A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-12-16 / 51. szám
Hallottukolvastukláttuk KIÁLLÍTÁS Stanislav Harangozó pasztellképei A tájkép időtlen. „Divatozzanak" bármiféle esztétikai kategóriák, mindent átértelmező elméletek — a tájképfestés marad. Kezdettől fogva a képzőművészet egyik sajátságos ága volt, valóban önállóvá azonban először a távol-keleti, főleg kínai festészetben vált. Stanislav Harangozó Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeumban megnyílt kiállítása alaposan rápirit hagyományos tájlátásunkra. A természet nagy eseményeit (vihar, évszakok váltakozása) sajátos, már-már monotonba hajló színekkel ábrázolja, tükrözve egyúttal önnön lelkének állapotát is. Színei komorak. Képeiről hiányzik a játék, nincs bújócskázás, rejtőzködés. Néha egy fa, kék felhő uralja a tájat, a teret. Nincs egy fölösleges felület, nincs csapongás — minden komor és szigorúan meghatározott. Mikor az ember megjelenik a képben, a táj is átalakul — környezetté. Feltűnik a sárga — ellensúlyozza a komorságot, olykor talán uralkodóvá is válik. Harangozó, aki önmagát festi meg a színeiben, precíz rendező, csak néha ez a szortírozás már-már rendezgetéssé „fajul". Az egyszerűség az iskolás elme számára mindig könnyedén sematizálható, főleg, ha az alkotó is elébemegy ennek a beskatulyázásnak. Itt viszont egységés szemléletet, formát kap a látogató. Stanislav Harangozó hét esztendeje minden jelentősebb kiállításon képviselteti magát. Festő, grafikus és monumentalista, főiskolát járt művész. Ezek a tényszerű tudnivalók róla, a többi a műveiben van. • Nagyvendégi Éva HANGLEMEZ Básti Lajos verset mond Amikor korunk magyar színművészetének egyik legnagyobbja, Básti Lajos néhány évvel ezelőtt távozott az élők sorából, tisztelőinek fájdalmát az a tudat enyhítette, hogy a korszerű technika eszközei — a film, a rádió, a televízió, a hangfelvételek — legalább valamit megmentettek az utókor számára e nagy szinészegyéniség művészetéből. Igen dicséretre méltó kezdeményezés, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és a Magyar Rádió közös kiadásában a közelmúltban látott napvilágot a „Básti Lajos verset mond" című lemez, mely a Magyar Rádió felvételei alapján készült. Básti Lajos a legszebben beszélő magyar színművészek egyike volt, és szépen zengő orgánuma, szép magyar beszéde szinte predesztinálta őt a versmondásr? is. Egyaránt vonzották őt a klasszikus és a modem magyar költészet képviselőinek alkotásai. Ezt jól bizonyítja a lemez is, melyen Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Ady Endre, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Arany János, Juhász Gyula, Radnóti Miklós, Füst Milán, Vas István és Weöres Sándor egy-egy költeményét hallhatjuk. , Jellemző és találó a lemez címe. Básti Lajos ugyanis valóban — verset mond. Ez a versmondás pedig nem azonos a pátosz, az érzelgősség, a mesterkéltség, és esetleg túlzás jellemezte „szavalással". Básti előadóművészetének összetevői: az egyszerűség, a természetesség, a „belegyönyörködés" a költő mondanivalójába, az azzal történő teljes, minden teátrális pátoszt és modorosságot nélkülöző azonosulás, az avatott előadóművész szerény, alázatos főhajtása a költő szellemének nagysága előtt. Ehhez járul a jellegzetes, szépen zengő, utánozhaíatlanul „bástis" hanghordozás, a mondanivaló átélése, a vers, „életrekeltése". Mindezt magabiztosan, fölényesen, sziporkázó tehetségét bizonyító módon — tehát úgy, ahogy ezt csak a legnagyobbak tudják. Sági Tóth Tibor SZÍNHÁZ Sztravinszkij: Sacre du Printemps Remekművet láttunk november 11-én a Szlovák Nemzeti Színház balett-premierjén. Pontosabban: két remekművet, de ez így csak statisztikai szempontból pontos, mert annak ellenére, hogy Prokofjev „Tékozló fiú" című kompozíciója is kiváló alkotás a maga nemében, de az est másik produkciójával, Sztravinszkij „Sacre du Printemps"-jével, századunk zeneművészetének eme épp hetven esztendős „atombombájával" semmiképpen sem állítható sorba. Illetve, ha állítható, amint az a jelen esetben történt, akkor csakis a rövidebbet húzhatja. Mert ha már mindenképpen Prokofjev-balettel akarták kitölteni az est maradék felét, akkor sokkal inkább illett volna ide a „Sacre" hatására keletkezett Prokofjev mű, az „Álla és Loli", az a balett, amelynek zenéjétől a „Szkíta szvit" íródott. Ám beszéljünk most csak a nagyobb élményről, a „Sacre du Printemps" (szlovákul „Svätenie jari” címen fut, magyarul „A tavasz megszentelése" később „Tavaszünnep" címen játszották) előadásáról. Közhely lenne újra minősíteni Sztravinszkij művét, az 1913-as — verekedésbe s botrányba fulladt — párizsi ősbemutató óta annyian minősítették már, itt most csak a jelen előadásról szólhatunk. Annál