A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-30 / 44. szám
„Vajda nyolc-tíz verssel ússza a halhatatlanságot, Kölcsey öttel. Fazekas hárommal. A példakép, a francia Arvers, eggyel, egy tizennégy sorossal. Ha egy költő csak ennyivel fennmarad a rostán, az már áldhatja a sorsát, az idő rángató markait. Útjelző nyom marad akkor már egész műve, egész élete felé." — így kezdi Illyés Gyula az 1943-ban kiadott Válogatott versei vékonyka füzetéhez írt előszót Ez az „útjelző nyom" jellemző Illyés Gyulára, műveire, a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő személyiségére is, aki szinte minden műfajban maradandót alkotott. Költészete egyéni módon ötvözi egybe a realista, népi hagyományokat és a modem líra meghatározó elemeit. ILLYÉS GYULA Puszták népe (részlet) Arculcsapásban a pusztai 30—35 éves koráig részesül. Azután rendszerint csak hátulról kap a tarkóra vagy a nyakba, de leginkább csak egyet. Ha a helyzet úgy hozná, hogy mégis elölről kell leadni neki, a jártas szakértők szerint az gyors és lefegyverezö legyen, határozott és befejező, mint a mondat után a pont, hogy mire az illető magához tér, már túl is essék rajta, fellebbezhetetlennek érezze. Az öregekkel szemben az ember lehetőleg módjával folyamodik a közvetlen fegyelmezéshez. Hatvan éven túl legtöbb már a kézemelésre elsírja magát. Nem az ijedtségtől, hanem a megaláztatás miatt. Akkorára érik meg ugyanis bennük az emberi méltóság tudata. Pálca, bot, lovaglóostor, stb. alkalmazása húsz esztendősnél idősebbeknél lehetőleg kerülendő. Amíg ugyanis a közvetlen, eleven test által eleven testre irányzott fenyítéket általában megadással, sőt néha még mosollyal viselik, szinte az ember és ember közti kapcsolat valami fajtáját látva benne, addig a segédeszközzel végrehajtott büntetés kiszámíthatatlan ellenhatást vált ki belőlük. Hasonló megfigyelést az állatlélektan kutatói is tettek. A magatartást nem az okozott testi fájdalom nagysága irányítja. Erre vonatkozóan idézem ifjúkori megfigyeléseim közül egy fiatalházas béres szavait: „bottal ne üssön az úr!" kiáltotta hirtelen vérbeborult arccal, midőn a kasznár a csupasz jobb kézzel végzett elég hosszas fenyítés után befejezésül, mintegy elbocsátó búcsúképpen még a bal kezében tartott vékony pálcával is feléje suhintott. Gyermeket minden módon és eszközzel lehet büntetni. A kiskorú cseléd tizennyolc éves koráig, — ahogy az 1907. XIV. törvénycikk 3. 5-ának utolsó bekezdése mondja — a gazda házi fegyelme alatt áll. E fegyelem körülírását szinte elszóláskép kicsit messzebb a 46. §. b. pontjában találjuk, mely szerint a cseléd s gazda közti szerződés azonnal felbontható, ha „a gazda, családtagja, intézkedésre vagy felügyeletre jogosított megbízottja a házi fegyelem alatt nem álló cselédet tettleg bántalmazza vagy bánásmódjával a cselédnek vagy a cseléd családjának életét és testi biztonsá10 Rácegrespusztán született 1902-ben. Ősei cselédek, pásztorok voltak. Apja uradalmi gépész. Gyermekkorát ő maga is pusztán, majorokban tölti. Ez a hely lesz első irodalmi próbálkozásainak élményforrása. És később ezt dolgozza fel megrázó szociográfiai müvében a Puszták népében. Nehéz körülmények között végzi el a középiskolát. Fiatalon bekapcsolódik a forradalmi mozgalmakba. A Tanácsköztársaság idején vöröskatona. A forradalom bukása után menekülnie kell és kisebb kitérőkkel Párizsba kerül. Bányász, könyvkötő, tanító és közben szorgalmasan hallgatja a Sorbonne-on az előadásokat. A franciaországi magyar lapokban közölték első verseit. 