A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 3. szám
wr /y ■ ■ GYURUTORTENET Csak egy percre.. A harmincéves JÁR MILA KRATOCHVÍ LÓVÁ tavaly élete legsikeresebb évét zárta. A 400 rríéteres női síkfutásban 48,6 másodperccel min den idők második legjobb eredményét érte el; a száz, illetve kétszáz méteres tá von pedig „csak" új csehszlovák rekordot állított fel. Az év végén a komáromi (Komárno) Sportcsarnokban a sportújságírók szavazatai alapján neki ítélték oda az Év sportolójának járó címet. — Ezerkilencszáznyolcvanegyben „zsinórban" hoztad a jó eredményeket... — Igen, már szezon elején a bécsi Stadthalleban és a Grenoble-i fedettpályás atlétikai bajnokságon sikerült dobogóra kerülnöm, hazai viszonylatban pedig több országos csúcsot javítottam. A frankfurti versenyen idején sérüléssel bajlódtam, úgyhogy csak Rómában, az atlétikai Világ Kupa futószámaiban találkoztam a világcsúcstartó Margarita Koch-hal, akit életemben először sikerült legyőznöm! — Az olasz fővárosból érkezett tudósítások arról számoltak be, hogy e győzelem után, az olimpiai stadion folyosóján, könnyek borították el az arcodat. —- Egyrészt az óriási feszültség oldódott föl bennem, másrészt azonban bizonyos keserűség is úrrá lett rajtam, hiszen egyetlen századmásodperc hiányzott ahhoz, hogy necsak legyőzzem Kochot, de a világcsúcsot is beállítsam. Ha nem futottunk volna zuhogó esőben, talán három-négy századot is lefaraghattam volna a világrekordból. Bánatos voltam, mert ki tudja adódik-e még alkalmam arra, hogy megismételjem a római sikert... Hosszú pályafutásom során ugyanis megtanultam, hogy egy sportolónak sokkal többször kell megalkudnia a kudarccal, mint ahányszor alkalma nyílik a győzelem örömteli pillanatait élvezni! — Úgy tűnik, Téged nem hiába tartanak az atlétikai pályák megszállottjának. — Lehetséges, hogy annak tartanak, bár ez csak igazolja azt, amit az imént mondtam. A jó eredmények csak rengeteg lemondás és mérhetetlen igyekezet árán születnek. Nem titkolom, hogy nekem például tizenöt évre volt szükségem ahhoz, hogy följussak a csúcsra s elérjem életem legjobb formáját. — Talán ez azt jelenti, hogy szögre akasztod a futócipőt? — Ezt egy szóval sem mondtam! Ellenkezőleg, egyre jobban tudatosítom magambam, hogy a jövőben még több, még keményebb munkával kell megküzdenem a jó helyezésekért. — Tényleg, mit csinál egy futónő télen ? — Például fedettpályás bajnokságokon veszek részt. Emellett négy-öt órát tréningezek naponta, főként kiegészítő sportokkal tartom fenn kondíciómat. Most, az alapozás hónapjaiban ez úszást, mezei futást, súlyzók emelését, néha sízést jelent. — Mi a legnehezebb a versenyeken ? — Talán a start előtti percek. Az, hogy látja az ember a többieket, a társait, az ellenfeleit. Ilyenkor hosszú pillanatok telnek el úgy, hogy alig szólunk egymáshoz. Amint a kísérteties csöndben eldördül a pisztolylövés, hirtelen előrelendülünk, és ekkor már az izmoké az akarásé a főszerep. (mik) ČSTK felv. Ha a női öltözködés történetéről írunk, okvetlenül a gyűrűknél kell kezdenünk. A női öltözködés lélektanának fontos, eddig megoldatlan kérdése: előbb kezdi eke öltözködni a nők, s aztán díszítették fel magukat, vagy megfordítva. A második lehetőség valószínűbb, hiszen az ősi társadalmakban ruhát nemigen viseltek a nők, de ékszereket — karkötőket s különféle orr-, ajak-, arc- és fülkarikákat — igen. Ezeket a díszeket madártoliakból, kagylókból, csontokból, fémből, üvegből készítették. Azt mondják, minden Prométheusznál kezdődött: nem akarta feleségül venni Pandorát, az első halandó asszonyt, ezért gyűrűt ajándékozott neki. Bebizonyosodott azonban, hogy a gyűrűnek a múltban, mielőtt öltözködési kellékké vált volna, jelképes, misztikus, mágikus jelentőséget tulajdonítottak. Az ősi kultuszok papjai gyűrűket hordtak méltóságuk jelképeként. Voltak olyan gyűrűk is, amelyek a hatalmat, a méltóságot, a nemesi származást jelezték. A perzsa uralkodók jóindulatuk jeleként ajándékoztak gyűrűt. A perui inkák úgy emelték nemesi rangra híveiket, hogy gyűrűt erősítettek fülükbe. Rómában csak a szenátorok és általában a patríciusok hordhattak aranygyűrűt — a köznép csak vasat. A va-DENCSO VLADIMIROV: Találmányaim Nem emlékszem, mióta neveznek kollégáim a hivatalban Edisonnak. Ennek az az oka. hogy én szenvedélyes feltaláló vagyok, üléseken, munkahelyemen, banketten folyton-folyvást a találmányaimról beszélek. Aktatáskámból műszaki rajzokat húzok elő, modelleket, maketteket, terveket mutogatok. Mi mindent kigondolt már az én felfedezésekre szomjazó, leleményes lángelmém! Az egész még az iskolapadban kezdődött. Első találmányom a tanulók gyenge előmenetele ellen indított harc ügyét szolgálta. Bonyolult tükörrendszert dolgoztam ki; az osztályban különböző helyeken elrejtett tükrök módot nyújtottak arra, hogy a vizsgákon a példák megoldását a legjobb tanulókéról másoljam le, mégpedig olyan pontosan, hogy azután a sereghajtók mindig rólam puskáztak, s nem féltek attól, hogy elkapják őket. Az eredmény az volt, hogy az osztály általános előmenetele erősen javult, és iskolánk az első helyre került a járásban... A feltalálói szenvedély újult erővel lángolt fel bennem, amikor behívtak katonának. Itt született az a — sajnos, még mindig meg nem valósult — ötletem, hogy a kecskét a határőr kutyával keresztezem. Ez a biológiai hibrid vegyes funkciókat tölthetett be: segít a katonáknak a határ menti szolgálatuk ellátásában, és ugyanakkor friss tejet is ad nekik. Ugyancsak a hadseregben dolgoztam ki egy másik tervemet, amely szintén nem valósult meg: ez egy óriási takaró volt, amely alatt hideg éjszakán egy egész ezred menedéket találhatott volna. Ez a takaró különösen eredményes szolgálatot teljesíthetne a hadgyakorlatok alkalmával: visszavonuláskor ugyanis akkora port verne az úton, hogy az „ellenség" csapatai, tájékozódásukat elveszítve, maguktól kerülnének fogságba. A hadseregtől idő előtt leszereltek, s ezután egy ideig kisebb üzemekben dolgoztam. Egyízben, amikor éppen ügyeletes voltam a rázsgyürűk nemcsak a mesékben jutottak fontos szerephez, hanem a lovagregényekben is: talizmánnak tekintették őket. A legkülönlegesebb talizmánnak Gügész gyűrűjét tartották, amelynek varázserőt tulajdonítottak, bár nem volt körülötte semmi titok, csak egy bölcs tanács fűződött hozzá, íme a történet: hogyan jutott Gügész a gyűrűhöz. Lüdia népei Kisázsia szibaritái voltak — meséli egy bizánci történettudós. Az éjszakákat lakomázással töltötték, s utána fényes délig aludtak. Gügész Pelopea városában élt. 800 évvel időszámításunk előtt. Fiatal volt, szép és gazdag, sok-sok mindenben tehetséges. Egyszer elindult a hét görög bölcs egyikéhez, hogy megkérdezze: miként áldozhatná életét és tehetségét az emberek javára. A bölcs egy gyűrűt ajándékozott neki. mondván: „Minden napkeletkor olvasd el, ami rá van írva." Gügész kezébe vette az óngyürüt, s egy sima lapocskát látott rajta, 999 halványan belevésett Írásjellel. Mikor hazatért Pelopeába, a következő feliratot olvasta rajta: konzervgyárban, megszerveztem a vegyes konzerv gyártását: eperből és savanyú káposztából állt. A fogyasztók azonban nem értékelték újításomat, és a konzerv alkotórészeinek különválasztását követelték — ez azonban már lehetetlen volt, és én kénytelen voltam egy bútorgyárban folytatni működésemet Itt sikerült egy tétel alvószéket a piacra dobnom. Találmányom lényege roppantul egyszerű volt: mihelyt valaki leült erre a székre, az legott a földre ereszkedett, s priccsé változott. Sajnos itt is a helyi vezetők maradiságávat találtam magam szemben. Átdobtak a kultúra területére. Itt a műkedvelő tevékenység szükségleteinek kielégítésére egy óriási fuvolát készítettem; ez a kompresszor segítségével működött, amelyet csupán két-három technikus kezelt Tervem szerint e hangszer lévén legalább száz muzsikust lehetett volna elbocsátani — de a végén engem bocsátottak el. Ezután még többször változtattam szakmát de az emberek mindenütt — hogy, hogy nem — nevettek az én feltaláló szenvedélyemen. Most ennek már vége. Most már senki sem nevet a találmányaimon. Ugyanis a találmányi iroda főnökévé neveztek ki. Fordította: Gellért György Mi a tűpénz? A ruhán mindig akadt összetüznivaló. Amíg nem volt gombostű, a szegényebbek tövist használtak erre, a gazdagok meg kis aranyvagy ezüstszegecskéket. A XV. század elején aztán egy Tourangeau nevű francia drótkészítésü mester feltalálta és forgalomba hozta a gombos végű tűt, azaz a gombostűt. Mivel azonban minden egyes tűt kézzel kellett megmunkálnia, bizony borsos árat kért érte. Egy-két gombostűre ráment az asszonyok spórolt pénze. Ekkor kezdték a nők dugípén zét gombostűpénznek, majd egyszerűen tű„Etfecsérelt órák. Képzelj el két embert. Az egyik a nap kilenc és feledik órájáig alszik, a másik reggel hatig. Ha mindketten ötven évig élnek, a második 63 ezer 875 órával, azaz 2661 nappal többet él, mint az első. Tegyük fel, hogy Lüdiában másfél millióan hortyognak az éjfél utáni kilenc és feledik óráig. Ha közülük csak 950 ezren kelnének a hatodik órában, ezt az időt hasznosan tölthetnék el..." Gügész megértette a filozófust, és attól kezdve néhány órával korábban kelt a többieknél. Tehetségével és munkájával egyre nagyobb dicsőségre tett szert, a király kedvencévé vált, s halála után ö uralkodott Lüdiában ... A gyűrű idővel elveszítette szimbolikus jelentőségét, és csak a kéz díszítésére szolgált. A divatnak és a szokásoknak megfelelően egyik vagy másik ujjon, vagy éppen valamennyin viselték. Később drágakövekkel kezdték díszíteni, s ez a szokás annyira elterjedt, hogy Tiberius korában a szenátus törvényt hozott, amely csak a szabad és pénznek nevezni. Hogy mennyire becses érték volt a gombostű, arra jellemző példa, hogy XI. Lajos francia király egy szelencényi gombostűt adott nászajándékba a lányának, s gavallériájával az egész udvart ámulatba ejtette. A varrótű persze jóval régibb a gombostűnél. Őse egy hegyes végű csontdarab volt, amellyel lyukat lehetett fúrni az anyagba. A lyukba bőrt fűztek, azzal rögzítették a ruha kiszabott darabjait varrás helyett. Később rájöttek, hogy ha a börfűzöt a csontszilánkhoz erősítik, gyorsabban megy a munka. A következő lépés a begörbített tű volt, amelynek már horogalakú végébe belehetett fűzni a vékony bőrszíjat, míg végül rájöttek, hogy legcélszerűbb, ha foka (azaz lyuka) van a tűnek. A gombostűhöz hasonlóan a varrótű is nagy érték volt egykoron: az asszonyok övükre akasztható díszes tokban tartották. A nyers krumpli Az ember jóízűen megeszi nyersen a répát az uborkát, sőt a karalábét is, a nyers krumpli evésére viszont a legvégsőbb esetben vállalkozik. Ha nyersen összezúzzuk a krumplit, és az így kapott péphez vizet öntünk, majd a kapott masszát vászonon átszűrjük, a lecsorgó folyadék alján hamarosan fehér réteg ülepedik le. Öntsük le a vizet a fehér anyagot szárítsuk meg itatóspapíron, s máris ott a szemünk előtt a burgonyaliszt, azaz a keményítő. A gyomrunkban azonban nincs krumplitörő, így aztán a nyers krumpli igencsak nehezen volna emészthető: ezért és nemcsak nyersen kellemetlen íze miatt főzzük meg fogyasztás előtt a burgonyát. A forró víz hatására felhasadnak benne a sejtfalak, a keményítőszemcsék megduzzadnak, majd szétfőnek. Persze nemcsak főve, sütve is jó a krumpli. A főzésnél jóval nagyobb hőt igénylő sütés közben a keményítő dextrinné alakul át; ettől lesz aztán szép pirosbarna a szalmaburgonya. A kenyér ropogós barna héja is ennek az anyagnak köszönheti étvágygerjesztő színét hiszen tudjuk, hogy a gabonafajták és a belőlük készült liszt is tartalmaznak keményítőt 22
