A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-20 / 21. szám
Hallottukolvastukláttuk Innenonnan KÖNYV Karinthy Frigyes: Nem mondhatom el senkinek Karinthy Frigyes Nem mondhatom el senkinek című könyve magába foglalja a Nem mondhatom el senkinek című, az Athenaeum kiadásában 1930-ban megjelent verseskötetet, az Üzenet a palackban című, a Cserépfalvi kiadásában 1938-ban megjelent könyvet, kisebb verseit, dalait, valamint műfordításait. A kötetet Ungvári Tamás szerkesztette s készített hozzá jegyzeteket. Karinthy Frigyest az irodalmi közvélemény humoristának tartja, pedig költőnek is jelentős volt, hiszen sok verse átvészelte az évtizedeket, s ma már érett fényben ragyog. Versei azonban búvópatakként törnek felszínre egy-egy korszak szemléletében. Megállapíthatjuk azt is, időnként felfedezik és továbbadják, mint ahogyan azt a Nem mondhatom el senkinek c. kötete előszavában írja: „Nem mondhatom el senkinek,/ Elmondom hát mindenkinek .../ A szót, a titkot, a piciny csodát,/ Fíogy megkeressem azt a másikat/ S fülébe súgjam: add tovább!" Versei közül leginkább az „Előszó"-t, a „Vérmező, 795. május” VI. részét, a „Martinovics"-ot, a „Pítypang"-ot, a „Méné, Tekel"-t ismeri az olvasó, de már kevésbé az „Üzenet a palackban" c. kötet letisztult, oldottabb, filozofikusabb, tragikusabb életszemléletű verseit, amelyek az érett Karinthyt jellemzik. Ezekben a versekben már előreveti árnyékát a bizonytalan jövő, a fasizmus terjeszkedésének lelket szorongató retteneté. Szalay Károly írja Karinthy Frigyesről szóló monográfiájában: „Az újabb költemények leegyszerűsödése, súlyos hömpölygése, a korábbi versek jellegzetességeinek teljes kiveszése — költői magatartásának őszinteségét jelzik. Mert hiszen éppen azok a mozzanatok hullnak ki költészetéből, amelyeket a gondolati, spekulatív elem fémjelzett. A gátat nem tűrő érzések feltörése, a megrendült ember jajkiáltása nem tűri már a versforma kötelező béklyóit..-dénes-Erdélyi István — Sugár Lajos: Ázsiai lovas nomádok „... Stein a Kínában levő egyik tunhuangi őrtorony romjai között igen régi szogd nyelvű leleteket talált. Ez a híres lelőhely... Mongólia déli pereméhez viszonylag közel fekszik. Az egykori kínai források azt írják, hogy i. sz. 300 táján a délre vonult hiungnuk felperzselték a kínai fővárost. Nem kétséges, hogy ezek a nagy hiungnu utódai voltak. A Stein Aurél által felfedezett leletekben hun vagy hjon alakban a kínai forrásokban hiung(nu)-ként ismert népnév!" — tudjuk meg Erdélyi Istvántól az eddig bizony közismert aligha mondható tényt. S persze, ez csak egyetlenegy adat a sok közül. Erdélyi azok közé a régészek közé tartozik, akik (többek között) Mongóliában keresik a magyarok elődeit s nemcsak azokat persze, hanem általában a lovas nomádokat, amint a könyv címe is sugallja, pontosító alcíme szerint viszont „régészeti expedíciók Mongóliában". S hogy mi mindenről olvashatunk a Sugár Lajos pompás fényképeivel gazdagon illusztrált kiadványban ? íme, egy kis fejezetcím-lista: Mit kell tudni röviden Mongóliáról? — Az ősember Mongóliában — A hunok nyomában Leningrádban és Mongóliában — A hunok Kínában — Az ázsiai hunok utódai, a sztyepp új urai — A türk kaganátusok — Hogyan fedezték fel az orhoni türk feliratokat — A feliratok megfejtése stb. Igaz, Erdélyi tudományos eredményeit egy másik, ugyancsak mostanában megjelent régészeti monográfiában publikálta az Akadémiai kiadónál, s az Ázsiai lovas nomádok voltaképpen ugyanannak a munkának a népszerűsített formában megírt, s amint már említettük, rendkívül gazdagon illusztrált változata, de ez csak egyrészt hiányossága a kiadványnak, másrészt, legalábbis a nagyközönség szempontjából erénye, mert hisz nyilvánvaló, hogy „e leletek annál is inkább érdekesek, mert a mongol sztyepp azoknak a török és mongol népeknek volt az otthona, amelyek nyugati csoportjai a 9. században a magyarokkal együtt éltek a sztyeppövezetek délkelet-európai részén".