A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-11-18 / 47. szám
Nápolyban, s még nem akadt egyetlen barátom, ismerősöm sem. Pedig itt aztán igazán elkellene. Sergio elmondja, hogy 1976-ban végzett a budapesti ELTE bölcsészkarán, hogy Nápolyban télen tanár, nyáron tolmács. Hogy hat éve nem járt már Magyarországon, azóta jószerével egyetlen magyarral sem beszélt. De most, mondja, végre-valahára hogy magyarra akadt, szívesen mesélne Nápolyról, szeretett, városáról. És máris otthagyja munkáját, meghív egy üdítőre. A közeli utcai árus szívélyesen üdvözli őt, és ugyanúgy engem is. Hiszen, mondja, minden idegennek, akinek nápolyi barátja van, minden nápolyi a barátja. Tessék, mondja az árus, igyák, egyek, fogyasszak bármit! Itt van, tessék, egy kis dinnye, kókuszdió, vagy datolya. Esetleg narancs, szőlő, füge lenne inkább kedvemre való? Vagy citromlére, mogyoróra, dióra, kekszre, perecre, sült kukoricára, hideg sörre, vörös borra vágyom? Ne szégyelljem, vegyek nyugodtan bármelyikből. Sergio vendége, mondja a barna képű, huncutul kedves mosolyé öreg, az ő vendége is. Vegyek csak, vegyek, hiszen ebben a negyvennégy fokos rekkenö hőségben áldás a gyümölcs. Kitűnőek a Vezúv lankáin levő nápolyi kertekben termett gyümölcsök, és az mégsem lehet, hogy valaki ne szeresse őket, mert üdítenek, frissítenek, ha már délidében a csavargást választottam szieszta helyett. Hiszen ilyenkor a lehúzott redőnyű kőházak oltalmában pihen minden derék nápolyi, hogy este öt felé, a hőség elmúltával autóba vagy motorkerékpárra üljön, s nyakába vegye a várost. Őrülten száguldjon utcákon, tereken — céltalanul. Hiszen ilyenkor szieszta idején, még a zsebmetszők, a tolvajok is eltakarodnak az utcákról, villamosokból; mindenki szundít, az autók ajtaját akár nyitva is lehet hagyni. De persze, nem úgy éjszaka. Éjszakára már felbolydul, a délben, délután még békésnek, nyugodtnak tetsző, csaknem kihalt Nápoly. Éjszakára minden megváltozik, minden a feje tetejére áll. — Tudod, legényember koromban — meséli Sergio — munka után minden áldott nap szundítottam néhány órácskát, aztán a haverokkal motorra ültem és róttam a várost. Bohémok voltunk, bolondoztunk, menetiránnyal szemközt hajtottunk a személyautóknak és csak az utolsó pillanatban húztunk el két autó között. Micsoda élet volt! Aztán este beültünk egy kertvendéglőbe, ettünk egy remek pizzát és hajnalig iszogattunk, beszélgettünk. Már virradt, de a város még mindig élt, zajos, népes volt. Aztán elkerültem Pestre, az ottani egyetemre, ahol „Az őszirózsás forradalom" címmel írtam meg doktori disszertációmat, majd hazajöttem, megnősültem, van három gyermekem, s most már a család tölti ki az életemet. Persze, itt még a családi élet is más. Még ma is, minden este, kimegyünk az asszonnyal meg a gyerekekkel az utcára, a kikötőbe, a strandra. Aztán a feleségem, hazaviszi a gyerekeket, én meg a haverokkal elüldögélek egy ideig valamelyik presszó teraszán. Mert itt az élet nem a lakásokban, hanem az utcán zajlik. Mivel a kisemberek lakásai szűkek, nyirkosak, koszosak. Az olykor tíz-húsz tagú család az egy, jobbik esetben két helyiségből álló lakásban nem fér el, hát az utcát válaszsza élete színteréül. S az embertelen nápolyi életkörülmények közepette a százezer munkanélküli közül kikerülő meglehetősen nagyszámú