A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-14 / 3. szám
nyomdát. Ota Dub a csehszlovákiai haladó orvostudomány és a szocialista egészségügy, ugyanakkor azonban egész társadalmunk fejlődésének nemcsak hű krónikása, hanem művészi tollú tovasegítője is. __ Csehül, németül, lengyelül jelennek meg Ota Dub könyvei. Szlovákul talán csak azért nem, mert a nyelvhasonlóság alapján az érdeklődők eredetiben is elolvashatják, ezt szokták mondani, ha szóba kerül a dolog. Az igazság az, hogy az átlagosan negyvenezer példány Csehországban is hetek alatt elfogy, és Szlovákiába alig jut belőle. De talán lássuk röviden, miről szólnak Óta Dub regényei. Első orvosregényében egy művelt, haladó szellemű orvosról ír, aki hiábavaló harcot folytat korszerű szemléletének győzelméért a háború előtti kisváros eltompult környezetében. További könyvében, amely a magánpraxis megszüntetéséért és a szocialista egészségügy kiépítéséért folytatott harcok bonyolult időszakában játszódik, az orvosi hivatás ellenpólusait ábrázolja, szembeállítva egymással a népet szolgáló orvosokat olyanokkal, akik elsősorban a saját boldogulásukat tartják szem előtt. Egyik regénye hazánk válságos éveit és a szakemberek elvándorlását állítja az olvasó figyelmének középpontjába : az emigráns orvos nyugodt megélhetést keres külföldön, de összeütközésbe kerül a helyi konkurrenciával. Egy áldozatos orvos a hőse annak a regénynek, amelyben az emberség és a hivatásszeretet példaképét állítja elénk az író; családja körében, munkatársaival, betegei otthonában, utcán, sőt kórházi beteg mivoltában is megismerjük az orvost és vele együtt tépelödünk mélyen emberi problémáin. Nemrég jelent meg Óta Dub legutóbbi orvosregénye, amely ugyancsak egy mindenkihez közel álló emberről szól, egy körzeti orvosnőről, akinek sorsát egyetemi tanulmányaitól követi nyomon. A doktornő tehetséges szakember, regénybeli antagonistája saját férje, aki sikeresebben halad előre a szakmai érvényesülés útján. Az író érdekesen veti fel az egészségügyben és más ágazatokban dolgozó nők — feleségek, anyák, háziasszonyok és szakemberek — életének bonyolult problémáit. Vörös és fehér központi figurája vagy Fabrizió del Dongo — ők mind a fiatal Stendhal alteregói, tragikus sorsukat nem írhatta meg más, csakis egy öregedő ember, aki mögött egy egész élet minden tapasztalata ott áll, s aki egyaránt szemtanúja lehetett a napóleoni eszmék kudarcának és a Bourbonok rövid életű diadalának, majd bukásának. De bármennyire is önéletrajzi ihletésűek ezek a nagy regények, Stendhalnak szüksége volt egy fogódzóra is, enélkül még egy novellát sem tudott volna nyugodt lelkiismerettel megírni. A Vörös és fekete ötletét egy rendőrségi tudósításból vette, ebből a pársoros hirecskéből bomlott ki a nagyívű történet, amelyből a korabeli Franciaország is magára ismerhetett. Julien Soréi, az egyszerű származású. de tehetséges fiatalember csakis úgy tud feljebb jutni a társadalmi ranglétrán, hogy beszennyezi magát — ez az ő tragédiájának a legfőbb oka. A Vörös és fehér c. regénye alapanyagául egyik írogató barátnőjének kézirata szolgált; ezt a dilettáns regényt kezdte javítani Civitavecchiában, majd egyszeriben kisajátította a témát, s az egészet teljesen újraírta. A regény társadalomrajza olyan leleplező volt, hogy az állami szolgálatban álló tisztviselő nem is merte megjelentetni, csak 12 évvel a halála után, 1854-ben jelent meg belőle egy részlet, a teljes mű pedig (pontosabban az, ami elkészült belőle, mert Stendhal a folytatását is tervezte) a múlt század kilencvenes éveA magyar olvasó rövidesen a Professzorok című regényét veheti kézbe. Mit mond e művéről maga a szerző? „A regény vezérgondolata az a konfliktus, amely az orvostudomány kétféle értelmezésében mutatkozik. A biológiában minden, még a bevált beavatkozás is kísérlet, ezért annál jelentősebb, hogy ki, mikor és miért végzi. A közösség vagy az egyén érdekét tartja-e szem előtt." Két klinika vezetőit tette e gondolatok hordozóivá az író. Azelőtt a tanár—tanítvány viszony volt rájuk a jellemző, ma a szó nemes értelmében versengenek a pályán. Szűkebb szakterületén mindkettő elképzelése szerint halad előre és nyer szövetségeseket, törődik betegeivel és tanítványaival, befolyását a külvilág távolabbi területein is érvényre juttatva. Mindkét professzor körül érdekes alakok nyüzsögnek, rábólintó és szembeszegülő típusok, akiknek segítségével az író megteremti az események és nézetek kristályosodásához szükséges légkört. Dubnák ez a regénye is elkötelezett tanúság annak az útnak a helyessége mellett, amelyet