A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-28 / 35. szám
Hallottuk olvastuk' láttuk Innen-onnan HANGLEMEZ Csoda kell.... Fényes Szabolcs és G. Dénes György nagysikerű musicaljének, „A kutya, akit Bozzi úrnak hívnak" című musicalnek egyik dallamos száma a „Csoda kell" című dal. E közismert dal lett a címadója annak az új Qualiton-lemeznek, melyen Kalmár Magda operettdalokat énekel. A Liszt-díjas Kalmár Magda, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze, 15 éve tagja a Magyar Állami Operaháznak, a színház egyik vezető szopránja. Rendkívül tehetséges, sokoldalú művész. Gilda, Rosina, Oscar és Sophie szerepében hatalmas sikerrel mutatkozott be az operakedvelő közönségnek, s a Lulu magyarországi bemutatójának címszereplője volt. A Mozart-műveknek is kiváló interpretálója, maradandó emlékűek Cherubín, Despina, Zerlina, Susanna és Blonde alakításai. 1972-ben a hazánkban, Bratislavában megrendezett UNESCO-fesztiválon első díjat nyert. Kalmár Magda számos kitűnő komolyzenei felvétellel is megörvendeztette a zenebarátokat (Hándel-kantáták, Vivaldi-moetták, Bach-passiók, Haydn-operák és oratórium stb.). A sokoldalú és gyönyörű hangú énekesnő az új lemezen az operett és a musical műfajában bizonyítja kitűnő kvalitásait. Johann Strauss, Karl Millöcker, Oscar Strauss, Lehár Ferenc és Huszka Jenő nagyoperettjeiből, Cole Porter, Fényes Szabolcs és Frederick Loewe musicaljeiből ad elő részleteket, ékesen bizonyítva, hogy kitűnő koloratúrszopránja, kiváló színészi képességekkel párosuló elöadóművészete, a műfajjal és a szerep követelményeivel való teljes azonosulása az operett és a musical műfajában ugyanolyan nagyszerű módon érvényesül, mint az operákban és egyéb klasszikus művekben. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Bródy Tamás vezényletével és a Magyar Állami Hangversenyzenekar Sebestyén András vezényletével is nagy mértékben járul hozzá a lemez nyújtotta zenei élmény biztosításához. Ez az új Qualiton-lemez újabb bizonyítéka annak, hogy az operettet nem lehet és nem is szabad kiközösíteni a zenei alkotások kincsestárából, hiszen a világhírű operettszerzők és az ő legjobb hagyományaikra építő musicalszerzők alkotásai a könnyű muzsika igazi értékei. Sági Tóth Tibor KÖNYV Dzsajadéva: Gíta Govinda „Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu dél övi szélben, / fülemüleszavu kusza mehzizegésü lugas susogó sűrűjében / Hari vigad a gyönyörű dalu kikeletben, / sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömü lánykaseregben." Mára közhely, hogy a hetvenedik éve küszöbére érkezett Weöres Sándor mind költőként, mind műfordítóként a magyar költészet hét évszázados történetében eleddig ismeretlen területeket hódított meg, s eme tulajdonságát máig megőrizte. Bizonyíték rá az idei könyvhétre megjelent Dzsajadéva-fordítása, a Gíta Govinda. „A magyar—indiai kultúrkapcsolatoknak meghitt perce volt — írja Orbán Ottó a kötet utószavában —, amikor e sorok írója Új-Delhiben egy hozzá ellátogató helybelinek magyarul kezdte el skandálni az elképesztő nyelvi lovasmutatványt: „Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben ..." — A Gíta Govinda? — nézett rá elképedve a fiatal indiai újságíró — magyarul?" Weöres, mint köztudott, műfordítóként — de persze, ami ebből logikusan következik, költőként is — elsősorban a keleti — kínai és indiai — irodalmakat kapcsolta be a magyar líra vérkeringésébe. Dzsajadéva Elő-lndiában, Bengalis utolsó királyának, a művészetpártoló Laksmanaszénak az udvarában élt a XII.—XIII. században — olvashatjuk a fülszövegben — A Pásztoréneket páratlan nyelvi ésverselési gazdagsága, képi merészsége és szépsége avatja a világirodalom remekművévé; Weöres Sándor egyenértékű fordításában ez az első — valóban gyönyörű — magyar nyelvű megszólalása. „A közhiedelem szerint — írja Orbán — Weöresnek minden megy, és ezzel kész. Csakhogy ezzel nincs kész ... A közhiedelemmel ellentétben Weöres is küszködik a szöveggel. Legföljebb nem úgy, mint mások — s egy-két példán bizonygatja Weöres fordítói problémáit. Hogy aztán egy újra remekbe-síkerült részlet után megkérdezhesse: Dzsajadéva nyelve ez? Vagy Weöres Sándoré? Maradjunk annyiban, hogy a magyar versé bizonyosan". (cselényi) t Párbeszéd a groteszkről Beszélgetések Örkény Istvánnal Örkény István írt elbeszéléseket, színműveket, novellákat, kisregényeket, drámát, riportot. Sokrétű alkotó volt, aki másról nem írt, csak népe sorsáról, és arról is csak jelen időben. Magyarországi és külföldi újságírók, irodalommal foglalkozó szakemberek Örkénnyel folytatott beszélgetéseit tartalmazza ez a könyv. Hogy csak néhány nevet említsek: Réz Pálnak, Mezei Andrásnak, Gervay Andrásnak, Bertha Bulcsúnak és Vitray Tamásnak is nyilatkozott, de ugyanilyen szerencséje volt például Claude Roynak, Claude Bonnefoynak vagy David Richardsnak is. Az interjúk többsége újságokban, folyóiratokban jelent meg vagy magnószalagon maradt meg az utókornak. Vannak azonban olyanok is, melyek az író hagyatékából kerültek elő. A groteszkről, mely szinte valamennyi művében jelen van, a következőket vallotta: „A groteszk egy valószínűtlenség valószínűsítése. Matematikai egyenletben kifejezve: groteszk — szatíra líra". Hogy miért ez a kötet címe? A mester hagyatékában bukkannak rá egy különféle írásokat tartalmazó dossziéra, melynek fedelére ezt írta: Párbeszéd a groteszkről. Ettől jobb címet nem is adhatott volna a válogató. Örkény most lenne hetvenéves. Budapesten született, de ifjúsága nagy részét Verebélyen töltötte, örömmel járt ide minden évben nyaralni nagyapjához. Vegyészmérnöki diplomát szerzett, az irodalom azonban jobban vonzotta. Úgy hiszem sokan ismerik a Macskajáték, Tóték, Egyperces novellák. Vérrokonok és egyéb alkotásait. Kétszer kapott József Attila-díjat, egyszer pedig Kossuth-díjat. írásaira jellemző volt a játékos szemlélet. De a magánélétben is ilyen volt, ismerte a humort, szeretett vidám és szabad lenni. Hadd idézzem befejezésül mégegyszer őt. Amikor Párizsban járt, egy francia újságíró a Tóték bemutatásakor megkérdezte tőle, milyen a kapcsolata a nőkkel. Habozás nélkül rávágta: „Egész életemben szerettem őket, nem azért, mert megérdemlik, hanem mert tűrték, hogy szeressem őket". Ábel Gábor FILM A segéd Zoro Záhon szlovák filmrendező ma már nagydíjas A segéd c. filmjét (az idei Karlovy Vary-i fesztivál egyik nagydíját nyerte el) elsőként mutatták be Ipolyságon. Nem véletlenül, hiszen a Ladislav Ballek azonos című regényéből készült film története itt játszódik le. Az író a határmenti kisváros felszabadulás utáni első — nem éppen legkedvezőbb évébe vezeti vissza olvasóját. Aki olvasta a regényt, az előtt ismeretes a cselekmény. 1945 után egy Besztercebánya környéki szlovák hentes Ipolyságon telepszik le. Mivel a felkelésben a partizánokat segítette, s a háború alatt kevéske vagyonát is elveszítette, kárpótlásként megkapta a városból Magyarországra menekült Koháry modern üzletét és mészárszékét. Lančarič, az előző segéd, akit Rieöan megtartott maga mellett, rövid időn belül azonban „furcsa" módon „hozzájárult" az új mester egyéni tragédiájához. A bátortalan, de becsületes, békés életre vágyó szlovák üzletember képtelen volt beilleszkedni az új környezetbe, nem bírta elviselni lezüllött családtagjait, ezért visszamenekült szülőfalujába. A kiváló írói felkészültséggel és alakteremtö tehetséggel rendelkező Ballek regényében mélyreható lélekelemzést végzett. A mű mint családregény, nagyszerű alkotás. Kicsit egyenletlenek, felületesek viszont azok a részek, melyekben a szerző a kisváros politikai-gazdasági helyzetének, háború utáni társadalmi életének komplex elemzését kísérli meg. Zoro Záhon rendező jól rátapintott a mű lényegére. Filmjének középpontjában elsősorban Štefan Riečannak, segédjének, valamint a család két másik tagjának emberi-erkölcsi magatartása áll. Záhon jól átgondolt, ügyesen megformált filmet kreált a műből. Lehámozta azt, ami szorosan nem tartozik a témához — esetleg gyöngíteni annak értékét —, a filmművészet eszközeivel igazi családi történetet, lélektani alkotást varázsolt. A sikerhez természetesen hozzájárultak a szereplők is. Koncz Gábor, Pécsi Ildikó, Elő Romanöik, Ropog József és a többiek igazi színészi alakítást nyújtott. Tisztában voltak szerepükkel meg a rendező szándékával is. A megdöbbentő és tragikus, könnyelmű és felületes emberi tulajdonságok egyaránt jól kidomborodnak a filmben. Csáky Károly Az Ankarától 150 kilométerre, Anatólia szívében végzett ásatások során kerültek napvilágra az egykori hettita birodalom fővárosának. Hattusának maradványai. A számtalan agyagtábla, sziklarajz, kerámia és bronz- meg rézfigura között találtak rá erre az i. e. I. évezredből való terrakotta ikerpárra. Az anatóliai mester alkotása azt a pillanatot ragadta meg, s formálta egyszerű vonalakkal, humorral és kifejező erővel, amikor az ikerpár teli szájjal, bőgve követelőzik. Az idei XIX. nemzetközi fodrászversenyen nyolcezer érdeklődő követte, napi kétszáz frankos belépődíj ellenében a sakktábla szerű pódiumon bűvészkedő sztárok produkcióit. Az idei verseny nyerőszáma a „rendetlenül fésült" frizura volt: a tarkót szabadon hagyó, rövidre vágott, fölborzolt hajviselet. A képen a skót Irvine Ruske és két kreációja látható. Hisz Ön a szemének? Ha igen, akkor a fejjel lefelé látható portrén keresse meg a hibát. Természetesen anélkül, hogy a képet megfordítaná. A felvétel abból a sorozatból való, amelyet angol tudósok állítottak össze a látás-érzékelés-logi ka vizsgálatára. 8