-cselényi-HANGVERSENY Novák, Stravinsky, Mozart A Szlovák Filharmonikusok Zenekarának első két áprilisi hangversenye közül a Zdenék Košler vezényelte április 8-i, pénteki koncertet hallottam, amely komoly élményt nyújtott a közönségnek. Már maga a műsor összeállítása is figyelemre méltónak ígérkezett. A műsor első felében ugyanis egy alig hallott és egy ugyancsak ritkán megszólaltatott mű került előadásra. Vitézslav Novák (1870—1949) a cseh zeneirodalom Dvorák utáni szakaszának jellegzetes alakja, akinek neve bár ismert nálunk is, de művei sajnos — indokolatlanul — alig-alig kerülnek szimfonikus zenekaraink műsorára. Novák, aki a prágai konzervatóriumban Dvorák növendéke volt, főleg szimfonikus költeményeivel alapozta meg hírnevét. Ezek közül a Tátrában című az ismertebb, s így köszönet illeti Košlert, hogy a szerzőnek egy másik alkotását, az Örök vágyakozást (0 večné touze) tűzte műsorára ezt az impresszionizmusba oltott romantikus zenedarabot, amelyet ilyen mesterien kidolgozott autentikus tolmácsolásban vétek lett volna nem megismerni. Igor Stravinsky 1929-ben, neoklasszikus periódusában komponálta a Capriccio zongorára és zenekarra című művét. Ebben visszacseng Csajkovszkij zenéjének atmoszférája, míg a zenekar összeállítása a barokk divatját követi, mert a zongora mellett még egy vonósnégyes is szerepel, párbeszédet folytat a zenekar mesterien hangszerelt szólamaival. A darab kényes ritmikájú, melódiadús zongoraszólamát, mint már egy évtizeddel ezelőtt is, Klára Havlíková játszotta, akinek fő erőssége éppen századunk alkotásainak tolmácsolásában rejlik. Technikai felkészültsége most is példásnak bizonyult. Kár, hogy játéka meglehetősen szürke, hiányzik belőle a színgazdagság, a szellemes és csillogó könnyedség, mely ennek a „szeszélyes" Stravinsky-münek oly jellegzetes vonása. A szünet után merész ugrással a 20-ból a 18. század utolsó harmadába kanyarodtunk vissza: Mozart utolsó szimfóniája, az 551 -es Köchel-számot viselő C-dur szimfónia hangzott fel. Koslertöl sok szép áttetsző és kristálytiszta Mozart-tolmácsolást hallottunk már színházban, koncertpódiumon egyaránt, de ez a mostani, bár keményebb volt a megszokottnál, a legszebb Jupiter-szimfónia volt valamennyi eddig hallott közül. Varga József TELEVÍZIÓ A víz íze Nemrégen a bratislavai televízióban olyan tévéfilmet láthattunk, amelynek egyik főszereplője Dráfi Mátyás, a Magyar Területi Színház színésze volt. Eugen Gindl tévéfilmjéről van szó. A címe: A víz íze. ArróJ szól, hogy egy elképzelt faluban (Dúbrava), hanyagság és felelőtlenség következtében az életre is veszélyes mérgező anyaggal szenynyezik a kutak vizét. Egy üzemben kezdődik minden. Az igazgatóhelyettes utasítására a tartálykocsiból a folyóba kellene kiengedni a mérgező anyagot, de az emberek sajnálják a folyóvíz élővilágát, és a vágány mellé eresztik ki a tartálykocsi tartalmát. Ezzel kezdődik tulajdonképpen a történet. Vagyis Jožko Gargulák szerepében Dráfi Mátyással, mert ö a meggondolatlan utasítás tulajdonképpeni végrehajtója, az érdekes és tanulságos szlovák tévéfilm drámaiságának egyik első számú hordozója. Nem könnyű a szerep, amelyet Peter Hledík Dráfi Mátyásra kiosztott. A vasúti tartálykocsik mellett látjuk őt először a képernyőn, aztán sörözés közben a kocsmában. Egyre gondterheltebb arccal. A kutak vizével nincs valami rendben. Gyermekek és felnőttek bőrén kellemetlen kiütések keletkeznek, a díszhal megdöglik az akvárium vizében, már a helyi nemzeti bizottság elnöke előtt a kínos ügy, és megint megjelenik a képernyőn Jožko Gargulák, de most már a nyomasztó gond terhe alatt részegen. Majdnem néma a játék, Dráfi Mátyásnak a belső átélés eszközeivel kell szerepét alakítania, s írjuk le mindjárt, hogy kitűnőt nyújt a drámaiság fokozásában, teljesen azonosulni tud Jožko Gargulák növekvő bűntudatával. Közben a szennyezett víz laboratóriumba kerül, de a határozott lépés megtételét sok huzavona előzi meg. A vizsgálat persze folyik, az igazgatóhelyettes szorítóba kerül, s felettesei zsarolásával igyekszik kibújni a felelösségrevonás alól. Közben egy nyolcéves gyerek, a kis Mafko is (a falusiak szerint) a szennyezett kútvíz áldozata lesz. Jožko Gargulák részegen nézi a kapuból a temetési menetet. S ekkor a „néma" beszélni kezd: „Megöltem egy gyereket, az én lelkemen szárad, pedig nekem parancsolnak." A tévéfilmnek ez a legdrámaibb pontja, s a felismerés megrendítő alakítása Dráfi Mátyást felejthetetlenné teszi. E nagy jelenet után már csak úgy van jelen, hogy közük az eseményt: Jožko Gargulák felakasztotta magát. Számunkra külön öröm, hogy a kitűnő rendező MATESZ-színészt választott a tévéfilm egyik fontos szerepének eljátszására. Mács József Újabb próbaútra készül a japán vasutak új „szupervonatának" egyelőre csak két kocsiból álló modelija. A tervek szerint az 1980-as évek végén állítják menetrendszerű forgalomba a 16 kocsiból álló szerelvényt, amely 1400 utasával egy óra alatt teszi meg a Tokió és Oszaka közötti több mint 500 kilométeres utat. Derek (Derék) pár — Bo és férje, John filmrendező ' Mini és maxi — avagy: kinek a pap... 8
