A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-13 / 20. szám
A lednicei minaret — kétezer kilométerre Isztambultól t9é m ment é s m i mi m et A valticei kastélymúzeum épülete Kerekeken guruló világunkban nem egy, eleddig rendkívülinek számító dolgot vagy jelenséget kell megszoknunk. Például, hogy a Liechtenstein hercegi család volt valticei kastélyának termeiben valaki a hátunk mögött jóízű gömöri palócsággal megjegyzi: — A fene a májukba, ezek a főurak aztán tudtak élni, azt meg kell hagyni... — Hát persze, a szegénység bőrén — súgja vissza a társa, aztán újra elvegyülnek a múzeumlátogatók csoportjában. A lednicei műemlék épületek egyike I , 1 ' 89! j co ®! P Minden bizonnyal kevés olyan tája van Csehszlovákiának, ahol ekkora kis területen az egykori főúri pompa ennyi látványos bizonyítéka volna, mint itt, a dél-morvaországi breclavi járás két városkájában, Valticében és Lednicében. Mindez annak köszönhető, hogy a mérhetetlenül gazdag és hatalmas Liechtenstein főúri család — befolyásuk királyokéval vetekedett az elmúlt századok során — e két városkát szemelte ki, hogy rangjának méltó lakóhelyet építtessen. A legjobb hazai és külhoni — főleg olasz és francia — mesterek no és persze a jobbágyok ezreinek munkájával létrejött a ma is teljes pompájában látható valticei palotaegyüttes, amely ma már ugyan nem szolgálja a család igényeit, de az itt berendezett múzeum annál több turistát vonz az ország minden tájáról. A valticei kastély, a család rezidenciája volt. Dehát nem lett volna igazi főúr egy főúr, ha nem rendelkezett volna megfelelő nyári lakkal. E célból az alig pár kilométernyire levő Lednicét szemelték ki, ahol a 17. század második felében kastélyt építettek, amely ma is minden látogatóját elbűvöli. Ha valakinek feltennék a kérdést, hogyan keletkeztek a várromok, minden bizonnyal furcsán nézne ránk. Ebben nem is lenne semmi rendkívüli, mert ki ne tudná ezt erre mifelénk? — A várromok keletkezésének módja, ismert. Kezdetben volt a magas szírien álló büszke vár, tornyokkal, lőszerekkel, csapóhidakkal, bent a várban pedig folyt az akkori mindennapi élet. Egészen addig, ameddig fel nem lendült az akkori világ „turistaforgalma", s jött a tatár, a török, a labanc meg a többi. Ezek aztán nagyszerű szakmai felkészültséggel addig lőtték — perzselték a várát a bentlakókkal együtt, amíg az egészből egyetlen jókora romhalmaz lett. így keletkeztek a mi várromjaink. De hol vegyen magának váwomot egy Dél-Morvaországban megtelepedett főherceg, akinek ugyan mindene van, csak éppen várromja nincs. A megoldás egyszerű: építtet egyet. A „mű" 1807-ben el is készült. Pontosan úgy fest, mint ha az imént vonultak volna el falai alól az ostromló törökök. A romokat napjainkban Jánosvár néven ismeri a környék lakossága. Hosszú órákat kell barangolni a lednicei parkban, hogy az ember legalább részben megismerkedhessen az itteni épületekkel, létesítményekkel. A legnagyobb vonzóerők közé tartozik például a minaret, amelynek aranyozott félholdja már messziről kivillan a fák lombjai közül. A látogatóban felötlik a kérdés: hogyan kerül ide egy minaret, ahol török esetleg vendégségben vagy legfeljebb hadifogolyként járhatott. Aztán kiderül, hogy a várromhoz hasonlóan, ezt is a Liechtenstein család építtette. Nem kevesebb, mint fél ezer tölgyfa-cölöpöt kellett az ingoványos talajba leverni, hogy lerakhassák a hatvan méter magas építmény alapjait. A minaret ma is áll és hirdeti — no, nem az építtetők, hanem a tervezők, a kivitelező szakiparosok tudását. A toronyba több mint 300 lépcső vezet. Csodálatos kilátás nyílik innen az egész parkra, az egységes tervek szerint kialakított tórendszerre, a szebbnél szebb pavilonokra. Napjainkban a két egykori Liechtensteinkastély államilag védett műemlék. A bennük létesített múzeumok, kiállítások évről évre egyre több látogatót vonzanak. E csodálatos remekműveket látva minden bizonnyal nem kis büszkeséggel gondolunk azokra, akik ügyes, szorgos munkájukkal mindezt megteremtették. Szöveg és képek: AGÓCS VILMOS 4
