A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-10-21 / 43. szám
/-3 ! Higele Alajos Madach -szobra keretében tehát a járásszékhely és az Ipoly mente falvainak közönsége személyesen is találkozhatott e táj nagyszerű szülöttének színpadi remekművével. Méghozzá egy olyan rendezvény keretében, amelyet jó lenne a jövőben folytatni, hagyománnyá érlelni. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Prandt Sándor (2). Gyökeres György (1) s Mostohán bánunk kulturális örökségünkkel. Valaminő — nem tudom, honán vett — nagyvonalúsággal hagyjuk kisiklani látókörünkből szellemi óriásainkat; álproblémákon rágódva, fokozatosan begubózva veszítjük el kincseinket. Kincseket, amelyeknek ugyan pénzben kifejezhető anyagi értékük nincs, de a fönnmaradás zálogául szolgálhatnának. „Mert azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal a saját síremlékét készíti" — mondhatjuk Ipolyi Arnolddal, akinek életútját, példaadó munkásságát, szellemi örökségét kísérlem meg az alábbiakban bemutatni. L Ipolyi Arnold 160 éve, 1823. október 18-án született Ipolykeszin. A jó eszű, keménykötésű gyermek Ipolyit szülei először katonának szánták, de elég korán megmutatkozó komoly történelmi érdeklődésének és — nem utolsósorban — tanárai ösztönzésének köszönhetően végül is a papi pályára irányították. Tanulmányait Pozsonyban és Nagyszombatban kezdte, majd a bécsi Pázmáneumban fejezte be, ahol aztán igazán elmélyíthette műveltségét, történelmi ismereteit. Ekkor születtek meg első írásai, amelyek már előlegezik (persze, így utólag könnyű kiolvasni belőlük!) a későbbi jeles kutató férfiút. Még csak huszonegy esztendős volt, de már egy egész komoly értekezést adott ki A magyarok ősvallása címen. Tanulmányai befejeztével házitanítóskodást vállalt báró Mednyánszky Alajos családjánál. Ezt a néhány évet azért fontos kiemelnünk, mivel a gazdag család hatalmas levél- és okiratgyűjteménye, valamint könyvtára nagy segítséget jelentett a fiatal „tudósjelölt" búvárkodásai során. Ezenkívül kenyéradó gazdájának kedvtelése is csak tovább ösztökélte az arra hajlamos fiatal lelkészt a tudományos kutatómunka felé, Mednyánszky ugyanis már korábban végigutazta a Vág és a Nyitra völgyét; élménybeszámolóit először folyóiratokban, majd később német és magyar nyelven önálló kötetekben is megjelentette. Hangsúlyozni kell azonban, hogy nemcsak „élménybeszámolóról" van bennük szó, amint a romantikus cím sugallja (Malerische Reise auf dem Waagflusse in Ungarn Festői utazás a Vág folyón, Magyarországon), hanem itt közli a vándorlásai során gyűjtött helyi népmondákat, ami aztán munkáját fontos forrásává teszi főleg a szlovák mondakutatásnak. Éppen csak említsük itt meg, hogy a közelmúltban a Tatran kiadó rendkívül ízléses kiállításban újra megjelentette magyarul ezt a bájos könyvecskét. Ipolyi egy közbülső állomás után, 1849-ben a Pozsony melletti Zohorra került lelkipásztornak. Ez a zohori évtized jelentette tudományos munkásságának robbanásszerű kibontakozását. A Kisfaludy Társaság, egy magyar mitológia megírására ösztönző 1846-ban kiadott felhívásának hatására; kezdte el gyűjteni, a magyar nép-hitvilág még föllelhető maradványait. Közben történeti (Adalékok a zsitvatoroki béke törté-IPOLYI ARNOLD (1823-1886) netéhez) és irodalmi (Rimay János XVI. századi költő kézirati munkáiról és leveleiről) kutatásokkal is foglalkozott. Néhány előzetes, apróbb közlés után aztán 1854-ben megjelent hatalmas müve, a Magyar Mythologia. Erre a könyvére a továbbiakban majd még visszatérnék, így most csak azt említsük meg, hogy a kritika — Csengery Antal személyében — rendkívül éles hangon bírálta a kötetet. Ez, ha nem is vette el egészen Ipolyi kedvét a „mitológiai kutatásoktól" — szerzőjét a tudomány más vágányaira terelte. Régészettel (ami azért mai szemmel inkább a művészettörténethez, de legalábbis a művelődéstörténethez áll közelebb), műemlékvédelemmel, irodalommal, történelemmel foglalkozott... Szinte ontotta a kisebb-nagyobb írásokat, tanulmányokat, köteteket. Még szelektálva is sok fölsorolni, mi mindenre jutott ideje! Csak néhányat említsünk fontosabb munkái közül: A magyar népmese-ügy s különösen Gaál György mesegyűjteménye; A deákmonostori XIII. századi román bazilika; A középkori szobrászat Magyarországon; A szepesváraljai XIV. századi történeti falfestmény; Veresmarti Mihály XVII. századi magyar író élete és munkái; A történelem és a magyar történeti szellem; A magyar szent korona és koronázási jelvények története és műtörténeti leírása stb. Folytathatnám még a sort — majdnem azt mondtam: a végtelenségig... De nehogy azt higgyük ám hogy ez a csodálatos termékenység valamiben felelőtlen nagyvonalúsággal, pontatlansággal jár! Ipolyi általában töretlen utakon haladt, s mégis ilyen szilárd alapokat épített, hogy azokra még ma is bátran léphetünk... Egri, pesti és besztercebányai állomások után, életét 1886. december 2-án mint nagyváradi püspök fejezte be. Példaadó lehet számunkra hatalmas életműve, munkabírása, kutatói alázata. Életútját valóban csak dióhéjban villanthattam föl, a további részletek iránt érdeklődőket legutóbbi életrajzírójához. Hoppál Mihályhoz utasíthatom, aki tavalyelőtt jelentetett meg róla „A múlt magyar tudósai" sorozatban egy kis kötetet. II. Élete fő műve a Magyar Mythologia volt. A szükséges adatokat Ipolyi maga gyűjtötte, illetve kiterjedt gyűjtőhálózattal szedette össze. A bevezetőben idézi egyik levelezője néhány sorát: „írtam távollévő vidékekre ismerőseimhez több rendbéli levelet, hogy mi kézutjokban volna, legalább jegyezzék fel, s ki hinné önön kívül, hogy közel 30 levelem e tárgyban minden süker nélkül hangzott el, csak válaszolni is vonakodnak a jó barátok ily kérésre, elképzelheti szégyenem és fájdalmam." Majd Ipolyi hozzáfűzi: „így van biz az, de nem először sem nem utólszor, hogy a méltánylás helyett a jó ügyért szégyen pírral kell távoznunk." A Magyar Mythologiáról rengetegen és rengeteget írtak (pro és kontra). Úgy vélem, érdemes lesz szemügyre venni a szerző „kútfőinek" egy csoportját, a néphagyományt. A legjobb lesz, ha őt magát hallgatjuk meg: „Mi pedig a tájékát illeti, látni fogja az olvasó, hogy hazánkban alig maradt el egy nevezetesb vidéke, honnét kitűnőbb adalékok kezembe nem jutottak volna; helyezetem és barátaim helyezeténél fogva természetesen egyesek kimerítőbben jelennek meg, mint Hont, Nógrád, Bars magyar vidékei, s különösen az annyi eredetiséggel jelentkező Poson megyei Csallóköz, mely egy magábóli gyűjtés eredménye, több szedők által, terjedelmes írott füzetekre terjed. Az Alföldről Kecskemét, és Szegedről bírok a többinél bővebb közléseket... Sínlem, hogy Erdélybe, s különösen az e tekintetben annyi reménnyel kecsegtető Székelyföldre épen nem értem, s hogy a mit onnét, meg számos más helyről adok, csak másodkéz közlése után vagyok kénytelen tenni." Láthatjuk hát, ami a szerző földrajzi helyzetéből kézenfekvőnek tűnik, vissza is tükröződik munkájában. A bevezetőben egyébként néhány gyűjtő nevét is megemlíti, köztük Karcsayét, aki a legtöbb csallóközi adalékot szolgáltatta kutatónknak. Karcsay egyébként külön is publikálta gyűjtését az Új Magyar Múzeumban „Csallóközi népszokások" címmel 1851-ben. Ipolyi is többször beutazta a Csallóközt; tapasztalatait magyarul a Vasárnapi Újságban „Csallóközi úti képek" címmel közölte több folytatásban, majd 1858-ban németül is egy szakfolyóiratban. Ezek a kutatások elsősorban műtörténeti szemszögűek voltak, s e tájegység műemlékeit, településtörténetét voltak hivatottak föltárni. Egy 1857-ből keltezett levelében így ír erről: „Magam ámbár ezen tekintetben egyet-mást eddig csak közvetve szinte mellékesen érintettem, s különösen éppen most kiadandó hazai műemlékek statisztikájában s leírásában, mit a Csallóközzel fogok megkezdeni (— mit faluról falura bejártam) minden helynek előbb illető okiratait átolvasva s az egész topographiai irodalmunknak kezdve Bél től egész Fényesig apparátusát felhasználva ..Majd így folytatja : „... például bátorkodom felhozni, hogy tavai az Alsó Csallóközt... helyről helyre ekkép átvizsgáltam ... mennyire virágzóbb volt e vidék mindjárt a tatár dulást követő korszakban is, mennyi nevezetes hely, templom és várral bírt, minek ma alig akadni egy-egy pusztán nevére és romjaira ..." Hadd fejezzem be egy kérdéssel ezt az írást. Vajon nagy naivitás fölvetni, hogy esetleg a Madách Kiadó is vállalkozhatna egy — a szerzőnek tájainkra vonatkozó írásaiból összeálló — Ipolyikötet megjelentetésére? LISZKA JÓZSEF 15