lumpenproletár réteg jobb híján lopással, betöréssel tartja fenn magát. Az ember jobban teszi, ha nem zárja be gépkocsijának az ajtaját, nem húzza fel az ablakot, mert akkor nem feszítik fel, nem törik ki. Azt hiszem, olyan kocsi még nem fordult meg Nápolyban, amelyet egyszer vagy többször ne törtek volna fel, ne karcoltak volna össze, ne lyukasztották volna ki az abroncsát. Épp ezért figyelmeztetlek: este, ha a nap lebukik Posillipo mögött, vigyázz! Ne félj, csak vigyázz! Jó erősen szorítsd hónod alá a táskádat, órát, nyakláncot véletlenül se viselj, mert elhúzhat melletted egy motoros tolvaj, aki letépi rólad az ékszereket. Pénzt se vigyél magaddal sokat, mert itt Nápolyban minden előfordulhat. ItT nincs törvény, itt nincs szabály. A rendőr fényes nappal is golyóálló mellényt visel, és csőre töltött pisztolyának ravaszán tartja az ujját. Itt gyakori a gonosztevők, maffiózók, emberrablók vadregényes utcai üldözése, az utcai lövöldözés. Itt mindenki jókedvűnek látszik; dúdol, énekel, fütyörész, barátkozó, de ne higgy senkinek. Persze, azért túlzottan félni sem kell. Végül is Nápolyt nem csupa rablók lakják, hanem emberek; vig kedélyű, kedves emberek, akik szeretnek élni, huncut - kodni, és akik szeretik, ha foglalkoznak velük, ha észreveszik őket. No de vegyen már bátran, biztat az utcai árus. Nem kell félnem, nem eszem, iszom annyit, hogy tönkremenjen bele. Van itt épp elég vastag pénztárcájú pöffeszkedő angol, amerikai, német, francia, japán turista, azokon duplán bevasalja majd azt is, amit én fogyasztottam.' Ugye, remek a szőlő és ízletes a dinnye? Finom itt minden, csak hát méregdrága. De a pizzáért, bármennyit is kérnek érte, ne sajnáljam a pénzt, mondja az árus. Üljek le egy étterem „aszfaltkertjének" asztalához, s kérjek előbb egy sajtos, aztán egy sonkás, végül egy hatalmas gombás pizzát. Hozzá vörösbort, s ha asztalomhoz jön egy toprongyos gitáros énekes, ne küldjem el, hallgassam meg, biztosan szép szerelmi történetről szól a dala. Mert Nápoly és a szerelem ... Más itt az ölelés, más a csók íze is: ezt neki, vén rókának, elhihetem. És huncutul Sergióra kacsint. Sergio és barátja mesél. Nápolyról az álmok városáról. Nápolyról, amelyet „csak" látni kell. Látni és nem meghalni. Látni és csavarogni sikátoraiban, ahol mindenütt száradó fehérnemű lóg, utcáin, ahol hemzsegnek a furcsábbnál furcsább alakok, kikötőiben, a Santa Lucia parton ... Ki tudja, meddig folytatódott volna a város ilyen ismertetése, ha Sergiónak nem kellett volna visszarohannia a munkába. De délután újra találkoztunk. És akkor Sergio megmutatta nekem az igazi Nápolyt. Elvitt olyan eldugott nyomornegyedekbe, ahová egyedül nem merészkedtem volna. Elvitt lerongyolódott, nyomorúságos belvárosi bérházakba, ahová turista sosem jut el. Sergióval bátran mehettem, mert akinek van nápolyi barátja, annak minden nápolyi a barátja ... Jártam olyan ötször öt méteres nagyságú, nyirkos falú lakásban, amely egyben konyha, hálószoba, fürdőszoba, WC is, s ahol huszonketten éltek egyrakáson patkányok társaságában. Mert Nápoly csak a sugárutakat, a pompás kirakatokat, a csodás műemlékeket látó turista szemében tűnik romantikusnak. Közelebbről óriási nyomornegyed — víg kedélyű kedves emberekkel. Ezt az alábbi példa is kitűnően bizonyítja. Az utolsó napon, elbúcsúzva Sergiótól tengerparti panziómba, a Colibriba érve a fiatal tulajdonos így fogadott: — A barátod telefonált. S ha Sergió a barátod, én is az vagyok. (Pedig sosem látta Sergiót.) Húszezer líra helyett csak tizenötezret fizetsz egy éjszakára. Rendben, amigo? És üdvözlöm Sergiót. S ha újra Nápolyban jársz, megint hozzám gyere! Oké, amigo?! Hát ilyenek a nápolyiak. Lehet őket nem szeretni? ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei Jogi tanácsok L. K. és V. F. a fizetett szabadság kérdésében kér tanácsot. Azt kérdezik, hogy van-e igényük fizetett szabadságra, ha igen, hány napra, ha munkaviszonyuk nem tartott egész éven át L K. kétéves katonai szolgálatának letelte után október 1-én, V. F. pedig főiskolai tanulmányainak befejezése után augusztus 1-én lépett munkába. A dolgozók fizetett szabadságáról a Munka Törvénykönyve 100—110. szakaszai, valamint az 54/1975 sz. végrehajtási utasítás 13—18. és 64. szakaszai rendelkeznek. A folyó naptári évben annak a dolgozónak van fizetett szabadságra igénye, akinek a munkaviszonya ugyanannál a szervezetnél legalább 5 hónapig tart már (ez az ún. várakozási idő) s az illető naptári évben legalább 75 napot ledolgozott. Annak a munkavállalónak, aki év közben lépett munkába, valamint annak is, akinek év közben megszűnt a munkaviszonya, az egész évi fizetett szabadság aránylagos részére van igénye, mely minden naptári hónap után egy tizenkettedet tesz ki. Bizonyos esetekben a törvény nem kívánja meg a fenti két feltételt (a várakozási időt, valamint a 75 nap ledolgozását), például akkor, ha valaki a nemzeti bizottságok által szervezett munkaerőtoborzás keretében lép munkába, vagy ha a munkaadó szervezetnél történt átszervezés következtében kell munkahelyet változtatnia, vagy ha a terhes nő, vagy a kisgyermekéről személyesen gondoskodó anya változtat munkahelyet. Annál, aki egészségi, okokból tartósan alkalmatlanná válik eddigi munkájának végzésére, s ezért változtat munkahelyet, szintén nem követeli meg a törvény a fenti feltételek teljesítését. A törvényes szabadság legkevesebb két naptári hetet tesz ki. Háromheti szabadságra annak van igénye, aki a folyó naptári év végéig még nem töltötte be a 18. életévét vagy már betölti az 50. életévét, s végül annak, akinek munkaviszonya 18. életévének betöltésétől számítva legalább öt évig tart. Négy naptári hétre van igénye annak a dolgozónak, akinek munkaviszonya a 18. életévének betöltése után legalább 15 évig tart már. — A hosszabb szabadságra való igényt a dolgozónak kell igazolnia, mégpedig a folyó naptári év végéig; különben ez az igénye az illető évre megszűnik. Egyes dolgozóknak korukra vagy munkaviszonyuk tartamára való tekintet nélkül hoszszabb szabadságra van igényük. így az ipari tanulók szabadsága négy, a föld alatt dolgozó bányásztanulóké pedig öt hét. A pedagógusok szabadsága nyolc, az óvónőké hat, a nevelőké pedig négy naptári hét. A szabadságigény szempontjából a törvény által megkövetelt munkaviszony tartamába beszámítják, amennyiben ez az idő a dolgozó 18. életévének betöltése utáni időre esik. a/ azt az időt, amikor a nő három évnél fiatalabb gyermekéről állandóan gondoskodott, b/ a fegyveres erőknél (katonaság, fegyveres karhatalmi erők és fegyörök testületénél) eltöltött szolgálatot, c/ a sikeresen befejezett tanulmány idejét, d/ a tudományos, (művészeti) ašpirantúra idejét, e/ az egységes földművesszövetkezetben vagy a kisipari termelőszövetkezetben töltött tagsági időt, valamint a törvény 103. szakaszában felsorolt további időket. Az imént említett időket azonban csak akkor számítják be a törvény által megkövetelt időbe, ha ezek nem esnek egybe a tényleges munkaviszony tartalmával. Ha kölcsönösen fedik egymást, akkor csak egyszer számíthatók be. A külföldi munkaviszonyt csak akkor lehet beszámítani, ha a dolgozó a csehszlovák hatóságok engedélyével tartózkodott külföldön. Ténylegesen ledolgozott időnek számít a fizetett szabadság ideje, a túlórákért vagy az ünnepnapokon ledolgozott munkáért járó pótszabadság, valamint a fizetett ünnepnapok (például május 1). Nem számít ledolgozott időnek a tényleges katonai szolgálat ideje, a betegség miatti munkaképtelenség ideje (kivéve az üzemi balesetet és a foglalkozási betegségeket), sem a további (meghosszabbított) szülési szabadság ideje. így ezeket a szabadságigény szempontjából nem veszik tekintetbe. Minden munkaadó szervezetnek a szakszervezeti üzemi bizottság előzetes hozzájárulásával össze kell állítania a szabadságok tervét, amelyben minden dolgozónak meghatározza, hogy mikor megy szabadságra. Ezt rendszerint úgy kell megállapítani, hogy mindenki a naptári év végéig kivehesse a szabadságát, amellett tekintetbe kell venni a szervezet feladatait, valamint a dolgozó jogos (egyéni, személyi, családi) érdekeit is. — Ha a szabadságot részletekben állapítják meg, akkor is legalább egy hétnek, a fiatalkorúaknái pedig két hétnek egyben kell lennie. A szabadság megkezdését nem lehet a tényleges katonai szolgálat idejére, a betegség miatti munkaképtelenség idejére, sem a szülési szabadság idejére tenni. — A szabadság ideje alatt bekövetkezett betegség, illetve munkaképtelenség a szabadságot megszakítja. Ugyancsak megszakítja a katonai szolgálat is. A szabadságot rendszerint a naptári év végéig kell kivenni. Csak abban az esetben, ha ez fontos üzemeltetési okokból, vagy a munkában beállott akadályok miatt nem volt lehetséges, lehet és kell a szabadságot a következő naptári év április 30-ig kimeríteni. A dolgozó nőknél gyakran előfordul, hogy a rendes szülési szabadság (26 vagy 35 hét) letelte után kérik a folyó naptári évre járó fizetett szabadságot; ezt a kérelmet a munkaadó szervezet nem utasíthatja el. így a rendes szülési szabadság után fizetett szabadságát is kimerítheti, s azután — ha akarja — kérheti a további (fizetés nélküli) szabadságot gyermeke kétéves korának betöltéséig. Az elmondottak alapján L. K.-nak idén nincs fizetett szabadságra igénye, mert csak október 1 -én lépett munkaviszonyba, s Így nem töltheti ki az előírt 5 hónapos várakozási időt, s az év végéig már nem is dolgozhat le 75 napot. Szabadságra csak a jövő naptári évben lesz igénye — mégpedig április végével két hétre, ha a 75 napot ledolgozta. V. F.-nek az idén a törvényes szabadság 5/12-ére lesz igénye, mert augusztus 1-én lépett munkaviszonyba s így teljesíti az 5 hónapos várakozási idő feltételét s az év végéig a 75 napot is ledolgozza. — Ha egyetemi tanulmányai öt évig tartottak, akkor 3 heti szabadság arányos részére lesz igénye, ha csak négy évig, akkor az év végéig nem lesz meg az öt éve s í£y csak két hét jái neki. Dr. B. G. 17
