A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-06 / 45. szám
KARDDAL SZOLGÁLT KENYÉR A Murmanszk-félszigetet már rég elérte a tél. Az európai naptár 1917 novemberének második napját mutatja. Négy magyar huszár nekikeseredetten birkózik a jeges viharral. — Különb születésnapot is el tudnék képzelni magamnak! — dörmögi a 25 éves Kovács János, a nógrádi juhász fia. — Nagyobb baj ennél, hogy azt sem tudjuk, hová, merre ...! — sóhajt keserveset Farkas Lajos, csallóközi paraszt. Szabó Jóska a városi legények hányavetiségével rántja meg a vállát: — De hiányzik az otthoni nyomorúság! Majd haza kerülünk egyszer...! — Három napja nem ettünk — görnyed a szélnek a szálfatermetű gömöri cipész. Nagy István. A többi szótlanul bukdácsol mögötte a fagyos göröngyökön. Hátuk mögött induló harsan. Ösztönös riadtsággal tekintenek vissza. Balti matrózcsapat éri utol őket. — Hová, hová, magyarok? — kérdezi az őrmester. — Haza tán ... — válaszol tétován, tört oroszsággal Kovács János. — Nem tudtok, fiúk ...! Gyertek inkább velünk, Pétervárra. A cár atyuskának hamarosan leáldozik. Akkor lesz majd jobb világ. Kovácsot és három társát magával ragadta a forradalom szele. 1918. május vége. A lovasezred támadásra készen áll, várakozik a hatalmas tölgyeserdő szélén. — A föld... — sóhajt fel Kovács. — Azt mondják, ezért harcolunk. Feltódulnak az elmúlt hónapok emlék-töredékei. A forrongó Pétervár a Szmolnij, ahol egyszer látták Lenint is. Később: tétovázó hadifogoly-csoport. Nyílt, őszinte kérdés: — Mit akartok, emberek? Fegyvert, vagy kenyeret ?! — Hiszen a kenyeret nem adják ingyen, meg kell azért harcolni?! — lép ki a juhászfi. Bugyonnij megkérdezte: — Aztán tudtok-e lovagolni? A miskolci huszárezred katonája terméÚgy gondolom, hogy mindazok, akiknek szívügyük nemzetiségi kultúránk jelene és jövője, s maguk is cselekvőén járulnak hozzá annak ápolásához, örömmel olvasták az Új Szó egyik augusztusi számában. A Szőttes sikere Prágában című írást. Magam is úgy gondolom, a Szőttes legutóbbi prágai sikere is igazolja az együttes életképességét. Aki ezt kétségbe vonja, annak az Új Szóban megjelent írásból idézek: „A Szőttesről szükséges megjegyezni, hogy ez az együttes rég kinőtte az amatőr mozgalom kereteit. Profikra szabott színvonalon szerepelt Prágában, szakemberek egész sora figyelte műsorukat, s hívta volna fel a figyelmüket a legkisebb kisiklásra, a szinte észrevehetetlen lazításra is, ha lett volna ilyen. De nem volt, s az együttest úgy rangsorolták — a minősészetesen kiállta a próbát. Akkor kapta az almásderest, a vadonatúj kozáknyerget és a csúcsos, vörös csillagos lovassapkát. A távolból ágyúszó hallik. A lovak idegesen kapják fel a fejüket. — Lóra! Kardot ránts! Roham! — harsan a parancsnok érces hangja. Feldübörög a föld a lópaták alatt. Az erősödő fegyverzajban a tőlük jobbra hátrahúzódó vörösgyalogság mögött feltűnik az ellenség csatárlánca. A lovasezred gabonát, ellenséget legázoló rohammal zúdul előre, összecsap a fehérgyalogsággal. Kovács szuronysebbel fordul le lováról. Néhány hétig nyomja az ágyat egy moszkvai kórházban, de szeptember elején már Kazany bevételéért harcol. 1919 késő ősze. A Tobol menti csaták álmos fáradtsága gyötri a vöröslovasokat. Kolcsak vert serege fejvesztetten menekül Omszk felé. gi kritériumokat is szem előtt tartva —, hogy a Szlovák Népművészeti Együttest, vagy a Csehszlovák Dal- és Táncegyüttest, amelyek szintén szerepeltek a rendezvénysorozaton." Nagyon is megszívlelendő ez a néhány elismerő szó. Annál is inkább, mert a Szőttes a miénk, a CSEMADOK-é, tehát nem lehet számunkra közömbös, hogy miképpen képvisel bennünket. Az említett újságcikk szerint a prágai rendezvénysorozaton bombasikert ért el az együttes Ugorjunk a táncba című műsorával. A cikk írójával én magam is teljes mértékben egyetértek; valóban itt lenne az ideje, hogy a Szőttest már ne amatőr együttesként kezeljük. Szükséges lenne, hogy a CSEMADOK KB és az illetékes állami szervek biztosítsák számára a megfelelő „státuszt”. Nem — Jó lenne már pihenni egy kicsit — gondolja Kovács János. — Csak néhány napot! Vajon a többiek merre járhatnak? Elmúlt egy éve. hogy utoljára láttam őket. Élnek-e még? Mi lehet otthon ...? A komor, szibériai fenyvesek válasz nélkül hagyják a tépelődő kérdéseket. A távolban feltűnnek Petropavlovszk tornyai. A város szélén felfejlődik