A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-10 / 24. szám
Egy régi vicc — mai reklámfotón („De miért vettél kalapot?" „Hátha mégis jön valaki.") Ezentúl legalább a kis testű ebek tulajdonosainak nem kell a csuromvizes kutyát szárazra törölgetniök. Egy leleményes zürichi esernyökészitö feltalálta az esernyő pórázt, melyet esőben a kiskutya fölé nyitnak. A nagy kutyák számára sajnos ez sem jelent megoldást — akkora esernyő, amely például egy dán dogot megóvna az esőtől, már forgalmi akadályt képezne a járdán. RUTTKAI Igen, csak ennyit mond a lemezborító. És címnek ennyi is elég. A szó, a vezetéknév, amelyből időközben fogalom lett, így is előhív néhány képet az emlékezetünkből. Deja vu Csehov — énekli Ruttkai Éva a lemezen, s talán éppen ezért először egy Csehovszerepben jelenik meg előttem. Látom, ahogy magába roskadva hallgatja sirály-lánya vágyait, majd ahogy őrjöngve, mindent egy lapra téve fel harcol a szerelemért. Mert Arkagyinának egy a fontos: az író, akit vissza kell szereznie; a szerelem, amit meg kell tartania. Ezért él, ezt félti a legjobban. Adamis Anna nem láthatta Ruttkai Évát a Sirályban, amikor a dalok szövegét írta. Nagy kár. Mert ha erre a Csehov-bemutatóra két évvel korábban került volna sor, úgy hiszem, izgalmasabbak lehettek volna ezek a versek. S akkor talán még jobban megismerhettük volna Ruttkai Évát. Mert bármennyit is tudunk róla, még mindig kevésnek érezzük. Titkai vannak, s mi kíváncsiak vagyunk. Kilenc dal — kilenc vallomás. Sajnos, kevés köztük az őszinte kitárulkozás. Adamis Anna nem látott bele igazán Ruttkai leikébe. Várni kellett volna ezzel a lemezzel. Hogy két évet vagy hármat, az most teljesen mindegy. Meg kellett volna találni Ruttkai belső arcát, amelynek körvonalai csak a B oldalon sejthetöek. Elsősorban a Lopott órákra és az Imára gondolok; ez a két dal illik a legjobban Ruttkai Éva egyéniségéhez. Az előbbi könnyed, szertelen, éppen hogy csak érzelmeskedő, az utóbbi meg őszinte, érzelmekkel teli, elégikus hangvételű. Ezek a szerzemények hibátlanok. A többiben nem nehéz modorosságot, szócsapdát vagy képzavart találni. Ami a zenét illeti: Másik János (hét dal szerzője), Jakab György és Szörényi Levente pontosan tudták, hogy Ruttkai Éva egyéniségéhez a fanyar, melankolikus dallamok és a franciás sanzonok állnak a legközelebb. S ahol lehetett vagy a szöveg megkívánta, halk sóhajokkal, suttogásokkal, kedves, visszafogott kacagással vagy elhaló lélegzetfutammal zárták a számokat. (gy aztán a lemez nemcsak meghallgatható, hanem élvezhető is. És ahány dal, annyi kép Ruttkai Éváról. Megáll előttünk kalapban, tükrök előtt, mosolyogva aztán korlátok közt, bánatosan; egyszer boldog, máskor boldogtalan, most repülni van kedve, most hirtelen megállni. De bármit is tesz, vállalja önmagát. Az arcát, az érzelmeit, a ballépéseit. Ezért is szeretem Ruttkait. SZABÓ G. LÁSZLÓ ISípos Géza felvétele) • Szenvedtem. Már évek óta sajátos zavarokkal küzdöttem. Amikor reggel elindultam a munkámba, egész úton nem tudtam megszabadulni attól a gondolattól, hogy vajon elzártam-e a vízcsapot. A félútról visszatérve megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy a víz rendben van. De nem jutottam messzire, már újra gyötört a következő kétely: vajon jól becsuktam-e az ajtót, amikor kiléptem a lakásból. Egész nap másra sem sikerült terelnem a gondolataimat. Este, hazatértemkor bebizonyosodott, hogy valóban, otthon minden rendben volt. De így ment ez már éveken át. Leoltottam a villanyt? Elzártam a gázt? Valamit elfelejtettem, de mi is volt az? Végre megelégeltem a dolgot és egy szép napon beállítottam az orvoshoz. A szimpatikus öreg bácsi meghallgatta a mondóká-HOCMAN GÁBOR TUDOMÁNYOS GYÓGYMÓD mat azután szemüvege felett rámtekintett. — Csak nyugalom, fiatalember, — mondta. — A maga hogyismondjamcsak, diszharmóniája tulajdonképpen elég általános baj. Manapság, amikor már előállították a műhormonokat és valósággá vált az elemi részecskékkel való gyógykezelés, ezeket a rendellenességeket biztonságosan és egycsapásra, egyszer s mindenkorra kigyógyítjuk. Tudományos alapon! Nyelje csak le ezt a pirulát! Kezembe nyomott egy kis fehér golyócskát és vizet engedett a pohárba. Megköszöntem a fáradozását, és nyomban lefutottam az utcára. Boldog érzés töltött el. Hát ez valami gyönyörű volt. Semmiféle kételyek nem kínoztak többé. Fesztelenül lépegettem hazafelé, gondtalanul, mint eddig még soha. Otthon azonban kínos meglepetés várt rám. A lakásom ajtaja tárva-nyitva állt, a folyosón néhány szomszéd szaladgált föl-alá. — Jó, hogy jön — fogadott a házmesterné. — Elfelejtette elzárni a vízvezeték csapját és a víz kiöntötte Takácsékat, akik a maga alatti lakásban laknak. Még szerencse, hogy elfelejtette bereteszelni az ajtót is, ezért még idejében be tudtunk magához hatolni. Nem történt nagyobb baj, néhány nap alatt megszárad, de máskor tessék jobban vigyázni! 9
