A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-01 / 1. szám
A képes falinaptárak az őszi hónapokat rendszerint szüreti képekkel, a decemberi vagy januári lapokat viszont hangulatos borpincéket, kezükben gyöngyöző borral teli poharakat tartó párokat ábrázoló fotókkal illusztrálják. E fényképek témakapcsolásában nemcsak logikai, de gyakorlati összefüggés is van, hiszen amit a csiklandós kedvű, kacarászó szüretelők a dús szőlőtőkékről jónéhány hete puttonyaikba gyűjtöttek, mindaz mostanra már zamatos újborrá érett. És mert most épp egy újabb esztendő küszöbén állunk, hát csevegjünk el egy kissé a borivásról, a bortermelésről, látogassunk el Bacchus birodalmába! Például a bratislavai Szőlészeti és Borászati Múzeumba, a bazini (Pezinok) borgazdaság pincéibe; elmélkedjünk egy csöppet a borászat jelenéről, a szőlőhegyek levének piaci értékesítését befolyásoló körülményekről. ... Amióta Noé a bárkájába menekített szőlővesszőnek erjedő termésétől jobb kedvre derült — mert a vallási eredetű legenda neki tulajdonítja a zseniális fölfedezést —, Föníciától, Egyiptomon és Görögországon át a mai korszerű ültetvényekig, valóban páratlan karriert futott be a szőlőtermesztés. Hiteles krónika tudatja az utókorral, hogy Probus császár légiói időszámításunk harmadik századában, lényegében a Duna vonalát követő római határ vidékén szőlővesszöket telepítettek. Sokáig úgy tűnt, hogy a Kis-Kárpátok szőlőkultúrájának alapítói is e derék katonák voltak; ám a hajdani híres dévényi (Devín) vár és hadi erődítmény körül a közelmúltban végzett ásatások során egy, az időszámításunk előtti negyedik századból, mintegy huszonöt liter űrtartalmú agyagedény is előkerült, amely a régészek megállapítása szerint bor tárolására szolgált! Ez pedig azt jelenti, hogy a Dévény körüli dombhátakon már a kelta időkben is termesztettek szőlőt... A Kis-Kárpátok déli lejtőin termő bor, legalábbis a hozzáférhető dokumentumok tanúsága szerint, a középkorban vált igazán híressé. A királyi udvarok nagyra becsült borkóstolói rendszeresen ellátogattak a királyi kiváltságokkal rendelkező Pozsonyba, amely abban az időben a közép-európai borkereskedelem egyik központja. IV. Béla király 1254-ből származó oklevele például részletesen említi a dévényi és a pozsonyi szőlőket; III. Endre 1291-ben kiadott okiratában háromféle szőlőkertről találni említést: a régiekről, a felújítottakról és a létesítendőkről. Egy 1435-ből fennmaradt okmány arról számol be, hogy a várost körülvevő 114 dűlőn kétezer szőlőkért volt, a 474 szőlőtermesztő család 27 ezer akó bort termelt, 14 ezer dukát értékben. Érdekes még azt is fölemlíteni, hogy a kitűnő pozsonyi borokat az 1400-as évek végén — a modenai Hippolyt-kódex feljegyzései szerint — drágábban fizették, mint akár az egri borokat! A vendégfogadósok, azaz a „Leitgeberek" a borpince bejárata fölötti falra erősített művészi kivitelezésű tartóvasakon, az úgynevezett „Zeigereken" adták a járókelők tudtára, hogy milyen bort mérnek. A nagyszerűen kiérlelt kétéves bort egy forgácskötegre akasztott szalmazsúppal jelezték, az egy évvel fiatalabbat csupán szalmazsuppal, míg a mustot, a karcost meg az újbort pusztán zöld galylyal. A borkimérési idő a reggeli harangszóval kezdődött, a zárórát pedig az estharang adta tudtul. A mai Bratislavában, illetve annak közeli környékén a tizennyolcadik században közel háromezer hektárnyi területen termesztettek szőlőt. Manapság már csak jóval kijjebb, a szlovák főváros távolabbi határában terem a vékonybőrű, duzzadt szemű furmint, a fehéressárga, apróbb szemű rizling, az illatos muskotály, a korán érő veltelini, a tüzes erejű hárslevelű, úgyhogy az egykori híres pozsonyi borokat a nemkevésbé kitűnő récsei (Rača), bazini (Pezinok), szentgyörgyi (Jur pri Bratislave) és modori (Modra) itókák helyettesítik. Sokszor fölvetődik a kérdés; vajon a múltban is, manapság is mi adja a Kis-Kárpátok lejtőin termett borok erejét, zamatét és megannyi értékes tulajdonságát? Nos, a Szőlészeti és Borászati Múzeumban erre is választ kapni. Eszerint: a szőlő melegigényes növény, ezért remekül meghonosodott a Kis-Kárpátokban, amelynek talaja, sziklái a nappal elnyelt hősugarakat éjjel szinte egyenletesen sugározzák ki. Ilymódon a szőlőtöveket állandó meleg veszi körül, és a fürtök zavartalanul szívhatják magukba a bor lelkét adó ásványi anyagokat. A hazai borászat Pozsonykörnyéki történetével kapcsolatban még azt is érdemes megemlíteni, hogy a legkedvezőbb évjáratokban, amikor a szüretet a derűs, tiszta őszi napok következtében november végére, esetleg december elejére is elhalasztották, akkor aszút is készítettek itt, amely ízben színben és zamatban egyaránt vetekedett a világ legkiválóbb természetes csemegeborával: a borok királyaként ismert tokaji aszúval. De az egykori Pozsony hatalmas borpincéiben nemcsak a borok királya, hanem a nemkevésbé nemes italnak számító pezsgő is érett: 1825-ben alapították a manapság is ismert márkának számító Hubert pezsgőgyárat, ahol Palugyai Jakab cégének (Közép-Európa legnagyobb borkereskedő vállalatának) pincemesterei erjesztették az italok italává a Kis-Kárpátok lejtőin termett legjobb borokat. Nem titok: az utóbbi két-három évtized során sokat változott a borkészítés. A borászat iparággá fejlődött, nagyüzemi módszerekkel folyik mind a szőlőtermelés, mind a bor előállítása. így van ez 12
