A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-14 / 33. szám
A V-1 vezérlőterme teljesítette, s az év végére terven felül kereken 133 ezer megawattéra villamos energiát termelt. Ahhoz, hogy pontosabb képet nyerhessünk arról is, mit jelent népgazdaságunknak a V-1 atomerőmű eddigi termelése, engedje meg az olvasó, hogy az alábbiakban még néhány érdekes számadattal „untassam". Attól a pillanattól kezdve, amikor 1978 végén a V-1 első blokkját (ma itt összesen két 440 MW-os blokk működik) az áramközvetítő hálózatához kapcsolták, a mai napig több mint 13 millió megawattóra villamos energiát termelt. Ha ugyanezt a mennyiséget például a nováki hőerőműnek kellett volna előállítania, nagyjából 17 millió tonna barnaszénre lett volna szüksége. A V-1 erőmű által elért jelenlegi termelési szint azonban még nem végleges. Idei termelési terve például a múlt évinél kereken 7 százalékkal magasabb. Jogos tehát a kérdés: hogyan fokozható ilyen látszólag szigorúan kötött körülmények között a termelés. Erre a pontos választ az idén év elején, az itteni termelést biztosító hazai szakemberek és karbantartó vállalatok, valamint a szovjet specialisták által elfogadott közös szocialista kötelezettségvállalásban találjuk meg. E szerint minden tudást latbavetve, s elsősorban az időszakos és generáljavitások, valamint a kiégett fűtőelemek cseréje határidőinek öszszesen 35 nappal való lerövidítésével a kitűzött terv könnyen teljesíthető. A tét hatalmas, de mint azt az itteniek lelkesedve magyarázzák, amit vállaltak, képesek valóra is váltani. V-2 Daruk sűrű erdeje jellemzi napjainkban legjobban az épülő V-2-es atomerőmüvet, amely ugyancsak Jaslovské Bohunicében alig pár száz méterre a V-1-tői épül. A kép az építkezés jelenlegi szakaszában természetes, hiszen már a befejező részéhez közeledik az itteni munka is. Ennek ellenére az itt uralkodó állapotokról kevesebb jót mondhatunk el, mint a szomszédos V-1-ről. Ami e kettőben közös, hogy itt ugyancsak elfogadtak az év elején egy közös szocialista kötelezettségvállalást, csakhogy az előbbitől eltérően, benne az építkezésen részt vevő vállalatok a lemaradást behozandó szándékukat rögzítették. Mint ahogy azt az itt serénykedő szakemberek is vallják, még így sem biztos, hogy siker koronázza elképzeléseiket... Mert a lemaradás hatalmas: átlagosan 6 hónapot késnek a legfontosabb létesítményeken a munkával. A főbb feladatok közül az építőkre vár az erőmű vízgazdálkodási létesítményeinek a befejezése. Ezzel a harmadik negyedév végéig kellene elkészülniök. Nem kisebb feladat a belső villamos hálózat kivitelezése sem. Sokan eltöprengtek már rajta, mi okozta ezen a kiemelt beruházáson a késést. Mint kiderült, sok apróbb részletfeladattal nem tudtak megbirkózni, de a legfőbb okok három pontban foglalhatók össze. Elsősorban állandó jellegű munkaerőhiány uralkodott itt. Átlagosan mintegy 500 szakmunkással kellett volna több a feladatok sikeres teljesítéséhez. így tehát nem megdöbbentő az sem, hogy tavaly itt 100 ezer munkanap kiesés volt, — ennyi kellett volna, hogy kialakuljon az egyensúly a terv és a valóság között. Pillanatnyilag e téren már javult a helyzet. Belátva a tarthatatlan állapotot, ez év elején 400 szakmunkással erősítették meg az itt dolgozók csapatát, de még ma is érkeznek új dolgozók. A lemaradás második számú fő okozójaként a rendszertelen tervdokumentáció-ellátás szerepel. Ami a műszaki tervekből megérkezett, ahhoz is nehéz volt igazodni, hiszen a későbbiek során nemegy megváltozott. Az sem volt ritka eset, hogy egy ilyen változás gyökeresnek bizonyult: vagyis ámít az előző elképzelés nyomán fölépítettek, azt később le kellett bontani, s az egészet kezdhették elölről...! Egyébként az építkezés megkezdésétől ez év január végéig öszesen 912 változást jegyeztek föl. Harmadik okként leggyakrabban a rendszertelen szállításokat emlegeti. Ami bosszantó, hogy a kiegészítő berendezések, vagyis a befejezéshez szükséges apróságok késnek leginkább. Akad azért vállalat, amely dicséretet érdemel. Köztük is első helyen a vágsellyei (Šaľa) Hydrostav szerepel. Jól dolgoztak az elmúlt időszakban a prágai Armabeton és a modranyi Sigma Vállalat dolgozói is. MOHI Az 1990-re kitűzött feladatot, miszerint a nyugat-szlovákiai kerületben az atomerőműveknek kereken 3520 megawattóra villamos energiát kell termelniök évente, nagyon nehéz elképzelni a Mohiban (Mochovce) épülő atomerőmű részvétele nélkül. Miután ez a beruházás is elkészül, négy, egyenként 440 MW-os blokkjával annyi energiát termel, amint a V-1 és V-2 együtt. Az első termelési egységet a tervek szerint már 1982-ben üzembe kell helyezni. Napjainkban még csupán az építkezés elején tartanak. Döntő munkaként itt pillanatnyilag az alapozást előkészítő tereprendezés szerepel. Hatalmas mennyiségű anyagot kell az építőknek megmozgatniok évente, hiszen, hogy elérjék a kívánt szintet, csaknem egy hegyet kell arrébb helyezniök. Ahhoz, hogy konkrétabb képet nyerhessünk a feladatok nagyságáról, álljon itt az ezévi feladat, miszerint 2,3 millió köbméter mészkövet és egyéb anyagot kell elszállítani az építkezésről. Ha jól megy a munka, az év vége felé már megváltozik az itteni terep képe, és bővül a munka skálája is, elsősorban a járulékos építkezéseknél. BŐS (GABČÍKOVO) - NAGYMAROS E két helységnév együttemlegetése immár fogalommá vált idehaza, de Magyarországon is. Igaz, az utóbbi időben a felek közt sajtóvitára is okot adott a vízilépcsőrendszer építése, s egyre gyakrabban emlegetik azt is, hogy az építkezés késésben van. A munka valóban nem olyan ütemben halad, mint azt a tervek előírják, de a beruházás lényegén ez mit sem változtat. Mármint, hogy befejezés után a vízlépcsőrendszer összesen 878 megawattóra beépített teljesítménnyel támogatja a részt vállaló két ország energiaháztartását. Beruházás szempontjából is Csehszlovákia legnagyobb vállalkozásai közé tartozik. Befejezéséig itt több milliárd korona értékű munka ölt testet. Ebből is kitűnik, hogy építészeink előtt itt olyan erőpróba áll, amilyennel még idehaza nem nagyon találkozhattak. Helytállni tehát több mint szükséges. Az építkezésen uralkodó pillanatnyi helyzetről Jozef Herman mérnöknek, a bratislavai Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat szakemberének szavai nyomán szólhatunk. Mint elmondta. a kedvezőbb időjárás beálltával váltott igazán magas lendületre a tenniakarás. Erről az építkezés képe is árulkodik, ami napjainkban külsőre méhkashoz hasonló. A múlt évi feladatok közül sikerrel fejezték be az alvízcsatorna baloldali töltését, ugyancsak befejezték a bösi szerelőgödör földalatti szigetelő falainak egy részét, valamint hasonló munkához fogtak a majdani zsilipek helyén. Sajnálatos módon nem sikerült teljes mértékben elvégezniük az említett szerelőgödör aljának speciális masszával történő injektálását és egyebeket. Az idén várható nehézségek elhárítására már igyekeztek jobban fölkészülni, s szakemberekből kialakítottak egy különleges csoportot, amelynek feladata a bajok megelőzése, illetve a belőlük való gyors kiútkeresés. A csoporttól, mint mondották, látványos eredményeket várnak. PÜSPÖKI Aligha lenne teljes egy ilyen körút nyújtotta kép, ha nem szólnánk a pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) nagyfeszültségű áramelosztóról. Egy madártávlatból, speciális felvevőgéppel készített felvétel ugyancsak érdekes, pókhálószerü képet adna az innen táplálkozó és a kerület területét keresztül-kasul átszelő villamos hálózatról is. Az elosztóállomás, ami esetüijkben egy vezérlőközponttal ér fel, az a hely, amelynek