A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-18 / 51. szám
A HET KÉPES VERSENYE A HET KEPES VERSENYE HARMINCÉVES A MATESZ 1 színre a MATESZ-ban Gogol „Leánynézöje", Moliere „Fösvénye", Szigligeti Ede „A csikós” c. népszínműve, a nagy közönségsikert aratott Beaumarchais-mü, „A sevillai borbély", Csiky Gergely „Ingyenélők" c. vígjátéka, és Jókai Mór „Az aranyember" c. regényének színpadi változata Természetesen kortárs darab is volt az indulás után a műsoron (Egri Viktor: Pünkösdi Királyság, Iszajev-Galics: Nem magánügy), sőt megjelent a színpadon a legkisebb nézők számára is az első mesejátékunk, a lusta méhecskéről szóló Kremnióan-darab. A bemutatókat Komáromban a részünkre átalakított, volt legényegyleti színpadon tartottuk és több reprizelőadást is elértünk, például a Sevillai borbély vagy Az aranyember és A Fösvény 15—18 komáromi előadást jelentett. Persze, választott missziónkhoz híven elkezdtük a tájelőadásokat is Csallóköztől a Bodrogközig. Szlovákia magyarlakta területén megkezdtük a magyar dolgozók kulturális felemelésének nemes szolgálatát. A MATESZ útjára indult. Az indulás kora után következett a MATESZ újabb korszaka, melynek kezdete Bródy Sándor „A tanítónő" c. drámájának bemutatója 1955. november 10-én. Erről a korról részletesebben majd következő fejezetünkben szólunk SIPOSS JENŐ 1983. január 31-én lesz harminc éve, hogy a Magyar Területi Színházban először gördült fel a függöny, Urbán Ernő „Tűzkeresztség" c. színművének bemutató előadásán. Valóban tűzkeresztsége volt ez az új társulatnak, melyet nagynevű művészek segítettek az induláshoz, mint Štefan Munk rendező, Martin Gregor, a nemrég elhunyt színművész a Nemzeti Színháztól, díszlettervezőként a színháznál dolgozott Harmos Károly, a neves komáromi festőművész és még sokan mások. A színház alapító igazgatója, Fellegi István a CSEMADOK főtitkári székéből került az együttes élére, és emberségével, kiváló szakmai és politikai tudásával segítette az induláskor. Egymás közt és a vele való érintkezésben is úgy szólítottuk: az Atya. Mert ö valóban az volt nekünk akkor, az indulás éveiben. A fent említettek sajnos már nincsenek közöttünk a harmincadik évfordulón, de szívünkben őrizzük emléküket ma is. Az indulást követő pár évadban klasszikus darabokat mutatott be a színház, főleg azzal a céllal, hogy a közönséget megnyerje, egyben a nagy lemaradást pótolja, mivel az akkor már működő Állami Faluszínház magyar csoportja inkább kortárs színműveket játszott és így a klasszikusok bemutatása a mi feladatunk lett. így került az indulás után KÉRDÉS: A képen egy öreg pap és egy fiatal tanítónő látható. Az öreg főúr alakítója már eltávozott körünkből, a Tóth Flórát alakító színésznő ma is a MATESZ egyik vezető művésze. Nevezze meg a két szereplőt! Kérjük, hogy a versenyszelvényaket és a megfejtést az utolsó kérdés után egyszerre küldje bel IPOLYPÁSZTÓ Protestáns népiskolák alapítását, csitultával a hosszúra nyúlt ellenreformációnak, az 1781 -es Türelmi Rendelet egyik pontja tette lehetővé. Szellemi szolgálatban álló emberként nem kis büszkeséggel vetem papírra, hogy falum, Ipolypásztó, nem várt II. József kegyes engedélyére. Híven a reformáció művelődéspolitikai törekvéseihez, melyek a nép számára is hozzáférhetővé tették — mai szóval úgy is