A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-18 / 21. szám
JELENTÉSEK AZ IFJÚKORBÓL A könyvsorozatok igencsak fontos szerepet töltenek be egy-egy könyvkiadó életében: jelentőségük irodalomszervezési, olvasásszociológiai, kereskedelmi és még ki tudja, mi mindenféle más szempontból mérhető. Az írói utánpótlás folyamatossága biztosításának pedig aligha van jobb eszköze a pályakezdő vagy fiatal írók munkáit felvállaló, illetve az őket szorgosabb és színvonalasabb munkára ösztönző, s az ő számukra indított sorozatoknál. Aligha feltételezhető, hogy létezne olyan ország, illetve irodalom, amelynek fiatal írói ilyen könyvsorozat híján volnának. (Ezt a célt szolgálja Magyarországon a Magvető Kiadó Új Termés és a Móra Kiadó Kozmosz Könyvek sorozata, ezt a célt szolgálják a jugoszláviai magyar irodalomban a Symposion Könyvek, a romániai magyar irodalomban pedig a Forrás Könyvek, s két-három esztendeje van már sorozatuk — a Főnix — a pályakezdő csehszlovákiai magyar íróknak is.) Ilyen rendeltetéssel indult meg húsz esztendővel ezelőtt Szlovákiában a Smena Kiadó M/adá tvorba elnevezésű sorozata is. E jubileum alkalmából a kiadó egy antológiát jelentetett meg, melynek anyagát Jozef Gerbóc, a M/adá tvorba jelenlegi sorozatszerkesztője a kortárs szlovák imdalom azon alkotóinak munkáiból válogatta és állította össze, akiknek az elmúlt két évtized során könyvük jelent meg ebben az oly fontos küldetést teljesítő, népszerű sorozatban. A verseket, novellákat, regényrészieteket, esszéket és illusztrációkat magába foglaló rendkívül gazdag gyűjtemény a kortárs szlovák irodalom két-három nemzedékének íróit öleli magába a csaknem hatvanéves Stanislav Smat/áktól, az idén huszonöt esztendős Miioí Ziakig. Köztük pedig az olvasó az olyan jeles szlovák írók egész sorát találhatja meg, mint amilyen a köttök közül Miroslav Vélek, Milan Ftúfus, Ján Stacho, Ján Ondruá, Lubomír Feldek, Ján Buzássy, Ján Simonovic, Stefan Strázay, Vojtech Kondrót és Daniel Hevier, a prózaírók közül Ján Lenco, Vincent Sikula, Peter Jaroí, Rudolf Sloboda, Duáan Mitana és Dusán Dusek, az irodalomtudósok közül pedig az előbb már említett Stanislav Smatlák, továbbá Ján Stevcek és Július Noge, valamint a korán elhunyt Albin Bagin volt. Az antológia ötvennyolc szerzőjének munkáiból az olvasó egyaránt képet alkothat az utóbbi két évtized szlovák Hteratúrájának legfontosabb mozgásirányairól, valamint jelenlegi helyzetéről és feltevésekbe bocsátkozhat annak jövőbeni lehetőségeit illetően is. (E népes gárdából talán csak az igazán markáns arcélű Ján Strasser és Ivan Strpka nevét hiányolhatnánk.) Mélységesen egyetérthetünk az antológia bevezető sorait író Pavei Koyssal, akinek megállapítása szerint „a M/adá tvorba könyvsorozat segített a fiatal szlovák irodalom formálásában ..." És igaza van Koyénak akkor is, amikor kijelenti, hogy „ez a könyvsorozat ugyanolyan szükséges napjainkban. mint a megindítás idején volt". Hiszen az élet, s így az irodalom élete is megállíthatatlan folyamat a fiatalság pedig mindig titkolt reményeink kifejezője. Éppen ezért nemcsak emlékezésnek megfelelő alkalom a Správy z mladosti (Jelentések az ifjúkorból) címet viselő gyűjtemény, hanem a megtett utat felmérő és annak tanulságait összegező visszatekintés is. Ilyen értelemben pedig a szlovák irodalom iránt behatóbban érdeklődő, illetve azzal valamilyen formában foglalkozó csehszlovákiai magyar olvasók — népművelők, pedagógusok, középiskolás diákok és egyetemisták — számára is érdekes és tanulságos olvasmány lehet. Irodalomkritikusaink és — szervezőink pedig az elmúlt két évtized szlovák és csehszlovákiai magyar irodalmának párhuzamos jelenségeire találhatnának benne számos példát, bizonyítékot TÓTH LÁSZLÓ Él Komáromban (Komámo) egy húsz-egynéhány éves fiatalember, akiről közelebbi ismerősei tudják, hogy megszállottja a