segítségével hazánk közvetlenül kapcsolódik a KGST országok Béke nevű villamos hálózatához. Ezen az úton hozzánk évente 300 megawattóra villamos energia érkezik. Mert idehaza a fogyasztás is növekvő tendenciájú, 1985-ben már 450 megawattórát merítünk ebből a közös forrásból. KESZELI BÉLA A szerző felvétele Hétvégi levél Fábry Zoltán, ha élne, most lenne nyolcvanöt éves, de immár tizenkét esztendeje, hogy meghalt. Igaz, csak a teste az, amely ott porlad a stószi temetőben, lelke, szelleme továbbra is itt van közöttünk, alakja müveiben él tovább, s tisztelőinek, híveinek emlékezetében sohasem mosódhatnak el arcvonásai. Élete vége felé keserűen jegyezte meg egyszer: „Halálom után, tudom, elfelejtenek engem!" Nem azért rettegett az elmúlástól, mert félbeszakad az élet, amelyet annyira szeretett; nem, ő akkor már megbékélt a halál gondolatával, hiszen a kaszás hosszú évek óta ott settenkedett körülötte, megszokta a közelségét. Fábry Zoltánt az aggasztotta, hogy az utókor elfelejti munkásságát, műveit, küzdelmeit, mindazt, amit cselekedett, vállalt egész életében. Ne áltassuk magunkat, egy kicsit talán joggal gondolta-hitte azt, amit mondott, hiszen tudta, milyen könnyelműen feledékenyek vagyunk. De ezúttal — szerencsére — mégis tévedett. Nem felejtettük el öt, hogyan is felejthettük volna, amikor olyan sokkal tartozunk neki. Közép-Európa lelkiismerete volt egy barbár, embernyomorító korban, s nem akadt nálánál szenvedélyesebb ostorozója a fasiszta tébolynak. Egy szeizmográf érzékenységével jelezte a veszélyt már akkor, amikor az európai demokrácia még önnön tökéletességében tetszetett és holmi részeg csendháborítóknak vélte a müncheni söröző barnainges vagányait. Sosem kápráztatta el a talmi ragyogás; a hamis szólamok csengő-bongó muzsikája nem téveszthette meg öt. Ahol mások csak a szépet akarták meglátni, ő mindig felfedezte a nyomorúságot is. Nem hitt a semmitmondó frázisoknak, de azonnal meghallotta a hozzá hasonlók szavát, s bátran kiállt mellettük akkor is, amikor üldözöttek lettek. Fábry Zoltánt nem lehetett megfélemlíteni, letéríteni a maga választotta útról. Antifasiszta volt, internacionalista volt, baloldali értelmiségi volt, de mindenekelőtt csehszlovákiai magyar író volt, aki kis és nagy népek fiainak egyaránt példát mutatott emberségből, hazaszeretetből, hősiességből. A legnehezebb időkben is a helyén maradt, mert tudta, hogy bátorságára, tapasztalatára, műveltségére, tanácsaira szükségünk van. A csehszlovákiai magyar szellemi élet újraindulása elképzelhetetlen lett volna nélküle, s amikor irodalmunk már-már elveszett a rossz művek tengerében, ő mutatta meg nekünk a helyes irányba vezető utat. Pedig az irodalmár szerepét inkább kényszerűségből vállalta, lelke mélyén mindig is közírónak tartotta magát, s ahogy csak tehette a publicisztika felé fordult. Nem felejtettük el Fábry Zoltánt, épp ellenkezőleg, gyakran emlegetjük őt; írók, költők, közéleti emberek sokszor hivatkoznak rá, s műveit sem borítja homály, hiszen útjára indult minden eddiginél teljesebb életműsorozata. De mindez önmagában még nem lehet biztosítéka annak, hogy Fábry Zoltán szelleme azok közé is eljusson, akik még nem ismerik, nem ismerhetik öt. Szomorú és elgondolkoztató, hogy a csehszlovákiai magyar középiskolás fiatalok nagyon keveset tudnak róla, s ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy önmagukról, a csehszlovákiai magyarságról tudnak keveset. Mert Fábry Zoltán élete szorosan és elválaszthatatlanul összefonódott a csehszlovákiai magyarság félévszázados történelmével. Szellemi életünk képviselőinek arról sem szabad megfeledkezniök, hogy Fábryt Közép-Európa más népei és nemzetiségei szintén még alig ismerik, tehát nekünk is kötelességünk, hogy ezen a helyzeten változtassunk. 3
