A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-05-04 / 19. szám

... Aki csak egyetlenegyszer is járt már a Moldva-parti fővárosban, annak aligha kell bővebben is elmagyarázni, hogy a soktornyú Prágában hol találni a belváros kellős közepét, az I. kerület szívét: a Vencel teret. Ez az alig két négyzetkilométernyi terület, a főváros teljes területének valóban csekélyke százaléka reprezentálja Prága kereskedelmét, a prágaiak hangulatát, ez a város kirakata.

Az utóbbi másfél-két évtizedben szemmel láthatóan fejlődött, pontosabban sok tekintetben átépült és változott Prága belvárosa, így — természetesen — a Vencel tér is. A célforgalmat és az áruellátást leszámítva kitiltották innen a gépkocsiforgalmat, megszüntették, helyesebben mondva „elterelték" innen a korábban erre közlekedő villamosjáratokat; a műépítészek igényeinek és a korszerű színdinamika elveinek egyeztetésével rendbe hozták a homlokzatok zömét, a jellegzetesen macskaköves útburkolat alatt metróvonal épült; „berendeződtek" a járdák, helyükre kerültek a régi henger alakú hirdetőoszlopok és az árnyas fák tövében meghúzódó padok, csillogóbbak s látványosabbak lettek a kirakatok, és már ilyenkor tavasszal is minden korábbinál zsúfoltabbak az itt sorakozó szállodák. Sokak szerint mindez a belváros, ennek keretében pedig a Vencel tér hosszú évek óta zajló rekonstrukciója befejeztének biztos jele hiszen a különböző munkálatok után az utóbbi két-három esztendőben ezernyi színével s mozzanatával újra visszatért az élet a tér alsó részét záró Mústek, illetve a Szövetségi Gyűlés vadonatúj székházának a Vencel tér felső végében álló látványos épülete közötti nagyvárosi bulvárra.

Igen a Vencel tér...

Múlt és jelen, ma és holnap ötvöződik harmonikus egységgé ezen a sajátos hangulatú sétatéren.

Színgazdagság dolgában minden bizonnyal a Vodiökova utcát a térhez kapcsoló saroképület a legtetszetősebb, hiszen az egykori Wiehl-ház külső falait MikoláS AleS impozáns festményei díszítik, ám nem kevésbé vonzza a tekinteteket a Josef Schulz által tervezett, újreneszánsz stílusú Nemzeti Múzeum is... Mindez még a múlt megbecsült emlékének számít, másrészt sok minden gyökeresen megváltozott itt. Például a Músteken,

azaz a „hidacskán" réges-régen nem kattognak már a malomkerekek, hanem egy acélból, üvegből és márványból kombinált új épület magasodik a térnek ezen a részén. Ennek rendeltetésszerű átadása volt az utolsó szakasza azoknak a széleskörű munkálatoknak, amelyek 1978 július elsején kezdődtek a Vencel téren, s csak azon a hajnalon értek véget, amikor esztendőkkel később három híján száz évi szolgálat után fölszedték a tér hosszanti tengelyében kígyózó villamossíneket. Egy decemberi napon, reggel öt óra előtt hangos csilingeléssel búcsúzott a Vencel tér házaitól az utolsó erre haladó 29-es járat, hogy alig fél órával később már autódaruk emelgessék ki a sínelemek talpfákba ágyazott első darabjait, majd az útburkolók és a kertészek következtek, akik a csattogó vassínek helyét szemnyugtató belvárosi zöldövezetté alakították át.

Ezeket a hónapokat és éveket idézgetem Blahomír Borovióka professzorral, Prága főműépítészével, aki a Vencel tér és az ehhez kapcsolódó belváros átfogó nagyjavítására vonatkozó megállapítást azonnal kiigazítja:

— Szabatosabban kellene fogalmazni és pontosabban magyarázni, ki mit ért belvárosi rekonstrukción ... A közhiedelem szerint mindaz, ami az utóbbi évtized alatt Prága belvárosában történt és történik, az rekonstrukciónak tekintendő. A valóságban erről szó sincs! Egyszerűen annyi történt, hogy annak idején, amikor újratataroztuk a Nemzeti Múzeum épületét és kijavítottuk, majd újraaranyoztuk a tetőszerkezet hibáit, hirtelen szembeötlő lett, hogy az új köntösben pompázó múzeum mellett mennyire elhanyagoltnak tűnik a Vencel téren álló többi régi épület. Akkoriban készült az a program, amelyről az emberek mindmáig rekonstrukcióként beszélnek, pedig a teljes, külső-belső felújítás helyett „csupán" az volt a lényege, hogy rendbe kell hozni a homlokzatokat, a földfelszín alatt meg kell építeni közben a metró Vencel téri szakaszát; más szavakkal tehát be kell „rendezni" és ki kell festeni a belváros közepét.

Ezeket a gondolatokat először egy általános rendezési terv rögzítette, de még ezek az elképzelések sem határozták meg a belváros továbbfejlesztésének részleteit. A városfejlesztés és az építkezések irányítói — helyesen — előbb tervpályázatot írtak ki, és a legjobb ötletek figyelembevételével kezdték kimunkálni a Vencel tér és az ehhez kapcsolódó utcák rendeltetésének, illetve a belvárost sűrűn átszövő passzázshálózat koncepcióját. Hosszú évtizedek után talán ekkor vették számba

először valamennyi összefüggésében azt a körülményt, hogy földrajzilag lényegében kis területen kell úgy átalakítani a Moldva-parti városközpontot, hogy az részint történelmi hitelű, részint korszerű legyen.

— Ezt a kettős célkitűzést okvetlenül figyelembe kellett venni, hiszen a szélesebb történelmi látókör beszükítése, a századok során kialakult városkép ignorálása pótolhatatlan veszteségeket okozhatott volna Prága jelenlegi arculatának kialakításában — mondja a műépítész professzor, majd rövid históriai visszapillantásba kezd ... Elújságolja például, hogy a felbecsülhetetlen értékű belváros csinosítása előtt műépítésznek és beruházónak egyaránt tudatosítania kellett azt a körülményt, miszerint az egykori Lópiac — mert 1848-ig így hívták az azóta Vencel térként ismert, „platinaértékü" térséget — mai formája nem kevesebb, mint 640 esztendővel ezelőtt alakult ki. Az akkori uralkodó: negyedik Károly király úgy döntött, hogy a korabeli politikai és gazdasági viszonyoknak megfelelően a Hradzsin körül gyűrűző várfalakon túlra is kiterjeszti a város határait. A cseh királyok legnépszerűbbje parancsba adta, hogy a kiszemelt területen húzódó települések, mezők és szántóföldek helyén létre kell hozni az óvároshoz szervesen kapcsolódó újvárost. Már ekkor, tehát a tizennegyedik század első felében kialakul a mai belváros alaprajza. A kereskedelmi, tudományos, társadalmi és kulturális élet az átlagosan negyedszáz méternyi széles utcákon, a nyolc hektárnyi területű Marhavásártéren, vagyis a mai Károly téren, illetve a valamivel kisebb Lópiacon zajlott. A Moldva-parti város jellegzetes vonalainak kialakítása valószínűleg egy francia származású építész: Arrasi Mátyás érdeme, akit egy morva őrgróf hozhatott magával egyenesen Avignonból. A jeles építész — akinek arcmása a királyi család tagjaival egy sorban van elhelyezve a hradzsini székesegyház falán — minden egyéni tudását és korának valamennyi építészeti tapasztalatát a cseh uralkodó szolgálatába állította. így tulajdonképpen az ö, az ő t kettőjük előrelátásának köszönhető, hogy

a járdáin emberáradatokat hömpölyögtető Vencel tér jellege és alaprajza a tovatűnő századok során csak alig-alig, vagy talán egyáltalában nem is változott. Ellenkezőleg: minden tekintetben a fővárosi élet központjává fejlődött. Manapság ezért szállodák és éttermek, mozik és kávéházak, üzletek és hivatali helyiségek, áruházak és lakások egyaránt megtalálhatók a teret szegélyező házakban.

Bohumil Borovióka professzor Prága belvárosa fokozatos korszerűsítésének részletesebb terveiről így nyilatkozik:

— Bárminemű modernizálás alapos ismereteket kíván. A városrendezés tárgykörében az ilyen szándék csak akkor vezethet eredményre, ha alaposan megfontolt és részletes célkitűzéseken alapuló.

összehangolt tevékenységként végzik. Ez fokozottan érvényes, ha egy-egy régebbi városrészt a mai igényeknek megfelelően kell rendbehozni. A Vencel tér esetében is szinte kézenfekvő a szempontok sokasága! A rengeteg érv közül hadd említsem csupán azt, hogy itt zajlik részben a főváros, de az egész ország kereskedelmi életének jelentős hányada; vagy hogy az idelátogatók áradatához viszonyítva szin-