A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-30 / 44. szám
Hallottukolvastukláttuk Innen'onnan HANGLEMEZ Muzsikás együttes „Nem úgy van most, mint volt régen .. Három kísérlet történt a magyar népzene megmentésére, de ebből kettő, bár még a hétköznapokban sajnos jelen van, a silány népieskedése miatt elvetélt. Csak a legmélyebb rétegekből vétetett, Bartók és Kodály által felszínre hozott és értelmezett népzenei folytonosság lett maradandó. Megtermékenyítve a komolyzenét, tánchagyományokat is, mert nem az olcsó szórakozással kecsegtető, habkönnyű felszTnét ragadták meg, hanem az örökös funkcióját betöltő, ősi gyökeréig lehatoló lényegét, amiben benne foglaltatik az emberi lényeg is. Kodály szellemi öröksége és tudatos iskolája valamint a hatvanas évek végén jelentkező népzenei érdeklődés természetes folyamatában Sebő Ferencék, a Vízöntő, Muzsikás, Mákvirág együttesek visszahódították a táncházi muzsika révén a fiatalságot egy „magasabb rendű esztétikai értéket" magába foglaló szórakozás számára. Az ifjabb Csoóri Sándor vezette Muzsikás együttes az úttörők közül nőtt fel e műfaj klasszikusai sorába. Három táncházi lemezük után most merészebb vállalkozásba kezdtek. A népdal hangzását megőrizve, a népi hangszerek adta lehetőségeket kihasználva olyan feldolgozásokat tettek közzé, melyek még a hagyományos diszkó-klubokba is úgy törhetnek be, hogy mozgássá lényegül át a dal s a ritmus mielőtt még az eredetét firtatnák. És most ott zenél és énekel köztük Szörényi Levente is, aki tizenöt éve az „Amikor én még kis srác voltam" című dalával először tett kísérletet, hogy a beat pódiumára becsempéssze a népzenét. Akkor még — a szakma elismerését leszámítva — a közönség szemében megbukott, viszont épp ettől a ponttól számíthatjuk egy új mozgalom kibontakozását. Mostani visszatérése bizonyára nem véletlen, de már nem is feltűnő. Ez a kifejezési forma nyílt őszintesége és tisztasága révén erőltetés nélkül is utat talál a fiatalság felé. Mihályi M. László KÖNYV Hazánk irodalmi földrajza Nem ez a könyv címe, de bízvást lehetne, s ezt a fülszövegben megemlíti maga a szerző is. A könyv címe: Po literárnych stopách na Slovensku. Szerzője: Jaroslav Rezník. Az előszóban meg is magyarázza, hogy azért, mert müve nem adatok gyűjteménye, nem szórakoztató olvasmány, hanem irodalmi-honismereti kiránduláskor használható útikönyv. Huszonöt útvonalon, keresztül-kasul járva Szlovákiában, mindig az irodalmi hagyományok nyomába vezeti olvasóit. A könnyebb tájékozódás kedvéért név- és helységnév jegyzéket is csatolt az útleírásokhoz, valamint szótárat, hogy a fiatalabb olvasók a régi és idegen szavak jelentését megértsék. Bármerre vezeti olvasóit, mindig az a szándék vezérli, hogy teljes egészében, maradéktalanul mutassa be a hely és a táj irodalmi emlékeit, és más nyelvű irodalmak kapcsolatát a szlovák irodalommal. Ilyen módon tehát külön fejezetben foglalkozik Balassa Bálint, Jókai Mór, Kassák Lajos, Fábry Zoltán, Madách Imre, Mikszáth Kálmán életével, munkásságával. Alkalmanként nem is egy, hanem több fejezetben. És természetesen. Arany János, Petőfi Sándor, mások irodalmi tevékenységének említése is szóba kerül. A Mladé letá könyvkiadó gondozásában, 15 000 példányban megjelent könyv ékesen szóló bizonyítéka a gondolatnak, hogy a szocialista hazában élők természetes kötelessége nemzetre, nemzetiségre való tekintet nélkül a kölcsönös megismerés, egymás irodalmi