A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-08-19 / 34. szám
ami ugyan a kútban éjszakázott, de hajnaltól már a tarlószélén ... Hát persze persze: az edényeket a tarló végén, a kökénybokor alá ásta el öreganyám. Ameddig az én emlékem elér, akkor már kettesben arattak, illetve, hármasban arattunk, mert hiszen nekem is volt ott tisztem a vízhordáson kívül is — kötélterítő voltam, de csak akkor, ha előtte papírkötelet is vettek a sellyei vásárban. Aztán a hordás. Az asztag. A cséplés csodája. A pelyvahúzás. A gépmester úr. Az etető. A kéveadogatás. A zsákolás. És a felejthetetlen paprikás szalonna az udvaron, terített asztal mellett. Mint a pelyvahúzás pornyelő tisztjének viselője — együtt ehettem a férfiakkal. Micsoda megtiszteltetés volt. Egy-két hét múlva pedig indultunk öregapámmal a deáki malomba. A kenyeret pedig igen megbecsültük az esztendő során ... Néhány év eltelte után pedig szalmaigazító lehettem a kombájn faránál, kezemben hosszúnyelű villa. És valamivel később aztán már csak riportutakon láttam az aratást. Igaz, a húsz év során egyszer se hagytam ki e nyári témát. Azt a cserépkorsót pedig máig őrzöm. Amikor ezek a sorok napvilágot látnak, Dél-Szlovákia falvaiban már csak emlék az idei aratás. A pillanatnyi jelzések szerint jó emlék. Május végén, június elején nagy volt az aggodalom, és megalapozott, hiszen az addigi időjárás ijesztően kedvezőtlen volt. De úgy látszik, igen jóra fordultak a dolgok nagyhirtelen, mert... De lássunk csak egy helyszínt is! Az illésházi Kis-Duna-hídnál kilépünk a Csallóközből. A híd alatt sokszázas tehéncsorda iszik a riasztóan beszennyezett folyóból. Ez az a hely, ahol a Kis-Duna a legnagyobb kanyart veszi — leír egy ómegát, így aztán az ember a hídon túl is azt hiheti, hogy a hídon innen áll. Ez a „szárazföld-öböl" kereken száz hektárt tesz ki. Itt állt még nemrég a már lebontott vízimalom, a hozzá tartozó molnártanya, némi nádas, és persze erdők díszítik a tájat. A maradék kilencven hektáron búza áll, öt kombájn aratja éppen. illetve éppen ebédelnek az aratók. A vízparti fák alatt a következő leltárt készíthetem: 1 darab Avia hütőkocsi. Nyitott ajtajánál vidám fiatalasszony grillcsirkét adagol rizzsel. Tízen már befejezték az ebédet, hatan éppen esznek. 1 darab lovaskocsi, két lóval és Imre bácsival. A kocsin hatalmas hordó, vízzel tele, a vízben üdítős és ásványvizes üvegek ... majdnem azt mondtam, lubickolnak, mert . a harmincöt fokos hőségben persze nekik is melegük van. Karnyújtásnyira a hajdani molnártanya, a malom helyén vagy másfélszáz ember kuksol a vízben. Néhány autó, traktorok, kerékpárok, és ami hihetetlen, itt még a víz is tiszta. Maradjunk Imre bácsinál, aki a napernyő alatt ülve üdítőt árul a bakon és negyedszázadon keresztül kaszásbandák élén aratott. Meséli: amíg az aratás tartott, kinn aludtak a tarlón, a keresztek tövében. Háromkor kezdtek egy kupica pálinkával. Ha a másét aratták, tizedért, tizenkettedért arattak, ahogy a termés szabta. A koszt silány volt, a kézi aratás embertelenül nehéz, a szemveszteség olyan minimális, hogy egy ágylepedőnyi kalászt mindig lábon hagytak a madaraknak, egy maréknyit pedig Szent Péter lovának abrakul, hogy jó legyen a jövő évi termés. Minden férfi, asszony és nagyobbacska gyerek aratott. A hozam pedig? Tizennégy-tizennyolc mázsa. — Ötvenhat mázsa a búzaátlagunk — mondja Palsovics Pál mechanizátor. Az árpa negyvenhármat adott. Ezek az adatok véglegesek, mert ma végzünk az aratással, ez az utolsó dűlőnk. Több, mint kétezer hektáron arattunk, előtte aggódtunk, most módfelett elégedettek vagyunk, mert rekordtermést takarítunk be — huszonöt kombájnnal. Ebből tizenegy a miénk, a többi vendég. Az aratók szedelőzködnek, vége az ebédnek, folytatják a munkát. Vasárnap van, s lévén ez a finis is egyben, — délután ötre be akarják fejezni. A nagyfödémesi (Veľké Ul’any) szövetkezetben két-három óra múlva befejezik suhint. A jobb kéz a mell előtt keresztbe lendül, és a bal kar oldalt kinyúlik. A kasza ív alakban 2—5 cm magasságban vágja el a szárat. A kaszás ezután bal lábával előre lép és megismétli a mozdulatot." Az idézet folytatása már csak néprajzi szempontból lehet érdekes. De álljon itt még egy idézet, amely a kézi kalásztépés, majd a sarlós, és még sokféle aratás évezredes műveleteinek vetett véget. „A kaszával való aratást Európában a 15. században Németalföldön, és néhány évtizeddel később Magyarországon kezdték, azonban csak a 20. század végére terjedt el az egész kontinensen." A kasza tehát — amilyen lassan terjedt el, a búzaföldekről olyan gyorsan ki is kopott. Ez után jött a kombájn. Hogy mi a kombájn, arra manapság már az óvodás gyerek sem kér nagyon magyarázatot. Hogy mi volt az aratókasza, milyen volt a hajdani aratás, azt egyre kevesebben tudják. Annyi bizonyos: mai nosztalgiázással együtt is keserves volt — még annál is keservesebb. KESZELI FERENC 13 tehát az aratást. Diószeg (Sládkovičovo) és Jóka (Jelka) tartozik hozzájuk. Igazi nagygazdaság — közel ötezer hektárnyi szántóval. Itt is, mint mindenütt, az esztendő legfontosabb eseménye volt az aratás, de korántsem a legnagyobb munkafeladata. A kombájnok ideje már ilyen. • •• Idézet: „A kaszás aratás több mozdulat pontos összehangolásából álló munkafolyamat. A kaszás arató a jobb lábával előre lép, jobb karjával a kaszát annyira fölemeli, hogy annak hegye a levágandó gabona széléig érjen, aztán erősen balfelé
