A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-25 / 13. szám
Hallottukolvastuklattuk HANGLEMEZ Schiller: Ármány és szerelem A XVIII. századi német drámairodalom kimagasló képviselője Friedrich Schiller, akinek drámái még ma is a világ sók nagynevű színtársulatának repertoár-darabjai. A gyakran „polgári szomorújáték"-ként emlegetett „Ármány és szerelem" az igazságtalanságok, a hatalmaskodás, a szolgalelküség. a rokokó világ negatívumai ellen fellépő Schiller zseniális alkotása. A darabot 1784-ben mutatták be Majna-Frankfurtban és Mannheimben óriási sikerrel, hiszen a hatalom és elnyomás ellenfeleinek szemében rendkívül rokonszenves volt a darab alapvető momentuma: Miller, a muzsikus, a városi zenekar szerény tagja nem kisebb személyiséget utasít ki a házából, mint magát a fejedelem első miniszterét. Az „Ármány és szerelem" hamarosan a magyar színházlátogató közönség körében is ismertté vált, első magyarországi bemutatója 1795-ben volt, a darabot Kelemen László társulata vitte színre. A múlt év őszén három lemezből álló album formájában a Magyar Rádió és a Hungaroton közös kiadásában jutott el a dráma a lemezgyűjtökhöz is. A Varga Géza által rendezett felvétel remekül felidézi a tragédia atmoszféráját; a kiváló alakítások maradandó élményt nyújtanak mindazoknak, akik tisztelik Schiller drámaírói erényeit, helyzetteremtö és jellemábrázoló tehetségét, fordulatos cselekménybonyolítását, mesterségbeli tudását. A felvétel a magyar színművészet számos (ma már — sajnos — csak hangfelvételekről hallható) kiválóságának hangján szólaltatja meg Schiller hőseit. Miller városi zenész szerepében Kovács Károlyt, Millerné szerepében Ladomerszky Margitot, Lujza Miller szerepében pedig Dómján Editet hallhatjuk. Von Walter kancellár megszemélyesítője Básti Lajos, Ferdinándé Latinovits Zoltán, Lady Milfordot pedig Bánki Zsuzsa alakítja. Sági Tóth Tibor KÖNYV A varázsló halála Csáth Géza a századforduló irodalmának egyik legígéretesebb tehetsége volt. Együtt indult a legnagyobbakkal a Nyugatban, meredek emelkedése után nagy jövőt jósoltak neki. Az életet gigászi méretekben élvezni akaró fiatalember pályája azonban tragikusan derékba tört. A fiatal Csáth Géza sokoldalú, rendkívül tehetséges embernek indult. Rajzolt, festett, hegedült, zongorázott, zenét szerzett, írt — mindezt óriási lendülettel. Gyors emelkedése csak fokozta munkakedvét: ekkor irta meg a magyar irodalom néhány maradandó novelláját, amely később iskolát teremtett. A titáni erőket magába szorító fiatal orvosirónak azonban mindez kevés volt: ö a csúcsokról az egekbe vágyott, s a morfium segítségével vélte mindezt rövid idő alatt elérni. Az első tűszúrás után aztán már egyszerű és érthető a szomorú történet: a kegyetlen méreg, rövid idő alatt tönkretette fiatal testét és lelkét, az életerős, mindent magának követelő emberből szánalmas roncs lett. 1909-ben, fiatal orvosként irt egy_ tanulmányt a morfiumról, amelyben tíz évet ad a méreggel ügyesen gazdálkodó szerencsétlennek. Nos, jó szakembernek bizonyult: az első tűszúrás után majdnem egy évtizeddel vette szájába az erős méreggel teli ampullát és fejezte be öngyilkosként életét. Tragikus sorsa sötét árnyként borult rá. Csáth Gézát hosszú időre elfelejtették, száműzték az irodalomból. Mostanában fedezték fel őt újra. Egyénisége, irodalmi munkássága gyakran visszatérő témája lett a folyóiratoknak, a rádió műsorainak, a szellemi közéletnek. A varázsló halála című kötetet tömören igy jellemezhetnénk: egy eruptikus egyéniség hatalmas kezdeményezései. „Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test — írja róla Illés Endre. — ... Az élet szükségszerű fájdalmai elől menekült. Azért harapott bele oly mohón a sikerbe, a rendbe, az alkotásba, a munkába, a női testbe, hogy itt marasztalják. Mert állandóan hallotta a másik hívást. Mert olthatatlan szomjúságot érzett minden iránt, amit az élet elfátyoloz. És éppen ezt a kívánságot és kíváncsiságot akarta elnyomni, eltaposni." Csáky Pál TELEVÍZIÓ Ja ne só Miklós-sorozat Ideje már bizony, sóhajthatunk fel Fábry szavaival a Magyar Televízióban most megindult Jancsó-sorozat láttán, mert valóban ideje volt. Jancsó — s ezt a sorozat első három filmje, főként az igy jöttem, s persze a Szegénylegények egyértelműen bizonyítja — mindmáig a legjobb magyar filmrendező. Gyors felfutását pontosan érzékelhetjük. Első filmjét, az 58-as „A harangok Rómába mentek" címűt nem is vetítették, annyira átlagos, sőt átlagon aluli volt. A négy évvel későbbi Oldás és kötés-t sokan ma is nagy filmnek tartják, magunk a rendezővel egyetértésben, jóval gyöngébbnek érezzük a későbbi nagy filmeknél. A nagy ugrás azonban mégiscsak az „igy jöttem", noha ez a gyorsan utána következő „Szegénylegények" árnyékában mostoha sorsra jutott. Mindenesetre, ma így látjuk, jó bevezetése a következő trilógiának, a