A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-11-18 / 47. szám
KÉPTELEN VILÁG_________ Gergely Ágnes könyve Aki alaposabban szemügyre veszi a világot, képekben látja azt. Azt is mondhatnánk, hogy a világ apró kis mozaikkockákból, egymásba illeszkedő képekből áll össze egyetlen hatalmas egésszé. S ha arra vállalkozna valaki, hogy e képeket is közelebbről vizsgálja, azt látná, csak úgy hemzsegnek köztük a lehető legképtelenebb képek is. Ez utóbbi megállapítás nemcsak egy eléggé szellemtelen szójáték kedvéért került ide. A világ, a mi világunk ugyanis tele van képtelenségekkel. E képtelenségek észrevételéhez csak jó szem és friss elme szükségeltetik. E képtelenségek se nem jók, se nem rosszak; egyszerűen vannak, mint ahogy minden dolognak megvan a fonákja is. Általuk válik sokszínűvé, teljessé a világ. A képtelenségek életünk fűszerei: megfelelő adagolásban életünk csodálatos és addig sosem ismert ízeit élvezhetjük általuk... De mit is jelent a képtelen, a képtelenség a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint? A mi szövegösszefüggésünkben azt, hogy valami hihetetlen, lehetetlen, hogy valami lehetetlen dolog. S ahnyit pedig már igazán volt alkalmunk megtanulni, hogy a lehetetlen dolgok olykor-olykor legalább annyira valóságosak lehetnek, mint a lehetségesek ... A fordítások hatása publicisztikánk nyelvhasználatára 1. TAGMONDATOK ÉS SZERKEZETEK ÚTVESZTŐI Publicisztikánk nyelvhasználatával különböző fórumokon már többen foglalkoztak. Az egyes nyelvművelő írásokból, a Kazinczy Nyelvművelő Napokon elhangzott beszámolókból általában két lényeges probléma körvonalazódott ; a nyelvi szétrétegeződés és az átlagolvasó teherbírását meghaladó bonyolultság. A nyelvi szétrétegeződés abban mutatkozik meg, hogy az egyes rovatok cikkeinek nyelve túlságosan szakszerű kezd lenni. Ha ez a szakszerűség még ráadásul áttekinthetetlenül bonyolult mondatokban jelentkezik, akkor fennáll annak a veszélye, hogy publicisztikánk képtelen lesz betölteni küldetését: alkalmatlanná válik a tömegek gyors tájékoztatására, meggyőzésére. Olvasótáborát így elidegenítheti magától. Nem az a cél, hogy sajtónk nyelvhasználatát a primitív igénytelenség szintjére szállítsuk, hanem az, hogy a legbonyolultabb kérdésekről is közérthetően írjon. Az olvasót rendkívüli erőfeszítésre késztető bonyolultság olyan többszörösen összetett mondatokban jelentkezik, amelyek szerkezetét fogalmazója túlságosan sok tagmondattal és különféle szerkezetekkel terheli. Jó példája az ilyennek ez a mondat: „A tanácskozás résztvevői ezzel kapcsolatban egyrészt megállapították, hogy tovább erősödik a népek, valamennyi haladó és békeszerető erő De ne szaporítsuk tovább a szót az efféle okoskodásokkal, hanem ehelyett szögezzük le inkább, hogy Gergely Ágnes szokványosnak a legkisebb mértékben sem mondható furcsa könyve, a Képtelen világ, rendkívül lebilincselő, az elmét egyaránt élesítő és szórakoztató olvasmány. A könyv verseket tartalmaz, nonszensz-verseket: három évszázad nonszensz-verseit. S hogy mi is az a nonszensz-vers? Egyik meghatározása szerint „... szellemes vagy bizarr költemény, amely gyakran kitalált, értelmetlen, feltűnő hangzású szavakat honosít meg". És képtelenebbnél képtelenebb történeteket mesél el úgy, mintha azok valóban megtörténtek volna. Erre csak azért képes, mert azok akár meg is történhettek volna. Például az eset a vénemberrel, aki egészben nyeli le a nyulat; a vén quebec-ivel, aki tűvel támad a nyakán tanyázó tetüre, vagy azzal a kalkuttaival, akinek a torkán akadt a nehezen kialkudott ebédje, amitől menten meg is fulladt — hogy csak néhány morzsát csippentsünk ki a műfaj egyik nagymesterének, a múlt században élt Edward Leamak a limerfckjeiböl. A nonszensszel, a képtelenségek költészetével egyébként nincs ember, aki ne találkozott volna. Hiszen valamennyien emlékszünk gyermekkorunk halandzsaszövegeire, tréfás kiszámolóira, mondókéira, hazudós meséire, nagyotmondásaira: „ahol játszótér van, ott nonszensz-költészetnek is kell lenni" — írja erről könyvének kitűnő műfajtörténeti áttekintést adó bevezető tanulmányában Gergely Ágnes, csak... csak azóta, s nem biztos. hogy minden esetben az előnyünkre, megkomolyodtunk. S hogy a nonszensz-költészet mára „a világ legrugalmasabb műfajává izmosodott", abban talán nem utolsósorban az ember örökös és elemi játékvágyának is szerepe lehet, s „a költőnek mindenhol könyörögnie kell. hogy a kor játszani is engedje, ne csak írni". A nonszensz-irodalom két klasszikus érvényű alkotásán — Lewis Caroll A//ce-jén és Milne Micimackóján — egyébként nemzedékek nőttek föl, s nemzedékek fognak felnőni. Gergely Ágnes a nonszenszirodalom remekművének minősíti Petőfitől A helység kalapácsát is, majd névsorolvasást tart a nonszenszt is művelő magyar írók között Karinthytól, Kosztolányitól és Rejtő Jenőtől kezdődően Weöres Sándoron keresztül egészen Orbán Ottóig, Páskándi Gézáig. S mi ebben a sorban jelölnénk kL a helyét Gergely Ágnes Kobaltországának is. A Képtelen világ az angolszász irodalmak harminc nonszensz-költőjének munkáiból válogat: közülük a legfiatalabb az 1935-ös születésű Frank Aig-lmoukhuede, a legrégebben — 1664 és 1721 között — élt pedig Matthew Prior. Rövid ismertetésünket, kedvcsinálásként a Képtelen világ megismeréséhez és olvasásához. mi most mégis egy ismeretlen költő négysoros remeklésével, az Esetrajzzal zárnánk : „Egy úr a lépcsőn felloholt/ s látott egy nőt. ki ott se volt./ Ma sincsen ott, csak hűlt helye/ — vinné el onnét a fene!" TÓTH LÁSZLÓ eltökéltsége, hogy véget vessenek az imperializmus, a gyarmatosítás és az újragyármatosítás agresszív és elnyomó politikájának, hogy még szélesebben kibontakoztassák a békéért, az enyhülésért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, a szabadságért és a társadalmi haladásért, a békés egyenjogú nemzetközi együttműködésért folytatott harcot, a nemzeti függetlenség és a szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozás alapján." A főmondatnak alárendelt több tagmondat és a bennük levő szerkezetek véget érni nem akaró sorsolása annyira ellankasztja az olvasó figyelmét, hogy a végére érve már arra sem emlékszik, miről volt szó a közepén. Néhány hasonló mondat az egész szöveget fárasztóan monotonná teszi. Több önálló mondatra bontva olvasmányosabbá, könnyebben érthetővé tehető. Például így: „A tanácskozás résztvevői ezzel kapcsolatban a népek és valamennyi haladó erő eltökéltségét állapították meg. Ezek az erők készek véget vetni az imperializmus, a gyarmatosítás és újgyarmatosítás agresszív, elnyomó politikájának. így még szélesebben bontakoztatják ki a békéért, az enyhülésért, a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a szabadságért és a társadalmi haladásért, a békés, egyenjogú nemzetközi együttműködésért folytatott harcot. Ennek az együttműködésnek az alapja a nemzeti függetlenség, a szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartása és a belügyekbe való be nem avatkozás." Bár — a fogalmazó szándékát tiszteletben tartva — a mondatrészek és a szókapcsolatok halmozását nem lehet kiküszöbölni, több önálló mondategységre bontva mégis áttekinthetőbb a közlés. Az egyes mondatok végén az olvasó megpihenhet egy pillanatig, összegezheti a kapott információt és hozzákapcsolhatja a következő mondat által nyújtottajt. így nem vész el a tagmondatok és szószerkezetek rengetegében. A túlságosan bonyolult többszörösen öszszetett mondatok gyakran zavaros szerkezetűek, mivel a fogalmazó is eltéved a tagmondatok és a szószerkezetek sokaságában. Példáért nem kell messzire mennünk, elég a megkezdett közleményt folytatnunk: „A tanácskozás résztvevői másrészt emlékeztettek arra, hogy a moszkvai nyilatkozatban rámutattak az imperializmus és a reakció erőinek újból megnövekedett aktivitására, fokozódó kísérleteire, hogy uralmuk alá rendeljenek független államokat és népeket arra, hogy ösztönzik a fegyverkezési hajszát, durván beavatkoznak más államok belügyeibe, ami már akkor is veszélyeztette az enyhülési folyamatot, szembeszállt a népeknek a békére, a szabadságra, a függetlenségre és a haladásra irányuló törekvéseivel." Ennek zavarosságát a tagmondatok nem egyértelmű kapcsolása okozza. A fogalmazás egyértelműsége végett ezt is legalább két vagy három önálló mondatra