mondhatnánk: demokratizálták — a közhasznú esméretek elsajátítását, Ipolypásztó közössége már jóval a Türelmi Rendelet előtt felkarolta a népoktatás ügyét, létrehozva Hont megye második legrégibb vagy tán a legeslegrégibb iskoláját. Bizonytalanságban efelől az 1774-es tűzvész hagy, amely az iskolaalapítás évére vonatkozó iratokat, sajnos, megemésztette. Közvetett utalások azonban kétségtelenné teszik, hogy oskola itt — dacára az ellenreformációnak — már 1733-ban állott. Joggal emelhetjük meg, kései utódok, kalapunkat azok előtt, akik a protestánsokra nézve kedvezőtlen korban is vállalták az iskolaalapítás, a tanítás munkáját; joggal tiszteleghetünk a faluközösség előtt, amely nehéz gazdasági körülmények között, a „mai éhei köl el veszünk" 1733-as állapotában is csikart ki a sorstól annyi pénzt, talált magában annyi erőt, hogy viselje az oskola- és rektortartás költségeit, s a betűvetés tudományával ajándékozza meg jobbágy apák ivadékait. E korai iskolaalapítás ténye még jelentősebbé válik, ha tudjuk, hogy Hontnak egy összeírás szerint még 1770—71-ben is mindössze hatvanöt népiskolája volt; a megye kétharmadában írástudatlanság uralkodott, tehát, belenyúlva helyenként még századunkba is. Ipolypásztó ezzel szemben már a XVIII. század első harmadában pennát és ábécés könyvet adott gyermekei kezébe. Hogy pontosan melyik évben, azt nem tudjuk. Egy 1733-as adat szerint azonban egy esketésnél a násznagy nem volt más. mint „Pásztohai akkor nótárius Szódoi Ferencz". De hát miképpen függ össze ez az iskola létével? Aképpen, hogy a XVIII. században (sőt, azon túl is, egészen 1873-ig) jegyzői és tanítói foglalkozás még egybeolvad. Szódoi Ferenc nótárius uram egyúttal tehát tanítója is falumnak, az első olyan tanítója, akinek ismerjük a nevét. Az iskola meglétének közvetett bizonyítéka az a tény is, hogy — az egyházi iratok szerint — falum 1736-tól támogatja (hol krajcárok, hol egy-két forintok vagy máriások erejéig) a pápai, pataki, debreceni, szatmári felsőbb iskolákat, a losonci református középiskolát, az erdélyi kollégiumokat, hogy a gyermekeket, ha akadnak köztük továbbtanulásra méltók, teljes joggal küldhesse e nagy hírű intézményekbe. S a korai iskolaalapítás mellett szól végül a XVIII. század elejére visszaemlékező Sallay György prédikátornak az a följegyzése, mely szerint a parókia mellett „iskolafundus" már „régtől fogva volt" ezen azonban az eklézsia tiltakozása ellenére jobbágyház épült, „amellynek mind építésének, mind pedig benne lakásának mint violentialis tselekedetnek Anno 1746. die 13. Jan. T. Senior Téglássi János Uram is Solemniter contradícalt". Kik foglalkoztak az ipolypásztóí jobbágy gyermekekkel, hogy fejükbe öntsék az írni, olvasni, számolni tudást? A már említett Szódoi Ferenczen kívül Szombati János (nevét egy 1745-ös följegyzés őrizte meg), Vátzi János (1755), Pereszlényi János mester és nótárius (1762), Tzeglédi Nagy Mihály „Oskola Rector" (1766), Tiszteletes Vámosi Pap János akadémikus rektor (1769, 1770), Bánhorváti Filep István (1772, 1774), Szentesi Imre (1776 — 1786, 1794), Szalontai Sándor (1784), Váradi János (1786), Arkay OSKOLÁJA Sámuel (1790), Fábján Gábor (1796), Nemes Nagy István (1789). Az oskola mesterek műveltsége, mint a közoktatás történetének kutatói mondják, e korban