A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-07-08 / 28. szám

KOMMUNISTA ÉPÜLETLAKATOS A SZAKMA BE­CSÜLETÉRŐL, A TARTALÉKOKRÓL, AZ ELFOGLALT­SÁGÁRÓL • JÚLIUS 10. - AZ ÉPÍTŐK NAPJA mindig kevés Következő számunk tartalmából: A HÉT KÉPES VERSENYE Miklósi Péter: DONOVAN A KÖZÖS MUNKA ÖRÖME (Ankét) Gál Sándor: A RÓNÁK FEJEDELME Lacza Tihamér írása Grendel Lajos könyvéről Zolczer János: A GUM A HÉT GALÉRIÁJA Címlapunkon P. Havran felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságá­nak képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Ob­zor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Tele­fon: 336-686, főszerkesztő-helyette­sek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesz­tő: Krát Péterné. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfi­zetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p.,Ko­šice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesí­­tö. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdeté­sek: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poscho­die, tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 49211. Nyilvántartási szám: SÚTI 6/46. N ... Vannak, akik különleges tehetség­gel megáldva születnek s kitűnően tudnak énekelni, szavalni, táncolni vagy festeni, esetleg olyan ördöngösen kergetik a labdát, hogy nagyhírű focis­tákká válnak. Ha az ilyen szerencsés egyén nem él vissza ég adta talentu­mával, akkor előbb-utóbb híres em­berré válhat, autogramokat osztogat­hat s meg-megfordulnak utána az ut­cán. A többség azonban kétkezi munkára születik, és a munka, pontosabban a mindennapi munka válik életének ér­telmévé. Az egyszerű ember, a „sorka­tona" hétköznapjait nem a hírnév, nem a ragyogás fénye övezi, hiszen életé­nek javarésze természetesnek tűnő, egyszerű dolgokat végezve szalad el. Például tömbházakat alapoz az illető, épületelemeket vagy tetöpaneleket il­leszt egymás mellé. Reggeltől estig, hétről hétre, éveken és évtizedeken át, hallatlan türelemmel s kitartással. Nem a dicsőségért, nem csak a pénzért, nem az elismerő vállveregetésért. Hogy mégis miért teszi ? A mátyusföldi, precízebben nádsze­gi (Trstice) származású JUHOS LŐ­RINC, a Magasépítő Vállalat bratislavai üzemének Munka Érdemrenddel kitün­tetett, ötvennyolc éves épületlakatosa szerényen elhárítja a fenti kérdést, és választ keresve a tenyerébe pillant. — A becsületes embernek egysze­rűen életeleme a munka! — mondja határozottan, aztán fölszegi tekintetét és szúrósan a szemembe néz: — Mit csinálnék a kezemmel, ha nem dolgoz­nék? A fővárosiaknak is, a vidékieknek is szükségük van a most épülő lakóte­lepekre, az új lakások ezreire, hogy kinek-kinek legyen hová állítani az újonnan vásárolt asztalt, a sarokvázát, a gyerekágyat. Nem elegendő indok ez arra, hogy az ember ne üljön ölbe tett kézzel? Hogy tudása és tehetsége leg­javát nyújtva dolgozzék, és brigádve­zető létére elsőnek érkezzen a munka­helyére s utolsónak hagyja ott a „plac­­cot"; esetleg nyújtott műszakokon vagy szombaton is dolgozzék, ha szorít a terv?! Higgye el, rengeteg függ a jó munkaszervezéstől, de akárhogyan forgatom magamban a kérdést, az idő mindig kevés, a tennivaló viszont egyre több. Amikor a Magasépítő Vállalat bratisla­vai üzemei egyikének porban kavargó ligetfalui (Petržalka), pontosabban már-már oroszvári (Rusovce) munkate­rületén Juhos Lőrinc épületlakatos-bri­gádvezetö után érdeklődtem, alig tud­tam többet róla, mint hogy jóval túl jár az ötvenen, kereken negyed évszázada tagja már a kommunista pártnak és alig néhány hete: a május elsejei kitünteté­sek során a köztársasági elnök Munka Érdemrenddel jutalmazta sokévi meg­bízható munkájáért. Őt keresve — a homokos, poros épít­kezési területen bandukolva -—, a helyi­ek oda mutattak, ahol két munkaruhás férfi álldogált. Az egyik diktált valamit, a másik pedig szorgalmasan jegyezgetett a noteszába. Pillanatokon belül kiderült, hogy éppen fordítva van, mint ahogy elképzeltem: aki diktál, az Juhos Lő­rinc, az itt dolgozó épületlakatos-brigá­dok egyikének csoportvezetője; aki je­gyez, az a pallér, korszerűbben mondva a munkavezető, vagy ha úgy tetszik, hát a mester. Elkerülhettem volna a félreértést, ha időben eszembe jut, hogy az épületla­katos csupán az lehet, akinek lapát és szekerce, colstok és hegesztőpisztoly van állandóan a kezeügyében, elvégre egy panelszerelö egyben vasas is, hi­szen ő is, a csoportja is zömmel beton- és fémszerkezetek között dolgozik. — A következő munkahét teendőit beszéltük meg. Azt, hogy milyen anyag­ból, mennyi kell, hová telepítsék a to­ronydarut és miként szervezzék a társ­szakmák munkáját ahhoz, hogy megfér­jünk egymástól — magyarázza aztán a csoportvezető, akiben állítólag egy pe­dagógus veszett el. A pedagógusok erről mit sem sejtenek, ám az építész szakma mindenképpen jól járt vele, hogy számára viszont nem veszett el a nádszegi Juhos Lőrinc. Körbepillant, tekintete a legközelebbi toronyház legmagasabb szintjén talál szilárd támpontot. — Nagyon szép szakma a miénk! Mi adjuk meg az épület tartását, fazonját; általában mi visszük föl a bokrétát a tetőre, akár ostromló katona a zászlót — fejtegeti nem is csak megbocsátha­tó, hanem egyenesen dicséretes hiva­tásbeli büszkeséggel, amiből aligha­nem még a réges-régen, az építőipar­hoz való szegödés korában hallottak is visszacsengenek. De amit aztán mond, az már mindenképpen egyéni tapaszta­lat: — Tökéletes épületlakatos nincs, csak jó és még jobb, aki holtig tanul. Sok száz és állandóan gyarapodó szá­mú fogásával, önmagát fejlesztő szak­ma ez. Magam is voltam már szinte légtornász, amikor tíz-tizenkét emelet­nyi magasságban, vagy még följebb szereltem össze a paneleket. Máskor meg olyan egyedi tervezésű épülete­ken, kacifántos erkélyeken meg tetőkön dolgoztunk, amilyeneket korábban soha nem láttunk. Kézjegye immár a szlovák főváros valamennyi háború után épült kisebb­­nagyobb lakótelepének és más jellegű 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom