A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-12-16 / 51. szám
Táskaeb, illetve mozgó kutyaól Anthony Quinn 1964-ben játszotta először Zorbát filmen. Oscar-díj jelölt is lett, de nem kapta meg érte a bronzszobrocskát. Most, húsz esztendővel később a New York-i Broadwayn felújították a Zorba, a görög című musicalt — Anthony Quinn játssza a főszerepet. Egy újságíró megkérdezte Quinnt, eléggé fiatalnak és férfiasnak érzi-e még magát a szerephez? „Mostanában sok szaladgáló kerge fickót látok a tv körül, de férfit, azt nagyon keveset. Ami engem illet: ma még jobb Zorba leszek, mint voltam húsz évvel ezelőtt! Akkor fehérre kellett festenem a hajamat. Most természetes ősz, tehát éppen megfelelő!" Egyéni kivitelezésben készült Jurij Algebraisztov moszkvai teherautósoför luxuskocsija. Komáromban, a Szigeten él egy festőművész. Fügedi Jenőnek hívják. Foglalkozását tekintve szobafestő és mázoló, évtizedek óta ezzel keresi meg kenyerét. Személyének lényegi vonását tekintve festőművész. Ötven év körüli lehet? Pontosan nem tudom, mert borzas szakálla és gyermeki lelke, azt hiszem, kortalanná teszi. Megjegyzem: szakálla nem művész-szakáll, gyermeki tisztasága nem a művészi esetlenség divatos allűrje. Akadémiát sosejm végzett, ami tény, s aminél csak azt érzem biztosabbnak, hogy ennek ellenére amatőrnek még rosszindulattal sem lehet öt minősíteni. Ellenben ha valaki mégis megteszi, Fügedi Jenőt nem sérti meg vele, mert eszményeitől, szemléletétől idegenek ezejc a külsőségek. Ő büszkén vallja, illetve csupán vallja, hiszen nem büszke ember, hogy a Ludas Matyi karikatúráinak másolásával kezdte művészi pályafutását. De tulajdonképpen nincs is pályafutása, hacsak azt nem vesszük tekintetbe, hogy környezetében, városában megbecsülik, rendszeresen kiállít, ezért számontartják. Rajzolni, festeni önmagán, a saját arcán tanult. Elkallódott és megőrzött önarcképeinek száma aligha kideríthető. Maradjunk annyiban, hogy igen sok van belőlük. S ha netán e közlésből valaki monomániára gyanítana, a képek ismerete nélkül megteheti ugyan, de hadd biztosítsam róla: Fügedi Jenő nem monomániás. Mert aki csak egyetlen alkalommal is találkozik vele, az máris hitelesen meggyőződik róla, hogy egészen másról van szó. Egy csendes, tiszta ember, egy vérbeli prolicsalád proligyereke, aki annak idején árvaházakban és bérszülőknél egyaránt megfordult, de szerencsére mindig megszökött. Aki iktatott családtagként ugyan egy a többi közül, de egyébként igen eredeti, bár nem hivalkodó jelenség. A szó legrokonszenvesebb értelmében megszállottja ő a festészetnek, az ábrázolás gyönyörének. Művész, akitől a művészieskédés igen távol áll, s aki a remek önarcképeken kívül természetesen mást is fest, kivált tájat, Duna-partot, embert, ladikot, hajnali ködöt a víz fölött. Rég tervezett bemutatásának apropójául most egy önarckép-tárlat jelölhető meg. Egy remek kamara-kiállítás, amely igencsak ritka példaként bizonyítja, hogy Fügedi Jenő nevét ideje megtanulni. Mert látatlanul ugyan ki hinné el, hogy érdekes lehet egy olyan tárlat, ahol semmi egyebet nem lát az ember, mint egy szakállas festő harminc-negyven önarcképét: olajban, grafitban, kék vagy piros golyóstollal, szénnel, vásznon, füzetlapon, papundeklin, akármin. Márpedig én szeretném másokkal is elhitetni, hogy a legjobb kamaratárlat, amit az utóbbi esztendőkben láttam. Kitünően szemlélteti, hogy egy-egy téma a végtelenségig variálható, ráadásul művészi módon demonstrálja a szemlélet, a megközelítés, a technika módozatait, és mindenekelőtt azt, hogy az önarcképtárlat is lehet izgalmas, sőt pompás művészi élmény biztosítéka. RESZELI FERENC 9
