A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-10 / 24. szám
Hallottuk'Olvastukláttuk Innen'onnan KÖNYV Robert Brustein : A lázadás színháza Úgy látszik, itt az ideje egy újabb lázadásnak. A tőkés világ színháza válságos időket él, nem tud (nem akar) elmozdulni a saját maga által fölépített békés, boldog, tunya miliőből. Ismételgeti önmagát alkotói ihlet nélkül, s kiszolgálja annak a társadalomnak az igényeit, amelytől dicsérő vállveregetést kap, itt Európában s a tengeren túl is. Izgalmas, és az európai olvasó számára talán egy kicsit bizarr művet jelentetett meg az Európa Könyvkiadó a Modem Könyvtár sorozatban. Izgalmas, mert nálunk (húszéves késéssel ugyan, de) akkor jelent meg, amikor az említett válság már kezd kétségbeejtővé válni, s bizarr, mert teszi ezt olymódon, hogy az európai olvasó sértődötten húzódik tőle vissza az elefántcsonttoronyba, a biztos védelmet nyújtó csigaházba; pimaszul, szemtelenül, fölényesen, szellemi magabiztosságának teljes tudatában Dürrenmattot, O’Casey-t, Odets-t, Millert, Osborne-ot, Wekert és Frisch-t másodrangú drámaíróként (1) jegyzi. Ö maga (Brustein) is érzi, hogy itt-ott túllő a célon (saját célján): „Nagyratörő és, semmi kétség, borzasztóan önhitt, hiú vállalkozás ez" — vallja saját müvéről, majd hozzáteszi: „Hogyan képviselhet nyolc ember megfelelően egy olyan nagy és bonyolult jelenséget, mint a modern drámairodalom?" A műben tárgyalt nyolc szerző: Ibsen, Strindberg, Shaw, Brecht, Pirandello, O’Neill és Genet kétségkívül óriási munkát vállalt magára abból a folyamatból, amelyet Brustein a Lázadás színházának nevez: alkatuk, egyéniségük és magatartásuk is lázadó volt s ezt a hajlamot átvitték a színpadra a szereplőikbe is. Úgy teremtettek iskolát, hogy a legerőteljesebben saját maguk háborogtak, lázadtak a doktrínák ellen, miközben felállítottak egy magasszintű esztétikai mércét, amelyet a ma színháza megközelíteni is képtelen. Brustein műve főleg ebben a gondolatmenetben, az esztétikai igény előtérbe helyezésében éri el a célját, s ha odafigyelő olvasást igényel is, főleg a színházi szakmában munkálkodóknak ajánlom tudatformáló és gondolatfrissítö olvasmány gyanánt.-soóky-Sándor Judit: „Szeressétek a gyermekeimet!” Látjuk, a könyv címe idézet, Szabó Lőrinc „Ima a gyermekekért" című verséből való. Ha végiglapoznánk a magyar költészet legjobbjainak életművét, megállapíthatnánk, milyen keveset írtak a gyermekeikről, és általában a gyermekekről. Természetesen olyan költők is akadnának, akik a családi élet melegét költészetük egyik forrásának tekintették. Szabó Lőrinc is ezek közé tartozik. Gyermekeikről szóló verseit főleg a harmincas évek első felében írta bőségesen. 1933-ban jelent meg a Versek a gyermekszobából, ugyanakkor sorjáztak elő tolla alól a híres Lóci-versek. (A költő fiát Lóéinak becézte, lányát Kisklárának, mivel felesége volt a Nagyklára.) A Szabó Lőrincről és gyermekeiről szóló könyv rendhagyó a szó szoros értelmében. Tudniillik eredendően a költő lánya, Kisklára akarta, vagy inkább szerette volna megírni a költő-apáról szóló könyvet, korai halála azonban megakadályozta ebben. Sándor Judit operaénekesnő a szintén operaénekesnö és előadóművész Gáborjáni Klára legjobb barátnője volt. (Barátságuk már a zeneakadémiai években kezdődött.) Természetesen tudott barátnője írói tervéről, s annak korai halála után arra az elhatározásra jutott, neki kell megírnia a könyvet, hiszen jól ismerte a családot. Szabó Lőrincék életét. Erről így ír a könyve előszavában: „Az utóbbi években már Kisklára halála után, az azóta elhunyt Szabó Lőrincné jóvoltából — sőt egyenes kérésére — betekinthettem Szabó Lőrinc levelezésébe és a lánya hagyatékában levő levelekbe; ezekből, valamint Klára gyermekkori naplóiból annyi új vonással, színnel gazdagodva rajzolódott ki számomra a költő-apa arca, hogy úgy éreztem, Klára helyett is meg kell mutatnom a szélesebb irodalomkedvelő nyilvánosságnak. Kettősen kötelező lelki testamentumot tekintek hát magaménak. Ennek a szellemében szeretném megkísérelni, hogy a rendelkezésemre álló dokumentumokból felidézzem azt a — költőapa és gyermekei közötti — szép és különleges kapcsolatot, amely eléggé egyedülálló jelenség a magyar irodalomban ..-dénes-Suki Béla: Hegel filozófiai rendszerének alapkérdései „A tér igazsága az idő, így a tér idővé lesz, így nem mi szubjektive megyünk át, hanem maga a tér megy át az időbe (...) a tér a tagadott idő, mint ahogy megfordítva, a megszüntetett tér magáértvalóan kifejtve idő" — idézi Suki Béla Hegel Természetfilozófiájának egy alapvető gondolatát, s az alábbi meglepő felfedezésre jut: „A térnek és az időnek ez a dialektikus szintézise teljesen egyedülálló Hegel korában, és kétségtelenül az einsteini négydimenziós téridő felfogást előlegezi". Amiből máris kitűnik, hogy a kiváló (és sajnos korán, alig ötvenévesen távozott) Suki Béla Hegel-kismonográfiája a „Gyorsuló idő" sorozatban nem a már jól ismert Hegel-képet (a Marx—Hegel-viszonyt) akarja még egyszer körüljárni, hanem a klasszikus német filozófia legjelentősebb alkotójának életművét egy tágabb keretben óhajtja szemrevételezni, s korántsem azért, hogy alábecsülje a hegeli gondolatok marxista utóéletét, ellenkezőleg, hogy új dimenzióba helyezze azokat. Nagyon érdekesen tárgyalja Suki és aktualizálja Hegel Esztétikai előadásainak a tartalomról és formáról szóló téziseit is („a tartalom nem más, mint a forma átcsapása tartalomba, s a forma nem más, mint a tartalom átcsapása formába"). Ezekből Suki szerint logikusan következik, hogy „a forma és a tartalom nem közömbösek egymással szemben, minden tartalom csak neki megfelelő formában juthat jól kifejezésre. Az sem minden fontosság nélkül való tény, hogy Suki Hegel-monográfiáját Kierkegaardról és Heideggerről szóló írások előzték meg s ebből következik, hogy szerzőnk egyazon irányban közelíti meg Hegelt, mint mondjuk Lukács, csak éppen más pontból indul el, tudniillik Lukács „A fiatal Hegel"-ben Marxból kiindulva teszi meg a visszafelé vezető utat Hegelig, míg Suki (immár persze a lukácsi — no meg a Dilthey-i eredményeken építkezve) Kierkegaard felöl próbálja végigjárni ugyanazt a göröngyös utat: „A magáértvaló lét legközelebbi példája az én" — idézi Suki „A logika tudományát" s így folytatja: „Mint létezők más létezőtől különbözőnek és reá vonatkoztatottnak tudjuk magunkat... Azt lehet mondani, hogy az ember az állattól és a természettől általában azáltal különbözik, hogy énnek tudja magát, s ez egyúttal kifejezi azt is, hogy a természeti dolgok nem jutnak el a szabad magáértvaló léthez.. (cselényi) HANGLEMEZ Antonín Rejcha fúvós kvintettjei Antonín Rejcha, a prágai születésű kiváló cseh zeneszerző tizenegy éves korában került külföldre és 38 éves korában, 1 808-ban telepedett le Párizsban, ahol zeneszerzői pályája kicsúcsosodott. A párizsi konzervatórium tanáraként jelentős pedagógiai tevékenységet fejtett ki. Kiváló pedagógiai és zeneelméleti képességeinek elismeréseként 1831-ben a francia Becsületrend Lovagjává avatták. Rejcha zeneszerzői tevékenységében jelentős helyet foglaltak el a fúvós kvintettek. Huszonöt fúvós kvintettje közül az elsőt, az F-dúr kvintettet 1811 -ben írta. Ez a műve azonban nyomtatásban nem jelent meg, kéziratára a prágai egyetemi könyvtárban bukkantak rá. A Supraphon vállalat és a Mladý svét című ifjúsági folyóirat lemeztárának (Diskotéka Mladého svéta) közös kiadásában megjelent lemezen Rejcha F-dúr fúvós kvintettjét és A-dúr fúvós kvintettjét a prágai Academia Fúvósötös adja elő, felidézve a kiváló cseh zeneszerző sokoldalú tehetségét, kiváló zeneszerzői erényeit. Rejcha mindkét műve elárulja, hogy a szerző kitünően ismerte a fúvós hangszerek hangzásában rejlő technikai lehetőségeket, s kompozícióit úgy alkotta meg, hogy kihasználva ezeket a lehetőségeket a cseh népi muzsika dallamgazdagságára is építette zenei mondanivalóját. Az Academia Fúvósötös 1971-ben alakult a prágai konzervatórium keretében, és az eltelt 12 év alatt világhírűvé vált. Az együttes számos európai országban és a világ más tájain is szerepelt már. A fúvósötös tagjai szuverén mesterei hangszerüknek, gondosan ügyelnek a hangszerek nyújtotta technikai lehetőségek bravúros kihasználására, játékstílusuk tisztaságára, és gazdag repertoárjuk egyes darabjait bámulatos muzikalitással és vitalitással adják elő. A lemezen bemutatott Rejcha-fúvós kvintettek, melyek a klasszikus és a korai romantikus stílus jól sikerült szintézisét képviselik, szintén alátámasztják mindazt, amit fentebb az Academia Fúvósötös játékáról elmondottunk. Sági Tóth Tibor Az IL—86 típusú négyhajtómüves, széles törzsű, sugárhajtású utasszállító repülőgép menetrendszerű forgalomban állt. Miután a szovjet polgári légiforgalmi utasszállítók harmadik nemzedékének ezt a 350 személyes típusát egyrészt a Moszkva—Berlin, másrészt a Moszkva—Szimferopol útvonalon nagyszerű eredményekkel kipróbálták (s immár naponta járatják), még az idén forgalomba állítják a Moszkva—Párizs vonalon is. „Cigánybáró" a porondon — a Krone Cirkusz műsorában A gépkocsi tetejére szerelt naptelep kiegészíti az autó áramfejlesztőjének munkáját, tölti az akkumulátort, s ezzel mintegy öt százaléknyi benzint takaríthat meg. Elképzelhető, hogy a jövőben már a sorozatgyártásban beépítik a naptelepeket az autók tetejébe, hogy ezzel az áramlástechnikai szempontból legkedvezőbb formát is elérhessék. 8