1926-ban hazatér. Budapesten kap szerény hivatalnoki állást. Először Kassák lapjába dolgozik, majd a Nyugatban jelennek meg rendszeresen írásai és versei. Babits hamar felfigyel rendkívüli tehetségére. Megjelenik első verseskötete (Nehéz föld) és az új költőnemzedék vezető egyénisége lesz. A harmincas évek elején négyszer kap Baumgarten-díjat. Egy ideig szoros barátság fűzi József Attilához is. Sallai és Fürst halálos ítéletének tárgyalásakor a tiltakozó röpiratok egyik szövegezője, amiért több társával együtt letartóztatják. Csatlakozik a népi írók mozgalmához és a Válasz című folyóirat munkatársa lesz. 1934-ben részt - vesz a moszkvai írókongresszuson. Hazatérte után őszinte tárgyilagos hangon számol be útiélményeiről, mely könyvalakban is megjelenik. Babits halágát veszélyezteti". Tizennyolc éves koráig tehát a gazda a szentesített törvény értelmében is s szinte annak útmutatása szerint bántalmazhatja tettleg a cselédet. Életét s testi biztonságát csak azontúl nem veszélyeztetheti. Nyilván ez is múltbéli hagyomány. „Man kann behaupten, dass in keinen der bis jetzt entdeckten Länder unseres Planeten so viel und so con amore geprügelt wird, als im Lande der Magyaren" mondja 1843-ban megjelent könyvében — Die Ungarn wie Sie sind — egy német utazó, Ellrich; mind egykor Szent Gellért a daltól, ő a megbotozott emberek üvöltésétől nem tudja a puszták végtelen békéjében álomra hunyni szemét. Természetesen e szokások vidékek szerint több-kevesebb árnyalattal változnak. Felső-Somogyban ép a fiatalokhoz nem tanácsos nyúlni; nehezen „törnek be". 0. tájékán szombat estétől vasárnap éjfélig tanácsos tartózkodni a pusztaiak kezelésétől. Amilyen jámborak hétköznap, annyira izgágák és sértödékenyek vasár- és egy némely ünnepnapon, például Péter-Pálkor és Szent István napján, érdekes volna kikutatni, hogy miért ép akkor? Az ütéseket majd mindenütt némán viselik. Közmondás, hogy : „a cseléd csak akkor mukkanjon, mikor a lélek kimegy belőle". Csak P. vidéke nevezetes arról, hogy arra úgy üvöltenek még a férfiak is, „mintha ölnék őket"; ami miatt pusztaszerié némi megvetéssel, s gúnnyal beszélnek róluk, még a többi cselédek is. A reformátusok általában kevésbbé fegyelmezhetők, mint a katolikusok, ép azért, kevésbbé szívesen alkalmazzák őket. Az ellenállás szellemét állítólag ők terjesztették el. Meri a háború után már akadt olyan eset is, hogy egy-egy cseléd visszaütött. Természetesen azonnali hatállyal eltávolították. A háború után kapott lábra rövid időre az a divat is, hogy a megsértett cselédek a bírósághoz, vagy a legközelebbi falu csendőrségéhez panasszal fordultak. Erről rövidesen leszoktak. A csendőrök elég gyakori vendégek a pusztán, de nem a cselédek meghívására. Az uradalom fogadja őket, sok helyen állandó helyiséget tart fenn részükre, valami különálló kamrát, mely pihenő helyre, vagy egyéb célra egy pillanat alatt berendezhető. A cselédek „vallató-szobának" nevezik. A közigazgatás képviselőivel szemben a pusztaiak bizalmatlanok. A felsőbb fórumokhoz nehezen találnak utat, amelynek az elképzelhető okon kívül van sajátosan pusztai oka is. Számos uradalom ugyanis egyszersmind közigazgatási testület, különálló úgynevezett „eszmei község", melynek bírája rendszerint valamelyik gazdatiszt. Az uradalmak annak idején nyilván azért alakultak „Eszmei községgé", hogy mentesüljenek az iskolafenntartás, a községi adók és egyéb közterhek költségeitől, melyet a határukban fekvő falvak a vagyon alapján rónak ki azokra, akik hozzájuk tartoznak. Az eszmei község ugyanis csak papíron van meg (azért eszmei), de azért független, vagyis csak magának adózik a képviselőtestület független tagjainak belátása szerint, akik szintén a gazdatisztek sorából kerülnek ki. Ők hallgatják meg a cseléla után a Nyugat folyóiratot Magyar Csillag néven szerkeszti tovább, de a német megszállás alatt újra bújdosnia kell. A felszabadulás után országgyűlési képviseld, de később visszahúzódva a közéleti szerepléstől egyre inkább az irodalomnak szenteli idejét. És írásaiban a nemzet és a társadalom gyötrő kérdéseire keresi a választ. S itt válik újra meg újra közéleti