A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-05-11 / 20. szám

Ki mit gyűjt? Emberi sorsok TANÁCSOK KEZDŐ BÉLYEGGYŰJTŐKNEK II. A pecséteteken bélyegek tárolásához általá­ban berakót használnak. Ezek készítéséhez bizonyos könyvkötészeti gyakorlat és szer­számok szükségesek, ezért javasoljuk, hogy a boltokban elég nagy választékban kapható albumok valamelyikét vásárolják. A legdrá­gább berakó is százszor olcsóbb, mint a nem megfelelő kezelés miatt meghibásodó bélye­gek értéke. A berakókönyvek lapjára papír­ból, műanyagból készített csíkokat erősíte­nek, amelyek az alájuk csúsztatott bélyege két tartják. Ha a csíkokat a több rétegből álló kartonlapba süllyesztik, a felső sor nyomása nem okoz törést az alsóbb sorból az előzőig nyúló bélyegeken. A kereskedelemben kap­ható berakók ára a befogadóképességükkel arányos. Pecsételt bélyegek, tömegbélyegek elhelyezésére, csereanyag tárolására készít­hetünk otthon is berakót. Aki most kezd gyűjteni, először mindig az új kiadásokat helyezze albumába, majd fo­kozatosan, ahogy hozzájut, haladjon vissza­felé. A használatlan bélyegeket mindenki nagyobb költség és fáradság nélkül besze­rezheti. Sokan előre elhatározzák, hogy gyűjtemé­nyük milyen időponttól kezdődjék. Nagyon kedves szokás, hogy a szülők gyermekeik születésétől kezdve építenek fel gyűjtemé­nyeket. A modern bélyegek gyűjtésénél az egy alkalomra kiadott valamennyi érték, a soro­zat megszerzésére kell törekednünk, mert — különösen a pecsételetlen bélyegekből — utólag egyes darabok megszerzése már ne­héz lesz. Ismerkedjünk meg a blokkal. Ezek olyan kiadások, amelyeknél egy vagy több (leg­gyakrabban négy) bélyeget díszes, eset­leg felirattal ellátott kerettel nyomtatnak. A postahivatalban az új sorozatok a kiadás témájához kapcsolódó rajzú borítékon kínál­ják magukat, és nagyon alkalmasak arra, hogy külföldi ismerőseinket megajándékoz­zuk. A posta az új kiadások megjelenése napján különleges bélyegzőt használ, és ez­zel bélyegzett, ún. elsőnapi borítékok (ango­lul : First day cover, ebből származik a nálunk is gyakran használt rövidítés: FDC) önállóan is gyűjthetők.* A bélyegek elénk tárják a világot, a motí­­vumgyűjtö olyan ébrájú bélyegeket szerez meg, amelyek érdeklődésének megfelelnek. Legtöbben az űrkutatással kapcsolatban megjelent bélyegeket keresik. De igen nép­szerű a festmény-, a virág-, az állat- és a sportábrájú bélyegek gyűjtése is. A számos téma között furcsának látszok is vannak, például tenger alatti halászat, tűzijáték, haj­viseletek, kezek bélyegen, stb. V. POBEDONOSZCEV A VESZÉLYES MŰTÉT A sebész gondolkodott. Magas, sovány férfi volt — és nagyon fiatal. Szúrós, éles tekintetében egy fényes pálya ígérete csillogott. Az asszisztensek türelemmel hallgat­tak. Jól tudták, hogy kollégájuk most feszült figyelemmel összpontosítja gon­dolatait, képzeletében lepergeti a mű­tét valamennyi apró mozzanatát. Ilyen­kor nem lehet zavarni. A sebész egyszer csak két határozott lépéssel az asztalnál termett. — Szikét! — mondta. A műtét elkezdődött. Igen lassan haladtak: a négy fiatal orvos még sosem tapasztalt ehhez ha­sonló esetet. A sebész verejtékes hom­lokának sűrű törülgetése az egyik asz­­szisztens feladata volt. Csörömpöltek az orvosi műszerek. Fiövid utasítások pattogtak, s vala­mennyit gyorsan, pontosan teljesítet­ték. A sebész hirtelen az asztal fölé hajolt, és feszült figyelemmel rámeredt valamire. Szája érthetetlen szavakat mormolt. Csak első asszisztense és egyúttal jó barátja fogta fel a férfiak körében oly gyakran használt mondás értelmét. A sebész rájött, hogy váratlan komp­likáció merült fel, és azonnal mozgósí­totta az egész személyzetet. Kettőzött figyelemmel és energiával dolgoztak to­vább. A műtét nyolcvankettedik percének vége felé az orvoscsoport megkönnyeb­bülten sóhajtott fel. A sebész dülöngélő léptekkel elballagott az asztaltól. Hosz­­szú ujjaival fáradtan lehúzta a kesztyű­jét, és elment, hogy megmosakodjon. Már a folyosón haladt, amikor négy nő rohant oda izgatottan. Néma kérdé­sükre: „Nos, mi újság, hogy sikerült a műtét?" — a sebész csupán bágyadtan mosolygott. Ünnepélyesen kitárult az ajtó, s vala­mennyien benéztek a műtőbe. Az elé­­bük táruló látványból egy pillanatnyi is elegendő volt ahhoz, hogy harsány ne­vetésre fakadjanak és tapsolni kezdje­nek. Az asszisztensek óvatosan tartottak egy tálcát, amelyen ... hatalmas füstölt hering volt, szájában zöldhagyma és petrezselyem. Az első éves medikusok­nak sikerült bebizonyítaniuk, hogy te­hetségesek — hiszen az egyetemi bálra remek előételt készítettek. Ford.: Gellért György SZAKÉRTŐI VIZSGÁLAT — a bontóperekről A közkeletű közmondás szerint a házassá­gok az égben — és a szivekben — köttetnek, ám a földön — és a bírósági tárgyalótermek­ben — bontatnak; mégpedig nem is csekély számban. Ezt jelzi az a felmérés is, amelyet az igazságügyi szakemberek az utóbbi há­rom esztendő házassági pereit áttekintve végeztek. A szóban forgó időszakban hazánkban minden negyedik-ötödik házasságot fölbon­tották; a válások csaknem tíz százalékára csupán egy évnyi együttélés után került sor, mintegy harminc százalékára pedig két év után. A bontóperi bírák által tárgyalt esetek­nek ötven százalékában kettőtől öt évig tartó házasság után kellett kimondani a „boldogí­tó" válást. Általános tapasztalat, hogy az együtt töltött évek magasabb száma fékező­leg hat a perindításnál, ám nem számít kivételnek akár a húsz-huszonöt év után felbontott házasság sem. A perstatisztikai vizsgálódás tanúsága szerint a bontóper ide­jén a nőknek közel fele 22—30, a férfiak negyven százaléka pedig 24—35 éves volt. Gyakori eset, hogy a válófélben lévők jelen­tős hányadának már korábban is akadt dolga a bontóperes birákkal. A két-három év után felbontott házasságok több mint hatvan szá­zalékában gyerek is született, így a vizsgált bontóperek a kiskorúak tízezreit érintették közvetlenül. A pervezetés természetes velejárója, hogy a családjogi törvény értelmében a bontóperi tanácsok valamennyi válókereset esetében, az érdemleges tárgyalás előtt, megkísérelték a békítést, s egyben figyelmeztették az egy­mással perben és haragban álló feleket, hogy a válás kimondása majd rossz befo­lyással lehet gyermekeik további sorsára. Az efféle békítési kísérletek azonban ritkán ve­zetnek „látványos" eredményhez, inkább az szokott előfordulni, hogy a bíróság által megszabott két-három hónapos várakozási idő letelte után az érdekeltek meggondolják magukat és nem kérik az eljárás folytatását. Általános bírói tapasztalat, hogy a házas­társak egyike olykor mintegy mindent eldön­teni hivatott „utolsó figyelmeztetésnek" szánja a bontóper megindítását, s tulajdon­képpen már az első tárgyaláson hajlandó lenne békülni, ha ez nem sértené — az alperes önérzetét... Többnyire béküléssel végződnek viszont az olyan perek, amelyek­ben kívülálló személy (szülő, rokon, ismerős) unszolására nyújtják be a válókeresetet; de a gyermek iránti felelősségérzet felébresztése is megmentheti a válságba jutott házassá­got. A bontópereket elemző szakértői vizs­gálat ezért, érthetően, kihangsúlyozta: a jö­vőben fokozottabb gondot kell fordítani a kibékülésre. Ha ugyanis a házasfelek egyike a tárgyalás folytatását kéri, akkor már nehéz a visszaút. Sajátos igazságtétele a sorsnak, hogy nemcsak