A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-07 / 32. szám
A Csemadok életéből SZÉP VOLT. MAJDNEM Újságírói berkekben kering egy anekdota, mely szerint az egykori főszerkesztő elküldte az egykori riportert, hogy hozzon valami szép, izgalmas írást egy jól működő tűzoltószervezetről. A riporter kiutazott, de visszatérve azt jelentette: nincs írása, mert a tüzoltószertár éppen ottjártakor égett le. — És erről nem tud írni? — szömyedt el a főszerkesztő —, hiszen ilyen szenzáció csak egyszer ha akad az életben ... Hogy miért mondom el ezt? Mert ha valahol történik valami, arról mindig lehet írni. Én pedig most olyasmiről akarok szólni, ami nem vott. Igaz, ez a nehezebb! Hosszú, tömött sorokban kerékpároznak a fiatalok Kolozsnéma (Kližská Nemá) felé. Nem csoda! Délelőtt tíztől a Gravis ad koncertet és ezzel kezdetét veszi a huszadik Csallóközi Dal- és Táncünnepély. A táj gyönyörű, a színpad pompás, a rendezés kitűnő, a pecsenye finom puha. Meggy Márkát iszunk hozzá. A Duna-parton sétahajó várja az utasokat, melegen tűz a júliusi nap. Leültem a parti kövekre sütkérezni, hogy gyönyörködjek a vén folyóban. Csakhamar mellém telepedett Horváth László, a csallóközaranyosi (Zlatná na Ostrove) népművelési otthon dolgozója. — Az év elején azt hallottam, hogy alakulóban van egy tánccsoport a faluban. Lett belőle valami? — fordultam hozzá kíváncsian. — De lett ám! A Nemzeti Frontba tömörült társadalmi szervezetek, a CSEMADOK helyi szervezete, az egész falu akarta, hogy legyen tánccsoport, azért sikerült. A lelkes erkölcsi támogatást anyagiakkal a Jednota fogyasztási szövetkezet toldotta meg, de még a Kisállattenyésztők Szövetségének helyi szervezete is kiszorított valamit az évi költségvetéséből, hogy be lehessen szerezni ruhát, csizmát a tánccsoportnak. Az adakozók, a támogatók nemes tettét megduplázza, hogy látatlanba adtak, mert akkor még nem produkáltunk semmit. — Nagyon bízhattak benned ... — Pedig új ember voltam a faluban. Nemrég kerültem a kultúrházhoz, de úgy látszik, hitele volt a szavamnak, igaz, nagyon szigorúan, szorgalmasan s rendszeresen próbáltunk. — Hány tagú a csoport s mit tud már? — A zenekarral együtt huszonketten vagyunk. Csallóközi táncokat tanultunk be. Katona István koreográfiája szerint lassú és friss csárdást és jókai verbunkot. — Tudom, egy népi tánccsoport, ha valamit is ad magára, nem cigányzenére táncol. Ha már ilyen szépen összejöttetek, s az egész falu akarja, hogy fejlődjetek, ez a zene nem húz majd vissza? — Bizony ez fájó pont. Itt sebezhetőek vagyunk, mert a zenészeink cigányzenét kitűnően tudnak játszani, de parasztzenét, ami a mi táncainkhoz kell, csak akkor, ha nagyon odafigyelnek. Két járható utat látok: vagy mindig nagyon odafigyelnek majd, vagy vállalkozó szellemű fiatalokat kell keresnünk, akik szeretik annyira a népzenét s tehetségük is volna hozzá, hogy tanuljanak a már befutott együttesek tiszta parasztzenét játszó zenekaraitól. — Katona István, a komáromi Hajós népművészeti együttes vezetője egyben olyan zenész is, akitől tanulni lehet. A somorjai Csalló huszonöt éves múltra visszatekintő zeneiskolára támaszkodhat, ennek növendéke volt Ürge Mária, aki a zenekar szíve-lelke, s ügyel a „forrás" tisztaságára. Csallóközaranyoson a beatzenekarnak van immár tizenöt éves hagyománya. A parasztzenéhez az alapoknál kell kezdeni a tanulást. — Engem nem is annyira a zenekar aggaszt — folytatja Horváth László —, bízom a zenészeinkben. Jobban szeretném, ha a tánckar bővülne. Még öt-hat fiúra és lányra lenne szükség. Remélem, hogy most, az érettségi befejeztével nagyobb lesz az érdeklődés a Regös iránt. — Milyen szép nevet találtatok az együttesnek. Az utánpótlásra, gyermektánccsoport létrehozására még nem gondoltál? — Már előttem gondoltak ilyesmire. A helyi általános iskola hatodik osztályos tanulói kozáktánccal szerépeitek a barátság hónapjának ünnepi rendezvényein. Nincs is más baj velük, csak ne kelljen tánc közben a lányok kezét megfogni. — Országos hírű az ekeli (Okoliöná na Ostrove) Tátika gyermektánccsoport — most a Východná-i országos folklórfesztivál vendége, azért nem léphet fel ma itt — és az ugyancsak híres Hajós árnyékában nem lesz könnyű dolgotok, de