a kolcsakista szibériai kozákok hadrendje. Ismét harsan a vezényszó: — Kardot ránts! Roham! Süvít a jeges szél a nógrádi fiú füle mellett, szeméből könnyeket sajtol. Nagy termetű, szakállas kozák szemközt rohan. Villan a kardja hideg acélja, de a suhintás a köpenyujjat éri. A magyar csapása talál... ... A volt magyar huszár november közepén már Omszknál itatja a lovát. Rövid, néhány napos pihenő után tovább nyomulnak Novonyikolajszk, majd Krasznojarszk felé. Krasznojarszknál olyan véres összetűzés helyes, hogy a teljesítményt tekintve évről évre emeljük az együttessel szemben a mércét, a követelményeket, viszont ennek arányában nem kapja meg a munkájához szükséges anyagi eszközöket. A Szőttes tizenkét éven át hűen szolgálta a CSEMADOK célkitűzéseit, haladó nemzeti-népi hagyományaink ápolását, terjesztését. A Szőttesből elkerült táncosok, mint szakemberek eredményes jó munkát végeznek a néptánc-mozgalomban. Abban is egyetértek az Új Szó cikkírójával, hogy saját állandó zenekar nélkül még amatőr együttes sem tud megfelelő szinten dolgozni. Tehát sürgősen meg kell oldani az együttes zenekarának a problémáját. Más zenekar esetenkénti kikölcsönzése nem megoldás. Úgyszintén csődöt mondott az a pár évvel ezelőtti kényszermegoldás, hogy megpróbáltak zenegépet alkalmazni, ami szerintem nevetséges, egy népi együttes műsorának a kíséretére. Mint volt hivatásos népművelő, az egykori Népes volt tagja, tanúja Kovács János, melyre évtizedek múlva is borzadva emlékezett. — Elfogtuk Kolcsakot! — törtek ki örömrivalgásban a magyar vöröskatonák, akik végignézik a véreskezű diktátor irkutszki kivégzését. Februárban már Kalműkor atamán hordáját üldözik. Távolból látják a Kínai Nagy Falat. 1920. október vége. Az ezred erőltetett menetben, fegyelmezetten vonul a Krím felé. Hol van már a Kamenszkij Vozdában töltött egyhetes pihenő. A prekopí földszoroson, a Töröksáncon dörögnek az ágyuk. A Bljuher gyalogsága által tört résen fergeteges rohammal söpri el a vrangelista erők utolsó ellenállását az I. lovashadtest. Kovács János vagdalkozik. Fogcsikorgatva látja, hogy hullanak el mellette vérbeborult bajtársai... Szimferopol, Szevasztopol... Tengerbe szorítják Vrongel seregét. Bugyonnij személyesen dicséri meg a magyarokat. 1921 nyara. A nógrádi juhász 29 éves fiát gyötri-kínozza a honvágy. A hajnali gomolygó párából, mintha a Vöröshegy integetne, az üszkös rom pedig a füleki (Fiľakovo) várat idézi emlékezetébe. — Haza akarsz menni, magyar? Nem marasztalunk! Járj szerencsével. Otthon is nagy szükség lesz rád. Hazádban májusban megalakult a kommunista párt, az irányítja majd a jobb világért folytatott harcotokat — mondta a parancsnoka, miközben megölelte ... Stetin: kihajózzák a hadifoglyokat. Linz: marhavagonok. Királyhida: csendőrszuronyok. Csát: nyomozók pofonjai. — Valid be, kutya, hogy vörös voltál, kommunista lettél! Hetek múltán végre elengedik a megaláztatás és a pofonok égő-szúró fájdalmával. így fogadta a Horthy-Magyarország a Nagy Októberi Szocialista Forradalom magyar harcosát, vöröskatonáját. Néhány nappal 80. születésnapja, s pár héttel halála előtt mondta el a fentieket Kovács János szövetkezeti nyugdíjas, régi CSEMADOK-tag, vadonatúj falusi otthonában. Már gyengélkedett, de frissen emlékezett a karddal szolgált kenyér kesernyés, mégis feledhetetlen izére. Történetét ezért adom tovább, így is köszöntve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulóját. KANIZSA ISTVÁN felelősségem tudatában állítom, hogy az állandó zenekar nélkülözhetetlen. Enélkül a legjobb koreográfia, a legjobban betanult tánc sem érvényesül, nem nyújt igazi művészi élményt. Sőt, lerombolja a fáradságos munkát. Jó példa erre az évente megrendezésre kerülő zselizi Országos Népművészeti Fesztivál, ahol évről évre tapasztalhattuk, hogy a „beugró" zenekarok tönkreteszik a tánccsoportok és vezetőik egész évi fáradságos munkáját. A Szőttes további sorsa, a ranglétrán való előbbre lépése azonban nemcsak a CSEMADOK KB-tól függ. Rajtunk, CSEMADOK-tagokon, a helyi szervezetek vezetőségein is sok múlik. Erre azért is nagy szükség van, mert évről évre csökken (sok községben már nincs is) a hagyományőrző együtteseink száma. A Szőttes tagjai szívesen vállalják a fáradságos tájolást, csak mi CSEMADOK- tisztségviselök, tagok fogadjuk, hívjuk őket minél többször! CSÁK ISTVÁN VIVÁT, SZŐTTES! 7
