A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-19 / 25. szám
Hallottukolvastukláttuk Innen-onnan TELEVÍZIÓ II. József császár Málnay Levente II. Jószef császár című tévéjátékáról csak elismeréssel szólhatunk. Igaz, oroszlánrésze van ebben Szomory Dezsőnek, a film alapjául szolgáló dráma szerzőjének, s Avar Istvánnak, a császár megjelenítőjének. Sem a dráma, sem a film alkotója nem ítél hőse felett: tisztán, dialektikus mivoltában a kor társadalmi-történelmi hátteréből kiemelve állítják elénk a hőst, ránk bízva a véleményalkotást volt „kalapos királyunkról". S az nem is mindig olyan egyszerű. Tizenöt év várakozás után, Mária Terézia halálával nyílt meg az újdonsült császár előtt a lehetőség, hogy reformjait végrahajthassa. Európa egyik legműveltebb és leghaladóbb szellemű uralkodójának tartott Josephus öngyilkos lendülettel fogott hozzá éveken át érlelt tervei megvalósításához. Aprólékos gonddal készített elő mindent, hogy élete álmát, a felvilágosult kormányrendszerrel irányított virágzó és egységes abszolút monarchiát egyeduralmi eszközökkel megvalósíthassa. Uralkodásának ellentmodásai azonban egyre mélyebbekké váltak: a korlátlan hatalmú egyeduralkodó az állam első szolgájának tartotta magát; akkor kezdett el vasakarattal központosított monarchiát építeni, amikor mindenütt birodalmában a nemzeti öntudat bimbózott, akkor sodródott háborúba, amikor a legégetőbb szüksége lett volna a békére, s a magyar nemességet is akkor „sikerült" véglegesen szembeállítania akaratával, amikor legjobban igényelte volna támogatását. Halálakor a megálmodott boldog dunai állam helyett egy forrongó, széteső birodalom nemzeti önállóságukat beteljesíteni vágyó népei ünnepelték a „zsarnokság" végét. Rendeletéinek visszavonása csupán hivatalos elismerése volt a tényleges helyzetnek; elképzeléseiből végül is vajmi kevés valósult meg életében. Csáky Pál KIÁLLÍTÁS Az „F" Galéria Néhány éve, de főként tavaly óta a Besztercebányai (Banská Bystrica) Fotógaléria nyílt fóruma több, figyelmet érdemlő fotós kezdeményezésnek, hiszen itt rendezték meg a szociofotóval foglalkozó nemzetközi szimpóziumot is. Az intézmény a városi művelődési központhoz tartozik. Állandó kiállító helyisége a Hviezda mozi tágas csarnoka, melynek egyik részében, a hazai könyvkiadók fotózással kapcsolatos kiadványait mutatják be. A másik rész-ben kéthetenként váltakozva úgynevezett kamara kiállításokat rendeznek. Külön említésre méltó, hogy nem az alkalmi jelentkezők kezdeményezése nyomán, hanem célszerű, tudatos válogatás alapján, jól átgondolt terv szerint. Amikor az „F" Galériába látogattunk, Ivan Jančok Az élet fája című kiállításának bemutása szerepelt napirenden, de már készültek Huszár Tibor kiállításának megrendezésére, és André Kertész diaprogramjának összeállításával is foglalkoztak a galériát patronáló. helyi fotóklub vezetői. Tőlük tudtuk meg, hogy a tervezetben is szereplő „Egyéniségek" című sorozat júliusban megnyitásra kerülő kiállításának bemutatottja a bratislavai származású világhírű Kállay Károly fotóművész maga válogatja, rendezi az anyagot, s bár külföldön él, erre a kiállításra eljön. Programjukról szólva elmondták, hogy a Praha '80, a Szentendre-Life, valamint a francia Jean Effel, a litván Romualdaš Požerskis kiállításának megrendezésével, a hazai fiatal alkotók rendszeres szerepeltetésével, a társadalom értékelő visszhangjára figyelve, mi a céljuk: Elősegíteni a fotóklubok viszonylag zárt világán kívüli tapasztalatcserét, feloldani a műfaj természetéből fakadó elszigeteltséget, segíteni az ifjú alkotóknak, hogy rátaláljanak saját művészi útjukra. Nem jóslat hát, hanem ígéret: a jövőben egyre többet, és egyre többször fogunk olvasni, hallani az „F" Galéria kiállításairól. Hajdú András KÖNYV Hans Magnus Enzensberger: A Titanic pusztulása „Valaki fülel. Vár. Lélegzetét/ visszatartja, egészen közel,/ itt. És szól: én beszélek, én./ Azt mondja: soha többé/ nem lesz ilyen nyugalom,/ ilyen száraz meleg, mint most van" — kezdődik Hans Magnus Enzensbergernek, a jelenkori német költészet egyik legjelesebb képviselőjének poémája. Poéma? Eposz? Elbeszélő költemény? Minek nevezhető a Titanic pusztulása, ez a korunkban oly ritka műfajú költemény? Az mindenesetre eléggé árulkodó tény, hogy az Isteni Színjáték mintájára, ennek is harminchárom éneke van. „Az egész könyv egyetlenegy nagyon hosszú költemény, 33 énekre tagolva; ezekhez járul még néhány kommentár vers alakban. A könyv témája a katasztrófa minden megjelenési formájában és az emberek reagálása az eseményekre ... mégpedig nem csupán a valóságban, de a képzeletben is, és az álomban, a mitológiában, stb. Én ezt úgy hívom: katasztrófa a fejben" — írja a költő Garai Gáborhoz, a magyar változat készítőjéhez címzett magánlevelében (idézi G. G. az utószóban). Műfajilag micsoda A Titanic pusztulása? — kérdeztük előbb. Függetlenül attól, hogy beskatulyázzuk, valójában egy költői műfaj, még pontosabban egy költői művelet fölújításáról van szó. Valaha, az eposzok, de még a Divina Commedia korában is természetes jelenség volt ez a jobb híján, komplex költeménynek nevezhető valami, de miként erre a fordító, Garai Gábor is utal, nem olyan ritka, mint azt sokan vélik, századunkban sem, sőt a magyar költészetben sem. S hivatkozik Williams és Majakovszkij Saint John-Perse és Pablo Neruda mellett Babitsra, Illyésre és Juhász Ferencre, s mi is megtoldhatjuk még a névsort néhány kiemelkedő alkotóval: Ezre Pound, Eliot, Rilke, Holan, Kassák és Weöres. „Csodálatra méltó — idézi a fordító az eredeti német kiadás fülszövegét — hogy itt egy irodalmi nagymüfaj, amely, úgy véltük, a mi irodalmunkból már több, mint egy emberöltőnyivel ezelőtt végleg kiveszett, szemlátomást erőszakoltság nélkül újrakezdhető és megmenekíthető lett". Garai Gábor nemcsak kitűnően, de dicséretes gyorsasággal ültette át a hatalmas kompozíciót s az Európa kiadó a megifjult s már eddig is sok babért aratott „Napjaink költészete" sorozatban juttatta el ugyanilyen gyorsasággal a magyar olvasókhoz korunk egyre sekélyesedö költészetének ezt a rendhagyóan kiemelkedő opuszát. (cselényí) SZÍNHÁZ Amadeus Az Amadeus, azaz Salieri és az alattomosan „udvarképes" középszer, illetve Mozart, a rakoncátlan zseni örök ellentétét fölvillantó színmű — világsiker. A londoni Nemzeti Színház mutatta be vagy két esztendővel ezelőtt, azóta Európa tíz-tizenkét városában, színházában sorozatban adják az angol sikerszerző: Peter Shaffer kissé bulvárízü drámáját; sőt Roman Polanski filmet is forgat belőle. Okvetlenül