A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-25 / 13. szám
ma teljesítményt nyújtanak. Köztük is vannak kiemelkedőbb és gyengébb képességűek. Gyorsan alkalmazkodni tudnak környezetükhöz és a nyelvhez. A második évfolyamban már semmilyen nyelvi nehézséget nem érezni részükről. Minár docens ismét az órájára pislant. aztán fogja a kabátját. Természetesnek veszi, hogy követem. Az előadóteremben már várják az elsőéves hallgatók. Míg beülök gépkocsijába, a pécsi orvosegyetemmel kölcsönösen ápolt kapcsolatokról beszél. Meg bratislavai orvosegyetemi éveiről, amikor még tanult, amikor már dolgozott, amikor az egyetem katedrájára állt. Közben ide-oda kanyargunk, gondosan kikerülve a „behajtani tilos" jelzésű utcatáblákat. Az időjárásról is szó esik. Szeszélyes, mint áprilisban. Tegnap még ropogott a hó, dér képződött a bajuszon és a szemöldökön, most meg már olvad, lucskos, csúszós az út. Lépcsőn megyünk fel az előadóterem bejáratához. A hallgatók felállnak, majd visszaülnek helyükre. Minár docens egy gyors kézfogással vesz tőlem búcsút. És már ott áll lent, a terem mélyében, fekete táblák és a hallgatók tarka sokasága között. Előadásáról távozóban már csak hangfoszlányokat hallok. Az idegpályákról beszél. Ennyit viszek át magamban a szomszédba, a felhőkarcolónak is beillő kollégiumba. Ladislav Dojčár igazgató számokkal igyekszik sejtetni az óriás „méhkas" méreteit. 125 két- és 120 háromágyas szoba. 538 lakó. Öt tanulószoba. Televíziós és diszkóklub. Rádióstúdió. Az étteremben naponta 595 főétel. Napi 15—20 csomag és körülbelül hetven levél. Tizenöt-húsz időre megrendelt telefonhívás. A kollégium könyvtárában 423 hazai és külföldi folyóirat. A könyvtár majdnem ezer olvasója 50 526 könyvből választhat. Az elsőéves Molnár Judit szobájában három ágy, három asztal és egy háromrészes ruhásszekrény. A polcokon könyvek, jegyzetfüzetek, mindenféle színű ceruzák (.Sokat rajzolunk szövettani, biológiai és bonctani előadásokon."). Az asztal fölött naptár („Az is fontos, múlik az idő, kötelességeinkre figyelmeztet"). A vezetékes rádióból szívesen hallgatják hetente egyszer a kívánságműsort (,Lakótársaink szlovák lányok. Egyik zsolnai, másik partizánskei. Jól kijövünk. Nemzetiségi ellentét nincs közöttünk. Szobatársaim mindig készségesen segítenek."). Judit két éve érettségizett az ipolysági (Šahy) magyar oktatási nyelvű gimnáziumban, de csak az idei tanítási évben jelentkezett az orvosegyetemre. („Két tervem volt Pedagógusi vagy orvosi pálya. Az előbbitől elriasztottak. Sokan vannak. Dunát lehetne rekeszteni velük. Az orvositól féltem. De nem annyira, hogy... A bonctan nehéz. A szövettan se könnyű. Az ipolysági gimnázium azonban jól felkészített. Naponta két-három előadás, szerdán és csütörtökön, a többi napokon gyakorlat. A kórházat kivéve minden közel van. Itt a Malá horán, ahol mindig fúj a szél."). A lány ipolynyéki (Vinica). Havonta csak egyszer utazik haza. Mert nem könnyű hazaérni a falujába. A gondolata száll gyakrabban haza a kollégium nyolcadik emeleti szobájából. Édesapja, Molnár László, a CSEMADOK Központi Bizottságának tagja, a kökeszi (Kamenné Kosihy) szövetkezet elnöke. Este egy másik, hetedik emeleti szobában Pelle Edit másodéves a vendéglátó. Ismerős, készséges, két éve a rimaszombati (Rim. Sobota) magyar gimnázium érettségizőiről irt Mindennap történik valami című riportomban szerepelt. Akkor mondta az újbásti kislány, hogy a martini orvosegyetemre jelentkezik. A komáromi harmadéves Zács Richárd, a SZISZ főiskolai szervezete vezetőségének tagja, a harmadéves tornaijai (Šafárikovo) Lassán Erika és a dunaszerdahelyi Halász Ildikó szintén jelen vannak. Ildikó már férjnél van. Villamossági mérnök férje most katona. Gyermekük még nincs. Eljött a találkozóra a másodéves losonci (Lučenec) Lörincz Albert (pedagógus édesanyja a CSEMADOK járási bizottsága elnökségének tagja), akinek a bonctan a legkedvesebb tantárgya, a zsigárdi (Žiharec) negyedéves Vojcek Beáta, aki szintén férjnél van, férje hatodéves orvostanhallgató. Beáta a galántai magyar gimnáziumban érettségizett, férje a párkányiban. Nyolchónapos kisfiúk van. Vojcekné, ha végez, ötödik orvos lesz a családban („Szüleim körzeti orvosok. Ez döntően meghatározta pályaválasztásomat."). A ragyolci születésű, a füleki (Fiľakovo) magyar gimnáziumban érettségizett Urbán Ottó negyedéves hallgató tartózkodik még a szobában. És beszélgetünk ... Arról, hogy sok a tanulnivaló, és magasak a követelmények. Éjfél előtt ritkán alszik ki a villany. Arról, hogy ha végeznek, igyekeznek vissza városukba, falujukba, szeretett szülőföldjükre, ahol a mindkét nyelvet ismerő orvosokra nagy szükség van. Egyesek minden hétvégén hazautaznak. Annyira hiányzik az otthoni levegő. Mások havonta csak egyszer. Ilyenkor aztán számításba jönnek a kikapcsolódás mártoni alkalmai : a három filmszínház valamelyike vagy a színház különösen a téli hónapokban, később az uszoda, a teniszpálya, s hetenként a vasárnap délutánonkénti diszkó. Lányok, fiúk méhkasra emlékeztető kollégiuma magasodik a város fölé, megannyi ablakszemét a hegyek vonulatára szegezve, leendő orvosoké, akik egymással is ismerkednek, nemcsak az előadások anyagával. Egyikük-másikuk egymásba is szeret, házasságot köt (tíz házaspár lakik a kollégiumban). S ha az idejükből futja, a várossal is ismerkednek, a tizenkilencedik századi szlovák nemzeti mozgalmak egyik nagy központjának mostani lüktető életével... És ha majd elkerülnek innen, emlékeznek az itt eltöltött időre. Mert ahol éveket élünk, azt a helyet már soha nem felejtjük el. MÁCS JÓZSEF Prand! Sándor felvételei Hétvégi levél Tanítóimra gondolok. Nem kisebb feladat okán, mint hogy a hétvégi levél pár sorában mostani ünnepük alkalmából pedagógusainkat köszöntsem. Negyven évvel ezelőtti magamat látom, ahogy ott ülök a hátsó padok egyikében, s figyelem Kiss tanító urat, ahogy a nádpálcával a táblára irt betűket sorolja. És szinte most is hallom, ahogy kórusban ismételjük — sőt mutatjuk is! — a magánhangzókat: a-á, i-f, o-ó... Kiss tanító urat abból az iskolából kiragadta a háború forgataga, s talán senki sem tudja, hot esett el — s miért De a magánhangzók ma is kórusi énekként zengenek föl bennem, ha emlékét megidézem. A minket is elért háború volt az oka, hogy sem a tanító, sem az iskola nem szolgálhatta az emberi haladást az emberi művelődést Később beírattak a szlovák tannyeNű iskolába. Rovný igazgató úr alatt első szlovák tanítónőm Mančušková volt Tőle tanultam meg, néhány szép szlovák népdalt és verset is. A „jégtörő február" után (Sas Andor találó megfogalmazása) párhuzamosan jártam szlovák polgáriba és esténként ennek magyar „tagozatára" Bátorkeszire. Az előbbiben Jozef Kasala volt az osztályfőnököm, aki matematikára tanított, a „magyar kurzuson" Ütő Irén. Tőle hallottam először azt a kifejezést hogy „magyar irodalom"... Aztán jártam még egy esztendőt szlovák gimnáziumba is, majd beiratkoztam Komáromban a Mezőgazdasági Műszaki középiskolába, ahol Wechter János, később Fütöpp Rezső volt az osztályfőnököm. Úgy vélem, a mai negyvenévesek — kortársaim — valahányan hasonló módon sorolhatnák e márciusi alkalomhoz tanítóik, tanáraik nevét s nem kis megilletődéssel a szívükben. S az út amelyet velük együtt — vagy sajnos már nélkülük — mostanáig bejártunk, történelemnek sem kevés. Nem kevés, hiszen nemzetiségi történelmünknek ezekben az évtizedeiben mentek végbe a legnagyobb átalakulások. Sok politikai, társadalmi és gazdasági tényező is meghatározója ennek, de — gondoljuk csak el — mi lett volna népünkkel, ifjúságunkkal tanítóink nélkül?! Jó másfél éve, hogy elhatároztam, felkutatom és megszólaltatom azokat a még közöttünk levő tandókat, akik az ötvenes évek elején a nemzetiségi iskolák élére álltak. Azóta tudom, hogy ha irodalmunk a „semmiből" indult 1948 után, akkor az iskolaügyünkre kétszeresen is érvényes. Hogy miért? Egyetlen adat is elég ennek megindoklására: alig valamivel több, mint száz szakképesítéssel rendelkező pedagógust tartottak számon 1948-ban. És nem voltak tankönyvek, tanszerek, sok helyütt még iskolapadok sem. Tanítóink mégis végezték önként vállalt hivatásukat Ha kellett, tanszereket készítettek, ha kellett ábécéskönyvet írtak... De végezték az iskolán kívüli tennivalóikat is. Alakítottak termelőszövetkezetet és CSEMADOK-szervezetet. rendeztek színdarabokat irodalmi esteket, s végezték a tojásbegyűjtést a baromfi-összeírást Éjszakánként pedig tanultak, hogy nappal taníthassanak. Sorolhatnám azok nevét akik ezekről az évekről — akármilyen nehezek voltak is — úgy vallottak, mint életük legnagyobb élményéről. És az utánuk jövők? A maiak? Többségűk végzi tisztességgel a ma sem könnyű munkát Az ünnep s az ünneplés egyszeri — a társadalmi elvárások mindennapiak. Felérni ezekhez — túl az ünnepi órán — nem könnyű. De a példa adott: az előttük járó nemzedék szorgalma, hivatástudata és embersége. GÁL SÁNDOR 3