emberré, akit a nép és a világ dolgai egyformán érdekelnek. Németh László már a harmincas évek közepén rátapintott versei lényegére: „Egy olyan kor lírikusa ő már, melyben a költő nem idegei cimbalmán játszik, hanem a természet orgonáján, nem önnön misztériumába néz, hanem a világba." Illyés Gyula költészete a szürrealista hatásokkal gazdagodva és azokat később levetkőzve, a gyermekkor élményeiből, a nép valódi világából merítve mindig a nemzet társadalmi problémáit tárja fel. Drámái is a nemzeti sorsfordulók egy-egy mérföldkövei, a miértre, a hogyan továbbra keresi bennük a választ és a történelem valós tényeit tárja fel megrázó, meggyőző őszinteséggel és erővel. Művészete mindig a nép, a nemzet ügye is, és az emberi haladás szolgálatában áll. Ezért mindig időszerű. Hatása túlnő az országhatárokon és ma már nemcsak a magyar irodalom jelentős egyénisége. Európa is felfigyelt szavára és műveire. OZSVALD ÁRPÁD dek ügyes-bajos dolgait, s igyekeznek azokban tárgyilagosan igazságot szolgáltatni akkor is, ha a cselédeknek például az uradalommal vagy ép velük gyűlik meg a bajuk. Az bizonyos, hogy a pusztaiakkal csak emelt hangon érthet szót az ember. Idegennek a pusztán az a benyomása, mintha ott a levegő más közegü volna, nehezebb engedelmeskednie a hangterjedés törvényének; mintha mindenki egy kicsit süket volna. Az emberek üvöltve és kétszer-háromszor megismételve közük gondolataikat, és érzelmeiket, főleg felülről lefelé. A béresek szenvtelen, kővémeredt arccal hallgatják a harsány parancsokat s úgy mozdulnak, mintha álomból ébrednének, úgy mint Ádám, mikor még félig agyag volt. Cselédek szájából hallottam, hogy régente a vadászatnál a sorba állított hajtókát úgy indították meg, hogy a két szélsőre ráhúztak egy-egy alaposat. „Ebből értett a banda!" — mondta nevetve az előadó, harsány kacajra ragadva hallgatóit is. A munka megindítására vagy ütemének gyorsítására is szokásos volt ez a módszer. A munka nagy fegyelem alatt folyik. Már három-négy kapás mögött is ott áll egy pálcás parancsoló, akinek nincs egyéb dolga, minthogy serkentse az embereket. Munkája nem könnyű. Nem is nagyon eredményes. Nem merném állítani, hogy néha egyedül nem végezne többet, ha mindazt az erőt, amit a szüntelen biztatással, zsörtölődéssel és veszekedéssel elpazarol, közvetlen munkára fordítaná. A túlhajtott ellenőrzésnek az az eredménye mindenesetre megvan, hogy az emberek, mihelyt nem tudják magukon valamelyik felügyelő tekintetét, abban a pillanatban megállnak. Közbeszéd, hogy cselédet nem lehet szóval fölkelteni. Nem is szokásos. Nem véletlen, és nem is sértő szándékkal történik, hogy róluk szólva mindenki az állatokkal példázódik. Az, aki egy életen át jár a csigalassúságú ökrök nyomában, melyeket fektükből fölserkenteni leggyorsabban vasvillával lehet, aki reggeltől-estig bivaly-fogaton ül, melyek tudvalévőén rögtön megállnak, elterülnek az első pocsolyában, mihelyt nem hallják mögöttük a sudaras ostor csípős pattogását és a kiabálást, — az előbb-utóbb maga is átveszi ezeknek az állatoknak a tempóját, főleg ha hétszámra csak azokkal vált szót. Az ökör csak akkor mozdul, ha egy-kétszer ráüvöltenek s a béres, aki a maga módján ép úgy be van fogva, mint általában az igavonók, öntudatlanul is hasonulni kezd az állatokhoz, melyeknek magatartása nincs minden bölcsesség, mélyebb életfelfogás nélkül. Ösztönös védekezés ez, akár a mimikri, van oka is és haszna is. Nemcsak a rájuk mért dolgot végzik ilyen teknősbóka megfontoltsággal, a magánéletük minden mozdulata is ilyen; ilyen a hanghordozásuk, arcjátékuk, a gondolkozásuk. Míg egy béres megtörii az orrát, az félóra. A pusztaiak valóban lusták. Vagy helyesebben szólva, lassú mozgásúak. De ez a kiméri lassúság szinte kísérteties; az átlagos munkaütemhez szokott emberre, ha huzamosabban nézi, úgy hat, mintha
