A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-12 / 24. szám

relővel. Újvárban dolgozik a vízműveknél. Nemrégen ért haza, egy sörre ugrott be a barátaival. Egészen véletlenül. Este szó­­kott a presszóba járni, akkor jönnek töb­ben össze lányok-fiúk. Az általános iskola kilenc osztályát helyben végezte, Sáfi Ár­pád igazgató keze alatt. A szakmát ma­gyar nyelven tanulta ki Újvárott. Szereted Udvardot? Itt születtem. Szüleim most is itt élnek, a szövetkezetben dolgoznak. Akárhová sodródom, ide mindig visszavá­gyom. Ismersz mindenkit a faluban ? Majd­nem mindenkit ismerek. Egyeseket azon­ban csak látásból. A CSEMADOK-ban mi újság? Nem tudom. A SZISZ-nek van egy klubja, oda járok. Sajnos, kicsi, nem sokan férünk el benne. A szövetkezetnek van egy nagy kultúrháza, de majdnem minden hétvégén lakodalmat tartanak benne. Még mindig a főtéren tartózkodom. Ahogy alkonyodik, úgy elevenedik meg a faluvilág. Mintha a főtéren akarna most keresztülmenni minden helybeli. A mező­­gazdasági szaktanintézet internátusában villanyfényesek az ablakok. Éppen vacso­ra ideje van. Fügedi Évával véletlenül ta­lálkozom az előcsarnokban. Az, hogy a Komáromból jött, állattenyésztési szakon tanuló harmadikos lány nevét leírom, azért történik, mert talán ő az egyetlen az egész szaktanintézetben, aki fél a tehén­től. De akkor miért jelentkezett ebbe az iskolába? Válasza meggyőzően hangzik: szeret mozogni, szabad levegőn lenni. Az első osztályban már mindenkinek van munkahelyi szerződése. Ő a Bálványi Álla­mi Gazdaságba megy teheneket ijesztget­ni, vagy tehenektől megijedni. Mekkora öröm érné, ha Bálványon nem lenne te­hén?! Elsőben még nem derült ki a félel­me. A műhelylátogatás nem szolgáltatott erre okot. Másodikban a fejés már annál inkább. De már túl van ezen. Vagyis a félelmen. Derék kislány. Városi létére szé­pen megbarátkozott mindennel. Egész Dél-Szlovákiából toborozzák az iskolába a tanulókat, de keletről még nem jelentke­zett senki. A földszinti és az emeleti szo­bákban a megszokott internátusi élet fo­lyik. Az emeleteken egy-egy tanulószoba, benne televízió és társasjáték. Az ebédlő színes televízióját az iskola SZISZ szerve­zete vásárolta brigádmunkáért járó kere­setéből. Két mezőgazdasági üzemben (az udvardi szövetkezetben és a miklósi-mi­­kuláši állami gazdaságban) végezhetnek szakgyakorlatokat. Szakoktatók felügye­letével természetesen. Vacsoraidőben Kóta Róbert mérnök, a mezőgazdasági középfokú szaktanintézet igazgatóhelyet­tese is megjelenik az internátus előcsar­nokában, rendben van-e minden. A szoká­sos bemutatkozás után irodájába vezet, s közben mondja, nagy iskola az övék, négy magyar és négy szlovák érettségivel vég­ződő osztállyal, s három-három osztályos gépesítő szakkal. A magyar tagozatos ta­nulók most érettségiznek először. A mo­dern, jól felszerelt iskola 1969-ben kezdte meg működését, s azóta 1188 szakem­bert nevelt a mezőgazdaságnak. Az igaz­gatóhelyettes kedves, jó benyomást keltő fiatalember. Barti (Bruty) születésű, ud­vardi lakos, tizenkét éve tanít a szaktanin­tézetben, amelynek az internátusi szobái elcsendesedtek estére. Sokan tanulnak, sokan a televíziókészülék előtt ülnek. Francia filmvígjátékot sugároz a Magyar Televízió. S én már újra kint járok az utcán, amelyről a csillagos égbolt felszip­pantott minden hangot. Az autóbusz-meg­állónál várakozom udvari asszonyokkal, akik Újvárba indulnak a tejüzembe, éjjeli műszakra ... MÁCS JÓZSEF Pradl Sándor felvételei Emberi sorsok A MADONNA AKCIÓ (Folytatás lapunk 22. számából) A rendőr hadnagy föltevése — miszerint a tizenöt különböző nagyságú aranypénzt, a négy értékes pisztolyt és a hat díszkardot zsákmányoló tettes a kastélyt a kerti szökő­kút medencéjével összekötő, szokatlanul széles vízgyűjtő csatornán hatolt be az épü­letbe, ahol aztán tolvajkulccsal ügyködött tovább — bármennyire is valószínűnek lát­szott, mégsem bizonyult célravezetőnek, mert ez a hipotézis rendőrségileg is használ­ható, konkrét támpontot szinte egyáltalában nem tartalmazott... A törvényesség nyil­vánvaló szabályai ugyanis azt parancsolják, hogy alapos, már-már szinte bizonyított gya­nú fölmerülése nélkül senkit sem lehet őri­zetbe venni, senkinél sem lehet házkutatást tartani. A látszólagos eredménytelenség ezért akárhogy is bosszantotta a nyomozó­kat, egyszerűen várni, várakozni kellett, amíg a kastély raktárhelyiségeibe behatoló mü­­tárgytolvajok önmaguk adnak valami árulko­dó életjelt. Régi kriminalisztikai alapszabály ugyanis, hogy a tettes vagy a tetthelyre tér vissza, vagy pedig óvatlanságból egy banán­­héjnyi könnyelműségen szokott elcsúszni. Csak tovább bonyolította a helyzetet, hogy időközben egy prágai magángyűjtö is beje­lentést tett a rendőrségen, miszerint isme­retlen tettesek kilesték, mikor nem tartózko­dik otthon, aztán behatoltak a lakásába, ahonnan értékes régiségeket, főképpen ki­sebb szobrokat és gyertyatartókat loptak el; az idős férfi pénzéhez s egyéb értéktárgya­ihoz viszont fél ujjal sem nyúltak. § I § Egy pénteki napon, a koraesti órákban Vyšší határában váratlan dolog történt. A közúti rendörjárőr, egyszerű rutinellen­őrzésre, egy régebbi típusú Skoda-furgont állított meg. A szokásos iratellenőrzés köz­ben föltűnt, hogy a helybeli lakosnak számító gépkocsivezető és útitársa kissé furcsán, zavartan viselkednek. Különösen akkor volt ez szembeötlő, amikor a rendőr őrmester tekintete a kocsi rakfelületén sorakozó kerti szerszámokra, valamint a hátsó ülésre helye­zett, csukott utazótáskára esett. A rendőr ezért még egyszer belepillantott a hajtási igazolványba, emlékezetébe véste az illető nevét és lakcímét, aztán útjára engedte a kocsit. Rádiótelefonon azonnal kapcsolatba lé­pett a járási rendőrkapitányság ügyeletesé­vel, ahonnan erősítést kért, valamint arra is engedélyt, hogy elhagyva őrhelyét követhes­se a gyanúsan viselkedő gépkocsivezetőt. Elöérzete nem csalt: az őrmester és a helyszínre érkezett társai a környező erdők egyik félreeső tisztásán serény „munka” köz­ben zavarták meg a két férfit: éppen elásni igyekeztek a néhány hete a kastélyban zsák­mányolt és időközben gondosan konzervált muzeális tárgyakat — hogy egy bizonyos idő múltán, amikorra talán elfelejtődik az eset, édékesíteni próbálják lopott kincseiket. Hamarosan a rendőr hadnagy is a hely­színre érkezett. Elégedetten bólintott, amikor a tettesek első tanúvallomása az ő feltevése­it igazolta: a két tolvaj tényleg a szokatlan méretű vízgyűjtő csatornát használta fel arra, hogy bejusson a kastélyba. A csoportvezető derűs arccal mosolygott, hiszen az eset tel­jes föl göngyöl ítése már csak gyerekjátéknak tűnt, úgy látszott, hamarosan pont kerül a Madonna akció végére. Hirtelen azonban nagyot fordult a kocka: kiderült, hogy a brodi esettel kapcsolatban tetten ért betörőknek semmi közük a rendőr­ség által nyilvántartott, korábban történt ré­giség- és műtárgylopáshoz. A szóban forgó időpontokra vonatkozóan nemcsak hiteles alibije volt mindkét férfinek, de alig tíz nap­pal őrizetbe vételük után, először a teplicei múzeumban történt betörés, néhány nappal később pedig a nyugatcsehországi fürdővá­rosok múzeumaiban jártak hivatlan látoga­tók. A Madonna akció így sokkal szövevénye­sebb bűnügynek bizonyult, mint az eleinte, vagy a Vyšší Brod-i tolvajok kézrekerítésének napjaiban látszott. Az esettel most már országos szinten foglalkozott a rendőrség. A bűnügyi nyomozótisztek egy csoportja, nemzetközi együttműködéssel, az Ausztri­ában és az NSZK-ban történt hasonló lopá­sokról, az így szerzett árut fölvásárló régiség­kereskedőkről igyekezett minél teljesebb ké­pet nyerni; egy másik csoport újra felülvizs­gálta a hazai múzeumokban, templomok­ban, kastélyokban és magánlakásokban