A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-21 / 34. szám
ideiglenes hadügyminiszter, Klapka tábornok még hidegebb volt... mit beszélek, hideg? goromba, pökhendi felháborító! ítélje meg kérem. Ön, Tábornokom. Bátorkodom beszélgetésünk egy részét ideírni, szóról szóra. — Ki tette közzé Bem tábornoknak Vécsei tábornok ügyét érintő levelét a Honvéd c. lapban? — Én. — S hogy merészelte azt megtenni? — Mert parancsom volt rá. — Ki adta a parancsot? — Bem tábornok. — Nem igaz! — De igaz, miniszter úr, én nem szoktam hazudni sem Önnek, sem senki emberfiának." A beszélgetés hasonló hangnemben folytatódott s utána Petőfi levelet ir Klapka Györgyhöz. Idézzük a bevezető sorokat: Szolnok, Május 8-án, 849. Hadügyminiszter úr! Ön 1/ nem tartotta elegendőnek az én becsületszavamat bizonyos dologban; 2/ föltette felőlem, hogy kineveztetés nélkül viselem az őrnagyi ruhát; ön 3/ csak orvosi — A kezdet kezdetén: mintha nem kedveltek volna a szerkesztők. így volt-e ? — Abban az időben gyengén írtam. Ezért kevesebb versem jelent meg. Viszonylag rövid idő alatt jutottam el a verseszményhez és ennek a megvalósításához, aminek eredménye a két könyv. Ha a kezdet kezdetéről faggatsz, hadd mondjam el: én sohasem voltam, és ma sem vagyok magányos harcos. Közösséget áhító, közösségben gondolkodó vagyok. Minden porcikám szükségét érzi a közösségnek. Ha a verseimet olvasod: minduntalan szembe kell hogy találkozz ezzel az alapállással. Nos ha ebből a szempontból közelítem meg a kérdésedet, ha arra gondolok, hogy a kezdet kezdetén hiányzott ez az Irodalmi Műhely, ahol a kezdők nemzedékké kovácsolódhattak volna, akkor mindenképpen IGEN-nel kell válaszolnom. Mi egymást legföljebb az újságok irodalmi oldalairól ismertük. Egymás neveit tudtuk, de nem többet. Most úgy vélem, beérkezőben vagyunk. Kövesdi Károlynak, Bettes Istvánnak már megjelent a könyve. Rövidesen Soóky Lászlóé is napvilágot lát. A „Megközelítés" c. antológia szerzői közül Kendy Mária és Somos Péter esélyei még nyitottak. Tőlük határozottabb lépéseket várhat az irodalmunk. — Van, aki úgy véli: romantikus hatások alá kerültetek. Rólad és Bettesről van szó... — Nekem más a véleményem. Nem tagadom, hogy többek közt a romantika stílusjegye is föllelhető nálunk, ahogyan más alkotóknál is. A hetvenes évek közepétől kezdve a líra ismételten objektívizálódik. Ma a szubjektív élményekből, érzelmekből kisarjadó költészet-eredmény, vers-eredmény az objektív felé mutat. Nem frázisként mondom, de sűrűsödik körülöttünk a levegő. 1973 óta egyre forróbb a légkör. Szinte naponta megrendülnek emberi képzeteink a Világ dolgairól, rendjéről. A kontinensünk is elveszített valamit abból, ami a hatvanas éveket jellemezte. Realistábbak, felnőttebbek lettünk egy kicsit. És ezt mindannyian érezzük. A költő, aki a világ rezzenéseinek azonnali befogadója-észlelöje — érzi ezt. A napi kellemetlenségek, a háborúk, instabil diktatúrák, a napi gyászszinű statisztikai adatok, a „forrongó" és fordulatos hírek őt is bántják, s bizonyítvány mellett akart szabadságra bocsájtani, s ön 4/ megtiltotta, hogy ne írjak; mindez röviden ennyi: 1/ Petőfi nem becsületes ember, 2/ Petőfi szemtelen s hiú világcsaló, 3/ Petőfi rossz hazafi, mert távozik a csatatérről s betegséget hazud, 4/ ön Petőfinek korlátlan ura, mint voltak a Nemzetnek a Habsburgok, kik