A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-28 / 35. szám
Az „álombéli" táj nem álom, hanem egy türkmén olajmező. A ragadozó madarakkal való vadászat ősrégi mesterség. Kirgizia fennsíkjain és hegyei között gyakran látni kinyújtott karú vadászt, amint sólymát vadászni viszi. A két és fél méteres szárny fesztávolságú madár gyakran sikerrel harcol a kőszáli kecske ellen is. A vadászmadarakat Kirgíziában külön erre a célra létesített iskolában oktatják. A seriff és az idegenek című színes olasz film főszereplője Bud Spencer, aki az emberiség elpusztítása után a Földet gyarmatosítani akaró idegen bolygó lakói ellen küzd — sikerrel. Másként kezdődik ez a film, mint a szokványos Piedone-film. Gyerek ugyan most is van benne, de ez rendkívüli kölyök. Ürgyerek, szó szerint az égből pottyant, mindig ott a keze ügyében egy villogó, kattogó masina. mwhi f« Édesanyámtól tudom, aki már évtizedek óta minden péntek délután bedagasztja a kenyérnek való tésztát, hogy a kenyér nemcsak a jó búzától, liszttől, kovásztól, sütéstől lesz finom, ízletes, ropogós, hanem: — Minél több veríték csurog le a gazdaszszony homlokáról, ha dagaszt, annál jobb lesz a kenyér — szokta mondani kimerülve, gyakran meg-megtörülközve. Róla mindig hull, hullott a veríték. Szerette a munkát, a kenyérkészítés ősi, szép folyamatát, s szerette, ha ízlik a családnak a kenyér, az anyám kenyere. Az a szeretet volt ez, ami mindenféle munka tisztességes elvégzéséhez nélkülözhetetlen. Anyám izzadtságcseppei és mondatai jutnak eszembe, amikor a szeretvai erdő aljának tanyáján észreveszem a kék, füstölgő kemencét. Barna bőrű, napégette asszonyok és purdék állják körül a ház végében, fák közelében álló, sárból tapasztott, az asszonyok által csinált kemencét. Tekenősöket mentem fotózni a szeretvai erdőaljba, amikor rábukkantam a kenyérsütőkre. Már javában szállt a forgács, dolgozott a motorfűrész és a fejsze, amikor gyermekzsivajra lettem figyelmes. Hátranéztem. A gyerekek serege körülállt valamit, amiből füst csapott a magasba. Aztán megjelent két asszony, hónuk alatt egy-egy fatállal, abban nemrég dagasztott kenyértésztával. Szinte hinni sem akartam a szememnek. A látvány úgy tódult a szemem elé, mint valami látomás. Mert nemigen hiszem, hogy az ország sok pontján lenne ilyenben akárkinek is része, hogy mindennapi, ősi folyamatnál lehessen jelen. Mint a kedves, készséges, mégis szűkszavú asszonyoktól megtudtam, ők se tudnak arról, hogy a környéken vagy esetleg távolabb, valaki is így sütne kenyeret. Mondják, ők se fanyalodnának erre a nagyanyáiktól látott, eltanult módira, ha nem lennének rákényszerítve. Ugyanis a huszonegynéhány házból álló tanyán nincs se üzlet, se kocsma. Buszozniuk kell minden után. S mint mondják, sok mindent be lehet hosszútávra vásárolni. de a kenyér csak frissen jó. Frissen, ropogósán! így aztán két-három család összeáll, dagasztanak, sütnek. Ha elfogy a négy-öt kenyér, dagasztanak és sütnek újra. Mert friss kenyérnek — hivatkoznak az asszonyok a férfiak erélyes szavú érveire — lenni kell mindig! Maguk csinálják, javítgatják a kemencét is. Ha tönkremeny, készítenek újat. Annak a módját is, akárcsak a kenyérkészítés csínját-binját anyáiktól, nagyanyáiktól lesték el. Ahogy a fiúgyermekek megtanulták a tekenökészítést, úgy a lányok a kenyérsütést. Mert, ha volt kenyér, volt mit enni, volt erő. Ha volt erő a karban, tekenőt lehetett faragni. Ha kész volt a tekenő, el lehetett adni: lett pénz! Az élet biztosítva volt. E leegyszerűsített lét-törvény lényegében még ma is létezik. Sül a kenyér, készül a tekenő... Az asszonyok a dagasztásról, sütésről, a kenyérkészítés folyamatáról úgy beszéltek, mint a számukra legtermészetesebb egyik mindennapi teendőről. Sőt, talán engem néztek csodabogárnak: miért kell ezt fotózni, miért kell kérdezősködni? Tenni kell a dolgot : megsütni, majd jó étvággyal elfogyasztani! Látszott rajtuk, kiérzödött szavaikból, örömmel, szeretettel végzik a munkát. Látszott az is, hogy azért a kenyérsütés-készítés folyamata mégis többet jelent számukra, mint a mindennapi teendők egyike. Volt mozdulataikban, munkájuk végzésének ütemében valami megfoghatatlan ősi erő, mozgatórugó, utánozhatatlan természetesség. Már-már misztikum. Marasztaltak, mondták, várjak néhány órát, míg megsül a kenyér, adnak kóstolót is. Sajnos, nem tehettem. Sajnálom, hiszen az a kenyér — az anyám sütötte után — a legjobban ízlett volna minden falat közül. Egyszerű oknál fogva: hozzáértéssel, szeretettel, örömmel készült! S ezekben a napokban, az új kenyér ünnepén, amikor már az idén levágott kalászok kicsépelt szemeiből sül a nagyüzemi pékségekben a kenyér, sokat gondolok ezekre a szeretvai fiatalasszonyokra. Tudom, ma képtelenség lenne egy több százezer lakosú várost, vagy akár kis falut is, két puszta kézzel dagasztott, sár, tégla vagy egyéb hagyományos kemencében sült kenyérrel ellátni, jóllakatni. Ma csak nagyüzemi technológiával lehet elegendőt sütni-gyártani. Mégis! Talán mindig minden kenyér sokkal jobban ízlene, ha mindig minden sütőipari munkás szeretettel, örömmel, szívvel végezné mindennapi teendőjét. Úgy, mint ahogy anyám leizzadva, minden erejét kiadva dagaszt; ahogy Szeretvén télben, nyárban, esőben, hóban sütik a kenyeret; ahogy dolgozni mindig kéne, szabad lenne: szívvel, szeretettel! ZOLCZER JANOS A szerző felvételei 9
