A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-01-01 / 1. szám

CUTH JÁNOS TORONYÓRA LÁNCCAL Ötven év óta jelenik meg rendszeresen a dallasi Neiman-Marcus áruház karácsonyi katalógusa, amely abszurd olvasmányként is igen kelendő. Az árukínálat egészen meg­döbbentő: a szupergazdagok legszeszélye­­tr sebb ötletei is csak nehezen veszik föl vele a versenyt. Az 1982-es kiadás kínál például egy telje­sen berendezett bungalót a Hawaiihoz tarto­zó Kauai-szigeten — 1,2 millió dollárért. Ennél jóval olcsóbb, de nem a bérből és fizetésből élők zsebéhez kalkulált áron kap­ható a kondicionáló kerékpár, amely hatal­mas videoernyövel van összekapcsolva, és az egy helyben bicikliző tulajdonos elé vetíti a kívánt tájat — Beverly Hills virágait, a Grand Canyont, esetleg egy elhagyatott ten­gerpartot. De található a katalógusban diva­tos napszemüveg is kutyák részére ... Ilyesfajta luxusajánlatokat — az elmúlt ötven év legkülönösebbjeit és legsikeresebb­jeit — gyűjtötte össze a Neiman-Marcus katalógusokból Stanley Marcus, a cég egy­kori főnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke. A könyv egy csapásra a bestsellerek közé került. Ennek nemcsak az az oka, hogy elképesztő ötleteket olvashat benne az em­ber, hanem az is. hogy a felsorolt árucikkeket ki vásárolta meg. A volt vezető a könyv sikere érdekében sutba dobta a Neiman-Marcusnál kötelező diszkréciót — megírta például, hogy a földig erő, fehér estélyi hermelinbunda 1963-ban végül Gracia Patricia monacói hercegnő ajándékai közé került; hogy Paul Getty volt az, aki 1975-ben legkisebb gyermekének egy szoba nagyságú, felfújható műanyag ugrálóballont rendelt (márkaneve: Holdséta), ám a szállítási költségeket nem akarta meg­fizetni ; hogy az új Playboy-főnöknő, Christie Hefner az apjának 1978-ban 600 dollárért rendelt csokoládéból készített, ehető Mono­poly játékot karácsonyra; hogy 1978-ban a 150 ezer dolláros, orosz hiúzbundát — a legdrágábbat, amit a Neiman-Marcus kata­lógusban valaha is ajánlottak — egy 72 éves Rhode Island-i nő vette meg, majd úgy végrendelkezett, hogy ebben a bundában temessék el. A katalógustörténeti mü címe His and Hers, ami körülbelül annyit jelent, mint Férfi­nak és nőnek. Stanley Marcus egyik legna­gyobb reklámötlete volt az összeillő, exkluzív ajándéktárgyak kínálata, amelyekkel partne­rek lephetik meg egymást. A His and Hers mottó először az 1951-es katalógusban je­lent meg; nagyszerűen bevált és állandósult. Viszonylag szerényen kezdődött: a kataló­gus vikunya-kabátot kínált férfiak és nők számára 695 dolláros egységáron, amiben nem volt semmi különös, de a hatásában már annál inkább: egy egyiptomi gyapotke­reskedő csak azért repült Dallasba, hogy a feleségét és négy gyermekét ilyenbe öltöz­tesse. A hatvanas években a His and Hers ajánla­tok már eltértek a korábbiaktól: csinos kis vízi repülőgépek, kínai dzsunkák (11 700 dolláros áron nyolc darabot adtak el), két­személyes tengeralattjáró (18 ezer dollárért). amelyet a katalógus a „legintimebb együttlét eszközeként" reklámozott. Marcus most vallja be, hogy a szervezők nem gondolták igazán komolyan az olyasféle ajánlatokat, mint például a kétszemélyes léghajó (ötven­ezer dollár) a meditációs fülke mizantrópok számára (85 ezer dollár) vagy a kerti mű­­holdkövetö-antenna (36 500 dollár). Volt ugyan némi érdeklődés irántuk, de megren­delés alig érkezett. Nagyon sokat számított viszont reklámszempontból az ilyesmi — híre ment, az emberek beszéltek róla. Egy hátránnyal járt: raktáron kellett tartani min­dent, amit ajánlottak, hátha akad néhány milliomos, aki unalmában megrendeli. A vevők elképzelhetetlen kívánságainak teljesítésére a Neiman-Marcus áruház soha­sem sajnálta a fáradságot. Amikor évekkel ezelőtt egy dél-afrikai megrendelő úgy dön­tött, hogy az ezüstből készült felszolgálóko­csihoz élő húst vásárol Amerikából, az áru­ház.a hárommázsás szarvasmarhát hat hó­napon át hizlaltatta egy johannesburgi, elkü­lönített istállóban, ennyi ideig tart ugyanis az importált állatokra előirt karantén Dél-Afri­­kában. Sokba került Marcuséknak az akció, de a vele járó reklám bőségesen megtérítet­te a szállítás és a takarmányozás költségeit. Egy görög hajótulajdonos karácsony előtt az utolsó percekben rendelt meg egy életnagy­­ságú.játékmackót. Az áruház küldönce repü­lőgépen, első osztályon vitte az árut Athénba a szentestére, mert egyik légitársaság sem vállalta, hogy időben elszállítja. Az áruház értékesítési stratégái azonban nemcsak ná­­bobokra gondoltak. A cég jelszava: „Ha az öt százaléknyi igazán igényes vevőnek a kedvében tudunk járni, akkor a többi kilenc­venöt százalékot se bosszantsuk fel!" HOGY MIK VANNAK! A ligetfalusi Zabosban végre már befejezés előtt áll a kultúrház, amelyben moziterem, kávéház és más szórakozóhelyiségek lesz­nek. Erre mutat a kultúrház környékének parkosítása, az angol stílusban ültetett dísz­fák és bokrok, melyek minden bizonnyal jól fognak hatni az egész környezetre. Alig vá­rom a tavaszt, amikor majd teljes pompájuk­ban fognak díszelegni a fák és a zöld pázsit. Amikor a parkosítást elkezdték, séta közben órákig elnéztem a nagy készülődést. Egymás után jöttek a teherautók, melyek földet szál­lítottak a jövendő park helyére. Azután jött a bulldózer és elkezdte simítani a fölhalmozott kupacokat. Egyszer csak rájöttek, hogy sok a föld. Erre ismét megjelent a talajgyalu és egy hatalmas kupacba tolta össze a felesleges földet. Jött két bagger, egész álló nap rakták fel a földet két 138-as Tátra teherkocsira és ejszállították valahová. Ezt az egész cécót már nem tudtam megjegyzés nélkül néznr: nem értettem ugyanis, hogy miért nem lehet kiszámítani, mennyi föld szükséges egy bizo­nyos területre, ha ismerjük az adott terület méretét és azt a magasságot is, amit fel kell tölteni, és mi több, ismerjük a 138-as Tátrák hasznos terhelését, vagyis hogy mennyit le­het rájuk rakni. Egyszerű matematika, pláne ma, a számítógépek korszakában: bár igaz, hogy mindezt szemre meg tudta volna álla­pítani bármelyik gyakorlott földműves. No, gondoltam, így takarékoskodunk mi az üzemanyaggal és az energiával? Vagy paza­roljuk feleslegesen? Mert egy kis figyelem­mel mindezt el lehetett volna kerülni. Nincs autóm, de azért azt tudom, hogy az üzem­anyagot: a benzint, a gázolajat, devizáért behozott kőolajból állítjuk elő. Látszólag ki­csiségről van szó, csak azt kell figyelembe venni, hogy sok kicsi sokra megy, a literből száz meg ezer liter lesz, ami jelentősen befolyásolhatja az amúgy sem kedvező ener­giaellátásunkat. Talán nem is fogtam volna tollat, ha csak egyedi esetről lenne szó. Ha nem látná az ember naponta, hogy ha valami már egyszer elkészült, újra megjelennek a munkások, bontanak, ismét betonoznak, ami fölöslegesen sok munkaerőt vesz igénybe, meg persze anyagot is. Pedig a legtöbbször mindezt meg lehetne takarítani, csak egy kicsit jobban oda kellene figyelni a dolgokra. VARGA JÁNOS MEGTISZTULÁS Délután még hazament, napi programjához és apai kötelességeihez hűen aznap is, mint rendesen, megverte a gyerekeket, jó étvágy­­gyal elfogyasztott egy vajling káposztás csu­szát, s mert gyomra a kiadós ebédre szomjú­sággal reagált — Nagytermészetű Jóska el­ment sörözni. Ha pedig már helyben volt, nem utasíthatta vissza a haverok invitálását, így leült velük ferbtizni. Mire eljátszotta a fizetését, azalatt a felesége odahaza belefá­radt a sírásba és elaludt. Nagytermészetű Jóska azonban nem adta fel, s mint család­­szerető ember, még az est folyamán elivott egy kölcsönkért ötszázast, a felesége és a gyerekek egészségére. Hazafelé poroszkálva, hetyke jókedve ellenére is képes volt vigyázni rá, nehogy poros legyen a nyakkendője. Ám a meglehetősen körülményes óvatosság kö­vetkeztében hosszúra nyúlt Nagytermészetű Jóska hazafelé vezető útja. Mire mindkét lábával és kezével maga alatt érezhette a küszöb elé helyezett lábtörlőt, késő éjszaka lett. Aludt a környék apraja-nagyja, s mind­addig semmi sem zavarta legtöbbjük főnye­reményekkel és házasságtörésekkel kacérko­dó álmait, míg Nagytermészetű Jóska jogos bebocsátását nem kezdte követelni oly mó­don, hogy a kilincsbe csimpaszkodva addig rugdosta a bejárati ajtót, míg felesége, a hasonló szituációkhoz hozzáedződött asz­­szony bevitte, lefektette, s maga helyett egy lavórt meg egy vízzel teli kancsót rendelt mellé. Nagytermészetű Jóska nem érte meg a reggelt. — Pedig milyen dolgos ember volt szegény — mondta a munkatársa. — És milyen vidám tudott lenni az isten­adta — emlegette a kocsmáros. — Mondhatom, mindig jószívű volt — erősítgettfc a szomszédasszony. — Igazán nem számított a törtetők közé — emlékezett rá egykori tanítója. — Egyszer munka közben — mondta a mun­katársa — háromszor egymás után a füst­szűrös végén gyújtotta meg a cigarettáját. Én már abból megsejtettem, hogy balszerencse leselkedik rá. — Aznap az első csapolásnál — emleget­te a kocsmáros — kilőtt a dugó a hordóból, márpedig aki azt követően elsőként nyit be, mint akkor Nagytermészetű Jóska, arról tu­dom, hogy rosszul végzi. — Legutóbb, mikor besuttyant hozzám — erösítgette a szomszédasszony — elfelejtet­te, hogy miért jött. Mondtam is akkor mind­járt : no Jóska, neked befellegzett. — Egy héttel korábban azt álmodtam — emlékezett egykori tanítója — hogy Nagyter­­mészetü Jóska felmondta a leckéjét, ami az ő esetében baljóslatú jel volt. — Meg kell hagyni, durva, kötekedő, össze­férhetetlen alak volt — mondta a munkatár­­sa. — Mit neki a család — emlegette a kocs­máros — egy könnyelmű, nemtörődöm figu­ra volt. És persze kész alkimista: minden fizetését képes volt cseppfolyósítani. — Erőszakos volt, követelőző és az ágy­ban éppoly önző, mint a háláját illetően — így a szomszédasszony. — Tökkelütött fajankó volt — emlékezett egykori tanítója — halálával megkönnyeb­bülhetett a családja. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom