A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-07-08 / 28. szám

létesítményeinek egész során rajta áll. És ami talán a leglényegesebb: hiába van kisujjában a szakma valamennyi mesterfogása, most sem bízik a rutinban, hanem az újabb meg újabb épületvázak összeszerelését vagy a panelek beépítését esetről esetre új tűzpróbának tartja.

— A bizalmat nem elég kivívni, hanem naponta újra kell teremteni — vallja Juhos Lőrinc, majd hozzáfűzi: hiába ismerték volna el kitüntetéssel országosan is eddig végzett munkáját, ha esetleg a következő feladatot nem tudná megoldani, ha szükség esetén nem merne kockázatot vállalni.

Öt azonban nem ilyen fából faragták! Épp ellenkezőleg: ha kell, a mátyusföldi emberek szívósságával, akár az ég aljára is tömbházat épít, csak kapjon hozzá megfelelő minőségű anyagot; legyen, aki megfelelő ütemtervet dolgoz ki a vállalt munkához. Ilyenkor aztán az alapozásnál úgy kaparnak a sárban-porban, akár a csirkék, de amikor feljebb jutnak, szükség esetén az öltözőben hagyja mindenki az óráját, a bejárók pedig egy időre kitörlik emlékezetükből a kora délutáni vonatok és autóbuszok esztendők óta szinte az agysejtekbe kódolt menetrendjét.

Persze, egy ilyen légkörért a csoporton belül is meg kellett harcolni.

— Az ember olykor nehezebb nyersanyag, mint a fa, a beton vagy a vas —

vélekedik. — Az nem kérdez és nem felesel vissza, a munkatárs viszont egykönnyen, ha első hallásra nem ért egyet valamivel. Kínos lenne, ha megvédhető magyarázat helyett, magyarázkodással kellene a szót szaporítanom. A keresetfelosztó lapokra kerülő bejegyzésekről épp olyan őszintén beszélünk, mint amilyen nyíltan társalgunk az elvégzendő feladatokról. így aztán senkivel sem kell külön vitatkoznom, hanem szükség esetén együtt pörölünk azzal, aki kijárásai miatt esetleg szidást érdemel. Arról nem is beszélve, hogy a járókelők, ha minduntalan a kocsmaajtóban vagy a fa alatt hűsölve látják a munkaruhást, hamar készek a szentenciával: lám, lám, az építőipar...

Kérdem a sokat tapasztalt idős szakit : véleménye szerint miért nehéz feladat irányítani, emberekkel dolgozni? Először tűnődik el kissé hosszabban a válaszon, de azért most is egyenesen, szókimondóan felel:

— Az idősebbeket, főképpen a vidékieket, akik már gyerekkorukban megszokták a veszödést, azokat nemigen kell félteni, ha esik, ha fúj, a lelkűket is kiteszik a határidőért. De a fiatalok zöme is megbízható, lelkiismeretes ember, rájuk is bármikor számítani lehet; persze azért figyelembe muszáj venni azt, hogy más a nyugdíj felé közeledők és más a fészekrakó fiatalok

helyzete. Az ifjabbak között van, aki a házépítők nagy táborába tartozik, van viszont aki utazásra vagy egyéb szórakozásra költi becsülettel megkeresett pénzét. Minden építkezésen akad azonban olyan ember is, akinek valahol kisiklott az élete. Elhagyta családját, esetleg rossz társaságba keveredett, rászokott az italra, súlyosabb esetben szembekerült a törvénnyel. Velük nehezebb, de ha valaki olyan eszme szolgálatába szegődött mint mi, kommunisták, akkor tudja, hogy minden emberrel határozottan, de megértő türelemmel kell bánni. Számtalan esetben meggyőződtem már róla, hogy sokszor varázsszerként használ a jó szó.

A Magasépítő Vállalat egyik legütőképesebb brigádja a Juhos Lőrinc vezette csoport. Természetesen, a kézzelfogható elismerés, pontosabban szólva a megbecsülés sem marad el, ami nemcsak a borítékban ölt testet; hanem — lehetőségeihez mérten — az üzem is igyekszik eleget tenni a tagság új lakásra, vállalati kölcsönre, jutalomüdülésre vonatkozó igényeinek.

— Jóleső érzés tudni, hogy még a húsz meg harminc évvel fiatalabb szaktársak is adnak az ember szavára — mondja halkan az idős szaki. — Csak nekem is meg kell tudni mutatni, amit tudok, vagy egyszerűen beállni a sorba, ha valahol valahogy lassabban, nehezebben megy a munka. Megtanultam, hogy fiatalabbnak és öregebbnek egyaránt emberi szóval kell kiadni a munkát. Esetleg biztatni az illetőt, hogy ehhez vagy ahhoz a munkához épp ö ért a legjobban ... Ilyenkor mindenki igazít egyet a munkaruháján, és odaballag ahová mondom neki. Talán titkon még büszke is, hogy a „bizalmi munkát" megint ő kapta.

Hosszan, kutatólag nézek ennek a micisapkás férfinek a szemébe.

Okos, higgadt tekintete van. Olyan ember néz velem farkasszemet, aki kamaszkorában tanulta meg, hogy mi a munka; aki önerőből, fáradságának eredményeképpen hozta össze mindazt, amit az életben sajátjának mondhat. A szépen berendezett lakást és a minap kapott kitüntetést is.

Olyan ember, aki azóta, hogy tíz évvel ezelőtt megözvegyült, egyedül nevelte föl három gyermekét; aki ízes mátyusföldi tájszólással beszél, ha szóra nyitja száját.

Talán nem is igaz, hogy Juhos Lőrincben egy pedagógus veszett el.

Nem veszett el, mert nem az iskolapadban, hanem az élet iskolájában tanít.

MIKLÓSI PÉTER

Fotó: Gyökeres György

Hétvégi levél

A nyár nemcsak munkával várja az embert, de pihenéssel is. A gyermekek a vakációnak, a felnőttek a szabadságnak örülnek. Jól jön mindenkinek a kikapcsolódás, a három hétig, vagy egy hónapig tartó alkalom kedvtelések Gzésére. Persze, szép számmal akadnak olyanok is, akik inkább a téli örömök élvezői, most azonban a nyárról, a nyári szabadságok eltöltéséről lesz szó.

Hová megy az ember szabadságra, megy-e egyáltalán, vagy a rendes évi szabadságát kerti munkára használja fel? Az utóbbi évtizedekben már szinte divatossá váltak a kirándulások, s most nem az egyéni, hanem a csoportos utazásokra gondolok. És a mai falu példájából indulok ki.

Nemrégen egy gömöri községben jártam, amelynek a szövetkezetében a gondoskodásról szólva azt mondották nekem, ha a régi világban a paraszt földhöz ragadt ember volt a szó igazi értelmében, most már egyre inkább utazó, világot látni akaró, s mindjárt példákkal bizonyították állításukat Egyik traktoristájuk állatgondozó feleségével éppen a napokban utazott el a Szovjetunióba kéthetes üdülésre, de két autóbusszal indítják dolgozóikat hazai és magyarországi körútra is, ismerkednek városokkal, országrészekkel, történelmi múltú tájakkal, hagyományokban gazdag vidékekkel; ismeretséget, barátságot kötnek, hasonló foglalkozású emberekkel cserélnek tapasztalatot és gondolatot Egyszóval hasznosan és okosan töltik el szabadságukat

S ez így van rendjén. Az évi szorgalmas munkának tartalmas pihenés legyen a jutalma ország-világ látásának igényével, kívánásával.

Egy másik szövetkezetben bolgár és román tengerpartot emlegettek, méghozzá úgy, hogy felváltva küldik oda dolgozóikat persze csak az arra legérdemesebbeket, a szövetkezet költségén.

A közösségi munka természetes velejárója a társas örömök akarása és keresése, nap- és évszakok munkahelyi összeszokottsága a közösségi örömök élvezésére ösztönöz: ha munkában, gondban együtt vagyunk, legyünk együtt a felhőtlen gondtalanságban is, a szabadság eltöltésének napjaiban is.

Szép és követésre méltó példa ez minden tekintetben és el is gondolkodtató. A szövetkezetek nemcsak megerősödtek gazdaságilag az elmúlt évtizedekben, de az egészen más, új életforma kialakításában is komoly szerepet játszottak. Megtanították dolgozóikat a megváltozott élet kínálta örömök elfogadására. Azért természetes ma már, hogy szabadságok idején az emberek felkerekednek és mennek, utakat terveznek maguknak, közelieket és távoliakat, itthoniakat és külföldieket, s jól megfontolt döntésük következménye lesz az a kiválasztott hely, útvonal, amelyet kirándulásuk végső céljának elfogadnak.

Persze, egyéni utakra is vállalkoznak a családok, számomra azonban az autóbusz-kirándulások rokonszenvesebbek. Mert az ilyen jellegű utazások, összedalolások igazán felejthetetlenné teszik a vidámságban és gondtalanságban eltöltött napokat a pihenéssel is egybekötött sok látnivaló megnyugtatólag hat, az élményvilágot gazdagítja, lesz miről beszélni azoknak, akik még oldalról nézik ezeket a közös kirándulásokat, családi házuk és kertjük csendjét parancsolják magukra.

Jónak, kirándulásra nagyszerűen alkalmasnak ígérkezik a nyár, s mindazoknak kívánom a kellemes, pihentető napokat, akik immár rendszeresen részesülni akarnak a közös kirándulá-3