A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-14 / 33. szám
Hallottuk olvastuk láttuk Innen'onnan MÚZEUM Panoráma Bmóban, az egyetlen, épen megmaradt városkapu, a Menini-kapu közvetlen közelében található a Műszaki Múzeum. Sok, érdekes látnivaló akad itt, hiszen gyűjteménye rendkívül gazdag, s változatos. Egyik termében újra működik a PANORÁMA, melynek berendezése, a hozzátartozó dia-sorozatokkal a múlt században került a múzeum birtokába. Maga a berendezés is érdekes, mert a képeknek nagyitóüvegen át való nézésére szolgáló, fából készített alkotmány olyan, mint egy hatalmas, vásári bódé. Egyszerre huszonnégyen ülhetik körül, s nézhetik végig a térhatású képeket. Egyet, egyet mintegy fél percig szemlélve, míg meg nem szólal a csengő, és újabb kép nem kerül a néző elé. A berendezést a zwickaui óragyárban készítették. A 6 X 6 cm méretű diapozitív felvételeket pedig 1880 és 1930 között. Egy sorozathoz átlagosan 60—70 felvétel tartozik. Megtekintésükre fél óra elegendő. Csöppet sem fárasztó. És milyen érdekes sorozatok láthatók! Japán, Mexikó, az Óceán. Természetesen, úgy ahogyan nyolcvan, száz évvel ezelőtt látták a fotósok. Kétségtelen, hogy számunkra a legérdekesebb, melynek ez a címe: Végig a Dunán. Ezt a sorozatot az első világháború előtti években készítették, s az akkori, Duna menti városok látképe olyan, amilyennek mi nem láttuk, pedig itt élünk. Nem hiányoznak a sorozatból az egykori, akkor még működő malomhajókról készített felvételek sem. A Műszaki Múzeum igazgatósága újabban olyan sorozatok vetítését is megkezdte, melyek jelen életünket mutatják be. Érdekes, hogy ezek közül az egyik címe: Végig a Dunán. Ha nem is pontosan azonos helyeken készítették a felvételeket, mint hetven évvel ezelőtt, önkéntelenül is összehasonlít a néző. És nem bánja, hogy szűkre szabott idejéből egy órát töltött a múzeum termében, ahol a PANORÁMA működik. Még azt sem bánja, hogy mindegyik sorozat megtekintésére külön, külön kell jegyet váltania. Hajdú András HANGLEMEZ Bonnie Tyler Az angol beat-zene létezése óta bővelkedik kiváló együttesekben és énekesekben. Történetét ilyen nevek fémjelzik, mint Cliff Richard, Tom Jones, Elton John és a világhírű együttesek: Beatles, Rolling Stones, Pink Floyd, Smokie, Cream. De ne feledkezzünk el a hölgyekről sem. Petula Clark, Olivia Newton-John, Lulu, Clodagh Rogers, Suzi Quatro — mind-mind olyan nevek, melyek ma már az egész világon ismertek. A hetvenes évek végén újabb női csillagok tűntek fel az angol pop-muzsika egén: Kate Bush, Yvonne Elliman, Maggie Ryder, Kiki Dee és a rendkívül szimpatikus megjelenésű és érdekesen széphangú szőke sztár, Bonnie Tyler, akinek profillemeze az OPUS és az RCA hanglemezgyártó vállalat közös gondozásában került nálunk is kiadásra. Bonnie Tyler, aki Wales-ből származik, énekesnői pályafutását 1970-ben kezdte. Vidéki városok éjszakai mulatóiban énekelt. 1976-ban nyílt meg az út számára a londoni stúdiókba, amikor a két neves brit pop-zeneszerző, Ronnie Scott és Steve Wolfe felfedezte a kissé rekedtes, mégis széphangú Bonnie Tylert és az első lemezfelvételek elindították az énekesnőt a világhír szárnyán. 1977-ben megjelent „It's a Heartache" („Ez szívfájdalom") című nagylemeze tizenegy aranylemezt hozott az énekesnő számára, s a siker újabb lemezfelvételeket eredményezett, valamint további fellépési alkalmakat. 