társadalmunk további fejlődése számára önmagunk választottunk 1945 májusában és 1948 februárjában. A közös sors keretében azonban egyéni sorsukat élik a regényben köznapi életünk jól ismert alakjai, három nemzedék tagjai, akiknek gondjai és örömei korántsem öncélú epizódok, hanem az író eszmei mondanivalóját egészítik ki. Prága, Nové Mésto na Morave és sok más cseh, morva város művelődési házában találkozott már Óta Dub olvasóival. Érdekességnek számít, hogy Prágában eszperantó nyelven is felolvasnak műveiből. Ki tudja, lesz-e módja egyszer majd részt venni egy magyar vidéken rendezett író-olvasó találkozón, vetette fel legutóbbi beszélgetésünk alkalmával. — Midőn a Madách szerződését aláírtam, a rozsnyóiakra gondoltam. Örülök, hogy megismertem a környezetet, ahová bizonyára szintén eljut a könyvem — mondotta. — Ennél nagyobb öröm az író számára csak az lehet, ha müve élő visszhangot ébreszt az olvasókban. SZÁNTÓ GYÖRGY (P. Lisy rajza) iben látott napvilágot. Lucien Leuwen és Julien Soréi rokonlelkek, noha az előbbi gazdag szülök gyermeke, s így másfajta helyzetből rajtolhat, mint a plebejus-származék Julien, a társadalmi konfliktusok viszont, amelyekkel szembe találják magukat, hasonlóak. A harmadik Stendhal-alterego, Fabrizió látszik a legkevésbé „politikus" alkatnak, hiszen tetteinek mozgatórugója nem az érvényesülni akarás, a fontos hivatal utáni sóvárgás, hanem a szerelem. A nők persze minden Stendhal-regényben fontos szerepet játszanak, de talán helyesebb lenne, ha szenvedélyeket mondanánk, hiszen ehhez a kavargáshoz ez a szó jobban illik. Fabriziót és társait a szenvedélyek örvénye ragadja magával, s bár elvileg tisztában vannak vele, hogyan kellene viselkedniük, lépten-nyomon megbotlanak, beszennyeződnek, mert abban a társadalomban, ahol élniük megadatott nem történhet másképp. Stendhal maga megjósolta, hogy csak halála után negyven évvel jön el az ő igazi népszerűsége. Kortársai közül csupán Balzac rajongott érte (a Pármai kolostorról 62 oldalas kritikát írt), s a Vörös és feketé-ben Goethe sejtette meg a korszakalkotó remekművet. A realista Stendhalnak elébb át kellett vészelnie a romantika dühöngését, hogy művészete a maga teljes pompájában ragyoghasson az utókor reflektorfényében. LACZA TIHAMÉR A HÉT KÉPES VERSENYE A HET KEPES VERSENYE 1 HARMINCÉVES A MATESZ 5. A főiskoláról egyre érkeztek a fiatalok, akik új szint hoztak a MATESZ játékába és igen hamar öszszeszoktak az „öregekkel", a színház alapítóival és a később jött művészekkel. A 15. évfordulót Beke Sándor rendezői vizsgaelőadása (Rómeó és Júlia) tette ünnepélyessé, a fiatal művészek játéka sikeressé. Konrád József, az „öreg" rendező magyar klasszikusok modern színrehozatalával, új értelmezésével és korszerű színpadtechnikai megoldások alkalmazásával egy izgalmas, új kísérletező korszakot kezdett a színháznál. Rendezései, mint Mikszáth: „Szent Péter esernyője", Móricz Zsigmond „Úri muri" c. drámája, Fazekas: „Lúdas Matyi"-ja bizonyítják, hogy sikeres, új útra lépett munkája során. De Beke Sándor, a „fiatal” sem adta alább, olyan müvekkel lépett előre rendezői indulása után, mint a nagysikerű Szigligeti darab, a „Liliomfi", Háy Gyula „Isten, császár, paraszt" c. drámája. Nemes verseny alakult ki, melynek a színház és a művészet látta hasznát. Igen színes volt ebben az időben a repertoár. Szovjet szerző (Lavrenyov: Leszámolás) és kortárs szlovák író: (Lahola: „A világ négy sarka", „A bosszú") müve mellett haladó nyugati szerző (Arthur Miller: „A szálemi boszorkányok") és lírai hangvételű írók darabjai voltak műsoron (Szép Ernő: Május; Maeterlinck: Szent Antal csodája); volt kis zenés darabunk is (Tinner-Tabi: Nem angyal a feleségem) és a legkisebbek számára mesejáték („Az őzikék és a farkas"). És persze a magyar klasszikusok és kortárs írók is műsorra kerültek, mint Illyés Gyula „Bolhabál" c. vígjátéka, Görgey-Vörösmarty: „Handabasa" c. müve. A világ drámairodalmából Ben Jonson „Volpone" c. vígjátékával, Oscar Wilde: „Hazudj igazat" című komédiájával arattunk sikert. És jött egy újabb felújítás, Egri Viktor „Ének a romok felett" c. lírai verses játéka, Konrád József újrarendezésében. Abban az időben jött divatba a krimi, ebben sem akartunk lemaradni és Dudley- Watkin: „Rejtélyes körülmények között" c. játékával igyekeztünk ezt a közönségigényt is kielégíteni. SIPOSS JENŐ KERDESEK: 1. Felvételünk az egyik Shakespeare vígjáték előadásán készült: a bölcs Petrucchio megszelídíti a feleségét, Katát. Melyik darabról van szó ? 2. Nevezzen meg legalább négyet a képen látható színészek közül!