dicséret illeti a bratislavai Új Színpad prózai együttesének dramaturgiáját, hogy ódzkodó latolgatás, körömrágó piszmogás helyett nagyon rugalmasan megszerezte az Amadeus szlovák nyelvű színpadra vitelének jogát. A Szárazván utqai Stúdiószínpadon a márciusi bemutató óta zsúfoltházak előtt játsszák a hányatott sorsú, csodagyerekként feltűnt zenei lángész: Mozart és a „kalapos királynak" tartott II. József itáliai származású udvari zeneszerzője: Salieri közötti, eleinte kicsinyes bosszúságokból eredő, később halálosan ellenséges viszonyba forduló kapcsolatának drámáját. Mi teszi sikerdarabbá az Amadeust? Elsősorban Shaffer helyzetteremtői képessége, ez ezzel járó nyílt, őszinte s majdnem azt is mondhatnám, hogy szabadszájú hangnem. Csipkelődések, intrikák, kissebb-nagyobb gonoszságok, vad szenvedélyek, hitek és hitetlenségek egyaránt bőven találtatnak a darabban. A komolyzene egyetemes történelmének egy viharos epizódja elevenedik meg előttünk. Úgy ahogy ma látjuk, esetleg pikantériára éhes kíváncsiságunkban látni akarjuk... Az angol szerző az álnok Salieri összes gyöngéjét annak pőre valóságában villantja elénk; ám Mozartot is, akiről bizoy meglehetősen „cukrozott" és finomkodó elképzeléseink vannak, szintén már-már pletykálkodónak látszó szókimondással eleveníti meg. A bratislavai előadást Vladimír Strnisko rendezte, kissé vontatottan és az író kínálta lehetőségeknél szerényebb ötletekkel. Az előadás azokon a helyeken jó, ahol a közönség is kiérzi az áttételesebb gondolatiságot, ahol fölcsillan a jellemek és magatartásformák villódzása. Föltehetöleg a rendezői invenciók hiányával függhet össze az is, hogy a főbb szereplők: Emil Horváth (Salieri), Emil Kňažko (Mozart) és Pavol Miku/ík (II. József) eléggé bizonytalanok az általuk formálandó figurákban. Mozart feleségeként egy ritkán látható fiatal színésznő: Zuzana Krónerová játszik a darabban, s alakítása szerencsés újratalálkozás a színpaddal, és a publikummal. Miklósi Péter 8 Alekszandr Lazarev, a moszkvai Majakovszkij Színház tagja alakította az egyik legsikeresebb szovjet Csehov-film, az Elkésett virágok főszerepét. A kiváló színészt rendkívül változatos szerepekben foglalkoztatja színháza. M. Rozovszkij A magas termetű címmel színmüvet írt a színház névadójáról, Majakovszkijról; ebben a darabban a költőt játssza Alekszandr Lazarev. Eduard Radzinszkij színjátékának Senecáját is ö alakítja, egy harmadik újdonságban, egy hetvenöt éves írót személyesít meg. Ö egyébként a Vlagyivosztok, 1918 című film főszereplője. Van könnyűzenei Oscar-dfj is: az év legjobb, legsikeresebb, legnagyobb példányszámban megjelent hanglemeze kapja az Egyesült Államokban. Granny-díjnak hívják. A múlt év legjobb lemezének járó Granny-díjat a Double Fantasy — Kettős fantázia — kapta. A lemez zenei anyagát John Lennon és felesége, Yoko Ono 1980 decemberében vette fel, röviddel a Lennőn elleni gyilkos merénylet előtt. A Granny-díjat is, mint az Oscart, Los Angelesben osztják ki. Az egyik kép a díjkiosztáson készült, Yoko Ono és a kis Sean, kezében a Granny-díj. A másik felvételen Yoko Ono mostohafia, a Lennon első házasságából származó 18 éves Julian Lennon látható, aki Londonban él és — a vér nem válik vízzé — készül első hanglemezfelvételére.