1979-ben elnyerte a Tokiói Popzenei Fesztivál fődiját „Sitting on the Edge of the Oceans" („Óceánok szélén ülve") című dalával. Az új OPUS-lemez legutolsó nagylemezeinek legjobb számaiból tartalmaz válogatást. A dalok közt megtaláljuk a már fentebb említett két sikerszámot, valamint — többek közt — a „Heaven" („Mennybolt"), a „Lousiana Rain" („Lousianai eső"), a „Living for the City" („A városért élve") és a „Baby, good Night" („Kislány, jó éjszakát!") című, ma már világszerte ismert dalokat. Sági Tóth Tibor KÖNYV Tamás Menyhért: Vigyázó madár „Hogy viselkedjék helyesen az ember, ha nem ismeri saját helyzetét?" — kérdi egy helyütt Székely János, majd arra is figyelmeztet, hogy „a múltat, ha kényelmetlen, el lehet törölni". íme a történelmi tudat lényege, valamint vadhajtásának veszélye. A marxizmus történelmi társadalomszemléletének követelménye, az események és összefüggések pontos képe nemcsak azért szükséges, hogy ne kövessük el még egyszer ugyanazokat a hibákat, hanem azért is, hogy a múlt illúziómentes és pontos tudatával ismerjük meg a társadalom fejlődésének gyökereit. Szomorú tények bizonyítják, miként lehet egész embertömegeket egy hamis történelmi képzettel hamis célok érdekében fanatizálni, avagy — másrészt — állandó bűntudatban tartva megalázni. Az igazság megkívánja, hogy pontos ismereteink legyenek róla. Ennek feltárása persze nemcsak a történészek feladata; nemcsak az uralkodók és uralkodói házak története, nemcsak a háborúk leírása, hanem az egyszerű nép emlékezetének megszólaltatása is. Sokszor egyetlen ember vagy néptöredék emlékezete viszsza tudja tükrözni az egész társadalom mozgását, erényeit és bűneit egyaránt. Az ember boldogulása hitelesebb értékmérője a kornak az eszmék vagy téveszmék diadalánál vagy bukásánál. A hadikfalvi születésű Tamás Menyhért is ezt az utat választja. Nem kíván hozzátenni szülei történetéhez sem elvenni belőle. Az eseményekben benne élő, abból tovább lépő krónikás szemével láttat. „Legyen apád ezután és lélekellátód" — biztatják a rokonok apja halála után. „Tudtam, hogy van, s ettől én is erősnek éreztem magamat. Most, hogy nincs, mintha mindennek ö lenne a mértéke." A szülőföld, Bukovina emléke mindannyiukban visszamaradt tüske. Pokoljárás kínja két front között le Bácskáig, majd a háború végén újabb kálvária, s ezzel még nincs vége. Idegenként érkeztek, pedig haza szerettek volna jönni. Annyi hányattatás után. A székelyek mádéfalvi lemészárlása; a vasgárdisták vérengzései; náci és nyilas terror; padláslesöprés, kuláklista — amivel a szegény ha duzzogva is, megbékél, de nem egyezik ki vele. Hisz nem ő kereste a háborúságot, ő „az embereket a kezük után s nem a beszéggyük szerint ítélte meg". Idegenek hozták a békétlenséget, akik a maguk hasznát keresték a zavarosban. S az iró keresi apja szavai, mozdulatai mellé a falubéliek, rokonok s az anyakönyvek igazolását: múltról, történésekről, megtartó magatartásformáról, értékről és értelemről. „Arra mindig ügyeltem, hogy ne igazoggyak a dologtalanokhoz. Ha a munkám nem szerez érvényt igazamnak, megette a rossz nyavaja. Erre te es ügyejj!" Nehéz apai örökség. Megszívlelendő. Mihályi Molnár László Bános Tibor: Pályák és sorsok „Amikor fekete frakkban, fehér zsabós ingben megjelent a színpadon, a közönség felállva ünnepelte. Arcára erőltetett mosolylyal, de valami belső ragyogással szívta magába a szeretetet, amely elmúlt, és — ezt pontosan megérezte — lassan végéhez közeledő életének legboldogabb pillanatait idézték fel emlékezetében ... Aztán felcsendült a Rózsalevél, előtte néhány szavas prózai bevezetőt rögtönzött; azokra az évekre, közös fiatalságukra emlékeztette a jelenlevőket, akik könnyes szemmel hallgatták szavait. Színészi hattyúdalát... 1969. március 9-én, vasárnap kora délután elgyengülve feküdt a Baross utcai klinika vaságyán. Alig beszélt, aztán egyszerre ezt mondta: Most aluszok egy kicsit — kisvártatva hozzátette: Nagyon fáj! — és mélyet sóhajtott. Ez már az utolsó lélegzete volt." így fejezte be Sárdy János életét, pályafutását. Könyvében tizenkét színészportrét dolgozott fel Bános Tibor, olyan színészeket hozott emberi közeibe, akik az utóbbi nyolcvan esztendőben csillagként ragyogtak a magyar színészet égboltján. Tizenkét színész, tizenkét emberi és művészi sors. Képet alkothatunk Bajor Giziről, Törzs Jenőröl, Rátkai Mártonról, Tőkés Annáról, Rajnai Gáborról, Gőzön Gyuláról, Kiss Manyiról, Sárdy Jánosról, Básti Lajosról, Dómján Edit, Kabos Gyuláról és Latinovits Zoltánról. Nem száraz olvasmányok ezek a portrék, nem adatok öncélú fölhalmozása, (bár adat is van benne elegendő), hanem a színészpályák kiteljesedésének szomorú örömteli, reményteljes és kétségbeejtő története. Az író belülről is meg akarta mutatni ezeket a színészeket, több-kevesebb sikerrel megkereste azokat a lelki rúgókat, amelyek sorsukat szabályozzák. Nemcsak az irodalomra, az újságcikkekre, könyvekre vagy kéziratokra hagyatkozott, de megvallatta a színészek hozzátartozóit, pályatársait, ismerőseit. Bános Tibor fáradhatatlan energiával, intellektusának, kíváncsiságának ihlető szomjúságával kutatta föl az adatokat, hogy egy percre megállítsa az idő pergő filmszalagját, s premier plánba hozza egy-egy színész arcát, megörökítve őket az időtlenség vásznán. „Érdekli-e az utókort, hogy például Tőkés Anna milyen viszontagságos küzdelem után találta meg ... élete célját és értelmét; vagy hogy a fiatal Kabos Gyulának hogyan alakult ki végleges szerepköre és karaktere? Hiszen ők — csakúgy, mint kötetem többi szereplői — a tegnapok hősei voltak, s lassan teljesen elfelejtődnek ... Van-e valamilyen különleges üzenet, amelyet sorsukkal példázhatnak? — teszi fel az előszóban a szorongató kérdést Bános Tibor. Kérdésére maga a könyv ad választ, a tizenkét színészportré, amely önmagáért is beszél s van üzenete az utókor számára.-dénes-Walt Disney fantáziájának egyik legnépszerűbb szülötte 1952-ben szerepelt utoljára a filmvásznon. Három évtizedes viszszavonultság után most újra megjelent társaival együtt a műtermek rajzasztalán, a felvevőgép előtt. Charles Dickens Karácsonyi ének című művének rajzfilmváltozatában játszik főszerepet. A 24 perces játékfilm az év végére készül el. A képen Mickey Mouse az új film egyik jelenetében. Nem ugrik, csak felnyúl, egyszerűen félelmetes. A megállapítás Kyoto japán város kosarasaitól származik, akik a minap Kujbisevben a helyi Sztrojityel csapatával vívtak barátságos mérkőzést. A japánnak magas, de kosarasnak még mindig alacsony játékosok ugyanis a szó szoros értelmében elejtették a labdát, amikor a mérkőzés negyedik percében megpillantották ellenfelük cserejátékosát, Alekszandr Szizonyenkót. E huszonkét éves fiatalember ugyanis kétszázharminchét centi magas és valószínűleg a világ legmagasabb kosárlabdajátékosa. 8