azért sok sikert kívánok — búcsúztam Horváth Lászlótól, mert ugyancsak perzseltek a napsugarak. A lombok alá árnyékba telepedtem, hogy így hallgassam a Gravist. Itt sem voltam egyedül. Akadt más is, aki nem bírja a tűző napot. Köztük a dunamocsi (Moča) özvegy Szalay Sándomé nyugdíjas óvónő. — Mi van a tarsolyukban, mivel kedveskedik citerazenekaruk és éneklőcsoportjuk az idesereglett több ezer főnyi közönségnek? — Népdalcsokrot adunk elő Kodály Zoltán gyűjtéséből. Olyanokat választottunk, amelyeket itt is ismertek, de eredeti, hagyományos népdalokat és szokásokat is gyűjtünk. Lakodalmi és malmos nótákat. Bővebben mindezt a vezetőnk. Böszörményi Irma tanítónő tudná elmondami. Kihasználva a délutáni műsort megelőző szünetet, a dunamocsiak autóbuszához siettem. Éppen együtt találtam a citerazenekart és az énekJőcsoportot. Már beöltöztek a színpadi ruhába, várták, hogy sorra kerüljenek. Csupa ismerős arc mosolygott rám. Tavaly Zselizen (Želiezovce) az Országos Népművészeti Fesztiválon ismerkedtünk meg. Üdvözöljük egymást, s Szegi Tibomé máris sorolja, milyen nagy munkába fogtak. Szavait lelkesedés és öröm hatja át. — Előbb lakodalmi hagyományokat, az azokhoz tartozó rigmusokat gyűjtöttünk öszsze, már-már hozzáfogtunk a betanuláshoz, amikor valaki azt mondta, a lakodalmas már nem divat a népművészeti együtteseknél. így valami mást, egészen sajátságosat, csak a mi vidékünkre jellemzőt kerestünk. A molnárságot találtuk a legjellemzőbbnek. — Dunai malmok a szomszédos községben, Dunaradványon is voltak, sőt, tudtommal tovább fennálltak, mint a mocsiak ... Már csak ez hiányzott! Megjegyzésemet követően fel lobbant a vita, hogy hol volt több malom s kié a hagyomány. Arról is tudnak, hogy a „szomszédék" szintén hozzáfogtak a gyűjtéshez. Azt is elismerik, hogy ott tovább ólt a hagyomány, de csak azért, mert Dunamocson hamarabb megépült az első gőzmalom, s a nagy hal elnyelte a kicsiket. — Szegi Tibomé rendkívül aktív tagja az együttesnek, ö az ötletadó, a mozgató rugó, sokat foglalkozott a gyűjtéssel, végezte a munka nagy részét — tájékoztat Böszörményi Irma tanítónő. — Néprajzi gyűjtést végeztünk. Feljegyeztük, kinél milyen tárgyak maradtak meg a molnárélet kellékeiből. Mesét is találtunk. Adomákat, anekdotákat, dalokat gyűjtöttünk, mór tanuljuk ezekét. Kicsit elkalandoztunk a halászélet felé is, hiszen a vízi molnárság és a halászat is a Dunához kapcsolódik. Még nem készült el a műsor forgatókönyve. Kétféle elképzelésünk van a színpadra állítást illetően. Az egyik az, hogy bemutatnánk, a tavaszi jó idő beköszöntétöl, a hajó kikötésétől kezdve milyen változatosságai voltak a molnárok életének késő őszig, a munka befejeztéig. A második elképzelés szerint az ünnepségekre összpontosítanánk, a bálokra, amikor a tehetősebb molnár vendégül látta a népet, Így csinált „reklámot" magának. Találtunk egy nagyon érdekes, táncjellegű zenekari számot, amelynek Molnárveszedelem a címe. Ezt csak a molnórbálokon szokták játszani, amikor tetőzött a jókedv. Mire ideértünk a beszélgetésben, a mi jókedvünknek már régen vége szakadt. Közben sötét fellegeket hozott a szél, s eleredtek az ég csatornái. Örült, aki fedél alá tudott menekülni. Az árusok elcsomagolták portékájukat, a finom házikenyeret egészben vihettük haza, pecsenyét már nem kért hozzá senki. — Ezen ma nem lehet táncolni — állapította meg búsan Katona Pista a megváltoztathatatlan valóságot a fényesre ázott dobogó láttán. — Pedig-mi beszakítottuk volna fergeteges táncos kedvünkben — toldotta meg Koczkás Erzsiké, a Regös táncosa. Bizony, a sok szereplő egyéves munkája, készülődése, reménysége ázott el a kolozsnémai Duna-parton. Mennyi lemondás, fáradság veszett kárba. Az asszonyok hajnalban keltek, kora reggel főztek — ne maradjon ebéd nélkül a család —, a perbetei gyerekek végigénekelték az utat idefelé, hogy jobb kedvvel álljanak a színpadon, a marcellházi citerások egészheti munkában megfáradt keze sem üdülhetett fel a húrok pengetésével, nem tudni, mit hoztak a madariak, a naszvadiak meg a gútaiak az idén. így sikerült — majdnem széppé — a huszadik Csallóközi Dal- és Táncünnepély. Utolérte a szabadtéri rendezvények örök réme — az eső. F1STER MAGDA 6