a házasság, de a válás legegysze­rűbb útja is a közös megegyezés. A bíróság ilyenkor a felek egyező akaratnyilvánítása alapján bontja föl a házasságot; bár az ilyen békés hangnemben zajló tárgyaláson is szó­ba kell hozni a gyermek elhelyezésének, eltartásának, láthatásának kényes kérdéseit; s mindehhez — a válás kimondása után — még a vagyonjogi kérdések rendezése páro­sul. Természetesen, sokkal körülményesebb és hosszasabb az olyan eljárás, amikor a bontáshoz vezető okokat a bíróságnak a gyámügyi hatóságok vagy tanúk bevonásával kell részleteiben feltárnia. Nyilvánvaló, hogy a szóban forgó szakértői vizsgálat a váláshoz vezető leggyakoribb okokat is megpróbálta rögzíteni. Ebben a viszonylatban első helyen a mértéktelen ita­lozás említhető. A durva, goromba bánás­mód is főképpen ehhez a káros szenvedély­hez társul, míg a kisebb, úgynevezett napi italozás inkább anyagi vagy szabadidő-eltöl­tési viták forrása: ám ezen keresztül szintén a házastársi kapcsolat végleges megromlá­sához vezethet. A széleskörű vizsgálat során feltárt okok között a nők egyoldalú megter­helése, a fiatal korban meggondolatlanul vagy gyermeket váró „kényszerhelyzetben" megkötött házasságok, illetve a felek egyiké­nek túlzottan takarékos, olykor kapzsi élet­­szemlélete szerepel. Persze, sok helyütt vi­szont az okoz konfliktusszituációt, hogy a házasfelek egyike meggondolatlanul költe­kezik, fölösleges kiadásokba, esetleg kölcsö­­nökbe keveredik. Meglepő következtetés, hogy a lakáshiány — a vizsgált peranyagok tapasztalata alap­ján — az esetek többségében nem játszik közvetlen szerepet a házassági bontóper megindításában, bár a szülőkkel való együtt­lakásnak gyakorta van házasságromboló kö­vetkezménye. A szakértői vizsgálat rámutat, hogy a bon­tóperek gyakorlatában meglehetősen gyak­ran s eléggé felszínes megjelölésként kerül szóba az elhidegülés fogalma. Ez a bontóper kimenetele szempontjából mindenhatónak vélt „fedőszó" a valóságban általában sokfé­le okot és okozatot takar. A közhiedelemmel ellentétben az iskolai végzettségnek nincs döntő szerepe a házasságok felbomlását illetően, de a műveltségbeli és érdeklődés­beli különbséggel mindenképpen számolni kell. Gyakori témája a perbeszédeknek a há­zastársi hűség kérdése is. Az utóbbi időben egyre sűrűbben tapasztalható jelenség, hogy a bontóper gyorsítása érdekében a „kívülálló harmadik" szintén megjelenik a tárgyaláson, ami egyben kitárja a házasságon kívül létesí­tett kapcsolat titkolását. A válóperi tárgyalások során a legnagyobb harc a gyermekért folyik; ám ennek hátteré­ben nem mindig a gyermekhez való őszinte ragaszkodás a valódi indíték, hanem e tö­rekvésekben olykor anyagi megfontolások is szerepet játszanak. A bíróságok kötelessége, hogy részint a gyermekelhelyezés, részint a vagyonjogi kérdésekben mindig és minden helyzetben a gyermek érdekeit tartsák szem előtt. ... Kétségtelen, hogy a perstatisztikába való rövid betekintés legföljebb csak vázla­tos képet adhat a házassági kötelék lazulá­sához, majd pedig a házasság felbontásához vezető okokról. És az is nyilvánvaló, hogy a véglegesen megromlott, szétesőben lévő há­zasságok felbontása, az igazságos és gyors perrendezés a társadalom érdeke is. Ahol azonban még a békülésnek fennáll a lehető­sége, ott a válóperes bírónak nagy-nagy körültekintéssel s tapintattal kell eljárnia, nehogy elhamarkodott döntést hozzon, s ezzel időnap előtt kimondja a válást az inkább csak haragban álló, mintsem valóban válófélben lévő felek között. Persze, az or­voslást nem a tárgyalótermekben, hanem a pereken kívül kell keresni. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom