A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-07 / 32. szám
KÖZÉP-SZLOVÁKIAI KÖRÚTON A legenda szerint egykor elefántokkal emelték ki a fákat és ültették át új helyükre a babiloni függőkertekben. Egy angol vállalat új gépelefántja percek alatt szállítható formában kiemeli a talajból a fákat — földlabdával. A szerkezetet a fatörzs köré kell illeszteni a talajra. Görbe acélpengéi hidraulikus úton hatolnak a talajba és csészeszerüen összezárulnak a gyökér alatt. A pengék számától függően 80—200 centiméter lehet a kiemelhető földlabda átmérője. Kaliforniában gyártják a képünkön látható, benzinmotorral működő gépet, amely az aranymosás nehéz és időigényes munkáját van hivatva megkönnyíteni és meggyorsítani. A Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális minisztériuma a közelmúltban a sajtó képviselői számára találkozót rendezett a középszlovákiai kerület politikai és kulturális életének vezetőivel. Első utunk Žarnovicébe vezetett. A találkozó során a városi nemzeti bizottság elnöke ismertette a város háború utáni fejlődésének legfontosabb állomásait. Ezután megtekintettük a klaki forradalmi hagyományok szobáját és megkoszorúztuk az áldozatok emlékművét. A vnb elnöke beszélt a kl'aki eseményekről, arról, hogy a fasiszták mit műveltek ebben a faluban. Ma már a kl'aki völgyben nyoma sincs borzalomnak. Új Ostrý Grúň, új Kľak, új ifjúság született. Megmaradtak azonban azok, amik a gyötrelmekre mindörökre emlékeztetnek : a sírok, az emlékművek, a felégetett házak nyomai, a megkínzott emberek emlékművei. A falu idős emberei élénken emlékeznek még 1945. január 21-ere: a megvadult fasiszták a kora reggeli órákban leszálltak a völgybe s megkezdték a mészárlást. A gyerekeket, nőket és az öregeket a kápolna elé hajtották, lelőtték őket, a házakat leöntötték benzinnel és felgyújtották. A háború után senki sem tudta mihez fogjon. Az emberek fedél nélkül maradtak. Megkezdődött a nehéz, áldozatos építömunka. Utunk következő állomása a žiari járás volt, pontosabban Kremnica. A kisváros az ősi bányász-szokás szerint üdvözölt bennünket. Ellátogattunk a múzumba és a pénzverdébe. Ezután egy másik bányászváros. Banská Štiavnica következett. A város vezetői rendkívül meleg fogadtatásban részesítettek bennünket. Aztán utunk dél felé vezetett: Nagykürtösre (Veľký Krtíš), Nenincébe és Vinicába. Ez a terület fejlett mezőgazdaságával lepett meg bennünket. Úgy éreztük, mintha itt mindenki mindenkivel versenyezne. A terület jellegzetességei közé tartozik, hogy a lakosság Kék-barna jelmez, paróka, mesekönyv. Mária királyné szójátékokon töri a fejét. — Másodikos a lányom és ma van a születésnapja — mondja Sunyovszky Szilvia, a Madách Színház öltözőjében —, délután ott lesz nálunk a fél osztály, ki kell hát találnom valamit. — Én meg azt hittem, hogy az utóbbi években, amióta kevesebbet filmezik, sokkal több ideje van, mint máskor. Legutóbb a Fekete gyémántokban láttuk a filmvásznon és az bizony nem tegnap volt. — Ha arra gondol, hogy megtört az a hét év, ami a Fekete gyémántok és a Kánikula pánikban között telt el, akkor téved. Tudom, furcsán hangzik, ha azt mondom, nem fáj, hogy évekig mellőztek a filmrendezők, de így igaz. Nem fáj, mert a tévé egyre többet foglalkoztat. — Dehát más a film és más a tévé. — Igaza van, de a tévét sokkal többen nézik, s egy jó tévéjáték nagyobb visszhangra talál, mint egy film. — Nézőként melyik műfajt szereti jobban? — Talán a tévét, mert arra több időm jut. Moziba csak akkor ülök be, ha valami nagy filmet vetítenek. De ha otthon vagyok, állandóan a tévét kapcsolgatom. Hol a pesti adást, hol a bratislavait nézem. Látom, csodálkozik. Igen, kíváncsi vagyok, hogyan játszanak egykori partnereim, osztálytársaim, változott-e a játékstílus? — És változott? — Most zavarba akar hozni ? — Nem, dehogy. Ha nem akar véleményt mondani, akkor beszéljünk másról. Például a Kánikula pánikban című filmről. Ugye, ezúttal nem kellett szépnek lennie? A kl'aki emlékmű megkoszorúzása 30—40 százaléka magyar nemzetiségű. A körülmények a háború előtti viszonyokhoz képest a felismerhetetlenségig megváltoztak. Ma már alig lehet megkülönböztetni, ki milyen családból származik. A sikeres együttműködés gyümölcse mindenütt megmutatkozik. Nem azt nézik, ki hogyan beszél, hanem azt, ki mit csinál a közös ügyért. A jó munka eredményeiről saját szemünkkel győződhettünk meg Nagykürtösön és környékén. Az utolsó napon visszatértünk Zvolenba és Detvába. A sajtóértekezleteken a fö figyelmet elsősorban a kultúra fejlesztésére, a műemlékvédelemre, a természet- és környezetvédelemre fordítottuk. A vitában szó esett számos szociális problémáról, arról, hogy mi akadályozza a kultúra fejlesztését, a kulturális objektumok építését, a történelmi emlékművek védelmét és a környezetvédelmet. Számomra a legnagyobb élményt szülővárosom : Zvolen jelentette. Az egykori nyomor teljesen eltűnt. Új üzemek, vállalatok egész sora épült fel. Zvolen ma pezsgő gazdasági és kulturális életet él. Ugyanezt mondhatjuk el a többi megtekintett városról is . . . P. HAŠKO A szerző felvétele HÉT ÉV UTÁN Filmről és tévéről — Sunyovszky Szilviával — Dehogyis nem. Egy vonzó gengszterlányt játszom, aki flugos tanárnőnek adja ki magát, hogy félrevezethesse a nyomozókat. A Bujtor István írta film ugyanis egy kinccsel megrakott repülőgépről szól, amely a második világháború idején zuhant le a Balatonba. Negyven év múlva, amikor kiderül, hogy a kincs még mindig a tó fenekén nyugszik, néhány gazfickó elhatározza, hogy felszínre hozza az értékes rakományt. Sajnos, nincsenek különösen szép emlékeim a forgatással kapcsolatban; sürgetett az idő, gyorsan kellett dolgozni, én meg a nyugodt munka híve vagyok. Ráadásul tavaly nyáron egy kicsit többet vállaltam magamra a kelleténél és bevallom, bele is fáradtam. — A filmet Szőnyi G. Sándor rendezte. Könnyebb vagy nehezebb a dolga, ha a férje áll a kamera mellett? — Nem tudom. Tényleg, nem tudom. Mi ugyanis még a kezdet kezdetén megállapodtunk abban, hogy forgatás közben munkatársak leszünk és nem házastársak. És ezt azóta is betartjuk. Persze megesik, hogy ha a férjem rendez, többet kérdezek, mint máskor, de erre már csak később jövök rá. A többi rendezővel meg úgy vagyok, hogy csak azokról szoktam beszélni, akikkel öröm volt az együttműködés. Mint például Várkonyi Zoltánnal. Sosem felejtem el, milyen kellemes légkörben dolgoztunk. De ne beszéljünk a múltról, engem a ma érdekel. — És a jövő? — Mondom, hogy nekem a ma a fontos... SZABÓ G. LÁSZLÓ (Máté Magda felvétele) 9