az előleges cenzúra alá vetették. Uram! Ezek olyan dolgok, amelyekért békés időben személyes elégtételre hívtam volna s tán lelőttem volna önt, mint a verebet, mert én meglehetősen lövök; most azonban, miután nem magunkkal, hanem az ellenséggel kell küzdenünk, választottam, a második utat, melyre hazafiságom ösztönzött, némán, szerényen otthagytam azon hadsereget, melynek minisztere nem hisz saját tisztjeinek becsületszavában, holott pedig az elfogott schwarzgelb tisztek becsületszava is érvényes, (stb.) alázatos szolgája Petőfi Sándor m. k. Május végén lemond rangjáról, de Buda ostromának idején még megfordul a főváa verseiben vagy a versei mögött érezhető ez. Nem, nem vagyunk romantikusok ... Kötni való bolondok lennénk, ha képzelegnénk... Az IDŐ kijózanította a huszadik század emberét... Talán túlzottan is kijózanította ... — Varga Imre mondta egy interjúban: mindenek előtt önmagunkat kell vállalnunk ... — A versírás nem hétvégi kiruccanás. Én: vállalom önmagamat. Magamra testálom esetleg sikereimet vagy bukásaimat. A Föld nevezetű bolygón élek. Középkelet-Európában. Pontosabban: Szlovákiában. Dunaszerdahelyen. 1982-ben. Kötelességem: otthonosan érezni magamat. Föladatom: hogy a közösségemet szolgáljam. írok: mert hitem nem csökken, hogy rálelhetek valamire. Hogy megvalósíthatok valamit. És ezt MOST, és ITT, és MA teszem. Kövesdi Károly olyasmit mondott: a közösségnek is komolyan kell venni bennünket. Csakhogy én úgy érzem: a közösség csakis a teljesítményeink által vehet bennünket komolyan. Akkor, ha mi már eléggé megkomolyodtunk. Barak lászló 1953-ban született. A Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Ipariskolában tanult. A Szabad Földműves munkatársa volt. Eddig egy kötete jelent meg: Sancho Panza szomorú. Dunaszerdahelyen él, feleségével és két gyermekével: Bálinttal és Eszterrel... — A Népművelési Otthonban adminisztratív munkakörben dolgozom. így tehát nem kell hivatalból írnom. Arra képtelen vagyok. Egyetlen fizetésből él a családom. Az ember lehetősége nemigen gazdag. Főiskolai végzettségem nincs. Egyetlen világnyelvet sem beszélek. Mindez determinálja az embert. Úgy tűnik: az írószövetség magyar szekciója sem törődik megfelelően az alkotó irodalmárokkal. Ösztöndíjakra volna szükség. A könyvek magasabb példányszámban való megjelentetésére, hogy térhez, lehetőségekhez jussunk. Szorgalmasabb irodalompolitika szükségeltetne. Duba Gyula írta: a Madáchdíjnak legföljebb az irodalmi berkekben van némi rangja. A könyvek megjelenése sem megy már eseményszámba. Az igénytelen recenziók inkább sértik az alkotóművészt, semmint hatással volnának rá. Vajkai Miklós rosban, ahol Klapka szobafogságra ítéli. Klapka „Emlékeimből" című könyvében, amely 1886-ban jelent meg, Így emlékezik az esetre: „Nem csekély meglepetésemre a Svábhegyen Petőfivel találkoztam. Úgy látszott, hogy ö is megütödött jelenlétemen, és egy szót sem válaszolt, midőn megparancsoltam neki, hogy maradjon szobájában fogságban, a míg a haditörvényszék ítélni nem fog fölötte. Természetesen nem volt szándékomban a költőt elítéltetni; csak a mélyen megsértett fegyelemnek kellett elégtételt adni, és Petőfit azzal szabadon bocsátani. Görgeivel való bizalmas megbeszélése után a dolognak, elhatároztuk, hogy két tiszt jelenjen meg nálam és kérje elnézésemet és Petőfi szabadon bocsáttatását tőlem. Úgy is történt. Visszaadtam Petőfinek szabadságát; magamhoz hivattam s kifejtettem előtte magaviseletének helytelen és hazafiatlan voltát. Én bocsánatom jeléül kezet nyújtottam neki, s azt hittem, hogy ezzel el lesz feledve az egész dolog. De Petőfi mégis megbosszúlta magát legutoljára írt költeményeinek egyikében. amely ellenem van intézve, s igazatlanul kemény hangú ugyan, de azért az ö babéra-Ultrahanggal egy mű nyomában Leonardo da Vinci a firenzei tanács megbízásából 1503-ban látott hozzá egyik főművének, az Anghiarí csata című falképének megalkotásához. A kép a városköztársaságnak Milánó hadai felett 1440-ben aratott győzelmét örökítette meg. A firenzei városháza — a Palazzo Vecchio — hatalmas tanácskozótermének, az Ötszázak termének falára festett kép sohasem készült el teljesen, azazhogy már munka közben áldozatul esett a mester technikai kísérletező kedvének. A kompozíciót Rubens másolatából ismerjük (lásd képünket). Ö a Leonardo-kartont 1601-ben még látta, de a falkép már nem volt meg. Az 1512-ben visszatért, immár fejedelmi rangú Medičiek ugyanis 1555-ben megbízták Giorgio Vásárit, hogy az általa pompás hercegi palotává alakított Palazzo Vecchio dísztermének falait olyan falképekkel fesse tele, amelyek a Medičiek győzelmeit örökítik meg. Ennek esett áldozatul a már bizonyára tönkrement Leonardokompozíció. inak, melyeket az egész müveit világ fűzött dicső homloka köré, kárt nem tett és nem is tehetett. A kellemetlen esetnek oka nem én voltam, hanem Petőfi maga, akin át nem tudott hatni az a meggyőződés, hogy egy hadseregnél, melynek az ország joga és szabadsága megvédése, tehát a legfőbb feladat mi egy hadseregre várhat, jutott osztályrészül, egyesegyedül a vas fegyelem képezi a föltételt, hogy missióját teljesíthesse .. Petőfi Mezöberénybe megy barátjához, itt éri Bem hívó üzenete s ő indul Erdélybe s polgári ruhában csatlakozik Bemhez. Itt tűnik el 1949. július 31-én a segesvári ütközetben ... Petőfi „goromba" tábornokai jó hazafiak, nagyszerű katonák voltak és hivatásukból eredően megkövetelték a föltétien fegyelmet. Petőfi viszont hazafisága mellett forradalmár volt. Olyan egyéniség, aki minden erőszak ellen lázadt s a világszabadságért lelkesedett. A katonai fegyelmet sem tűrte, főképpen a rigorozitást. Nem csoda hát, hogy ellentétbe került fölötteseivel. D.Gy. Leonardo-Amikor 1966-ban Firenzét árvíz súlytotta. Vasadnak is több falfestménye megsérült, s ekkor figyeltek fel arra, hogy képei közül több más művészek régebbi freskója fölé került. Fölvetődött az a gondolat, hogy Vasari talán Leonardo alkotását sem verte le az Ötszázak termének faláról, hanem arra festette rá a sajátját. De hogyan győződjenek meg erről a festmény megkárosítása nélkül? John Asmus kaliforniai kutatónak volt az az ötlete, hogy a freskókat ultrahanghullámokkal vizsgálják meg. Ha ugyanis az ultrahangok útjába az addigitól eltérő összetételű réteg kerül, azok egy része visszaverődik. Meglehetősen szapora ultrahangot használva Asmus néhány helyen különösen erős visszaverődést észlelt, s úgy gondolja, hogy ott rejtőzik Leonardo festménye. A vizsgálat eredményeit most tanulmányozzák Firenze tanácsi hivatalában, s ott döntenek arról, hogy — a teljes bizonyosságot megszerzendő — „meglékeljék"-e Vasari festményét az Asmus megjelölte helyeken. 15
