A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-17 / 25. szám
ment keresztül. Jelenlegi összvagyona százhét millió korona. Az 1953-as esztendő állapotának tizenháromszorosa. Jó lenne szétnézni a határban, figyelni hosszan, hogyan érik kasza alá a vetés, meggyőződni valóságosan is, hogy egy jó hónap múlva megkezdődik az aratás, amely már régen nem a paraszti munka legnehezebbje. — Kilenc kombájn végzi majd az aratást és négy magyarországi kombájn — mondja Varga Ferenc. — S kilenc-tíz napig fog tartani. A feldebrői termelőszövetkezettel kölcsönösen kisegítjük egymást. Ott hamarább aratnak, június közepén már vágni lehet az őszi árpát, kombájnosaink készen állnak az útra. Hat kombájn, négy szállító jármű, egy bálázó és tizenhat főnyi személyzet indul Feldebrőre nemsókára. Ahogy az együttműködési szerződésünkbe belefoglaltuk. Aztán majd Feldebrő jön Méhibe aratni négy kombájnnal, három IFA pótkocsival, egy tárcsával és a gépekhez szükséges személyzettel. Rövid sétát teszünk a faluban. Nem meszsze az irodaháztól régi földesúri kastély néz ablakszemeivel az útra. Szegényes hajlék benyomását kelti a szép új- családi házak között. Dél felé jár az idő, elevenebb valamivel az élet. Elindulnak az emberek a szövetkezet étkezdéje felé, aztán még haza is ugranak egy kicsit szétnézni. A szövetkezet tagjainak további kétszer hatcsaládos ház épül, most vezetik be a faluba Tornaijáról a jő ivóvizet, kultúrház is épül hamarosan, mert a meglevő már kicsi, szövetkezeti gyűléseken nem férnek el benne, s az óvoda építését is megkezdik hamarosan. Akármerre kanyarodik is el kísérőm gondolata, a szövetkezethez tér vissza, amelynek négyszáznyolcvan tagja van. Szorgalmukat és elért eredményeiket 1966-ban Az építésben szerzett érdemekért állami kitüntetéssel jutalmazták. 1974-ben Az SZNF 30. évfordulója megtisztelő címet adományozták az Új Életnek. — Megszüntettük a nehéz testi munkát — mondja nem kis örömmel Varga Ferenc. — A gabonafélék, takarmánynövények és hüvelyesek termesztését teljesen gépesítettük. A kapásnövényekét szintén. Már a kertészetben is százszázalékos a gépi művelés egyes növényeknél. — Növekedik-e a dolgozók évi átlagos bére? — vetem közbe. — Évről évre növekedik. Ma már eléri a 24 826 koronát! — És milyen az átlag-életkor? — Negyvenegy év. Kozsár István mérnök, az elnökünk harmincöt éves, s nem volt még harminc, amikor elnöknek megválasztották. A méhi születésű fiatalember a nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán szerzett mérnöki oklevelet. Ötvenkilenc dolgozónknak van szakmunkás képesítése, huszonötnek középiskolai és hatnak főiskolai végzettsége. — Milyenek a távlatok? — Gabonafélékből szeretnénk elérni az ötven mázsás átlagos hektárhozamot, zöldségtermesztésben a teljes gépesítést, a belterjesség növelését s ezerötszáz hektáron a legjobban termő földek öntözését. Sertésnemesitő farm is szerepel a tervünkben! Ahogy fejlődik a szövetkezet, úgy változik a falu arculata. Az út két oldalán új családi házak egész sora gyönyörködik egymásban. Jó a fejési átlag, évi 3114 liter, hallom Varga Ferenc szavait, gyengébbnek mutatkozik a sertéstenyésztésben elért eredmény. A tervezett 280 tonna helyett csak 245 tonna. A majdani sertésnemesítő farmmal éppen ezen akarnak segíteni. Mire visszaérünk az irodaházba, a szövetkezet étkezdéjében már alig vannak néhányan. Keszi Bélával, az Új Élet személyzeti osztályának vezetőjével beszélgetek még. Az állomány nyilvántartása, felvétel, elbocsájtás, a kádertartalék és a dolgozók iskoláztatása a gondja. — Hol tanulnak jelenleg a dolgozók? — Buzitkán, Ipolyságon és Rimaszombatban. S az 1983—1984-es tanévben öten kezdték meg tanulmányaikat Buzitkán, Kövecsesen és Rimaszombatban. — A dolgozók üdültetése? — Arról is mi gondoskodunk. Legtöbben