is inkább, mert jó tizenöt éve szerencsém volt e különös, mind zenei, mind mozgástechnikai szempontból rendhagyó alkotás Béjart-féle változatát látnom Párizsban. S ezzel máris mindent megmondtam, mert ha Sztravinszkij alkotása egyedülálló csúcs (legfeljebb Bartók „Zenéje", Schönberg „Pierrot lunaire"-je, Berg „Wozzeck"-je mérhető hozzá) korunk zeneirodalmában, úgy Béjart Sacre-koreográfiája legalább ugyanilyen magaslat századunk balettművészetében. Hogyan tud megbirkózni két ilyen óriás (Sztravinszkij és Béjart) árnyékával Karol Tóth Nemzeti Színház-beli produkciója — rendezése és koreográfiája!? Aligha vállalkozhatunk arra, hogy szakmailag megítéljünk egy balett-előadást, de arra mindenképpen alkalmasnak érezzük magunkat, hogy meg tudjuk ítélni: a nem mindennapi zene nem mindennapi produkciót hozott létre. Ha mással nem tudnánk ezt bizonyítani, elegendő összehasonlítani az est első felében látott Prokofjev-balett előadásával: Prokofjev jó. de korántsem remekmű s inkább, hagyományos, mint rendhagyó muzsikája átlag-produkcióra ihlette az együttest, alig egy órával később pedig ugyanaz az együttes, önmagát megsokszorozva, Sztravinszkij zenéjével és Béjart koreográfiájával adekvát szintű produkciót hozott létre. —cselényi— KÖNYV Máté György: Pol Pót A Tények és tanúk sorozatban jelentette meg a Magvető Könyvkiadó Máté György könyvét, amely bő ismeretekkel és megrázó fejezetekkel szolgál Kambodzsáról, a Pol Pot-i uralom borzalmas időszakáról. Máté a Népszabadság riportereként került ki 1964- ben Észak-Vietnamba, majd 1978-ban Kambodzsába. Az író kilenc fejezetben öszszegezi ismereteit és tapasztalatait Kambodzsáról, erről a régebben szinte titokzatos és különös országról, amely évtizedekkel ezelőtt az Indokína néven szereplő francia gyarmat része volt. Máté György már könyve elején leszögezi: Kambodzsának nyolcmillió lakosa volt, amikor 1975 nyarán a Khmér Kraham, a vörös khmer hatalomra került. A Pol Pot-i rendszer idején sem háború, sem járvány nem pusztította a népet. Mégis amikor kormányzata 1979 januárjában összeomlott, mindössze ötmillió ember élt Kambodzsában. E száraz adatok mögött a khmer nép rettenetes megpróbáltatása, haláltusája és gyásza él már örökké, hiszen ez az ország hosszú történelme folyamán aligha vészelt át nagyobb tragédiát. A könyvből sokat rrífegtudunk Kambodzsáról, az író ismerteti történelmét, gazdasági viszonyait, népeinek életét, stb. A könyv tengelyében azonban Pol Pót uralma áll, aki közel négy esztendő alatt emberek millióinak vérével öntözte meg Kambodzsa földjét. A kilencgyermekes parasztcsaládból származó diktátor Nordom Szihanuk herceg, majd Lón Nol amerikabarát tábornok uralma után került hatalomra. Pol Pót Mao Ce-tung bábja volt, a kínai kulturális forradalmat vette példaképül, de még drasztikusabb módon hajtotta végre. Kambodzsa városainak népét kitelepítette, az épületeket leromboltatta, a kitelepítettek százezreit munkatáborokban foglalkoztatta. A munkaképteleneket, mint egykor Hitler, megsemmisítette, leghamarabb a gyermekek, öregek, betegek estek áldozatul, később a többi is sorra került, hiszen a mezőgazdasági munkára kivezényelt embereket módszeresen kínozták és éheztették. A Pol Pot-i alkotmány többek között leszögezi: Aki a kommunából megszökik, halál fia. A népnek nincs szüksége pénzre. Pénz kiadasa, elfogadása tilos. Nem kell vasút, forgalma megszűnik. A posta és telefon fölösleges, megszűnik. A régi családi, baráti, rokoni és egyéb kapcsolatok ápolása tilos. A párttag, a vörös khmer katonája, csak a felsöség engedélyével házasodhat. Aki a buddhizmussal vagy más felekezettel paktál, halállal lakói. Aki a szovjet vagy a vietnami kommunizmussal közösködik, eszméit, irományát befogadja, meghal, stb., stb. Máté György könyve megrázó dokumentum a Néró és Hitler vérengzéseit is túllicitáló Pol Pot-i diktatúráról. —dénes— Jevgenyij Lebegyev, a Szovjetunió kiváló ; művésze, á leningrádi Gorkij Színház tagja. De: a színház'sztárjának is nevezhetjük. Nélküle nem születtek volna meg olyan előadások, mint a Kispolgárok, Gorkij drámája,'amely ben Besszenovot alakította,, vagy'A ló története című Tolsztoj adaptáció,: amelynek Holsztomere a leg■ brqvúrosabb szirtészi alakítások közé tartófm .'lit« » \n'% l í? 4. ‘ A süllyedő Velence mellett a megdőlt pisai Campanile, ä harangtorony Itália legizgalmasabb műemlékvédelmi problémája. A legutóbbi időkig úgy vélték, hogy a torony évei meg vannak számlálva. A legutóbbi megfigyelések szerint azonban bebizonyosodott, hogy ha nem jön közbe földrengés vagy valamilyen váratlan változás a talaj összetételében, a torony akár kétezer év múlva is állni fog. Ez azt jelenti, hogy csaknem három évezredes lesz. 8