magyar film mindmáig legmagasabb csúcs-sorozatának, amelyet nemhogy mások, sajnos maga Jancsó sem tudott — majd húsz éve immár — túlszárnyalni, sőt, még csak megközelíteni sem. E trilógia filmjei közül eddig csak az elsőt, a „Szegénylegényekeť'-láthattuk a Jancsósorozatban, mindenesetre ahhoz, hogy a magasztaló sorokat újra leírhassuk, ez is éppen elegendő. E sorok írója annak idején, közvetlenül a film elkészülte után, Párizsban látta először a „Szegénylegényeket" hatvanhatban, Antonioni, Bergman, Buňuel, Resanis, Fellini, Pasolini remekműveinek társaságában, s egy pillanatra sem volt kétséges előtte, hogy remekművel van dolga. Kemény film, mondják elismerően. Kegyetlen film, mondják elmarasztalóan. Kitűnő film, összegezhetjük a véleményeket elkészülte után tizennyolc esztendővel. A rendezőről ebben a tizennyolc esztendőben könyvtárnyi irodalom született, aligha tehetünk hozzá ehhez bármit is. Elégedjünk meg egyetlen momentum kiemelésével: két évtized múltán is remeknek mondható színészválasztásával. Görbe János, Latinovits, Molnár Tibor, Madaras, Kozák — egy-egy kőbe, márványba véshetően végleges megfogalmazása a film figuráinak. (cselényi) SZÍNHÁZ Szeretve mind a vérpadig Igazán szép, mondhatnám allegorikus gondolat, hogy a fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttese éppen egy Jókai művel kívánta megünnepelni jubileumát. A baj csak abban van, hogy Jókai Mórnak ez a jobbára szlovákiai tájakon játszódó, közismert alkotása. Török Tamás átírásában, nem eléggé darab, hanem inkább néhány kiragadott mozzanat a pártütő Ocskay László életéről szóló regényből — bizonyságául annak, hogy nem minden prózai mű bírja él a színpadi megelevenítést. Ilyen esetben aztán a rendezőn múlik, mennyire képes függetleníteni magát színházának nem éppen szerencsés dramaturgiai választásától. Konrád József azonban korábbi tapasztalatait kamatoztatva, kiváló érzékkel tapint rá a kissé sutára sikeredett színpadi változatnak azon pontjaira, amelyekben a legerőteljesebben van jelen a megjeleníthetőség. így értékes és gondos rendezői munkát végezve olyan előadást produkált, amelyre a biztonság, az egyenletes színészi összteljesítmény. Konrád József nagyon jól tudta, hogy ezt a művet csakis a színészi játék minősége szavatolhatja, igazolhatja, emelheti meg; ezért a cselekmény fordulatainak és a figurák tetteinek hátterében meghúzódó pszichológiái motívumok kiemelésére törekedett. Ocskay László szerepében Ho/ocsy István jól teremti meg a dúlt lélek szerepjátszásainak, felszikrázásának és ingatagságának látványosságát. Kár, hogy néhány gesztusa, de leginkább színpadi beszéde csekély odafigyelésről, helyenként modorosságról tanúskodik. Felesége, Ilona szerepében Mák Ildikó igazi naiv hős: őszinte, átlátszó és kiszolgáltatott. A démonikus Ozmondát Tóth Erzsébet alakítja a megfelelő dekorativitást is felhasználó, minden szónak, pillantásnak pontos hangsúlyt adó eszközökkel. Czinka Panna szerepét Varsányi Mária játssza tehetségének új és érdekes árnyalatait tárva a néző elé. A jubileumi bemutató többi szerepében Tóth László, Bugár Béla, Ropog József, Turner Zsigmond, Pőthe István, Bugár Gáspár, Fazekas Imre, Fabó Tibor állják meg méltóan a helyüket. Kopócs Tibor találó díszlete, Dobi Géza zenéje és Quittner János koreográfiája megfelelően járulnak a kor idézéséhez. A, kritikusban azonban mégis ott bújkál az ördög, hogy kimondja: születésnapi, jubileumi bemutatóként fajsúlyosabb, mívesebb veretű, a társulat többi tagjának is játéklehetőséget biztosító darabot várt... M. P. Látogatás a gottwaldovi gyermekjátékfilm-stúdióban — A filmstúdiók? Körülbelül öt percnyi gyaloglás még — igazit útba egy zöld egyenruhás, vidám tekintetű erdész, amikor a télvégi hószállingózásban hosszú gyalogsétával igyekszem a hazánk világhírű „cipövárosa" fölötti, ugyancsak nemzetközi hírű gyermekjátékfilm-stúdióiba. A fehérbe öltözött fenyvesek csöndes nyugalmát csupán néha-néha zavarja meg egyegy pillanatra hangos-riadt madárfütty, vagy a fák között bujkáló szél susogása, hogy aztán még súlyosabbnak tűnjék a széles erdei utat szegélyező erdők néma csöndje. A várost övező dimbes-dombos táj egyik Innen'onnan Elég fűszeres? Az űrhajósok élelmezése egyáltalában nem magától értetődő, egyszerű feladat. A földitől olyannyira eltérő űrbéli körülmények között az élelemnek nemcsak elegendőnek és táplálónak, hanem ízletesnek, vonzónak is kell lennie. És e nehézségek éppen ez utóbbi követelmény teljesítésénél mutatkoztak: az űrhajósok ízetlennek érezték ételeiket. Az űrutazások alatt jelentkező izérzéscsökkenés egyébként olyannyira jellemző tünet, hogy például a képünkön látható Grecsko és Romanyenko 1977—1978-ban három hónapra szánt fűszerellátmányát öt hét alatt használta el! Elmondták, hogy különösen az édességeket kívánták rettenetesen. A kenyeret viszont egyáltalán nem. 8