Pöstyénbe és a Magas-Tátrába járnak. Külföldre is a Szovjetunióba, Jugoszláviába és Magyarországra. Évente átlagban tízen mennek külföldre s az idén huszonnégyen az ország különböző helyeire. Tizenöten például úttörőtáborba. Ebben az évben már fürdő-gyógykezelésre is elmentek heten. Huszonegy fürdőbeutalóval rendelkezünk 1983-ban. Már megint a telepen hallom, hogy a minap Csízi Barna traktoros és sertésgondozó felesége jutalomútra mentek a Szovjetunióba. A faluba visszatérve szeretném magam is hallani, amit hajdan az a bizonyos, nevenincs földbirtokos hallott, amikor a lány jó palócosan azt kérdezte az anyjától: — Édesanya, mé hí? Mert a szövetkezeti falu gyorsan változott határostul az utóbbi évtizedekben, de az ízes palóc beszéd évszázadok óta alig valamit. MÁCS JÓZSEF Fotó: Könözsi és archívum Hétvégi lefél Néhány nap múlva Prága vendégül látja az őt kontinens csaknem minden országából ide érkező békemozgalmi aktivistákat. Egy fedél alatt találkoznak majd olyan férfiak, asszonyok, fiatalok, akik politikai, nemzeti, faji, vagy felekezeti hovatartozásukat illetően különböznek egymástól, de összeköti őket az a meggyőződés, hogy a megbízható, szilárd béke valamennyi nép, az egész emberiség elsőrendű igénye. Az emberiség e legtermészetesebb vágya, különösen fontos a jelenlegi körülmények között, amikor az államok olyan fegyverek birtokában vannak, amelyek képesek megsemmisíteni az emberi civilizációt a földi életet és amikor a háborús veszély ismét erősödik, a nemzetközi feszültség észrevehetően fokozódik. Ebben a súlyos helyzetben valóban impozáns az a következetesség és higgadtság, amely a szocialista országok jelenlegi külpolitikai vonalvezetését jellemzi. Ha sorra vesszük a Varsói Szerződés országainak legutóbbi javaslatait, különösen a Szovjetunió új kezdeményezéseit, ha felidézzük ezeknek az országoknak a küldöttségei által képviselt álláspontot, az ENSZ-ben, a genfi, a bécsi vagy a madridi tanácskozásokon, ha visszagondolunk nagyfokú diplomáciai aktivitásuknak csupán a legutóbbi időkben lezajlott eseményeire, akkor egészen nyilvánvaló a válasz: a Varsói Szerződés tagállamai ma a háborús veszély elhárítását, a béke védelmét tartják elsőszámú külpolitikai feladatuknak. A napokban újabb bizonysága született annak, hogy a szocialista diplomácia a feladatok rangsorát nemcsak útmutatásnak, hanem gyakorlati programnak tekinti. A Szovjetunió Genfben beterjesztette új leszerelési javaslatait, amelynek lényege, hogy mind a hordozó eszközük, mind a robbanó töltetek tekintetében a nukleáris erők egyensúlyára törekszik Európában, figyelembe véve természetesen Nagy-Britannia és Franciaország ilyen jellegű eszközeit is. Nyugaton különféleképpen reagáltak a szovjet kezdeményezésre. Kénytelen-kelletlen azt mondják, hogy figyelmesen tanulmányozzák a szovjet javaslatokat Ezek a szavak sajnos, csak a közvéleménynek szólnak, és leginkább az a céljuk, hogy megzavarják a hiszékeny embereket. Az Egyesült Államok és a NATO a gyakorlatban nem változtatott régebbi álláspontján, az európai nukleáris fegyverzetük korlátozásánál nem akarja számításba venni a jelentős angol és francia nukleáris eszközöket A józan ész azt sugallja, célszerű volna Genfben megállapodni és ez a Nyugatnak nem kevésbé fontos, mint a Szovjetuniónak. De az is igaz, hogy szovjet részről mindent megtettek, egy olyan megoldás kidolgozására, amely megfelel az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének. A megoldáshoz arra van szükség, hogy az USA és szövetségesei eldöntsék végre, végigmennek-e a megállapodáshoz vezető úton. A Prágába érkező vendégek meggyőződhetnek majd külpolitikai vonalunk egyértelműen világos voltáról. Tartjuk magunkat az ismert sorrendhez: a béke védelme mindenné! előbbre való. 3
