A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-15 / 16. szám
Csak egy percre & PAVEL PLOC. a libereci | Dukla 175 centiméter magas, 62 kilogramm súlyú, 19 éves síugrója bombaformában zárta az idei ugróidényt. Szülőfalujában, az erdőkkel s még áprilisban is hófödte lejtőkkel övezett Harrachovban rendezett sirepülő VB-n 181 méteres vi-___ lágcsúcsot ugrott, és a három napig tartó küzdelemsorozat összetett versenyében ezüstérmet szerzett. — Az idén „zsinórban " hoztad a jó eredményeket! ^I ¥ — A négy önálló versenyből álló Intersportturnén a tizedik lettem, csehszlovák bajnokságot nyertem mind a 90 méteres, mind a 120 méteres sáncon és a Síugró Világkupa küzdelemsorozatának egyik versenye után is a dobogó legmagasabb fokára állhattam. Jól mentek az ugrások a jövő esztendei téli olimpiász főpróbájának számító szarajevói versenyen, a sírepülők Vikersundban rendezett finnországi találkozóján pedig második lettem. Ne tűnjön senki számára telhetetlenségnek, de e sok szép helyezéssel csak a magamnak kitűzött cél egyik felét teljesítettem. — Egyik felét ? — Igen! Eltökélt szándékom volt ugyanis, hogy Harrachovban, tehát hazai környezetben is feljutok a dobogóra, és megpróbálom elhódítani az osztrák Armin Kogler két évvel ezelőtt felállított világcsúcsát. Egyszerűen bizonyítani akartam, hogy alkalmas vagyok a válogatottságra. — Bizonyítani? Elvégre korábbi eredményeid alapján aligha lehetett vitás helyed a csapatban ? — Az edzői tanács tagjai számára nem, de a nyilvánosság körében sokan úgy vélték, csak azért kaptam helyet a válogatottban, hogy a hazai sáncon közönséget toborozzak... — Malóban otthonosan érzed magad a harrachovi „mammuthfdon"? — Otthonosan, de csupán azért, mert valamennyi pontjáról szüleim házára látni róla. Ugrani épp oly művészet rajta, mint az oberstdorfi a planyicai vagy az insbrucki sáncokon. Sőt, talán még jobban kell tudni, mert a szakemberek a világ legmeredekebben megépített, technikailag is rendkívül igényes pályájának tartják. A VB során olyan híres ugrók buktak rajta, mint a kanadai Bulau vagy az NDK-beli Weisflog. — A síugrósport egyik sajátossága, hogy a versenyzők fiatalon, már-már a suhanckor küszöbén is teljesítményeik csúcspontjához juthatnak. Te viszont eléggé későn robbantál be az élvonalba, hiszen „már" 19 éves vagy... — Ebben a sportágban döntő szerepet játszik a testsúly. Ezért van az, hogy a legjobb ugrók, sírepülök sok esetben szinte még kamaszoknak tűnnek. Ráadásul én tulajdonképpen csak kerülöúton jutottam a síugráshoz, mert gyerekkorom óta a sífutás vonzott jobban. Mivel azonban bizonyos légzési nehézségeim voltak, hát átpártoltam a síugrókhoz, de ekkor már tizenhat éves voltam. — Kik voltak első ugróedzőid? — Két nagyszerű szakember: Rudolf Höhnl és Karel Kodejška. Az elszánt komoly edzések eredményeképpen egy évvel később kerettagja lettem a válogatottnak. — Terveid? — Rövid pihenő után mielőbb elkezdeni a gleccseredzést, hogy a jövő esztendei téli olimpiászon is fölkerülhessek a dobogóra! (mik-) Fotó: Gyökeres SIRÁLYOK, VARJAK, EMBEREK A fenti sorrend nem értékrend, Így tűnnek fel pirkadatkor az ablakom alatt: előbb Vijjogva a sirályok, aztán torokhangon kántálva a varjak s végül az emberek, teljesen n'émán; elképzelhető, hogy ők is énekelnek, de hangjuk nem hallatszik fel ide, a nyolcadik emeletre. Ők különben is rosszkedvűeknek látszanak innen a magasból, behúzott nyakkal, esemyősen állnak a buszmegállón, biztos, hogy nem énekelnek, inkább csak morognak maguk elé. Csöndesen esik az eső. Ez biztosan nem tetszik a lenti embereknek, gondolom nyolcadik emeleti fennsőbbséggel. vasámaposan, pizsamásán. A sirályoknak viszont tetszik, ami természetes is, hiszen vízimadarak, gyönyörű vitorlázó repüléssel suhannak, leginkább párosával, pompás köröket írnak a levegőbe, mozgásuk nagyszerűen össze van hangolva, semmi félresiklás, semmi szabálytalanság, olyanok, mint valami jókedvű légi balettművészek, de közben még énekelnek is, igaz, éktelenül fülsértő hangon. Bár feltételezem, hogy az ő fülüket nem sérti, ők valószínűleg Bach fúgáit találnák fülsértőnek. Gondtalanul heverésztem a réten s a számban egy fűszállal álmodozva bámultam a bodros bárányfelhőket, amelyek lassan úsztak felettem az égen. Úgy tűnt, hogy az élet ezen a bolygón gyönyörű, majdhogynem elviselhető. Ám semmi jó sem tart örökké; kisvártatva hozzámlépett egy ember. A fontosságát siltessapkája jelezte, a hivatalosságát egy karszalag és komoly szándékait egy, a kezében szorongatott görcsös fabunkó adta tudtomra. — Hé! — Szól hozzám kedvesen. — Itt nem szabad a füvön heverészni! Szedje az irháját amíg szépen mondom, mert... — emelte fel fenyegetően a görcsös bunkót. — De nekem szabad, — vágtam vissza bátran. — Én nem vagyok ennek a bolygónak a szülöttje. A Marsról jöttem, egy repülő csészealjon. — Azt akárki állíthatja, — morgott rám az én csupaszé/ emberem és fenyegetően közelebb lépett. — Ha a Marsról jött, akkor mars vissza. De itt, ezen a füvön, amelyre én felügyelek, maga ugyan nem fog hemperegni! — De hát nem érti? — kíséreltem meg újra a kölcsönös meggyőzés módszerét. — A maga törvényei, előírásai, döntései, határozatai, és parancsai csak a bolygó lakosaira vonatkoznak. 'Én pedig nem vagyok Földlakó, én Marslakó vagyok. Ezért nekem szabad itt feküdnöm a füvön. Érti már? — Mesebeszéd habbal. — döntött magában az én jó emberem. — Ezt ugyan mindenki mondhatná. Intézzék el a kérvényemet kivételesen, a hivatalos órákon kívül, mert épp most érkeztem egy idegen bolygóról! Adjanak friss kenyeret annak dacára, hogy már közeleg a záróra, mert éppen most repültem ide a Proxima Centauri csillagrendszerből! — utánozta sikeresen egy követelőző ember gesztusait. — Hiszen így akárki beszélhetne! Na, szépen is volnánk, ha mindenki olymódon érvelne, mint maga! De rendnek kell lenni! — támaszkodott görcsös bunkójára. — De higgyen nekem, kérem, — kiabáltam rá kétségbeesetten. — Én valóban nem vagyok Földlakó! Itt szálltam le, nem messze, az erdőszélen, a bozót mögött van a repülő csészealjam, menjen, nézze meg! — Ahá, tehát mindenen felül még tilos helyen is parkol! Tönkreteszi a növényzetet! A végén még itt fogja megmosni a jármüvét a patakban és a bokrok tövébe fogja belőle kifolyatni a használt motorolajat! A bírságot nem kerüli el, — dugta be a kezét kabátja zsebébe és egymásután szedegette elő belőle a bírságoló blokkot, az indigót és golyóstollat. — A személyigazolványát! — ripakodott rám. — Nincs, — fojtogatta már a sírás a torkomat. — Hiszen nem látja? Én egy idegen bolygóról érkeztem. Nem vagyok ennek a bolygónak a lakosa. Repülő csészealjon jöttem, amelyik ott áll, nem messze, — mutattam a közeli erdő felé. — Úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. — jelentette ki erélyesen a gyep őre. — De hiszen én majd megmutatom magának. Igazo/ványa nincs, tehát vélem jön. Egy-kettő! — De kérem, higgyen már végre nekem, — könyörögtem igyekezvén megpuhítani az őr kőszívét — Én valóban nem tartozom az ön jogkörébe. A Marsról kerültem ide, repülőtányéron. Hiszen még a tegnapi újság is írt róla, nézze csak, — húztam elő a zsebemből az Esti harsona április elseji számát. — írt... az újság? — kérdezte emberem zavartan. A görcsös bunkóját letette maga mellé a földre és kinyújtotta a kezét az újságért, amelyet feléje nyújtottam. A magabiztonsága gyorsan apadt — Valóban! — csodálkozott. — Igaza van, itt tényleg azt írják, hogy városunk közelében leszállt tegnap egy repülő csészealj! Az volt a magáé? — Igen! — rikkantottam nagy örömömben. — Most végre hisz nekem ? Hiszen az újság is írt róla! — Aha ... tehát... igen, — mormolta zavarában. — Tehát így volna az... Az újság azt is írja, tehát valóban igaz, amit mond, — egyeztette össze lassanként a fejében a tényeket — Na jól van, most az egyszer még eltekintek, menjen hát — mondta végül is halkan. — De még egyszer rajta ne kapjam, hogy erre ténfereg! — tette hozzá fenyegető hangon. Megfordult és elindult arra, ahonnan jött. Jómagámnak is éppen elegem volt a zöld rétiről és a pihenésből a meleg napsütésben. Feltápászkodtam mind a hat lábamra, kisimítottam a csápjaimat és újra bekapcsoltam a személyes lézersugaras berendezésemet, amellyel a saját űrhajómmal tartottam fenn a kapcsolatot. Tántorogva indultam el, a föld nehéz gravitációs mezejében, vissza az űrhajóhoz, amellyel tegnap érkeztem ide, a Földre, tőlünk, a Marsról. 22
