A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-27 / 22. szám
VEDETT MADARAINK Egy lóerős parkolóhely. Béres János fel vétele. Lakótelepi gyerekek varázsgolyójáról, annak mindent tudó voltáról szól Jozef Zachar rendező új filmje, a Golyócskák. A musical zenéjét Ladislav Gerhardt írta, a forgatókönyv Peter Stoličný munkája. TÖVISSZÚRÓ GÉBICS (Lanius colurio collurio L) útmenti bokrok. Fészekalja öt-hét tojásból áll, világos alapon finom sötétes foltokkal, mely a tojás csúcsain koszorú formában tömörül. Leginkább a galagonya- és kökénybokrokat kedveli, hiszen itt talál megfelelő tövisekre is. A kertekben is előfordul. Herman Ottó szerint a kertekből el kell űzni a „csettegető farkcsóválót", mivel nagy fészekrabló és a kisebb énekesmadarak porontyait elhurcolja. Magasabb figyelő helyről lesi a zsákmányt. Ha észreveszi, akár húsz méterről is pontosan elkapja. Meredeken zuhan le a prédára. A rovarokat a levegőben, röptében is elfogja, de a lepkékkel már nehezen boldogul, mivel azok ide-oda lebegnek. Kitűnően utánozza az énekesmadarakat, még a fülemüle dalát is olyan hűen adja vissza, hogy sokszor nemcsak az embert, de a többi madarat is megtéveszti. Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyvében (1901) a tövisszúró gébicsnek egy sereg népi és táji eredetű nevét is felsorolja. Ezek közül érdekes: a nagyfejű gábor, vasfejű gaborján, törökveréb (talán a díszes tollazata miatt), és a csettegető (a hangjára utaló) elnevezés. Közeli rokona a vörösfejű gébics, a kis és a nagy őrgébics. Elterjedési területe igen széles: Angliától egészen Szibéria középső részéig megtalálható. A vegyszeres permetezés azonban az ő sorait is igen ritkítja, mivel tápláléka főleg bogarakból, hernyókból és sáskákból áll, és ezek révén a méreg felszívódik szervezetébe is. Védett madár. Tavasszal a ligetes dűlőutak mentén öröm hallgatni, különös, kedves énekét. (ozsvald) Fotó: Zd. Vlach Verébnagyságú, igen szép külsejű vándormadár. Feje búbja szürke, dolmánya vörösbarna, hasa rózsaszín, begye fehér, pofacsíkja sötét-fekete. Ha felrepül, rozsdabarna farkának tollain körös-körül fehér sáv látható. Csőre kampós, a felső káva recésen fogazott. A tojó színe szürkébb, egyszerűbb. Már kora ősszel útnak indul és csak április vége felé, György nap táján tér meg fészkelő helyére. Nevét a zsákmányszerzés különös módjáról kapta. A bogarakat, sáskákat, hernyókat a kökénybokrok, galagonyacserjék vagy egyéb fák töviseire szúrja, „karóba húzza", hogyha megéhezik, mindig legyen tartalékban elesége. A méheket nem bántja. A hernyókat előbb megöli, hogy ne tudjanak lemászni a tövisről. Az ágakhoz csapkodja őket. A keményhátú bogarakat erős csőrével szétmorzsolja. A mérges, szúrós fajoknak a fához dörzsölve kitöri a fullánkját. A legnagyobb bogaraknak lecsipegeti a szárnyait és a lábait. Érdekes, hogy a fiatal madarak nem öröklik a tövisreszúrást; először zsákmányukat csak az ágakhoz dörzsölik, de ha véletlenül rábukkannak olyan tövisre, amelyre az idősebbek már bogarat tűztek, azonnal felismerik a lehetőséget és mindjárt alkalmazzák is a bevált módszert. Fészkelő helyei az erdőszéli ligetek, az Akinek nagy a körme, viseljen világos körömlakkot
