, miszerint egy pillanatig sem mellékes szempont, vajon a publikum elé kerülő produkció kielégiti-e a mai néző igényeit, tartalmasán és kellő művészi szinten szórakoztatja-e, s neveli-e a nézőt? Hogy nem a műfaj, hanem az előadás színvonala a döntő, azt a kisszínpadok versenyében első helyre került kassai (Kosice) Pinceszínpad bemutatkozása igazolta. A rendező; Havasi Péter és sok éve rendszeres munkát végző társulata ezúttal saját szövegű, önálló szerkesztésű kabarémüsorral érkezett Komárornba. A Pinceszínpad tagjai mind a szöveg. 6