képzőművészetnek. Már gyermekkorában megmutatkozott átlagon felüli rajzkészsége, melyet a művészeti népiskola rajzszakán fejlesztett tovább. A Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett, az érettségi után azonban, bár a tehetségvizsgákon mindig megfelelt, többszöri nekifutásra sem sikerült bejutnia a Képzőművészeti Főiskolára. Elhatározása, hogy képzőművész lesz, azonban sokkal erősebb annál, hogy a főiskolai felvételikkel kapcsolatos kudarcok a kedvét szegjék. Szinte mindent „egy lapra tesz fel", nem sajnál időt, energiát, anyagiakat, felhasznál minden adandó alkalmat és lehetőséget, hogy ha nem a főiskolán, hát magánúton gyarapítsa elméleti és gyakorlati tudását, hogy mind többet magáévá tegyen a képzőművészet tudományából, a különböző képzőművészeti eljárások, technikák műhelytitkaiból. És természetesen rengeteget dolgozik, fest, rajzol közben, hogy egyszer majd valóra válthassa elhatározását. Szénássy Attilának hívják a fiatalembert, a CSEMADOK Galériában megvalósított kamaratárlatának anyaga is azt volt hivatott bizonyítani, hogy eltökélt szándéka nem alaptalan, hogy elszántságával megfelelő tehetség és sokoldalúság is párosul. Sokoldalúságát illetően — egy kis túlzással — azt is lehetne mondani, hogy talán nincs is olyan képzőművészeti eljárás, melyet ki ne próbált, el ne sajátított volna. Kiállított képei között is találunk olajtechnikával, száraztűvel készített alkotásokat, linómetszeteket, ceruzarajzot, a kolázsnak egy különleges fajtáját és néhány kombinált technikával készült alkotá-A PÁLYA KEZDETÉN Ifi sát. S a felsoroltak még nem is képezik az általa alkalmazott eljárások teljes skáláját. Tartalmi szempontból vizsgálva a kiállítás anyagát azt állapíthatjuk meg. hogy alkotójuk az absztrakt, elvont témákhoz vonzódik, s hogy a nagyon is különböző és sokféle technikával készült alkotások lényegében — egy-két kivételtől eltekintve — két csoportba, két stílusba sorolhatók. A geometrikus alapformák és a színek ötletes, látványos variálására épülő op art-os kompozíciók képviselik az egyik stílust. (Vasarely alkotásait idézve fel első látásra a szemlélőben), s amelyeket talán majdani épületek homlokzatának, belső tereinek dekorációjaként álmodott meg alkotójuk. A másik stílust képviselő, a szürrealizmus jegyeit magukon viselő képekről viszont a természet bizonyos törvényszerűségein elmerengő, az ember születésével és halálával behatárolt időszak egyes szakaszait, állomásait boncolgató alkotó kéz néz vissza ránk. Az az alkotó, aki — saját bevallása szerint egyik kedves tanítójának köszönhetően — már hosszú ideje alapos megfigyelője a természetnek, s abból is elsősorban a fák vannak rá különös hatással. Saját és mások sorsát, vagyis emberi sorsokat próbál megfogalmazni — sokszor álomszerű, misztikus megközelítésben, száz görcsön át is felfelé, az életet jelentő Nap felé kúszó, kapaszkodó törzsében, ágaiban. Persze — és azt hiszem ez a természetes —, korai volna még kiforrott alkotó egyéniségről beszélni Szénássy Attila alkotásai kapcsán. Helyénvalóbb inkább, ha egy kísérletező fiatal képzőművész-tehetségként könyveljük el öt, akinek alkotásain ugyan még nagyon is ott érezhető a példaképek, az egyik vagy másik képzőművészeti irányzat klasszikusainak hatása, de akinek alkotásain ugyanakkor már határozottan jelen vannak egyéni látásmódjának, kissé zárkózott személyiségének sajátos vonásai is. És a benne rejlő tehetség és tiszteletet parancsoló akarat, párosulva az említett egyéni látásmód sajátos, határozott jegyeivel, megítélésem szerint már feljogosítják ezt a fiatalembert arra, hogy számtalan csoportos kiállítás, több képzőművészeti versenyen való sikeres részvétel után önálló tárlaton mutatkozhatott be szülővárosában. Talán éppen egy majdani, nagyívű művészi pálya kezdeteként, első jelentősebb állomásaként. NÉMETH GYULA 11