rendkívül tarka képet mutat; szakképzésükkel a Ratio Educationisig (Mária Terézia 1777-ben kibocsátott tanügyi rendeletéig) semmiféle intézmény nem foglalkozott. Volt köztük kiszolgált katona, vándorló iparosmester, akikre a világlátás során ragadt valamicske írni s olvasni tudás; nem ritka az sem, hogy a rektor úr jobbágysorsból emelkedett ki. Pereszlényi János „mester és nótárius" esete — lévén a Pereszlényi régi ipolypásztóí jobbágynév — talán éppen ezt a lehetőséget példázza. S végül voltak a tanítók között olyanok, akik megbízható, alapos műveltség birtokában érkeztek falumba, hiszen vidékünkön általában losonci református fő gimnázium végzettjeit fogadták föl rektornak. Iskolamester fogadására a XVIII. században, amikor az első népiskolák Hontban alakulni kezdtek, a paróchus volt hivatott. Kitetszik ez abból az egyházmegyei rendeletből is, amely megszabja, hogy a rektorok „... esztendő leforgása alatt kétszer adjanak examént, úgy mindazonáltal, hogy a megvizsgálásra való időnek kiszabása nem az oskolamesterektől, sokkal inkább nem a communitastól, hanem a tiszt, prédikátoroktól függjön, mint akik mind világi, mind egyházi felelősségnek rendeléseik szerint az oskoláknak fő inspektori". A prédikátorok ügyeltek föl arra is. hogy mester uraimék az előírt szolgálati öltönyben — sötétkék vagy fekete ruhában — jelenjenek meg a nebulók előtt, ők kötöttek vele, nyilván a község törvénybírájának s az esküdteknek a bevonásával, szerződést is, amelyben rögzítették évi fizetségét. A legrégibb tanítói díjlevél, melyet Ipolypásztóról ismerünk, 1760 körül keletkezett, címe Az oskolában tanuló Gyermekeknek fizetése. A korabeli népiskola, hatosztályos volt: ábécósek, declinisták, comparisták, conjugisták, grammatisták és syntaxisták követték benne egymást. A tanítási díj osztályról osztályra emelkedett. A jobbágy szülök az elsős gyermekért egy dénárt fizettek, másképpen szólva 60/12, azaz öt garast. Másodiktól negyedikig a tandíj tizenöt garast tett ki. Az ötödik osztályt, lévén a máriás a forint egyharmad része, már majdnem egy forintért, három máriásért látogathatták. A végzősök tandíja kerek rhénes forintra rúgott. A „külföldi", azaz más községekből való gyermekek szüleitől minden évfolyamban magasabb tandíjat szedtek be, mint a falubeliektől. Figyelemreméltó hogy a falubeli szegények jó fejű gyermekeinek ingyenes taníttatását nagyvonalúan „ajándékának tekintették, nem szabva gátat a tehetségek kibontakozása elé. Az iskolába járást a XVIII. században komolyan vette már az egyházmegye. A tehetős szülőket, akik — sajnálván a pénzt — elhanyagolták gyermekeik taníttatását, módjában állt büntetéssel sújtania. Akadt-e növendék, aki falum oskolájából indulván, már a XVIII. században a továbbtanulás magasabb pályáját futotta be? Akadt. Gál András 1764. június 11-én látta meg a napvilágot Ipolypásztón, ahol atyja. Hemádnémeti Gál János 1744—1773 között volt lelkész. A gyermek András falum oskolájában, Vámosi Pap János akadémikus rektor keze alatt kezdte magába szívni a betűvetés tudományát, a könyvek szeretetét, hogy azokkal később mint iró, költő (énekszerzö), műfordító, könyvtáros és egyetemi tanár örökre eljegyezze magát. De haladjunk sorjában. A gyemnek Gál András, mivel szüleit korán elvesztette, a népiskola magasabb 14
