A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-08-19 / 34. szám
gy természetes módon „kiszenvedett" régi hiedelem szerint az aratást nem volt szabad elkezdeni akkor, ha a faluban halott volt. Ugyancsak szerencsétlenséget ígért, rossz terméssel fenyegetett, ha újholdkor, ha kedden, ha pénteken álltak neki a kaszások. Negyedszázaddal ezelőtt pedig elképzelhetetlen volt, hogy aratás idején mondjuk — futballmérkőzést játszanak valamelyik csallóközi faluban. És írnél A néhány évtized során, mialatt a hektárhozamok megnégyszereződtek, a hajdan még legnagyobb paraszti erőpróba legalább négyszer lett kisebb, mint egykoron. Ezért aztán magam is csupán egy pillanatra hökkenek meg, amikor az egyik falun áthaladtomban azt látom, hogy amíg a szomszédos búzaföldön kombájnok dohognak, addig a futballpályát a fél falu népe szurkolja körül — jó hangosan. Mondom, meghökkenek, de a következő másodpercben már igencsak helyénvalónak találom a képet. Mert hiszen mi dolga is akadna 1983-ban az ilyen népes seregletnek ott, ahol a kombájnok néhány ember közreműködésével oly szolid „nagyképűséggel" nyelik a hektárok kalászait? • •• Öregapámra gondolok, aki kétholdnyi földjének betakarításából akkora ügyet csinált, mint ha hét falu földjét neki kellett volna learatnia. Persze, minden magafajta így volt ezzel, hiszen ... Korahajnalban indultak, jóval három előtt. Az ökrösszekér fenekén pompásra kalapált kasza, kaszástarisznya hevert. A tarisznyában: tokmány, kaszakő, kaszakulcs és saruvas, mezei üllő, kötözőfa. Vászonlepedőbe kötve az aratóeledel: aranysárga rántotta, savanyú-krumplileves, tejfölös uborkasaláta, és az öreganyám-sütötte felejthetetlen kenyér. Meg persze csöcsöskorsó, amit útközben az ártézikútnál töltöttek meg. Hétóratájt indultam utánuk a másik korsóval s miután megérkeztem a friss vízzel, nekiültünk a reggelinek. Számban összefut a nyál és azt mondom, nincs pompásabb étel a hideg rántottánál, és nem értem, hogyan maradhatott meg a cserépkancsóban olyan hidegnek a tejfölös uborkasaláta, 12
