A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-18 / 8. szám

Következő számunk tartalmából:

Sziegl Ferenc: FEBRUÁR HAGYATÉKÁHOZ HŰEN

Mécs József: VISSZAÉS ELŐREPILLANTÁS

Miklósi Péter riportja Gottwaldovból

Zs. Nagy Lajos: TALÁLKOZÁSOK DÉNES GYÖRGGYEL

Bogoly János:

VÉDETT NÖVÉNYEINK

Vajkai Miklós:

A NAGY KÉK FÜZET TITKAIBÓL

Címlapunkon Gyökeres György riportképe a Székek, asztalok, kárpitok című íráshoz

A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332—865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 336—686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332—864. Grafikai szerkesztő: Král Pétemé. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p. Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie, tel.: 522—72, 815 85 Bratislava. Index: 49211.

MŰVELŐDÉSÜNK ÚTTÖRŐI

Fotó: archív

Gárdonyi Géza a századvég nagy regényírója a tanítót „lámpásnak" nevezte. Később — vagy ezzel egyidőben — a „nemzet napszámosának" epitetonjával tisztelte meg tanítóit a kor.

A tanítókat.

S a tanítónőket?!

Nekik nem jutott ki sem a „lámpás", sem a „napszámos" jelző. Hogy miért, arra nem nehéz válaszolni. Nyilván azért, mert amikor a tanítót az iménti jelzőkkel illették, e pályára nő elvétve ha kerülhetett. Persze a század elején még csak elvétve akadt egy-egy bátor hölgy, aki ezt a nemes hivatást választotta életcéljául. Tájainkon az első Csehszlovák Köztársaság idején, a magyar tanítóképzés megszervezését követően, a harmincas években kerültek ki az intézetekből az első okleveles tanítónők, s lettek — nem a nemzet — hanem immáron a nemzetiség „lámpásai" és „napszámosai". Ezek egyike a most hetvenéves Csete Gyuláné, a tornaiak Regina nénije.

Január első felében, amikor Tornára igyekeztem, a köd szinte agyonnyomta az egyko,ri megyeszékhelyt, s a város feletti várrom,, ahonnan már „elérhető az ég", elmerült a tél csendjében.

Csetéék háza, amelyet a harmincas években építettek, gyümölcsfákkal beültetett udvarban áll, közel a vasúthoz. Ha éppen nem jár erre vonat, csendes a környék.

Kopogtatásomra Csete Gyula, Regina néni férje nyit ajtót. A magas, szikár asztalosmester a szobába vezet. A szomszéd szobából nemsokára Regina néni is bejött és hozzánk ült az asztalhoz. Alacsony, őszhajú, csillogó tekintetű nagymama. Ha nem tudnám a korát, jó hatvanasnak mondanám.

— Pedig a hetven az igaz — mondja —, s mert igaz, jó is.

Amióta tanítóink távozó nemzedékének nyomába szegődtem, azt tapasztalom, hogy tanítóvá válásuk leginkább a véletlenen múlott. Ritkább a tudatos döntés, az elhivatottság. A falusi, paraszti sorból valókat, ha.

2