tör­tént betörésekkel kapcsolatos rendőrségi ér­tesüléseket; a kriminalisták harmadik cso­portja pedig a határátkelőhelyekre összpon­tosította figyelmét. § § § A hatóságok érdeklődése rövidesen két külföldi állampolgárra irányult: a bambergi Werner Kastkára, aki feltűnően gyakran utazgatott a Frankfurt—Prága repülőjáraton; röviddel később pedig egy nála is gyanúsabb férfire, akinek útlevelében a Reiner Zöppel név állt, és a lebukása előtti hónapokban összesen hetvenkét napot töltött hazánkban. Pontosabban Prága, Pilsen, illetve Karlsbad és a többi nyugat-csehországi fürdőváros környékén. Nyomozószerveink különböző értesülései egyben azt is jelezték, hogy Kastka bátor és sikeres üzletember, aki olykor a gyanúsnak tűnő adásvételi akcióktól sem riad vissza. Ezt bizonyítandó. Reiner Zöppel nevű negyven­« egy éves, jó megjelenésű társának — épp régiségtárgy-hamisítás és tiltott üzérkedés vádjával — már több ízben volt dolga a német rendőrséggel... Werner Kastka és Reiner Zöppel így a nyomozás középpontjába került. A bűnügyi rendőrség emberei szinte mindenütt a nyo­mukban jártak. Kiderült, hogy Kastka inkább „csak" szervezte és pénzelte a régiségekkel folytatott nemzetközi cserekereskedelmet, és Zöppel volt az, aki végrehajtotta utasítá­sait. Alkalomról alkalomra „turistákként" ér­keztek hazánkba; a „főnők" többnyire néze­lődéssel, múzeumok, templomok és egyéb régiségek látogatásával töltötte a napot; Zöppel viszont rombadölt erdészlakokban, malmokban vette át az árut a nemzetközi csempészbanda hazai összekötőitől. Prágától Chomútov irányában, a hatvanas kilométerkőnél sikerült lencsevégre kapni Zöppelt és hazai bűntársainak egyikét. A Madonna-akció csak most pörgött föl igazán! A két nyugatnémetet egyelőre „futni" hagyták, belföldi „szállítóikat" azonban egy­más után letartóztatták. Először a huszonegy éves Evžen P.-t, aki nemcsak másoktól szer­zett régiségeket továbbította a külföldi part­­nereknek, hanem ő követte el a teplicei és a marienbadi betörést is. Hamarosan rendőr­kézre került a harmincéves Oldŕich V. is, aki főképpen templomok és kolostorok foszto­gatására szakosította tolvajtudományát, de a nemzetközi bűnszövetkezet néhány további tagja is rács mögött volt már, amikor Kastka és Zöppel újfent megjelentek Prágában. A szokásos módon: a Frankfurt—Prága repülőjáraton. Őket „munka közben", azaz esetleges lo­pás vagy csempészés közben kellett tetten érni. Minden a megszokott módon zajlott: a „főnök" a régiségkereskedések kirakatait né­zegette, templomokat, műemlékeket csodál­va sétálgatott; Zöppel poggyászt csereberélt roskatag malmokban avagy éppenséggel a szabad ég alatt, egy-egy előre megbeszélt kilométerkőnél . .. A rendőrség emberei egy pillanatra sem tévesztették őket szem elől. A Madonna-akció fináléjára a prágai repü­lőtér vámcsarnokában került sor. Kastka két hatalmas kofferrel odalépett egy vámtiszt elé, amikor Zöppel néhány lépéssel hátrább — hogy magára vonja a figyelmet —, hirtelen „rosszul lett". A vámo­sok és a mellettük álló nyomozó tisztek azonban nem dőltek be a trükknek, hanem Zöppelnek udvariasan és készségesen orvost kerítettek; útitársa bőröndjeit pedig alapo­san szemügyre vették, ahonnan ezüst gyer­tyatartó, különböző numizmatikai ritkaságok és képzőművészeti érdekességek kerültek elő. Zöppel szédülése valóban múló rosszullét­­nek bizonyult: amikor látta, hogy játszmát vesztettek, kiegyenesedett és ápolói segít­ség nélkül, egyenes léptekkel indult el a reptéri fogadócsarnok előtt várakozó rendőr­kocsi felé. § § § Már csak az utójáték: a bírósági tárgyalás volt hátra. A vádlottak padján összesen he­ten foglaltak helyet. Heten, mint a gonoszok. Milyen véletlen játéka a sorsnak, hogy az eset rendőrségileg viszont éppen a Madon­na-akció fedőnevet kapta. MIKLÓSI PÉTER 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom