A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-25 / 13. szám
göt, a hegyi patakok játékos csörgedezését, az özek és szarvasok zavartalan birodalmát, a méltóságteljesen bólogató bükkösök, büszke tartásé ezüstfenyők vagy az illatos borókák gondtalanul nyugodt világát — hanem legalább ennyi környezetvédelmi és egyéb civilizációs problémát is jelent. A környezetvédelmi gondok mielőbbi tisztázása a Tátrában a fontosnál is sürgetőbb közügy, hiszen ezt a mintegy félszázezer hektárnyi területet — hazánk egyetlen óriáshegységét — éppen harmincöt évvel ezelőtt, a munkásosztály 1948-as februári győzelmét követően nemzeti parkká nyilvánították. A Tátrai Nemzeti Park székházát, amely tanácsadói, irányítói és természetvédelmi szerepkörben határozza meg e sziklás, erdős vidék fejlesztését, Tátralomnicon (Tatranská Lomnica), a Tátrai Múzeum impozáns épületében találni. • • • Nemzeti park. Erről a két szóról, első hallásra, távoli tájak zordon völgyei, vadon legelésző elefántjai jutnak eszünkbe. Mindezt, érthetően, a Magas-Tátrában hiába keresnénk; itt másban rejlik a vadregényességgel párosuló szelíd romantika. — A természetvédelmi tájegységek fogalmát manapság már országszerte ismerik az emberek, ám a nemzeti park igazi jelentését, gyakorlati értelmét csak a Tátra törzsvendégeinek számító, természetbarát turisták ismerik — mondja egy hosszabb téli séta közben Martin Janigloš, a Tátrai Nemzeti Park természetvédelmi felügyelője. — Mégis, mit értsünk hát ezen a fogalmon? — A nemzeti park amolyan élő múzeum ... Mondhatnám úgy is, hogy egy kiemelt fontosságú természetvédelmi egység. Egy olyan nagy kiterjedésű, szinte zavartalan természeti állapotában megmaradt táj, amely földrajzi s biológiai vonatkozásban jellemző az adott térségre, de megkapó a táji szépsége is. Minden nemzeti park egyik legfőbb sajátossága, hogy jellegzetes élővilága nemcsak a hazai tudósok számára, hanem nemzetközi szempontból is érték. A fiatalember, akinek már az apja is erdész volt, ö pedig a nyirfajd, a császármadár, a suholy, az erdei szalonka vagy az örvös galamb látogatta havasi menedékházak egyikében látta meg a napvilágot szenvedéllyel és tisztelettel beszél a természetről. Elújságolja, hogy az ö tájvédelmi körzete a rengeteg turista által látogatott Tátraszéplak (Tatranská Polianka), a Tarajka (Hrebienok) és a Tarpataki völgy (Velická dolina) környéke. Elmondja azt is, hogy a megalakulásának harmincötödik évfordulójára emlékező Tátrai Nemzeti Park dolgozóinak legfontosabb törekvése: megőrizni, fenntartani és az elkerülhetetlenül fontosnak látszó korlátozásokon kívül, mindenki számára hozzáférhetővé tenni a Magas Tátra természeti kincseit. A különböző kutatási munkálatok eredményeit az oktatás, az ismeretterjesztés és a további, még elmélyültebb elméleti munka szolgálatába állítják. Hatáskörükbe tartozik a Tátra kiépítésének és fejlesztésének szakmai véleményezése. Persze, mindez csupán szerény töredéke sokrétű tevékenységüknek. Az elméleti, természetvédelmi vagy területfejlesztési feladataik mellett, számos gyakorlati tennivalójuk is akad. Ők irányítják a fakitermelést, a vadon élő erdei állatok téli etetését s tavaszi számbavételét, szakmai kísérettel látják el a nemzeti park területére látogató hazai s külföldi tudományos kutatókat; az ő feladatuk a turistautak karbantartása és jelzése, a fegyelmezetlenül viselkedő, vagy egyéb módon rakoncátlankodó turisták „fülöncsipése"; a Tátrai Nemzeti Park dolgozóinak kötelessége erélyes harcot hirdetni a tátrai levegő egyre fokozódó szennyezettsége, a por és a zaj ellen. Martin Janigloš fejből szórja az adatokat, miközben kissé bosszúsan mondja: — A nyári főidényben naponta mintegy harmincezer turista váltakozik a Magas- Tátrában, az egész évi látogatottság pedig meghaladja az ötmilliót! Pontosan tudjuk azt is, hogy tavaly, a forró augusztusi napok egyikén a Csorba-tónál 720, Ótátrafüred főútján 1240, Tátralomnicon pedig 1700 gépkocsi haladt el óránként, ami a bratislavai Kő-tér forgalma sűrűségének felel meg. Ennek következménye, hogy erős a zajártalom és magas, köbméterenként tizenhárom mikrogramm a levegő ólomtartalma. A boltokban néha húsz percnél is hosszabb várakozást igénylő sorok kígyóznak; a helyi érdekű kisvasút, a fogaskerekű, a sikló és a libegők szintén zsúfoltak. A fiatal természetvédelmi felügyelő azonban jócskán szolgálhat más adatokkal, egyéb „érdekességekkel" is. A Tátra sziklacsúcsaira igyekvő alkalmi látogatók aligha Legyen a Tátrai Nemzeti Park természetvédelmi tájegység, avagy — turistaparadicsom? • A főidényben naponta 30 ezer, az egész esztendőben összesen ötmillió látogató fordul meg a Magas Tátrában • Rozsdás vaságy a tófenéken, nagyvárosi légszennyezettség az ótátra füredi (Starý Smokovec) főúton sejtik, hogy ezen a mintegy 27—28 kilométer hosszú és 8—9 kilométer szélességű területen — az üres konzervdobozok, üvegek és műanyagflakonok hegyeiből — évente csaknem harmincöt tonna hulladék gyűlik össze; hogy egyre romlik a hegyi források és patakok vízminősége; hogy a Poprád nevű folyócskából származó ezer milliliternyi vízmintában 448 ezer különféle baktériumtípust találtak, ami kétszerese az 1975- ben mért értéknek; hogy a tátrai tengerszemek és tavak tisztítására vállalkozó búvárok csupán a Batizfalvi-tóból huszonnégy ruháskosárnyi hulladékot hoztak a felszínre, az „értékesebb zsákmányok" listáján pedig törött síléc, lyukas fűtőtestborda vagy rozsdás vaságy egyaránt szerepelt. Bizony, elgondolkoztató tények, szomorú számok ezek, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben bizonyos értelemben szabályozni fog kelleni a Magas-Tátrába özönlő látogatottságot; a gépkocsiforgalmat pedig ennél is drasztikusabb módszerrel lesz muszáj korlátozni. Már csupán azért is, mert — sajnos — egyre több az olyan „turista", aki csak autójának ablakából kíván gyönyörködni a Liptói-havasokkal és a Szepesi Magurával határolt hegyóriás szépségeiben, aki a legszívesebben még a hegycsúcsokra is fölkocsikázna. Ezért hát bőven van miről tűnődnie annak, aki becsülettel, azaz gyalogszerrel jutott el a Mlinica völgyébe, a Fagyott-tóhoz stb. s nemcsak békésen elköltötte ebédjét, hanem annak papírját újra hátizsákjába rejtette .. . • • • Élő múzeumként jellemezte az ország egyetlen magasfekvésü nemzeti parkját a tátrai havasok kiváló ismerője, a harmincöt évvel ezelőtt létesített Tátrai Nemzeti Park sokat tapasztalt és gyakorlott felügyelője. Hadd tegyem hozzá: olyan élő múzeumról van szó, melynek sajátos hangulatát, természeti szépségét és kincseit tekintve Európában ritka, hazánkban pedig egyedülálló jelenség. — Repülnünk kellene, mint a kőszáli sasnak, hogy bejárjuk a Tátra minden völgyét és valamennyi csúcsát! — sóhajt kedélyesen a hegygerincek avatott ismerője, amikor arra kérem: tegyünk együtt legalább még egy sétát a környező erdők behavazott ösvényein. Sok munkájára hivatkozva szabadkozik, de aztán mégis elindulunk, hiszen — mint az erdészek általában —, ö is olyan ember, aki nem tud ellenállni az erdei sétára csalogató hívásnak. Mint a hegylakóknak általában, neki is a vérében van a természet szeretete. Indulunk hát, s én újra megbizonyosodom, hogy pompásan ismeri az erdőt; így, a csikorogva sziporkázó havon lépdelve is érti minden neszét, zaját, sóhaját. A szűk ösvényeken bandukolva el-elnézi a száz, a hatvan vagy akár a negyven évvel ezelőtt telepített erdörészeket. Nem kell kérdeznie senkit, csupán a fákkal társalog, s közben még arra is jut ideje, hogy talán a költőnél is szebben szóljon arról: mit érez az erdész, ha sűrű havazás közben egyedül, esetleg másodmagával lépdel az erdőben ... — Nyugodtan, komótos léptekkel kószálni a sűrűben, ez az igazi élvezet. Az erdő sohasem titkolódzik, csak ismerni kell a nyelvét, a szokásait. És sosem tud egyhangú lenni! Figyelni a természet állandó változásait, és védelmezni mindezt, nincs ennél szebb ajándéka az életnek! — zárja le tűnődve a gondolatsort. Beszélgetünk, s közben észre sem veszem, hogy már-már fölértünk a Kőpatakitóhoz. Itt már valóban csak erdőt, fölfelé pillantva pedig hófödte sziklacsúcsokat látni. És zavartalanul lehet gondolkozni az erdészegyenruhát viselő fiatal férfi szavainak igazán. MIKLÓSI PÉTER 13