értékeinek megbecsülése és tisztelete. Hajdú András Gellért Oszkár: Száz az ezerből „Költötárs, aki úgy érzed, hogy a versem/ Cifra rímek, zene, mérték híjján/ Csiszolatlan munka —/ Költötárs, igazad van./ De lásd, így alkotok én: házam ha fölépült,/ Azt mondom: nosza most/ Hulljon mind ami dísz, gipszfigura s vakolat" — írja „Levél egy költőtársamhoz" című versében Gellért Oszkár még a húszas években s ez az „ars poetica" híven tükrözi mind a költő esztétikai szemléletét, mind pedig kortársai, a nagy Nyugat-nemzedék költői közt megjelölhető szerepét. Az épp száz éve született Gellért Oszkár az első Nyugat-nemzedék kortársa s e tény pozitív és negatív értelemben befolyásolta s határozza meg mindmáig életművét. Mert egyrészt nagy szerencséje volt, hogy Adyval együtt indulhatott s Móricczal, Babitssal, Osváttal szerkeszthette a Nyugatot, továbbá, hogy hosszú élet adatván neki, több könyvében is megörökíthette számunkra, álmélkodó utódok számára a nagy nemzedék hős korát, másrészt az említett nagy költők-szerkesztők árnyékában mindenképpen árnyékba kellett, hogy szoruljon az ő életműve. Pedig Gellért, amint idézett verse is mutatja, különbözött kortársaitól. Ha verseit, így az idézett „Levelet" is olvassuk, azonnal szembetűnik puritán egyszerűsége, ha mondjuk egy Tóth Árpád, Kosztolányi, vagy akár egy Ady vagy Babits szecessziós megoldásai mellé tesszük. S Gellértnek, aki a nagy nemzedékből szinte elsőként jelentkezett (első kötete 1902-ben épp egy fél évtizeddel előzte meg az „Új verseket" s Babits, Kosztolányi első köteteit), sokáig megvolt a maga legendája, hogy ő az első igazán „modem" (tehát az Ady, Babits, Kosztolányi szecessziós hangján túllépő) magyar költő, s minthogy hosszú életet élt, életműve haláláig az iro dalmi élet reflektorfényében tündökölt. Annál inkább elfeledkeztünk róla a halála óta eltelt másfél évtizedben, ami ugye, természetes reakció a túl hosszúra nyúlt sütkérezés után az élet és az irodalom napfényes oldalán, s ez a reakció máig nem szűnik, amikor pedig furcsa dolgok történnek épp a Nyugat-nemzedék megítélésében. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a legifjabb magyar líra képviselői egyre inkább hanyagolják el a hajdani nagyokat s egyre inkább esküsznek az elfelejtett „kismesterekre": Szép Ernőre, Somlyó Zoltánra, Nadányi Zoltánra, hogy a később születettekről most ne szóljunk, de az újrafölfedezettek között nem leljük Gellért Oszkárt. így a „Gellért-reneszánsz" első jele mindmáig ez az újra megjelent válogatott kötet, melyet még a költő állított össze s jelentetett meg először halála évében, 1967-ben. S ha meggondoljuk, hogy 1902-től 1967-ig hány kötete s hány verse jelent meg a költőnek, akkor bizony valóban szigorú e válogatás, hisz ezernél is több verse látott napvilágot k hatvanöt év alatt s ennek alig egy tizedét tartotta méltónak a válogatott gyűjteménybe. Mi is ezt olvassuk, bízva a költő reneszánszában. Mert: „Mintha a földből nőtt volna ki épületem./ S zúzott ablakain ha kíváncsian s kutatva a mélyet/ Betekinteni vágynál:/ Úgy közelíts hozzá, hogy üvegszilánkok s tört cserepek közt/ Fölsebzed a lábad." (cselényi) KIÁLLÍTÁS Stanislav Harangozó tárlata a Dunamenti Múzeumban A kortárs szlovák képzőművészetnek ismét egy fiatal képviselője kapott lehetőséget arra, hogy önálló kiállításon mutatkozzon be Komárom- és környéke müvészetkedvelö közönségének. A Komjáton (Komjatice) született — jelenleg Bratislavában élő — harminchat éves Stanislav Harangozó egy közös kiállításon már szerepelt Komáromban — 1980-ban a Jókai-napokon — néhány grafikájával. Most két év után a képzőművészet kedvelői megismerhették művészetének szinte teljes keresztmetszetét. Sokoldalú művészeti (képzőművészeti) ténykedésről kell beszélnünk az ő esetében, mert a kiállításon látható művei a legkülönbözőbb festészeti és grafikai eljárásokkal (technikával) készültek. A színes pasztellképek mellett találkozunk akvarellekkel, szitanyomatokkal, szén- és tusrajzokkal, illetve szén- és krétarajzokkal is. S némi betekintést nyerhet a látogató murális (monumentális) művészi tevékenységébe is. (Az ö üveg- és kömozaikjai díszítik többek között egy komáromi üzletház, a lévai nyugdíjasotthon, a nagysallói egészségügyi központ, az érsekújvári és rimaszombati járási pártbizottság épületének homlokzatát, illetve belső terét.) Ebben a sokrétűségben — a művész kísérietezőkedvén túlmenően — minden bizonnyal jelentős része van annak, hogy Harangozó 1976-tól Orest Dubay professzor mellett tanársegédként dolgozott a bratislavai Képzőművészeti Főiskolán, 1980-tól pedig ugyanott a festészeti technikák és technológiák osztályának a vezetője. Az akvarellek, pasztellek, a szén- és tusrajzok között elsősorban a tájképek dominálnak. A művész néhány kivételtől eltekintve (Komjáti motívum, Bártfafürdő környéke, Tátra, stb.) — nem egy-egy konkrét táj realisztikus megfogalmazására törekszik, hanem inkább az egyes tájmotívumok színekre bontására és újrakomponálására. S lényegében ugyanez mondható el azokról az újabb képeiről is, melyeken a táj és az ember (elsősorban a sportoló ember — széllovas, sárkányrepülő stb.) kapcsolatát fogalmazza meg, színekkel, színkompozíciókkal láttatva az erőt, a dinamikát, gyorsaságot, feszültséget és harmóniát. NÉMETH GYULA Sybil Danning Ausztriában született, Kaliforniában él és dolgozik, de szívesen átrepül az óceánon, ha megfelelő szerep várja Európában. Legújabb filmje az NSZK-ban készült, címe Julie Darling. Egy orvos kedvese a filmben, akinek életét teljesen megváltoztatja gyermekének születése. .. Sybil Danning filmjei között megemlítjük az Amerikában forgatott Operation Thunderbolt, a francia Les noces de porcelaine és a szintén francia Airport 80- Concorde című produkciót. Egy szép vasárnapon összesereglenek a texasi Baum család tagjai, megilletődötten, ünnepi ruhában, s leülnek a tévé elé. A képernyőn feltűnik az elhunyt Baum nagypapa és ismerteti végakaratát. A hetvenkét éves nyugalmazott tengerész, aki a napokban kereste fel Hamburgban Udo Schinowskinak, az új iparág németországi megalapítójának műtermét, hogy képmagnóra mondja testamentumát, egyelőre korát meghazudtolóan friss és eleven. Az idős tengerész egyike azoknak a magánembereknek, vállalkozóknak, rangos tiszteknek, akik ily módon nyilatkoztatják ki utolsó kívánságukat a kamera előtt a mostani és az elkövetkező nemzedékek, az örökkévalóság számára. A felvétel elkészülte után videó-kazettára rögzítve a közjegyzőnél nyugszik, míg vetítése aktuálissá nem válik. Baum nagypapa legjobb ruhájában, függőágyon fekve, a háttérben a mélykék déli tenger, feje fölött pálmalevelek — így adta elő végakaratát — 7500 márka ellenében. A képen egy huszadik századi imamalom látható. A buddhista pap meditációját végzi valahol Japánban. A személyi számítógép képernyőjén az ima szanszkrit szövege fut. o