kell bontani : „A tanácskozás résztvevői másrészt emlékeztettek arra, hogy a moszkvai nyilatkozatban rámutattak az imperializmus és reakció erőinek újból megnövekedett aktivitására. Szaporodnak ezeknek az erőknek arra irányuló kísérletei, hogy uralmuk alá rendeljenek független államokat, és népeket, ezért ösztönzik a fegyverkezési hajszát, durván beavatkoznak más államok belügyeibe. Ez már akkor is veszélyeztette az enyhülési folyamatot, szemben állt a népeknek a békére, a szabadságra, a függetlenségre és a haladásra irányuló törekvéseivel." Ez a három mondategységre bontott többszörösen összetett mondat és az előző is nemcsak a túlzsúfolt, áttekinthetetlen szerkezet ellen érvel, hanem bizonyítja a különböző utalószók, és névmások rendkívüli szerepét mind a többszörösen összetett mondatok tagmondatai, mind pedig a szöveg önálló mondatai egymáshoz kapcsolásának biztosításában. A zavartalan kommunikáció alapfeltétele — mint tudjuk — a világos szerkezetű szöveg. MORVAY GÁBOR CSEREPEK Egy hasznos könyvről A szlovák olvasók egy része keveset tud a csehszlovákiai magyar irodalomról. Ezért is örvendetes tény, hogy a Slovenský spisovateľ gondozásában napvilágot látott egy szemrevaló tanulmánygyűjtemény Maďarská literatúra v ČSSR (Magyar irodalom a CSSZSZK-ban) címmel, amely első ízben kísérli meg szlovák nyelven felvázolni és összefoglalni a csehszlovákiai magyar irodalom történetét és fejlődését a felszabadulás utáni időszakban. A kötet anyagat a kiváló szlovák irodalomtudós, Karol Rosenbaum állította össze, s Rudolf Chmellel, a magyar irodalom alapos ismerőjével és tolmácsolójával közösen előszót is írt a könyvhöz. A könyv szerzőinek túlnyomó többsége egyébként a csehszlovákiai magyar irodalomtudomány és -kritika ismert képviselője: Csanda Sándor, aki a csehszlovákiai magyar irodalom kezdeteiről es az 1948—1968 közötti időszak csehszlovákiai magyar prózájáról írt dolgozatot; Koncsol László, aki a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar költészetről írt igen alapos tanulmányt; Mészáros László, aki az 1968 utáni csehszlovákiai magyar prózáról, illetve a csehszlovákiai magyar drámáról készített vázlatot; Szeberényi Zoltán, aki a csehszlovákiai magyar kritika fejlődését tekintette át. A kötet egyetlen szlovák szerzője Karol Tomié. aki a csehszlovákiai magyar irodalomtudományról írt összefoglalásában igen alapos ismeretekről tesz tanúbizonyságot. Aligha kell különösebben bizonygatnom, milyen fontos cselekedet volt ennek az űttörő vállalkozásnak a megvalósítása. Igaz, a kötet anyaga nem homogén, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy több szerző írásaiból állt össze. Volt aki alapos elemzést írt (pl. Koncsol), mások inkább afféle összefoglalót, amely mindenekelőtt tájékoztatni és nem minősíteni kívánt. Azt most nehéz lenne eldönteni, melyik módszer a célravezetőbb; az átlag szlovák olvasó bizonyára hasznosabbnak találja majd az informatív jellegű dolgozatokat, hiszen azokat a müveket, amelyekről szó esik, amúgy sem ismeri. Viszont az sem mellékes körülmény, hogy az egyes témák milyen lehetőséget kínálnak. Nyilvánvaló például, hogy a csehszlovákiai magyar líráról hálásabb feladat írni (s többet is lehet írni), mint mondjuk a csehszlovákiai magyar drámáról vagy az irodalomtudományról, amelyet jóval kevesebb munka reprezentál. Ezek az arányeltolódások végeredményben még hasznosak is, hiszen — közvetett módon ugyan — jól szemléltetik az egyes irodalmi műfajok fejlettségi állapotát és helyzetét a csehszlovákiai magyar irodalomban. Izgalmas feladat lenne kinyomozni, milyen kép alakul ki az átlag szlovák olvasóban a csehszlovákiai magyar irodalomról ennek a könyvnek a segítségével. Bizonyára számtalan olyan kérdés is felvetődik benne, amely esetleg további részletek megismerésére is ösztökéli majd, s talán még arra is elszánja magát, hogy a korábban megjelent fordításokba is belelapozzon. Mindenesetre meg lehetett volna könnyíteni a dolgát, ha a kötet végén felsorolták volna azokat a szlovák nyelvű könyveket, amelyek csehszlovákiai magyar költők és írók müveit tartalmazzák. Tény, hogy az egyes tanulmányok szerzői 14
